Bár a nemzetközi szakirodalom nem felejtette, hazánkban a lókiképzésben szinte nyoma sem maradt az osztrák-magyar hajlítás módszernek. Sem napjaink lovassportjának gyakorlatában, sem a szaksajtóban évtizedek óta nem használják, nem említik.
A módszer rendkívül régi hagyományokra vezet vissza, célja a tarkó és a nyak hajlékonnyá tétele. Általánosságban elmondható, hogy végrehajtható kézen és nyeregből, állóhelyben és mozgásban.
Didaktikai okokból, az alábbiakban álló helyzetben, kézen részletezem végrehajtását.
Mielőtt a lényegre térnék, a pontos érthetőség kedvéért megjegyzem, hogy lovasértelemben állításnak a gerincoszlop martól előre történő hajlítását nevezzük, hajlítás pedig az, ha a ló testét a tarkótól a farokcsontig meghajlítjuk. Miután a bejegyzésben kizárólag a nyak hajlításával foglalkozom, ezért végig az állítás kifejezést fogom használni, hogy a szöveg szakmailag helyes legyen, bár így néha nehézkes a stílus. (Magára a módszerre viszont az osztrák-magyar hajlítás kifejezést alkalmazom, mert az osztrák-magyar állítás félreérthető szóösszetétel.)
Szóval, a felszerszámozott lóval szemben állva mindkét hüvelykujjunkat a zablakarikába akasztjuk. A gyakorlat kezdetekor a lónak egyenesen és ”négylábon” kell állnia. A jobb kézzel hatást gyakorlunk a zablára úgy, hogy a ló tarkója állításba kerüljön. A bal kéz segíthet a feladat végrehajtásában. A nyakat próbáljuk egyenesen tartani úgy, hogy az állításban csupán a tarkóhoz közeli rész vegyen részt, a külső oldalon az állkapocs távolodjon, a belső oldalon közeledjen a nyakizmokhoz.
Nem különös, ha a gyakorlás kezdeti szakaszában a ló ellenállást mutat. Ez az izomzat merevségéből, a ló számára nehéz testhelyzetből fakad. Ha a ló nem tud könnyen engedni a zablanyomásnak, megpróbálhatjuk a nyak oldal irányú állítását a harmadik csigolyáig kiterjeszteni. Ez egyszerűbb feladat, a lónak valószínűleg nem fog problémát okozni. Ha itt engedett, akkor próbáljunk visszatérni a tarkórész kizárólagos hajlításához. Remélhetőleg az eredeti ellenállás csökkenni fog, majd ismét kiterjeszthetjük az állítást a harmadik csigolyáig. A gyakorlatrészt mindaddig ismételjük, ameddig a tarkórész oldal irányban az ellenállástól mentessé nem válik még akkor is, ha az állítás olyan erős, hogy a belső oldalon a pofacsont érinti a belső nyakizmokat. Amint a ló az oldalirányú állításnak helyesen és teljes mértékben enged hosszirányban is azonnal meghajlik és támaszkodást vesz.
A feladatot annál nehezebb elvégezni, minél magasabban tartja a ló a fejét. Néhány ló eleinte képességeihez mérten túl magasan tartja a fejét. Ezeket először mélyebb fej és nyaktartásra kell biztatni, hogy képesek legyenek elfogadni az oldal irányú állítást. Minél több nyakcsigolyát hajlítunk meg, a ló annál mélyebbre süllyeszti nyakát. Ellenkező esetben a ló fizikailag képtelen végrehajtani a feladatot. Ha viszont a ló vonal mögé viszi homlokvonalát, akkor azonnal fel kell emelni fejét és nyakát és csak azután lehet a gyakorlat végrehajtását megkezdeni.
A gyakorlat közben a ló nem léphet sem hátra, sem oldalra, fejét nem rázhatja.
A tarkórész sikeres állítása után csigolyánként megkezdhetjük a ló egész nyakának állítását. Az egész nyak meghajlításakor a lónak előre és lefelé ki kell nyújtania a nyakát. A feladat célja a külső oldali izmok nyújtása. Amennyiben ez sikertelen és az izmok még kötöttek, akkor a ló megpróbálhatja fejét „felvágni”. A feladatot addig kell nyugodtan, megfelelő gyengédséggel ismételni, amíg a teljes nyak elengedetté nem válik.
Ha a nyak állításának kiterjesztése során „megtaláljuk” a merev pontot az állítást „megtartjuk” néhány másodpercig. Ha a ló enged, egy keveset fokozni kell az állítás mértékét. A feladat ismétlése oldja a feszességet. Ha végül elengedjük a zablát és a ló lefelé és előre szinte a földig lenyújtja orrát, akkor elértük a gyakorlat célját, a külső oldali izmok elengedetté váltak. A gyakorlatot természetesen a másik oldalra is meg kell ismételni.
A bejegyzés dr. Thomas Ritternek a Hors of Kings című újságban megjelent cikke nyomán készült.