Az alábbiakban v. Győrffy-Villám András, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének köszöntőjét közlöm, amit a Hagyományőrzés és klasszikus lókiképzés című nyílt nap résztvevőihez írt.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a nyílt nap szervezőit, előadóit és vendégeit!

Lehet-e lovasnak, hagyományőrzőnek vonzóbb téma, mint a klasszikus lókiképzés, és a magyar katonai lovas kultúra?

A bizalom és az együttműködés, a testi és lelki egyensúly, olyan fogalmak, amelyek lónak és lovasának nélkülözhetetlen alapot jelentenek!

Hiányzik-e jobban valami a szakmából, mint a fenti fogalmak? A kérdést tegye fel minden szakmabeli, s a válasz ugyanaz lesz. Miközben tehetséges fiatalok tucatjai tűnnek fel az ugrósport területén, vagy a díjlovaglásban, miközben – hála Istennek újra világraszóló győzelmeket ünnepelhetünk fogathajtásban, aközben – tisztelet a kivételeknek, egyre felszínesebb a ló kiképzés, egyre kevesebb ló jut előre a szakági szinteken.

A ló kiképzése, legyen az klasszikus, erőszakmentes, western, vagy bármi csak akkor eredményes, ha a minden módszerre igaz alapelveket betartják. Ahogy az egykori örkénytábori mesterek emlegették, csak módszerbeli különbségek vannak, egyébként két féle lovaglás létezik : helyes, azaz jó, és helytelen, vagyis rossz!

A mindenre érvényes alapelv pedig a következő. A lovaglást képzeljük el egy építkezésnek, ahol házat akarunk építeni, igény szerint kunyhót, vagy palotát. Bármelyikbe vágjunk is bele, egy biztos: Csak megfelelő, szilárd alapra építhetjük. Csak akkor léphetünk tovább, ha ezt hiánytalanul elvégeztük, mert ha nem, talán még eljutunk az első emeletig, nagy szerencsével a másodikig is, de csak idő kérdése, hogy az épület mikor omlik össze…

Így van ez a lovaglásnál is, és ezek az alapok jelennek meg itt a mai napon.

Aki mesterségesen fel akarja gyorsítani a kiképzést úgy, hogy átugrik szakaszokat, az kockázatos vállalkozásba kezd, és csak idő kérdése, mikor reked meg az egyik „alsó emeleten”, ha nem esik vissza a földszintig…Vajon miért reked meg a legtöbb ugró lovas korán, és miért nincs jóformán megfelelő nemzetközi szintű díjlovasunk, és lovunk?

A választ a mai rendezvény adhatja meg.

A klasszikus elvet vallók és gyakorlókon kívül talán csak az a néhány száz lovas hagyományőrző huszár kezdi felismerni, hogy az egykori magyar katonai ló kiképzés olyan érték, amely nélkül a mutatvány kimerül a szép ruhák látványában és a harci bemutatók dinamizmusában, ami nem kevés, de nem elég. Lónak és lovasának egyaránt cél legyen a magas szintű harmonikus együttműködés, erre adhat útmutatást a mai nap. A szakma hiteles képviselői győzzék meg a sporttársakat, bajtársakat, hogy érdemes azt az utat járni, amelyet elődeink kijelöltek, és évszázadokon keresztül eredményesen műveltek. Aki koránál fogva olyan szerencsés, hogy még a nagy öregektől tanulhatott, az tudja, mit jelentenek a fenti gondolatok, aki pedig fiatalabb, az éljen az idősebbek tapasztalataival.

Ennek szellemében kívánok mindenkinek eredményes munkát!

Lovasbaráti üdvözlettel

v.Győrffy-Villám András