Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

A lókiképzés titkos múltja

2013. november 12. 16:27 - patkószeg

Divat a lókiképzés klasszikus és modern változatának összemérése. Nem véletlenül! A modern versenysport kétségtelenül megosztó: az egyik oldalon sohasem látott teljesítményeket látunk, a másik oldalon viszont felmerül a szakma felszínes ismerete, vagy az eredmények akár etikai kérdéseket is felvethető hajszolása. A ló, mint boldog atléta, napjainkban szinte csak a szabálykönyvekben létezik.

Október közepén Bent Branderupnak, az Academic Art of Riding nagymesterének meghívására egy hetet töltöttem Dániában. A tréningek, a beszélgetések, a közös vacsorák során megerősödött bennem, hogy az általa folytatott lókiképzés az egyetlen fejlődő ága napjaink nemzetközi lovaskultúrájának. Bent Branderup a lovak magasiskolai, vagy más szóval akadémiai képzésével foglalkozik. Sem ő, sem a régi mesterek hagyományait követő lovasok helyzete nem egyszerű, mert a lókiképzés elméleti és gyakorlati kérdései évezredeken keresztül szigorú hadititkot képeztek. Olyannyira titkos volt, hogy az egyes szakírások is legfeljebb csak megjegyzéseket tartalmaztak, azokból a lókiképzés legfontosabb kérdéseire nem lehet választ kapni. A szakértelem kizárólag mesterről mesterre szállt tovább. Mindezért a korabeli lovasábrázolásokról, különösen az azokon látható lábsorrendekről azt gondolták még a közelmúltban is, hogy azok a képzelet, vagy a hozzá nem értés, netalán a durvaság szüleményei. Napjaink kutatásai azonban mindennek az ellenkezőjét fedték fel.

De hogyan is juthattunk odáig, hogy a XXI. században a lókiképzés titkos múltjával, egy, a mainál sokkal magasabb kultúra részleteinek feltárásával kell fáradozni? A válaszhoz nekünk, magyaroknak igen sok közünk van!

A XVIII. századig a párviadalok magasiskolai képzettségű lovai voltak a legértékesebbek. A közelharc végletesen együttműködő, rendkívül ügyes, nagy manőverező képességű lovakat igényelt. A sebesség nem volt fontos. A törökök Magyarországról történt kiűzése után, a XVIII. században az európai hadszíntereken megjelenő magyar lovasság teljesen megváltoztatta ezt a helyzetet. A magyar huszárok, mélyen az ellenség területén felbukkanó, terepen is nagy sebességgel, az akadályok leküzdésére is képes lovaskultúrája rendkívüli meglepetést, megrökönyödést és heves szakmai vitákat váltott ki. A harctereken a magyar huszárság harcmodora és lovaglási stílusa mindent elsöpört. Ennek hatására a nyugat-európai országok azonnal újfajta lovak és lovasok kiképzését, a huszársághoz hasonló katonai egységek felállítását kezdték meg. Az így módon kiképzett lovakat champagne (mezei, parlagi, egyszerű) lovaknak, míg a hagyományosan kiképzett lovakat akadémiai, vagy magasiskolai (magasabb iskolai) lovaknak nevezték azért, mert azokat zárt katonai iskolákban, akadémiákon képezték. A kétfajta kiképzési módszerről persze azonnal vita kerekedett és mindmáig tart: ez a modern és klasszikus kiképzők közötti vita (amit persze precízebb lenne akadémiai és champagne stílusú kiképzők közötti vitának nevezni).

A kétfajta kiképzési stílus közötti különbségtétel véleményem szerint a nyugat-európai lovas szakemberek hibás álláspontja! A magyar lovas hagyományok nem különböztetik meg a kétfajta célnak megfelelő ló kiképzését, a lovakat egyszerre képezték a nagysebességű, terepakadályokon keresztül végrehajtott rohamra és a párviadalra. Az első nem kérdés, a huszáros roham nyilvánvalóan része a magyar lovaskultúrának. De a magasiskolai képzettség is! A huszárt, a magyar lovast szinte kivétel nélkül mindig iskolajármódban ábrázolják, ami a magasiskola jellemzője, azt a champagne lovaglás nem használja! Sőt, nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a török-magyar háború a párviadalok legfényesebb korszaka volt. Hogyne lenne tehát a magyar lovaskultúra szerves része a rendkívül fordulékony, kiválóan képzett magasiskolai ló!

A kétfajta lókiképzés körülbelül száz évig egymás mellett „élt”. A vitára nem lovas, hanem katonai szempontok alapján került pont, ugyanis a katonaság egyre inkább csak champagne lovakat igényelt. Az akadémista stílusban kiképzett lovak háttérbe szorultak, a tömegkultúra legyőzte az elitkultúrát. Ezzel együtt a lókiképzés kultúrája is hanyatlásnak indult. Az akadémista stílusú lókiképzés bécsi (és ezzel együtt magyar) „kivégzője” Maximilian Weyrother volt. Mikor a champagne iskola vezetése mellé megkapta a magasiskola vezetését is (a posztot bátyjától vette át), a két iskola egységesítését kapta feladatául. (A történet pikantériája, hogy maga Weyrother akadémista stílusú lovas volt.) A katonai igényeknek megfelelően a bécsihez hasonlóan mindenhol hasonló folyamat zajlott le, az akadémista kultúra mára gyakorlatilag megsemmisült. Magasiskolai feladatokat ugyan sok helyen lovagolnak, de a vonatkozó kultúra napjainkra felismerhetetlenségig átalakult.

Az elveszett kultúra darabjainak felkutatás és összeállítása, a katonai titkok felfedése nem egyszerű. A vonatkozó írásokból a lényeget, a lókiképzés szakkérdéseit szinte lehetetlen kihámozni. Bent Branderup és iskolája az Academic Art of Riding mindennek ellenére folyamatosan kutatja az akadémista stílus elméleti és gyakorlati kérdéseit, a régi mesterek hagyatékát. Munkájuk azért izgalmas, mert a XXI. század lókiképzője szert tehet a lókiképzés évezredes tapasztalataira, titkaira és megértheti a képzés összefüggéseit. Olyan módszerekhez segít hozzá, ami által boldog lovakat és boldog lovasokat lehet látni a legmagasabb feladatok végrehajtása közben is.

2 komment
Címkék: Lovas Nemzet

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr485629411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kandare 2013.11.13. 08:35:31

A régmúltat aránylag könnyû idealizálni. A régi mesterek tudását kutatni valóban nagyon fontos és hasznos de maradni kéne a realitások talaján. A lóval való durva bánásmód egyáltalán nem számított ritkaságnak ( pl. egy hosszú bot végére kötötött harapó, karmoló macskával "jobb belátásra bírni" egy lovat). Ugyan úgy, ahogy napjainkban, a múltban is lehetett jó és rossz példákkal találkozni ( Pluvinel pl. ellene volt a lóval való erôszakos bánásmódnak). Múzeumokban ma is megtekinthetôek régi korok zablái, sarkantyúi (amelyekkel az elit kultúra "boldog lovait" képezték). Anno a magas szintû lovaglás a nemesek kiváltsága volt, ma az anyagi lehetôségek a meghatározóak.
Hogy az akadémiai lovaglás lenne az egyetlen fejlôdô ág? Ez a kijelentés elfogultságról tanúskodik. Az elmúlt száz év alatti változások igen könnyen követhetôek. Tény, hogy "vadhajtások", káros és divatos irányzatok vannak és mindig is léteztek. Napjaink élsportja pedig sokszor nem lóbarát (ellenkezôjét állítani naivitás lenne) hiszen a gyarló ember a múltban és jelenünkben hajszolja a sikert és a pénzt, sokszor bármi áron...

Sztrogg 2013.11.16. 18:40:27

Érdekes ez a definíciója a Champagne-nek. Én azt hittem, az Campagne - és hogy az a közbenső állapot az iskolázottságban. De ahogy én hiszem, úgy írják a bécsiek honlapján is:
The following year comprises what is called the secondary field schooling, the Campagne School. The collected horse is ridden in all gaits, turns and circles in complete balance.
süti beállítások módosítása