A Lovasélet című újságban megjelent cikkem:
Milyen a nehézosztályú ló? Milyen a nagydíj szintre kiképzett ló? Megkerülhetetlen a kérdés, hiszen helyes elképzelés nélkül esélytelen a lókiképzés. Jól megfogalmazott célok nélkül a napi munka robottá válik, irányt téveszt, az egyébként kimagasló erőfeszítések is hiába valóvá válnak, a fiatalon tehetséget mutató lovak nem váltják be hozzájuk fűzött reményeket: fel sem jutnak a csúcs kategóriákba, vagy, ha nyögvenyelősen sikerül, akkor a kelleténél hamarabb elöregszenek, megsérülnek, tönkre mennek.
A feltett kérdésre a díjugratásban és militaryban egyszerűnek tűnik a válasz: az a ló nehézosztályú, az a ló nagydíj kategóriájú, amelyik az adott szintre kiírt versenyeket eredményesen be tudja fejezni.
Díjlovaglásban azonban a hasonló megközelítés komoly hibákhoz vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a programokban előírt feladatok puszta betanításával nehézosztályúvá, vagy nagydíj kategóriájúvá képezte ki lovát, az tévúton jár. A feladatok öncélú betanítása kitartást, szorgalmat igényel, de nem lókiképzési szaktudást. Az ilyen teljesítmény a cirkuszi kategóriába sorolja bemutatójukat, a kiképző hasonló erővel kutyákkal, vagy fókákkal is foglalkozhatna.
„Lovam tudja a sorozatos ugrásváltást, tehát készen áll a nehéz osztályú versenyekre. A perdüléssel ugyan még gondom van, de valahogy majd megfordulok, az úgy sem lényeges. A vágtaféloldalazás is csak egy-egy osztályzat, a vágta többi részével, meg hát az ügetés feladataiban nyújtott jobb teljesítménnyel bőven 60% fölé kerülök, tehát nevezhetek a nehézosztályba, de legalább a Szent György díjba.” Így foglalható össze az elmúlt harminc év és napjaink hazai hozzáállása a díjlovaglás nehéz osztályához – és ez micsoda tévedés!
A nehéz osztály lényege az iskolaegyensúly, az önhordás! A probléma az, hogy alakilag helyes egyensúly nélkül is végre lehet hajtani nehéz osztályú feladatokat. Ám a helytelen egyensúllyal dolgozó lónál az igazi gondokkal nem az első évben fog szembesülni a „lókiképző”, hanem később, amikor nem érti, hogy az évek során miért fásul el a lova, miért lesz egyre kelletlenebb, miért jönnek a sérülések, miért nem öröm sem lónak, sem lovasnak a napi munka, vagy akár a versenyeken való részvétel.
Mindennek az oka az, hogy a kellő egyensúly hiányában végrehajtott nehéz osztályú feladatok inkább ártanak a lónak, mintsem használnak. A helytelen egyensúlyban lovagolt ló az idő előrehaladtával egyre feszesebb lesz, a kellő egyensúly hiányát folyamatosan az „ötödik lábán”, a zablán keresi, ennek eredményeként pedig egyre inkább ellenállóvá, ellenszegülővé válik. Tipikus, hogy ezek a lovak „betonszájúak” lesznek, előbb-utóbb kiskantárral lovagolni már nem is lehet őket. Hány és hány lóra emlékezhetünk, amelyek fiatal korukban rendkívüli adottságokról tettek tanúbizonyságot: nyerték az A, L és még talán az M osztályú versenyeket is, majd évekig „várakoztak” arra, hogy fellépjenek a nehéz osztályba. Végül, ha esetleg eljutottak a nagydíj kategóriáig, akkor ott csak egy-két évig tudtak szerepelni, „nehezen lovagolhatóvá” váltak, előbb visszakerültek a nehéz osztályba, majd „ifilóként” végezték, egyébként szenvedéssel teli sportpályafutásukat.
Ezeknek a lovaknak a jellemzője, hogy csak kettőt említsek: az egyes jármódok bizonytalan lábsorrendje (leginkább lépésben, hátralépésben látszik, de előfordul vágtában, sőt, horribile dictu, ügetésben is), valamint az izzadságszagú perdülés. Hogy miért a perdülés? A perdülés ügyesség, egyensúly és erő kérdése. Már pedig helytelen egyensúlyban hogyan is fejleszthetné ügyességét (együttműködőkészségének bázisát) a ló, helytelen egyensúlyban hogyan is lehetne azokat az izmokat fejleszteni, amelyekre a könnyedség során szükség lenne?
De, hogy még egyet említsek: nem is tudom, hogy volt-e olyan hazai lovas a tavalyi balatonvilágosi versenyen, aki a vágta cikk-cakk oldaljárást végre tudta hajtani. A többség minden esetre úgy ért a középvonalon a rövidfalhoz, hogy még nem hajtotta végre a kellő számú vágtaugrást!
A nehéz osztály lényege az iskolaegyensúly, az önhordás, a nehéz osztály kulcsfeladatai pedig a vágtában végrehajtott hosszhajlítások, valamint a perdülés! Igen, a vágtában végrehajtott összes hosszhajlítás. Hiába van az, hogy a versenyeken vágtában csak oldaljárást kell bemutatni, a jól kiképzett lónak vágtában ugyan úgy kell tudni a vállat be és farat be feladatokat is, mint ügetésben vagy lépésben.
A lovassportban az egyes feladatok végrehajtása nem célja a kiképzésnek, hanem eszköze. A nehézosztályú, kiváltképpen a nagydíj kategóriájú ló engedelmesen, atletikusan, iskolaegyensúlyban hordja lovasát. Az egyes feladatok arra valók, hogy a ló elengedettségét, erőnlétét, végül egyensúlyi helyzetét javítsák. Nem véletlen hogy a legmagasabb kategóriákat hagyományosan az iskolaegyensúllyal azonosítják, nem az egyes díjlovas feladatok végrehajtásával.
