A piaffe a modern lókiképzés, a díjlovaglás csúcsfeladata. Sokszor hallani azt, hogy a piaffe állóhelyben, vagy közel állóhelyben végrehajtott ügetés, de ez nem igaz. A piaffe nem ütetés, a piaffe iskolajármód. Az ügetés és a piaffe között az a különbség, hogy a piaffe-nak nincs lebegési fázisa. A piaffe tehát iskolajármód abban az értelemben, hogy lebegési fázis hiányában eltér az ügetéstől, másrészt azért is iskolajármód, mert végrehajtása során a ló végletesen rövidíthető és fordítható. Tartalmilag ez az iskolajármód célja!

De hogyan is kell elképzelni a piaffe-ot? Hogyan lehet a szinte állóhelyben végrehajtott mozgás végletesen lendületes? Mert hát sokfajta piaff-ot lehet látni, de az ideális piaffe mégis csak az, amikor az álló helyzet és a lendület egyszerre valósul meg. És hát ezt írja elő a díjlovagló szabályzat is.

Kis kitérőt kell itt tennem. A díjlovaló szabályzat legnagyobb ellentmondása az, hogy nem tudja pontosan megfogalmazni a lendület mibenlétét. A szabályzat elején a lendületet a lebegési fázishoz köti, de a feladatok leírása során a lebegési fázist nélkülöző piaffnál kifejezetten számon kéri a lendületet! Ha a lendületet röviden kell megfogalmazni, akkor azt talán a végletes szorgalommal lehet kifejezni. Na ez az, ami az ideális piaffe jellemzője.

A kérdés azonban továbbra is az, hogy a végletes szorgalom, a hátulsó lábakból fakadó dinamikus mozgás hogyan egyeztethető össze az álló helyben történő feladatvégrehajtással!

Úgy, hogy a ló száron van! A száron lét, Kókay Pál megfogalmazásával az, amikor a ló, a lovas külön erre irányuló tevékenysége nélkül önállóan, puhán kitölti a lovas által meghatározott keretet. A puhaság abból fakad, hogy a lovas nyomásának a ló hosszirányban enged. Elöl a ló puha kapcsolatot keres a lovas kezével, hátul a hátulsó végtagjainak ízületeit meghajlítja és a súlypont felé lép. A száron lévő ló világosan érti a keretet meghatározó nyomás és az előrehajtó-rövidítő segítségek közötti különbséget. A piaffe segítsége éppen ezért nem egybevágó. Az lenne egybevágó segítség, ha a lovat a lovas egyszerre hajtaná előre és rövidítené. De a piaffe esetében nem erről van szó! A keretet a lovas a hátul alkalmazott nyomásával határozottan jelzi lovának (ebből fakad a hátulsó lábak ízületeinek hajlítása és a súlypont felé lépés), de ez nem előrehajtó segítség! Elöl pedig a lovas, határozottan jelzi a keret elejét (ebből fakad a ló feligazítottsága), de ez nem rövidítő segítség. A lovas a ló iramát (azaz tempóját, vagy más szóval sebességét) súlyponjának előre, vagy hátra mozdításával szabályozza. Mindezt a ló világosan érti és elfogadja! Ebből következik a lendület, a szorgalom lehetősége.

Ha ló (és a lovas) a keret meghatározásának és a előrehajtó-rövidítő segítségek különbségét nem érti, akkor a lovas segítsége egybevágólag fog hatni. A ló szármára érthetetlen lesz. Ennek ellenére bizonyos mozgást, piaffe-hez hasonló mozgást megtanulhat a ló, megértheti a lovas szándékát, de sem a lovas, sem a külső szemlélő számára nem lesz ideális a feladat végrehajtása. A piaffe kulcsa tehát a végletes átengedőség.