Nemzeti lovaskultúránk megújítása szinte megoldhatatlan kihívás elé állít mindannyiunkat - mégis mitől várhatjuk szándékunk sikerre vitelét? A közösségben való gondolkodástól és a mesterről mesterre elv érvényesítéséről, vagyis attól, hogy a szakmát olyan szakembertől kell megtanulni, aki magában hordja a lókiképzés mesreteinek évszázados, évezredes tudását.

Igényesen, valódi minőséget jelentő színvonalon egyetlen egy szakmát sem lehet megtanulni autodidakta módon, ez alól a lókiképzés sem kivétel. Könyvek olvasásával, szakmai videók, filmek megismerésével, ilyen-olyan edzők kurzusaira való járással, tőlük órák vételével ugyan bizonyos tudásra szert lehet tenni, de komoly ismereteket nem lehet ilyen módon szerezni. Ez a módszer nem több annál, mintha a konyhaművészet kapcsán szakácskönyveket olvasgatnánk, tévés főzős műsorokat nézegetnénk és Mári néni, a környék legjobb háziasszonyának tanácsait kérnénk, vele cserélgetnénk különleges recepteket. A főzést, a sütést így ugyan meg lehet tanulni - de nem mesteri szinten. A családunk elismerését biztosan kivívjuk a húsvéti, vagy karácsonyi menünkkel, de ez nem jelenti a konyhaművészet mesteri művelését. Mesterséget csak mestertől lehet tanulni, mestert csak mester tud képezni. Nem véletlen, hogy a szakemberek – gyakololjanak bármilyen mesterséget a cukrásztól az ügyvédig, a szűcstől a mérnökig – okleveleiket, a szakma művelésére feljogosító bizonyítványaikat mindig jól látható módon helyezik el. Mindez azért van, mert ki szeretnék fejezni szakmai hozzáértésüket, ki szeretnék fejezni, hogy nem botcsinálta cukrászok, zugügyvédek, a gerenda, amit terveznek biztosan meg fogja tartani a tetőszerkezetet, ki szeretnék fejezni, hogy tudásukat iskolába, órákra való járással, vizsgák letételével szerezték, tudásukról - az oklevél kiállításával, annak aláírásával - mesterek tesznek tanubizonyságot. A versenyeredményekre való hivatkozást, a „mert nem láttam azt az edzőt, aki azt a célt meg tudta volna velem valósítani, amit én magam kitűztem” szöveget, a ló a legjobb tanítómester hozzáállást jobb ha elfelejti az igényes lovas. Aki ugyanis ezekre apellál az sziplán autodidakta, nagyképű, a szakmával és a lovakkal szemben alázatot felmutatni képtelen, mondhatnánk buta, de mindenképpen alkalmatlan mások képzésére. 

Mesterről mesterre

Sabine Oettel az Academic Art of Riding lovas mestere. Mesterének, illetve mestereinek sora a következő: Bent Branderup, mestere Egon von Neindorf, mestere Richard Wätjen, mestere Otto Lörke, mestere Felix Brükner, mestere Hans von Heydebreck (Josipovich Zsigmond legjobb barátja és legnagyobb tisztelője), mestere Paul Plinzer, mestere Gustav Steinbrecht, mestere Louis Seeger, mestere Maximilian Weyrother, mestere Adam Weyrother (ez utóbbi három mester a bécsi spanyoliskola kapcsán nemzeti kultúránk részeseinek is tekinthető, ezen keresztül kapcsolódik Sabine Oettel hozzánk magyarokhoz), mestere Francois de la Guériniére, mestere M. Wendeuil, mestere Antoine de Pluvinel, mestere Giovanni Pignatelli, mestere Frederico Grisone, az ő mesterei pedig a Bizáncot a török seregek elől itáliába menekülő, ősi lovastudást ismerő és művelő lovas mesterek.

Sabine Oettel közel húsz éve csatlakozott a Bent Branderup által vezetett Academic Art of Riding tagságához. Ez alatt az idő alatt a következő vizsgákat tette le: piaffe (2002), vágta (2003), futószárazás (2004), passage (2005), mestervizsga (2006), levade (2008), courbette (2011), ballotade (2014). 2016-ban megalapította saját iskoláját, az Escuela Equitabilist. 

Escuela Equitabilis

Ha nem is sok, de jónéhény kortárs lovas mester műveli a klasszikus lovaskultúrát, feltehető ezért az a kérdés, hogy miért is élvezhet számunkra priotitást az Escuela Equitabilis. Három érvet tudok felsorolni. A lovas mesterek közül, hozzánk magyarokhoz, gondolkodásunkhoz, az ideálisan képzett lóról való elképzelésünkhöz talán Sabine Oettel áll legközelebb, lévén, hogy osztrák. Ne feledkezzen meg senki a röghatásról, a környezetkultúra fontosságáról! Iskolájában tisztán, világosan és könnyen érthetően áll rendelkezésre a kiképzéselmélet teljessége. Harmadszor, de nem utolsósorban vizsgarendjével az iskola tagjai tényleges tudásukról tudnak nyilvánosan számot adni, lovastanári és mesteri fokozatot megszerezni. A lovastanári fokozat elérésének feltételei: a futószárazó és vezetőszáron végzett munka tesztjének, a kézen történő munka tesztjének, a lépésben és ütetésben végzett hosszhajlítások nyeregből bemutatott tesztjének, a vágta hosszhalításainak nyeregből végzett teszjének és a piaffe tesztjének sikeres bemutatása mellet két lovas kiképzése az előbb felsorolt tesztek közül az első három teljesítésére, valamit az egyszerűsített vágtateszt sikeres bemutatására. A futószáras teszt a teszt magában foglalja a futószáron végzett minden átmenet, valamint futószáron végzett vállat be és farat be gyakorlatok bemutatását. A vezetőszáron végzett munka tesztje magában foglalja a vállat be, farat be, farat ki, oldaljárás, perdülés és a repulon (eleje körüli fordulat farat ki helyzetben) bemutatását. Ugyan ezen feladatok bemutatására kerül sor a kézen történő munka tesztjének bemutatása során, valamit a nyeregben végzett munka tesztjeinek során. A vágtatesztben ezen felül az ugrásváltás bemutatása is kötelező. A nyegerben végzett teszteket egykézbe fogott szárral, vagy három-egyes szármegosztással lehet bemutatni. A piaffe tesztben a feladatot két módon kell végrehajtani: állóhelyből és valamely jármódból való átmenettel kell kezdeni és állásban, illetve az adott jármódba való átmenettel kell befejezni. 

A mester fokozathoz a fentieken túlmenően passage tesztet (piaffe átmenetek, hosszhajlítások passage-ban) és sorozatos ugrásváltás tesztet kell sikeresen bemutatni, valamint egy adott témakörben elméleti előadást kell tartani. 

Sabine Oettel a klasszikus ló- és lovasképzés menetéve, illetve az iskola munkájába enged betekintést elméleti előadásai és gyakorlati foglalkozásai alkalmával a Kajászó – Szentpéterpuszta Lovardában április 1-2-án sorra kerülő kurzusán.