Talán nincs is olyan lovas, aki ne találkozott volna azokkal a kihívásokkal, kérdésekkel, amit a fiatal, vagy kevéssé képzett ló lovaglása felvet.

Vajon milyen logikával, milyen szemlélettel lehet a lókiképzés vonatkozó pedagógiai kérdéseit megoldani? Nekünk, magyar lovasoknak, hogyan lehet eligazodni a különféle, egymásnak sokszor teljesen ellentmondó megközelítéseknek és azok, hogyan fogják megalapozni a lókiképzés előrehaladottabb szakaszait? Nehezen hiszem, hogy a válaszok keresése során meg lehetne feledkeznünk elődeink gondolatainak számbavételéről, hiszen a lótenyésztéstől kezdve (ami számunkra a lovakban örökségkénét egyfajta adottság) a hazánkban szokásos tartástechnológiáig, vagy akár a szakszöveg fordulatain keresztül minden, minden elődeink logikáját támasztotta és támasztja alá. Szóval, mit gondoltak elődeink, hogyan kell elkezdeni a munkát a fiatal lóval?

Számomra ezügyben legtöbbet Kókay Pál írása, a Hátulról – előre című dolgozat mondja. A Katonai Szemlében megjelent cikk másolatát Dallos Gyulától kaptam 1981-ben. Azóta – bár nagyon sok lókiképzéssel foglalkozó írást, könyvet olvastam, jónéhányon erővel rágtam végig magam – Kókay summázatánál tömörebb és közérthetőbb szövegezéssel nem találkoztam. Azt gondolom, hogy a Hátulról – előre nem csak a hazai, de a nemzetközi lovas szakirodalomnak is kiemelkedő alkotása. Szemlélete olyan, amilyen a világ ezen felén élő emberek mindegyikének (nem csak a lovasoknak) a szíve legmélyébe van beleírva. Ez a közös kultúránk, ezért vagyunk lovas nemzet. A dolog (a kultúra kérdése) körülbelül úgy áll, mint mikor egy négy-öt éves gyereket megkérnek, hogy rajzoljon egy űrhajót, akkor egy jellegzetes csúcsos végű dobozt rajzol, alján lángokkal és mindenki tudja, hogy az az űrhajó. Holott sem a kisgyerek, sem a rajz szemlélője soha életében nem látott valóságos űrhajót. De mindenki (mindannyian) tudjuk, hogy milyennek kell azt lerajzolni, hogyan kell azt elképzelni – ez a közös kultúránk. Ugyanez áll a lovaskultúrára is: a falubeli ácsnak, asztalosnak, orvosnak (tehát azoknak az embereknek, akik esetleg még életükben nem láttak lovast) ugyanaz az elképzelése a helyesen lovagolt lóról, a harmonikus lovaglásról, mint a lovaglással foglalkozóknak. De azt is gondolom, hogy a nagyvilág más tájain picit másmilyen a lovaskultúra, más a lovakhoz és lovasokhoz kapcsolódó idea.

A Hátulról – előre című írás annyira praktikus, hogy ha szakmailag elakadok, a könyvet elővéve és találomra felütve, egy két bekezdést elolvasva tanácsot tudok kiolvasni, hogy miképp lehet megoldani a fennálló problémát, miképp lehet továbbhaladni a képzéssel. Kókay a nemzeti álláspontot közvetiti a jelen lovas genráció felé, ami alapfelfogásában a hátulsó lábak tevékenységének vizsgálatával minősíti a ló munkáját, képzésbeli előrehaladottságát. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy szemlélet, egy megközelítés, ami alapvetően nem a ló nyakának mélyrelovaglását célozza, nem nyak mélyrelovaglásával szándékozik az izmok nyújtását elérni. Egy szemlélet, ami alapvetően nem a ló nyakának feligazítását célozza, nem a nyak feligazításával kívánja az egyensúly megteremtését elérni. Nemzeti hagyományunkban a nyak ott van jó helyen, ahol van, nemzeti hagyományunk a nyakat, mint egyensúlyozási szervet, a hátulsó láb tevékenységének tükreként kezeli. A lókiképzés olyan megközelítése, ami nem az okozattal, a nyakkal, hanem az okkal, a hátulsó láb tevékenységével foglalkozik. Mindez nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy adott esetben ne lehetne a nykat enyhén mélyre lovagolni az izmok nyújtását támogatandó, vagy ne lehetne adott esetben a feligazítással segíteni a ló egyensúlyi helyzetét, hiszen mindkét technika működik és legnagyobb kortárs lovas mesterek között is található mind a mélyrelovaglásnak, mind a feligazításnak szószólója. Mindenki tisztelettel álljon előttük, de mégis tényként kell elfogadnunk, hogy elődeink a hátulsó lábakra fókuszáló szemléletet, egy olyan megközelítést, egy olyan logikai rendet hagytak ránk örökül, az ok és okozat tudatos sorbaállítását jelenti. Ez az, ami minden lovasbarátunk szívében ott van Orosházától Szentgotthárdig, ez az amit lovaskultúrának lehet nevezni, ettől lovasnemzet a magyar. Lehet más kultúrával próbálkozni, lehet külföldi mestereket utánozni, de a szív mást fog mondani. A kultúrát nem lehet úgy lerázni, mint kutya a vizet.

Kókay írása – durva egyszerűsítéssel – három tételt fogalmaz meg. Mozgás közben a ló négy lábának egyenletes terhelését tekinti optimálisnak és természetesnek, azt állítja, hogy ez akkor áll fenn, ha a hátulsó láb előre és hátrafelé egyenlő szögben tér ki a nyugalmi helyzettől. Ezt nevezi vízszintes, vagy természetes egyensúlynak, a fiatal ló képzése során ezt a helyzetet kívánja mindenáron fenntartani. Álláspontja szerint ehhez a lókiképzésben az vezet, ha a ló megtanulja a helyes munkaütem minden körülmények közötti szorgalmas fenntartását. Harmadszor pedig, a szorgalom kialakítást a szétválasztott segítségek (csizma szárak, szárak csizma nélkül történő lovaglás) technikájának alkalmazásáva javasolja. Nem utasítja el a csizma és szárak egyidejű használatát, de azt csak átengedő ló esetében ajánlja, nem átengedő lónál ugyanis az egyidejű használat egybevágólag hat, melynek eredményeként bizonyos lovak lomhává, bizonyos lovak elsietőssé válnak, de mindenképpen elvesztik a helyes munkaütemet.

A helyes munkaütem feltétlen megtartása, az önállóan fenntartott szorgalom csak igen hosszú munka gyümölcseként érhető el. A hátulső lábak hátra- és előrelendülési szögének egyenlősége a ló részéről képesség és szándék kérdése. Mindkettő kialakítása a lókiképző feladata. Az előre és hátra szög egyenlő mértékének kialakítása, azaz a vízszintes egyensúly biztosítása a campagne iskola feladata. A fiatal lóval való foglalkozás eleján ugyanis azt lehet tapasztalni, hogy a hátulsó lábak hátrafelé nagyobb szögben lendülnek ki, mint előrefelé. Az szögegyenlőség kialakítása csakis a lendület kifejlesztésével, csakis az előreszög növelésével történhet és helyes kiképzés esetén nem fogadható el a hátraszög csökkentésének gyakorlata, mert a kicsi mert a kicsi hátra és előre lendülő hátulsó lábakkal a szögegyenlőség ugyan kialakul, de a ló merevvé válik, az ilyen helyzetből képtelenség kifejleszteni a lendületet, ezért az ilyen ló képtelen a magasabb feladatok (az campagneiskolát követő magasiskola feladatainak) helyes elsajátítására.