Napjainkban nagy divatja van a kvadratikus, azaz olyan lovaknak, amelyek teste nézetbe foglalható, a marmagasság és a törzshossz közel egyenlő. Az ilyen lovakat leginkább a barokk, spanyol, valamint portugál lófajták testesítik meg.  A divat érthető. A kvadratikus lónak - felépítéséből fakadóan - egyensúlyi problémája még lovassal a hátán sincs, látványos ültetettség már néhány év munka alatt is elérhető, piaffe szerű mozgáshoz viszonylag hamar eljut a kiképző. Az ilyen lovat nevezzük piaffernek.

De a piaffer ló csapda, mert a könnyen elérhető, valódi tartalom nélküli forma délibábként csalogatja a lovast, holott a piaffer ló kiképzését is ugyanolyan hosszasan kell felépíteni mint a többi lóét, hiszen az egyensúly amúgy is meglévő adottságából nem következik az összeszedettség. Az a kiképző, aki csak az egyensúllyal foglalkozik, óhatatlanul megfeledkezik az ütemesség, az elengedettség, a támaszkodás, a lendület, az egyenesre igazítottság kérdéseiről, mint a helyes összeszedettség előfeltételeiről. A helytelenül lovagolt piaffer ló a fotókon kiváló, mozgásban látva azonban a néző szinte el sem hiszi, hogy ugyanazt a lovat látja. Ez a forma és a tartalom különbségéből adódik.