A futószárazás nemcsak a ló, hanem a lovasképzés eszköze is. Ezért a futószárazást nemcsak a ló és lovasképzés kezdetén, hanem annak minden lépcsőfokán érdemes használni.
A futószárazás a kézen történő munka egyik lehetséges változata. Előnye, hogy a ló és kiképző közötti távolság lehetőséget ad a nagyobb sebességkülönbségre, a vezetőszáron végzett, vagy kantárban végzett munkánál a kiképzőnek azonos sebességgel kell haladnia a lóval. Nehézsége, hogy van egy bizonyos távolság, ahol elveszti a befolyást a futószárazó (a futószárazás során ezt nem szabad meghaladni), illetve az, hogy a hosszú szár és a hosszabb pálca (ostor) nehézkesebb mozgást enged csak a kiképzőnek, így az jobban rá van utalva testbeszédére.
A futószárazás további előnye, hogy a ló nagyon sokféle módon mondhat nemet, hiszen nagyon egyszerű számára a kiképző segítségei elől való kitérés lehetősége. A futószárazás így nemcsak a ló kiképzésére szolgál, hanem lovas képzésre is, hiszen futószáron a ló összeszedésére csak az a lovas képes, aki érti a kiképzés elméleti ismereteit (azaz látja az összeszedést akadályozó szakamai problémákat) és alkalmazni tudja a ló és lovas közötti kommunikáció eszközeit (az adott helyzetben megfelelő segítségeket ad lovának). A futószárazó, ha nem érti a kiképézéselméletet, vagy nem tud helyes segítségeket adni, esélytelen az összeszedésre.
Futószárazni lehet zablába csatolt szárral, csomózott kötőfékkel, vagy kapicánnal. A három forma közül a kapicán előnye az, hogy jó irányba fordítja a fejet, megkönnyíti a ló hajlítását. Kikötőszárak alkalmazása igényes futószárazásnál csak akkor ajánlatos, ha másképp nem tud befolyást szerezni a kiképző, például a ló veszélyes a kiképzőre. A kikötőszárak problémája az, hogy alkalmazásuk esetén a ló izmai nem nyújthatóak, a keret nem tágítható, nem szűkíthető, a ló oldal irányban nem hajlítható. A kikötőszárak használata ezért a gyors, részleteket nem érintő kiképzés eszköze, ami általában csak kezdő lónál, vagy kezdő lovasnál ajánlatos. Kikötőszárak használatával inkább csak lemozgatni lehet a lovat, a képzés esélye csekély.
A futószárazás tanítását a vezetőszáron történő munkával kell előkészíteni, mert a ló fölötti befolyást annál egyszerűbb kialakítani, minél közelebb és minél inkább a ló előtt áll a kiképző. Minél távolabb van (minél hosszabb a szár) és minél hátrább áll (váll-, nyereghely-, csípőmagasság, végül a ló mögött) a kiképző, annál idomítottabbnak kell a lónak lennie, hogy a befolyás megmaradjon.
A szár- és csizmasegítségeket a futószárazást előkészítő vezetőszáron végzett muka során kell megtanítani a lónak. A lónak értenie kell az állító szársegítséget, a direkt és indirekt szársegítséget, az engedő szársegítgséget (a nyakat lefelé nyújtja), a feligazító szársegítséget, és a felvevő szársegítséget. Mindezt a pálcasegítség egészíti ki. A hátra és lefelé tartott pálca a belső csizma csípőt kifelé léptető segítségét, a csizmahelyre mutató pálca a csizma előrehajtó segítségét, a felemelt hátrafelé mutató (külső csípőre mutató) pálca a külső csizma, csípőt befelé léptető segítségét, a mar fölé emelt pálca a külső indirekt (vállat befelé vezetőszár) segítségét, a mélyen a váll elé mutató pálca a belső indirekt (vállat kifelé vezető) szár segítségét jelzi.
A segítségadás kapcsán meg kell jegyezni, hogy a lovas futószárazás közben, a lovagláshoz képest könnyített helyzetben tudja begyakorolni a szár és a pálca „be és kikapcsolását“, vagyis azt, hogy izmainak tónusba helyezése helyezi hatásba, míg izmainak ellazítása hatáson kívül helyezi azokat. Legjobban érzékelhető ez a pálca esetén, amikor is nem a pálca helyzete határozza meg, hogy hatásban van-e, vagy sem, hanem az, hogy a pálcát tartó kéz izmai feszültségben vannak-e, vagy sem.
A futószárazás kezdeti időszakában a váll magasságánál előrébb álló kiképzői pozíció a ló vállait kifelé vezeti, ennek hatására a ló a kört nagyobbítja. A váll magasságánál hátrébb álló kiképzői pozíció a lovat befelé vezeti, ennek hatására a ló a kört szűkíti.
A szárat tartó kéz leejtésével, a kiképző menetirányba "dőlésével", azaz a kiképző vállainak előremozdításával a ló mélyíti nyakát, sebességét növeli. A szárat tartó kéz felemelésével, a kiképző hátradőlésével, a kiképző vállainak hátravételével a ló feligazodik, sebességét csökkenti.
A futószárazás kezdeti időszakában a ló számára meghatározott térrészt, a keretet, úgy határozza meg a lovas, hogy oldalirányban olyan távol kell lennie a kiképzőtől, amit a szár határoz meg: a szár nem lóghat, de nem is feszülhet, a lónak a szár súlyával megegyező erővel kell támaszkodnia. Hosszirányban a keret meghatározása a szár merőlegességével történik, ha a szár merőleges a lóra, akkor sem nem előzi meg a lovast, sem nem marad le tőle. Ha a ló a meghatározott keretet elfogadja (jobbra, balra, előre, hátrafelé a tér azon részében van, amit a futószárazó meghatároz) akkor száron lévőnek lehet tekinteni. Ilyenkor a befolyás (a ló segítségekre való reagálása) ugrásszerűen megnövekszik.
A támaszkodásnak a szár súlyával egyezőnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a támaszkodás a szár lógása és feszítése közötti helyzet, olyan állapot, melynek során a lovas a száron kereszül kommunikálni tud a lóval, a lovastól induló információ megérkezik a lóhoz. A szár megfeszülése nagy hiba, az a kiképző szándákával ellentétes hatást vált ki. A szár csak akkor feszülhet, ha a ló külső vállát túlterheli (a váll kiesik), ugyanis egyensúlyi helyzet esetén a ló nem tud feszíteni (a fizika alapelve, hogy az erők párosával lépnek fel). A szár továbbá csak akkor feszülhet, ha a ló külső oldalán lévő izmait megfeszíti, azaz azokat rövidíti, ez pedig pont ellentétes a futószárazó szándékával – a körön végzett munka során a külső oldal izmainak éppen hogy hosszabbodnia, nyúlnia kell.
A ló „előrelovaglása“ a furószárazás során is alapelv. Ennek előfeltétele a sebességkontroll. A ló élénkítése viszonylag egyszerű feladat, a nagyobb kihívást általában a ló lassítása, megállítása jelenti. Ennek egyszerű változata az, hogy a futószárazó a ló feje magasságába helyezkedve a ló elé tartja pálcáját. A kiképzés előrehaladtával a csípő magasságába mozdulva a szárat tartó kéz felemelésével és hátulról érkező pálcasegítséggel is le lehet lassítani, vagy meg lehet állítani a lovat, mert az ilyen segítség a tolóerőt csökkenti, vagy megszünteti - lassítja, vagy megállítja a lovat.
A lovas vállainak menetirányba fordítása a vállat be helyzet felé fordítja, a menetiránynak szembe fordulás a farat be helyzet felé fordítja a ló gerincoszlopát. Másodlagos segítségként a vállat be helyzet elérhető a vállak befelé történő vezetésével (direkt szársegítség, illetve mar fölé mutató indirekt pálcasegítséggel), vagy a csípő kifelé történő vezetésével (pálca hátra és lefelé mutat), a farat be helyzet pedig a vállak kifelé vezetésével (a pálca kifelé vezeti a vállat), vagy a csípő befelé vezetésével (a pálca befelé vezeti a csípőt). Mindezt persze nagyon sokat kell gyakorolni, hogy a vállat be, ne a csípő kiesését, a farat be ne a vállak kiesését jelentse.
Az összeszedés során hátravett súlyponttal lendületesen kell mozogni a lónak, egyébként nem összeszedetten, hanem lassan mozog a ló. A két feltételt különválasztva kell gyakorolni, mindaddig, míg ló és lovas képes nem lesz egyidejű végrehajtásukra. A vállat be feladat inkább a lendület (a hátulsó láb előrelendülésének) fokozására alkalmas, míg a farat be feladat inkább a súlypont hátraigazítására, az egyensúlyi helyzet javítására. Ezzel együtt a vállat be feladat végrehajtására is képesnek kell lenni viszonylag rövidebb iramban, míg a farat be feladatban is fenn kell maradni a nyak nyújthatóságának.
