"Minden idomító lovas vágya a szép tartásban lendületesen előre menő, kényelmes és kellemes díjlovagló ló. Sajnos azonban az út, amit vágyuk eléréséhez választanak, nem mindig célravezető. Sok idomító lovas abba a hibába esik, hogy a díjlovaglás lényegét lova tartásban keresi, holott a ló tartása mindig a belovaglás eredménye. Itt jutunk el a lendület kérdéséhez. A ló belovaglásának, az idomításnak és a díjlovaglásnak a nyitja: a lendület. " Keméry Pál, huszár ezredes.

A lendület nem azonos a ló iramával. A nagy iramban haladó ló nem biztos, hogy lendületes, a lendületes mozgáshoz viszont nincs szükség nagy iramra. Az összeszedettség lényege pont az, hogy viszonylag alacsony iramban is lendületes a mozogás. A lendület, a szorgalmas súlypont felé lépés az, ami miatt a hátulsó lábak többletterhet vesznek fel, ennek eredményeként pedig a válak megkönnyülnek. A mereven előredobált elülső lábak a lendület hiányáról és a feszességről tanuskodnak, a válból könnyedén magasra emelt elülső lábak viszont a lendületről. A vállak "megkönnyítésének" vágya nem öncélú szándék, a ló ezáltal lesz fordulékony. Valójában nem a hátulsó lábak nagyobb teherviselése, hanem az elülső lábak, a vállak megkönnyítése a lókiképzés célja.

Másrészről lendület az, ami miatt a ló előrenyújtja a nyakát, a lendület az ami miatt a ló vesz támaszkodást a zablán, nem pedig a lovas keze keresi a kapcsolat a ló szájával. Ha a ló támaszkodást vesz, ha önállóan kitölti a lovas által meghatározott keretet, akkor száron van. A száron lévő ló pedig engedelmes, együttműködő. Ez a lókiképzés célja. A díjlovaglás azért kihívás minden lovas számára, mert ott ez a cél nem látható világosan. A díjlovaglásban feladatokat kell teljesíteni és nem kézenfekvő, hogy a kiképzés célja a lovassal együttműködő ló, a hátasló. Jól tudom, hogy a világ mást követel, de az edzők és a bírók feladata pontosan az, ha örömet, boldogságot és igényes szakmaiságot akarnak lovasaiknak tanítani, ha lovukból tényleg boldog atlétát akarnak nevelni, hogy lovasaik a lókiképzés célját a hátaslóképzést ne vesszék szemük elől.

Harmadszor, ismét és ismét meg kell állapítani, hogy a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez. Nagy hibát követ el a lovas, ha a lendületes összeszedettséget összekeveri a feladat munka iramban való végrehajtásával. A ló előrezavarásával tönkreteszi az összeszedettséget, az összeszdettség hiányában pedig csak csodálkozik, hogy miért ellenálló a lova, miért van az, hogy négylábú társa nem engedelmes. (Gondoljon itt mindenki az eredményhirdetéskor megbokrosodó lovakra, stb.)

A lendületesen mozgó ló nyaka hosszú. Mutasson bármilyen feladatot a ló, legyen mozgása bármilyen látványos, ha nyaka rövid, akkor nem lendületes, lendület hiányában pedig nem együttműködő. Az ilyen ló lehet, hogy lelkes tapsot kap a közönségtől, de lovasa, ha szíve mélyére néz, pontosan tudja, hogy távolról sincs ideális összhangban lovával, a dicséret csupán a közönség hozzá nem értésének tulajdonítható, akik benézik parasztvakító felszínt.

A lendületes egyensúlyban mozgó ló támaszkodásának mértéke a szár súlyával egyezik meg. "Ha egy helyen a szárat elvágnánk és cérnával helyettesítenénk - helyes támaszkodás során - a cérna lovaglás közben nem szakadna el." Sőt ezt tovább lehet finomítani. Josipovich tábornok világosan ír arról, hogy a lókiképzés végső célja az öntartás. Az öntartásban mozgó lovat a lovas kizárólag az ülésével is tudja lovagolni, a ló által kitöltendő keretet az ülésével tudja szabályozni. Ilyenkor válik a lovaglás ideálissá, ilyen kor lovagol a lovas szárak és csizmák nélkül, amit descent de maines, descente de jambes módszernek neveznek. Részleteket ide kattintva lehet találni. Keméry gondolatait nem úgy kell érteni, hogy ellentmond Josipovichnak, hiszen Keméry az egyik legnagyobb tisztelője és tanítványa volt a tábornoknak, hanem úgy, hogy a tartás (az öntartás), nem alakítható ki a ló nyakának egy bizonyos formába erőltetésével, hiszen a tartás a lendület eredménye.