A lovassportban - a többi sporthoz hasonlóan - a kimagasló teljesítménynek nem egy, hanem két forrása van: a tehetség és a felkészülés. Természetesen a lovassportban sem hanyagolható az emberi tehetség (bár az örkénytáboriak a tehetséget csak a harmadik helyre tették, elsősorban a munkaszeretet, másodsorban a motiváltságot tartották számon, és csak harmadik helyre tették a tehetséget), de az biztos, hogy ha egy versenyzőnek kiugróan tehetségesebb a lova társainál, szinte elkerülhetetlen a siker. Ez a "menjünk ki Németországba/Hollandiába/stb és vegyünk egy láda pénzért lovat" taktika.

De mit tegyen az a lovas, akinek erre nincs lehetősége? Vagy mit tegyen az a lovas, akinek közepes tehetségű lova van, de szereti, a csere szóba sem jöhet és mégis komoly eredményeket szeretne? Vagy mit tegyen az a lovas, aki nemzetközi szinten akar versenyezni és azzal szembesül, hogy nemzetközi versenyen nem lehet a versenytársaknál jelentősen jobb alapadottsággal megáldott lóval versenyezni, hiszen a versenytársak is a legjobbakkal versenyeznek? A kérdés tulajdonképpen az, hogy hogyan lehet egy jó középkategóriás autóval mercédeszek, bmw-k között eredményt elérni?

Ilyenkor kell a kimagasló sportteljesítmények másik forrásához fordulni: részletekbe menő, aprólékos munkával fel kell építeni a ló alaptehetségén túlmutató teljesítményt. Ez elképzelhetetlen anélkül, hogy lovas és trénere ne mélyedne el az etológia, a pedagógia, az állategészségügy, a tartástechnológia, az anatómia és legfőképpen a lókiképzés elméleti kérdeseiben, professzionális környezetben a gondolat, az elképzelés, a terv megelőzi a cselekvést, ellenkező esetben óhatatlanul tartalékok maradnak és a ló nem fogja a benne rejlő legnagyobb teljesítményt felmutatni.