Nuno Oliveira jól ismert mondása, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje. De vajon miért nem általában a hosszhajlítások a lovaglás gyógyszerei, vagy miért nem a farat be, miért pont a vállat be feladat az, ami leginkább a lovas segítségére van, ráadásul miért gyógyír minden problémára.

A VÁLLAT BE LÉNYEGE

A válasz megadása előtt magát a vállat be feladatot kell megérteni, bár ez nem teljesen egyszerű. Első megközelítésben a feladatnak két jellemzője van: egyrészről a ló hosszhajlításban mozog, másrészről mindezt három patanyomon teszi, a belső hátulsó láb és a külső elülső egy vonalon mozog. Ha a feladatot a lovas a hosszú fal mellett hajtja végre, akkor a helyes végrehajtás során során:

• a ló feje a menetiránytól elfordulva a másik hosszú fal felé fordul, azaz a ló nem előre, nem menetirányba néz, hanem a lovarda belseje felé,
• a ló vállai szögben állnak a hosszú falra, ezért az elülső lábak oldalra lépve egymást keresztező mozgást végeznek,
• míg a csípők vonala merőleges a hosszú falra, ezért a hátulsó lábak előrefelé, keresztezés nélkül mozognak.

A vállat be végrehajtása során a lovas ennek a helyzetnek megfelelően ül, a fejek, vállak, csípők párhuzamosságának követelményéből az következik, hogy a lovas nem a menetirányba, hanem a másik oldal felé néz, vállait a menetiránytól elfordítva a hajlítás irányába befelé fordítja, míg csípőit a menetirányra merőlegesen tartja.

A farat be feladatban a helyzet pont ellentétes: a ló menetirányba néz, vállai merőlegesek a hosszú falra, ezért elülső lábai egyenesen, keresztezés nélkül járnak, míg csípői szögben állnak a hosszú falra, ezért hátulsó lábai oldalra lépnek a járás során. A lovas ennek megfelelően menetirányba néz, vállai merőlegesek, csípői szögben állnak a hosszú falra.

A VÁLLAT BE NEHÉZSÉGE

Azonban a vállat be feladat a fent leírt formán túlmenően még egy jellemzővel rendelkezik, mégpedig azzal, hogy a vállat be feladat a külső vállat könnyíti, a belső vállra többletterhet juttat. A jó vállat be feladat során a külső vállnak olyan könnyeddé kell válnia, hogy ennek hatására a külső láb lábtöve magasabbra emelkedik minden egyes lépés során a belső láb lábtövének emelkedésénél. A farat be feladat ezzel ellentétesen a belső vállat könnyíti. Ezért a vállat be és farat be feladatok a lovas legfontosabb „szerszámai” a vállak kiegyensúlyozására, az egymás melletti lábak egyforma teherviselésének kialakítására és fenntartására. Ha a ló köríven túlterheli a külső vállát (a ló válla kiesik), akkor vállat be feladatot kell alkalmazni, hogy a lovas a két váll egyenlő teherviselését visszaállítsa, ha a belső vállát terheli túl, akkor farat be feladatot. Mind a két feladat azért nehéz, mert a lónak nem a menetirányba, hanem pont ellenkezőleg kell dőlnie: így a vállat be során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás külső oldala felé irányul, akkor befelé, a farat be feladat során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás belső oldala felé irányul, akkor kifelé. Csak ez a mechanizmus biztosítja a vállat be feladat során a külső váll tehermentesítését és a farat be feladat során a belső váll tehermentesítését.

ELKÉPZELNI NEHÉZ

Mindezt persze nehéz elképzelni. Miért is kellene a vállat be feladat során befelé dőlnie a lónak. Azért, mert ha a ló kifelé dőlne, akkor hiába való lenne a belső hátulsó láb súlypont felé lépése, a ló teste a lábak fölül kifelé kitérne, a láb sohasem „érné utól” a test súlyvonalát, a súlypontból a földre merőlegesen bocsájtott egyenest. Ha ló a vállat be során kifelé dől, akkor a belső hátlsó láb nem tud többletterhet felvenni.

A helyes vállat be elképzelését segíti a földről végzett munka. A kézen végrehajtott vállat be során a ló vállainak folyamatosan a kiképző felé kell mozognia, a lónak követő magatartást kell mutatnia. A követő magatartás a ló együttműködésének záloga, annak a jele, hogy a ló a lovasra figyel, „csapattagként” meg van a szándéka az együttműködésre, íveken mozogva, a ló folyamatosan a kiképzőt követve mozgásával csatlakozási szándékot mutat. Ez abban mutatkozik, hogy külső elülső lábával nem kifelé és nem is egyenesen előre, hanem köríven mentén, tulajdonképpen a kiképző felé lép. Ha ebből, a hajlítottan egyenes a helyzetből indítja meg a kiképző a vállat be feladatot, akkor a ló a hajlítás belső oldala felé dőlve kezd a feladat végrehajtásába. Természetesen a lónak a feladat végrehajtása során fenn kell tartania a követő magatartást, külső elülső lábát végig a köríven kell lendítenie. Ha a külső elülső láb a körre érintőleges mozgásba kezd, vagy ami még rosszabb, kifelé kezd lépni, akkor megszünt a befelé való dőlés, a feladat csak olyan, mint a vállat be, a ló a külső váll könnyítésével ellenkezőleg túlterheli azt. A vállat be tehát nem csak a hajlításról, nem csak a három patanyomon való mozgásról, hanem a teherelosztásról is szól.

CAMPAGNE ÉS ISKOLAMÓDSZER

A hosszhajlításoknak két kritériuma van: a hosszhajlítás és az oldalirányú mozgás. Ennek megfelelően a hosszhajlítások tanítására két módszer lehetséges:

• Először az oldalirányú mozgást kell a lónak megtanulnia (ezt csizmára való engedésnek nevezzük), majd ennek ismeretében kezdjük a hajlítást – menetiránnyal ellentétesen hajlítva a vállat be feladathoz, menetirányba hajlítva a farat be feladathoz jutunk. Ez a campagne módszer.
• Először a hosszhajlítást tanítjuk a lónak, majd ennek ismeretében kezdjük oldalt léptetni. Ez az iskolamódszer.

A campagne módszer előnye az, hogy viszonylag gyorsan eredményre lehet vele jutni – hetek alatt meg lehet tanítani a lónak mindkét feladatot. Ráadásul a módszer egyszerű. Először a lónak meg kell tanulnia az oldaltléptető csizmasegítséget. Ennek eredményeként képes lesz az eleje körül megfordulni. Szintén meg kell tanulnia a szárak oldal irányú segítségét, a direkt é az indirekt segítséget. Ennek eredményeként képes lesz a hátulja körül megfordulni. Ha mindkettő megy, akkor meg lehet kísérelni egyszerre oldalt vezetni a csípőket és a vállakat, ennek eredményeként a ló megtanulja a csizmára való engedést.

A módszer hátránya az, hogy a ló – egyébként logikusan – menetirányba dől, azaz a vállat be és farat be feladathoz csak hasonló feladatot tanul meg és csak hosszú és fáradalmas munkával lehet végül a hibás súlypontelhelyezést korrigálni, az ellenkezőre megtanítani a lovat.

Az iskolamódszer alkalmazásánál az első a hosszhajlítás megtanítása. A hosszhajlításhoz a fej állításával jut a lovas. Miután a hosszhajlítás lényege az, hogy a váll egyik irányba történő vezetésével a csípők a másik irányba mozdulnak, a lovas a hosszhajlítás alkalmazásával hatással tud lenni a külső oldalra, a váll kifelé vezetésével a külső csizmasegítséghez hasonló hatást tud elérni. Az iskolamódszer érettebb lovastudást igényel, de a ló egyből jó irányba dől és ezzel együtt a korrekt hosszhajlítást sajátít el.

A FARAT BE ELŐRÉBBVALÓ FELADAT

A hosszhajlítások tanítása során minden kiképző megtapasztalhatja, hogy a helyes vállat be végrehajtása nehezebb a farat be feladatnál, mert a farat be végrehajtása során a váll és a csípő egyirányba, „befelé” mozdul, addig a vállat be feladatnál a vállakat befelé, a csípőket kifelé kell mozgatnia a kiképzőnek. Míg a farat be feladat során szinte csak a külső oldalról, addig a vállat be esetében mindkét oldalról befolyása alatt kell tartania a kiképzőnek a lovat. Emiatt igaz, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje: a ló hosszhajlításban oldalirányban mozog, testúlya kontrollált, a lovas befolyása pedig mindkét oldalról fennáll. Ha ez megvalósul, akkor a ló átengedővé válik.