A ló együttműködése az elengedettség iskolázásávanl fejleszthető. És hát félreértés ne essék, nem a teljesítmény, nem bizonyos feladatok végrehajtása (ugrásváltás, féloldalazás, középügetés, ilyen-olyan méretű ugrás teljesítése) hanem az együttműködés - összhang ló és lovas között - a kizárólagos célja a lókiképzésnek.

A nagy kérdés persze, hogy az elengedettség iskolázása során a külső, vagy belső elengedettség, azaz a test, vagy a lélek a fontosabb. Melyik van előrébb, melyikkel kell kezdeni? Egyáltalán van-e sorrend közöttük, ha egyszer világosan hatnak egymásra: a test ellazítására a lélek elnyugszik és fordítva, a lélek megnyugváskor a test ellazul. A válasz nem egyszerű és nem egyértelmű. Az biztos, hogy mindkettővel igen hosszantartóan és alaposan kell foglalkozni, különben nem lesz maradéktalan sem a napi munka, sem a kiképzés menete. Mindenesetre a lélek talán egy orrhosszal előrébb van, hiszen izgatott ló izmai biztosan feszesek, a feszes ló viszont nem biztos, hogy izgatott.

De mit írnak a sorrendről az elődök, mi olvasható ki a szakirodalomból? Nem sok minden, hiszen ez egy "korszerű" kérdés, csak a XXI. századi természettől elidegenedett ember számára értelmezhető. Az elődöknek, az ötven, száz, kétszáz évvel ezelőtti embernek nem volt kérdéses természetismeret, nem volt kérdéses az, hogy miképp kell a lóval (háziállattal) bánni, mitől lesz az nyugodtan együttműködő. Erről nem volt mit írni, az evidenciát hiábavalóság lett volna ragozni. Számunkra azonban mindez végiggondolandó kérdés. :) Ezt én (aki Budapest belvárosában nőtem fel és világ életemben azt hittem, hogy a Kis körutat csak útlevéllel lehet átlépni) igen könnyen jelenthetem ki.