Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Az elengedettség fokozatai

2020. március 18. 11:05 - patkószeg

Az elengedettségnek négy fokozata van:

  • Lazítottság állapota: A mozgásszervek elengedettek
  • Kezdetleges elengedettség: Megjelenik a hátulsó lábak tolóereje
  • Fokozott elengedettség: Az elengedettség a ló törzsére is kiterjed
  • Teljes elengedettség: A ló testének egésze elengedetté, a ló átengedővé válik

A lóval való munka során figyelni kell, hogy a képzés általánosságban melyik fokozatát érte el az elengedettségnek (hol tart a kiképzés), illetve, hogy a napi munka során az elengedettség miképpen alakul.

A cikk a Lélek megmunkálása című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Az átengedőség feltétele a teljes elengedettség. Ezért a lovas számára feltétlenül fontos az elengedettség érzése, hiszen látni, nem látja a ló hátáról a lovat. :) Az elengedettséget érzi:

  • A kéz: A ló nagyon kicsi szársegítségekre is reagál, azokkal szemben a legkisebb ellenállást sem érezhető, közben a kéz figyeli és érzi a nyak, tarkó, állkapocs izmainak lazaságát.
  • A csizma: A ló nagyon kicsi csizmasegítségekre is reagál, azokkal szemben a legkisebb ellenállás sem érezhető.
  • Az ülés: A ló háta megszélesedik, a ló a csizmák közé dagad, a ló háta rendkívül kényelmessé válik minden jármódban, a ló az ülés segítségeire reagál. Az elengedettségre különösen jó visszajelzés, ha az ülés megérzi a zárt pocíció ellentettjét és annak kiképzési fontosságát, a nyílt ülést. (Például, hogy ló a lovas ülése elé csak nyílt ülés alkalmazásával kerülhet.)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr1815532790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása