A belső elengedettség a nyugodt élénkséggel jellemezhető. Van olyan ló, amelyiknél a nyugodság, van amelyiknél az élénkség megteremtése okoz nehézséget. Mindkettőt egyfajta önbizalomhiánnyal is le lehet írni, kihívást jelentő körülmények között a lovas befolyását, ló félénkké, ijedőssé válik. Más szóval a ló elveszti átengedőségét.
A cikk a Test, vagy lélek című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.
A belső elengedettség kialakítása, mondhatnánk a feltétlen engedelmesség kialakítása a fegyelmen keresztül érhető el. A rend, az együttműködés, a vezető (jelen esetben a lovas) tisztelete, az iránta érzett bizalom a fegyelemből ered. Minél pontosabban tudja meghatározni a lovas lovának menetirányát és sebességét, annál fegyelmezettebb a munka. A nagy pontosság eleinte viszonylag alacsony iramban valósítható meg, ló és lovas eleinte csak igen lassú iramban (egészen lelassított lépésben) tudja érzékelni a pontosság és a pontatlanság közötti, sokszor csak árnyalatnyi különbséget. A lónak meg kell értenie és el kell fogadnia, hogy lovasa utasítása nélkül nem változtathatja sem a sebességét, sem a menetirányát. A másik fele a dolognak persze az, hogy ha a lovas meg tudta szabni lova sebességét és menetirányát akkor a szárakat és csizmáit hatáson kívül kell helyeznie. Ez nagy gyakorlatot kíván amihez fesztelen és független ülés szükséges. A lovas a szárakat és csizmáit csak akkor helyezheti hatásba ha sebességet, vagy menetirányt akar változtatni, vagy ha a ló önmagától, önhatalmúlag megváltoztatja sebességét, vagy menetirányát és a lovas korrigálni akarja azt.
A fegyelem hatására a ló nyugodtan élénkké válik, a ló figyelme a könrnyezet ingerei felől egyre inkább lovasa felé fordul, izmai ellazulnak, nyakát leejti. Mozgásába teljes teste részt kezd venni, háta felemelkedik, loovasa ülése a alatt megszélesedik, kényelmessé válik, irányításához szükséges segítségek mértéke nagyságrendekkel (!) csökken. A ló a lovas csizmái közé dagad, elkezdi hajtatni magát. Az ilyen lovon könnyű szépen ülni.
