Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Tepsihát

2020. március 19. 22:56 - patkószeg

A "szőrös" nyeregben lovagolok nap, mint nap. Nem a különlegességet keresem benne és nem az öncélú kengyelnélküliséget, hanem az érzést. Azt, amit azután a normál, angol nyeregben is képes leszek megérezni. A "szőrörösben" minden sokkal elsősebben érződik, használatával egyszerűbb az érzéseket megtalálni. A hát elengedettségét, illetve annak lassú változását is.

Zita lovam háta születetten kissé merev, gerince felfelé kiáll, éveken át olyan érzés volt rajta, minha egy pengén ülnék. Eleinte ügetésben kifejezetten rázott, sokszor nem volt egyszerű mozgását puhán követni. Ennek megfelelően a háta könnyen elfáradt, éveken át maximun heti két-három alkalommal tudtam ráülni, mert a mindennapos lovaglással háta fáradtá és érzékennyé vált. Voltak olyan évek, amikor negyedévente pihentetni kellett, nem lehetett ráülni.

A cikk az Elengedettség fokozatai című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Azonban a törzs és a hátizmok ellazításával háta fokozatosan megváltozott.

  • Megváltozott az alakja.
    Ezt a "szőrös" nyeregben figyelemmel lehetett követni. A kiálló gerinc fokozatosan eltünt, kétoldalt izmok emelkedtek fel és a háta megszélesedett, lapossá vált, olyan lett mint egy pad. El is neveztem magamban tepsihátúnak.
  • Megváltozott a mozgása.
    Az alak változásával párhuzamosan elcsendesedett a háta, a kemény, erőteljes mozgás lágy ringássá alakult. Megszünt a lovaglás sport jellege, mára a kényelmes mozgás miatt erőkifejtés nélkül lehet a hátán ülni, lovaglás közben olyan, mintha egy karosszékben ülnék. Zita hátán bárki tud tanügetni.
  • Megváltozott a terhelhetősége.
    A változás eredményeként minden nap lovagolhatok rajta, a hát fáradságának semmilyen jele sincs.
  • Megváltozott a lelkisége.
    Zita elnyugodott, látványosan magabiztosabb lett.

Angol nyeregben a törzs és a hátizmok ellazulását az alakváltozásból nem, csupán a hát mozgásának megváltozásából lehet megérezni. A nyerget azonban folyamatosan ellenőrizni kell, hogy passzol-e a ló megváltozott alakjához. Nehogy maga a nyereg legyen akadálya a tepsihát kialakulásának, a hát és a törzsizmok ellazulásának.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr4815536994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása