A Nemzeti Lovasakadémia második vizsgaidőszakához ért, amikoris a hallgatók számot adnak az év során megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukról. Az Akadémia nemzeti lovaskultúrát oktat annak figyelembevételével, hogy napjainkban a lovasképzést nem lehet szigorúan a hagyományos úton folytatni, hiszen a XXI. századi természettől elidegenedett embernek kezdő lépésként természetismeretet kell tanítani, vagyis azt, hogy megértse a ló viselkedését, megértse a ló szándékait, érzelmeit, ő maga pedig egyértelműen, a ló számára érthetően fejezze ki elvárásait. Egyebek mellet ezért kell az elsőéveseknek kézen dolgozniuk lovaikkal, ezért kell vezetőszáron és futószáron gyakorlati vizsgát tenniük. A másodévesek lóra ülnek és év végére a második vizsgaidőszakban, a ló és lovasképzés immár hagyományos kezdő lépéseként a kitérő kezet módszerének technikáját, illetve annak elsajátítását kell bizonyítaniuk az Akadémia gyakorlati vizsgáján.

Kitérő kezek technikája

A módszerről, mint a fiatal lovak kiképzési technikájáról a Lovaglás és hajtás című könyv a következőket írja a 86. oldalon: „Mindaddig azonban, amíg a nyak teljes hosszára nem nyúlt ki, ne engedjük meg, hogy a ló a zablán határozott támaszt vegyen. A nem teljes hosszára kinyúlt nyakkal felvett támaszkodás a nyakat megrövidíti s elősegíti a megmerevítését. Ez viszont igen megnehezíti a hátulsó lábak kívánatos, térnyerőbb előrelépését. Ezért a ló minden ilyen támaszvétel-kísérletét hiúsítsuk meg azzal, hogy a meglévő szármérték változtatása nélkül, a ló szájával az érintkezést fenntartó kezünk,  – a ló előre és lefelé irányuló húzását a száron – követi, velemegy s annak ilymódon tér ki. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy a ló ne találhasson lehetőséget a visszatartásra és elferdülésre – az előrehajtott hátulsó lábak előrelépését akadályozó megmerevített nyakban, illetve a lovas nem eléggé velemenő kezén.” A gondolat a szerzők számára olyannyira fontos, hogy az megismétlésre kerül a 133. oldalon: „A lovas a ló szájával keressen könnyű érintkezést, de ne engedje meg a lónak, hogy a száron határozott támaszt vegyen. Ennek mindaddig a szár engedésével térjen ki, míg a ló a nyakát teljesen ki nem nyújtotta.

A lókiképzésben a szükséges lépések egymásutánisága, a képzés lépéseinek megértetése lóval (és lovassal), különösen a képzés elején rendkívül fontosak. A kompromisszum nélküli elvszerűség megkerülhetetlen, ellenkezője nem csak ellehetetleníti a képzés sikerességét, de testi és mentális sérülésekhez vezet. A Nemzeti Lovasakadémia másodéves hallgatóinak gyakorlati vizsgájukon arról kell tanúbizonyságot tenniük, hogy megértették, elsajátították és kompromisszumok nélkül alkalmazzák a kitérő kezek technikájával való lovaglást: nem csak értik annak fontosságát, de begyakorolták és reflexszerűen alkalmazzák.

Az előrenyújtott nyak üzenete

A fiatal ló képzésének kezdetétől törekedni kell a négy láb egyenlő teherviselésének érvényesítésére. Ez a ló felépítésétől függően eleinte könnyebb, vagy nehezebb, azonban az biztos, hogy el kell érni legalább lépés és ügetés jármódokban a hosszú szárakkal való lovaglás képességét. A hosszú szár abban különbözik az odadobott szártól, hogy azt bármikor hatásba lehet helyezni anélkül, hogy szármértéket kellene igazítani. A hosszú száron történő lovaglás, azaz a folyamatos szársegítség nélküli lovaglás a bizonysága annak, hogy a ló lovassal a hátán is képessé vált egyensúlyának megtartására, hiszen kellő egyensúly nélkül hosszú száron folyamatosan gyorsulna. Ez egyfajta alapegyensúly, ami előbb utóbb bizonyos testi és lelki elengedettséggel is jár. Amennyiben a sebesség tartása mellett a ló előre is nyújtja a nyakát az az egyensúly és elengedettség mellett a ló kezdeti egyenességéről és lendületéről is igazolást jelent. A nyak előrenyújtásával ugyanis csak akkor tudja a ló négy lábának egyenlő teherviselését fenntartani, ha hátulsó lábaival erőteljesebben lép súlypontja felé. Ez a lendület. Persze hiába lesz aktívabb a hátulsó láb, ha rossz irányban lép, azaz ferde a ló. A nyak előrenyújtása csak akkor lehetséges, ha a hátulsó lábak jó irányban fejtik ki tevékenységüket, azaz a ló egyenes.

Lovaglás szétválasztott segítségekkel

A kitérő kezek technikája persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne szársegítségeket használni. De jelenti azt, hogy a szárak alaphelyzete a hatáson kívüli helyzet és minden szársegítséget engedéssel kell befejezni. Továbbá azt, hogy a segítségeket, csak szétválasztva lehet alkalmazni. Ennek legegyszerűbb, legvilágosabb megfogalmazását Kókay Pál adja a Hátulról előre című írásában, amikor is kiképzés ezen szakaszára (!) a szár-csizma, csizma-szár nélküli lovaglást javasolja. Ezt az elvet XXI. századi nyelvezetre lefordítva úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy eleinte a lóra mindig csak egy irányból lehet nyomást eszközölni, a lovas kérése arra korlátozódik, hogy ezekre a nyomásokra engedjen a ló, de nem elvárás a nyomásra való engedés igen precíz szabályozása azaz a ló befolyás alá vétele az ellentétes oldalról: például a vállat lehessen oldalirányba vezetni először direkt majd indirekt módon, vagy a csizma zárására induljon előre a ló, a felvevő segítségre lassuljon. A lovas szinte csak terelgeti a lovat, a külön-külön alkalmazott előrehajtó és felvevő segítségekkel pedig csak bizonyos precizitással határozza meg az iramot, de nem szab keretet a lónak. A ló szárhozlovaglása, azaz a keret meghatározása csak akkor kezdődhet meg, ha a kitérő kezekkel és a szétválsztott segítségekkel való lovaglás már biztonságosan rutinszerűen működik, a ló hosszú száron, előrenyújtott nyakkal mozog, azaz a képzés elején elvárható (a kiképzés ezen szakaszában hagyományosan nyers jelzővel minősített) egyensúlyban, elengedettséggel, egyenességgel és lendülettel jár. A szárhozlovaglás csak fokozatosan, először csak rövid időszakokra és a kitérő kezek technikájához való rendeszeres visszatéréssel vezethető be. Ez lassú, időigényes és nagy türelmet igénylő munka, ami azonban a képzés további menetében rendkívül „megtérülő”.

A nyak mindig jó helyen van!

A nyak a ló egyensúlyozási szerve, az mindig jó helyen van. A ló nyakának szárakkal történő formálása lehetetlenné teszi egyensúlyának megtartását, ezért az egyensúlyvesztéshez, merevséghez, a ló testének természetellenes használatához vezet, másrészt lehetőséget ad a lónak az ellenállásra, az ellenkezésre, sőt a ló nyakának szárakkal történő formálása ezt valósággal kikényszeríti (a természetellenes helyzetre a ló ellenkezéssel reagál), ezért a szárak helytelen használata az ellenkezésre tanítja a lovat. A nyak helyes, vagy helytelen helyzete a hátulsó lábak helyes, vagy helytelen tevékenységéről ad tanúbizonyságot, így az együttműködésre, vagy az együttműködési hiányára is jelzést ad. Milyen érdekes, hogy ez ügyben is a részletekből, csupán a nyak helyzetének vizsgálatából a ló egészére, fizikai és mentális tevékenységére is következtetést lehet levonni. Elvszerű megközelítéssel a ló nyakának alakját, előrenyújtott, feligazított, stb. helyzetét csak a hátulsó lábak által kifejtett erő, annak nagyságának vagy irányának szabályozásával lehet megváltoztatni.