A lókiképzés igen hosszú munka. Hosszabb, mint gondolnánk. A ló kiképzésére nyolc-tíz évet fordítottak hagyományosan, annak érdekében, hogy az azt követő nyolc-tíz évben élvezni lehessen a munka gyümölcsét, azaz a ló még akár késő huszonéves korára is megtartsa szellemi és fizikai fittségét. Ennek megfelelően (és miután az emberi élethossz a mainál általában rövidebb volt) gyakran egy ló kiszolgálta a felnőtt ember majdnem egész életét. A jólképzett, egészséges ló igen értékes volt, a szakszerű és hosszadalmas képzés hatalmas hozzáadott értéket teremtett – jóval többet, mint amit az alapadottságok jelentettek. A jólképzett lónál persze ma is így van, bár a korszellem nem egészen ezt támasztja alá. Napjainkban az értéket gyakran nem a ló képzettsége, értsd egyszerű használhatósága, ügyes együttműködőkészsége jelenti, hanem a versenyeredmények listája, ami nem egy és ugyanaz. Olyannyira, hogy ha egy lónak nincsenek versenyeredményei, akkor azonnal betegségekre, sérülésekre gyanakodik az átlagos szemlélő. Ez azért is érdekes, mert a megrövidült képzési időhossz, a lovak teljesítményének felszínesebb megítélése, a részletekbe menő képzés elsekélyesedése, az alapadottságokat meghaladó hozzáadott értéket devalválja, míg a tenyésztők munkáját felértékeli. Ezért szeretne napjaikban mindenki különleges adottságú lovat, holott a képzéssel igen sok minden kompenzálható.

NEHÉZ MA A LÓ- ÉS LOVASKÉPZŐNEK

A lovas- és lókiképzés nagyot fordult azóta, hogy a XX. század elején megszűntek a nagy katonai kiképzőközpontok. Ott nem volt kérdés a tekintély, nem volt kérdés a kultúra egyik generációról másikra való átadása, az idős lovas mesterek nagy megbecsülésnek örvendtek, megtiszteltetés, sőt sokszor kiváltság volt mellettük lenni, testközelből követni munkájukat. Az évtizedes együttlét során nem volt különösebben nehézség a maga teljességében megtanulni és átvenni az előző generáció tudását, kultúráját. Manapság azonban más a helyzet. Nem az oktató, nem a szakember diktál, hanem a lovas „megrendelő”, és az „aki fizet, annak a nótáját kell húzni” elv érvényesül. Ebből viszont sok minden következik, legfőképpen az, hogy egyszerűen lehetetlenné válik a ló- és lovasképzés, hagyományok vesznek el, a lókiképzés hatezer éves kultúrája megszakad, elenyészik.

NINCS TISZTELET, NINCS IDŐ

A korszellem különös. A modern ember mindent azonnal szeretne elérni és azt is komoly erőfeszítés nélkül. Ráadásul a külcsín, a forma sokkal többet számít, mint a tartalom. Ha a felszín rendben van, akkor minden rendben van. Ezért napjaink embere türelmetlen. Ha valami nem sikerül egyből, vagy belátható időn belül, akkor az számára elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy az átlagos emberi élettartam a régmúlt korokkal összevetve elképesztően meghosszabbodott, mégis a modern ember időhiányban szenved. Nincs ideje kivárni az áldozatos munka gyümölcsét. Az időhiány valójában türelmetlenség. Így van ez a ló- és lovasképzésben is. Ha a tréner fél év alatt nem produkál látványos eredményt, akkor másik után néz a lovasa, egyszerűen lecseréli. És a ló- és lovasedzők ennek megfelelően teljesítenek. Nem számít a ló, nem számít a hagyomány, nem számítanak az elvek, nem számít semmi, csak az, hogy legalább látszólagos eredmények felmutatásával egyik napról a másikra „fennmaradjon a víz színén” – lovasa, aki nem tanítványa, hanem üzletfele, ne cserélje le. A kor tipikus szakembere nem ló- és lovasképzést végez, hanem a megfelelési kényszer gyakorlatait. Ebben a helyzetben a lovasnak és mesterének csak egy dologban van közös érdeke: sikertelenség esetén mindkettejüknek a legkönnyebb a lovat okolni.

KITARTÁS

Holott a lovaglásban a legfőbb erény a kitartás. Igen a kitartás, hiszen a ló- és lovasképzés – rendkívül hosszadalmas volta miatt – nem csak fizikailag nehéz (nap, mint nap testet és szellemet igénybe vevő munka), hanem monoton is. Az eredmények csak a mindennapi áldozatos munka árán érhetőek el, és mindezek mellett még az óhatatlanul jelentkező hullámvölgyek is embert próbálóak. A fejlődés, az előrehaladás ugyanis nem folyamatos: hullámhegyek, ugrásszerű előrelépések és hullámvölgyek jellemzik a kiképzés folyamatát. A régi nagy lovasakadémiáknak, illetve a katonai kiképzőhelyeknek az is az előnye volt, hogy a közösség mindig meg tudta segíteni tagjait a formaingadozás során, a hullámvölgyeken mindenkinek sokkal könnyebb volt szakmailag átevickélnie.

SZORGALOM

A szorgalom a kitartás édestestvére. A szorgalom a motivációból fakad. A nehézség az, hogy a motivációt évtizedeken keresztül nagyon nehéz, sőt, szinte lehetetlen fenntartani. Évtizedeken, hiszen a lókiképzés nagyon lassú folyamat, ennek megfelelően a tapasztalat is csak nagyon lassan szerezhető meg. Márpedig a lókiképzés hosszú folyamatán többször végig kell haladnia annak, aki a maga teljes egészében át akarja venni az előző generáció szaktudását, aki meg akarja ismerni, meg akarja érteni mesterének összes ismeretét. Nem véletlen Maximillian Weyrother mondása, miszerint ősz haj nélküli lovas mestert még nem látott a világ. A szorgalom legerősebb kísértése a rutin, ami a szakmai állóhelyben járásba rántja vissza a lovast, a fiatalkori álmokat napi robottá degradálja. Ez a kísértés különösen erősen hat a professzionális lovasokra, akik nagy számú lóval, lovassal foglalkoznak: napi hat-nyolc, vagy akár még több lóval, vagy lovassal foglalkozni testet, lelket felőrlő fáradalom. A motiváltság és ezen keresztül a szorgalom fenntartása a lovas szakember egyik legfontosabb erénye.

KÖVETKEZETESSÉG

A következetesség a lovas szakember harmadik fontos tulajdonsága. A képzés, az oktatás csak bizonyos logikai sorrendben haladhat, az egyes feladatok végrehajtására ló és lovas csak fokozatosan válik képessé fizikailag és mentálisan. Lépcsőfokot vagy lépcsőfokokat átugorva azonnal és menthetetlenül a cirkuszi kategóriába kerül a produkció, a ló – fizikai éretlenségéből, vagy szellemi értetlenségből fakadóan – csak a lovasértelemben helyeshez hasonlóan tud reagálni, de nem úgy, amit jónak és kívánatosnak lehet elfogadni.

Ha a szorgalom édestestvére a motiváció, akkor a következetességé az alázat. Sokszor nehéz elfogadni azt, hogy a ló nem engedetlenségből, nem rosszakaratból nem reagál úgy a lovas segítségeire, mint ami az elvárás, hanem csupán fizikailag képtelen rá (nincs meg a kellő ereje, netalán az ügyessége), vagy egyszerűen nem érti lovasát. Mindkettő a következetlenségből fakad, amit csak kellő alázattal, az önvizsgálatra való hajlammal, a ló iránti szeretettel és tisztelettel látható be és a kihívás csak ezen az alapon korrigálható. 

TEHETSÉG

Nem kerülhető meg, hogy a kitartás, szorgalom és a következetesség mellet a tehetségről szó ne essék. Nemzeti hagyományaink szerint a tehetség csak az előzőek után következik. A tehetség nyilvánvalóan sokat számít. A jó ritmusérzék, a fejlett mozgáskultúra, a testi és lelki lazaság, a bátorság, a jó ritmus, vagy egyensúlyérzék, stb. mind, mind jellemzik a jó lovast, de mindezek csak a gyorsabb előrehaladást szolgálják, a tehetség kitartás, szorgalom és következetesség nélkül mit sem ér.

Ugyan ez áll a ló tehetségére, alapadottságaira is. A XX. század teljesítményszemlélete kapcsán bizonyos képességekkel rendelkeznie kell a lónak, különben érdektelenné válik a lovasok nagy része számára. Ha alapadottságánál fogva nem tud bizonyos méretű ugrást átugrani, vagy ha nincs kellően nagy mozgása, akkor a modern megközelítés számára nem érdekes. De sokszor a tehetséges ló is veszélyben van, a túlságosan gyors előrehaladás, a teljesítmény erőltetése, a könnyű siker kecsegtető lehetősége rendszeresen vezet a ló szellemi vagy fizikai sérüléséhez, a benne lévő lehetőségek kibontakoztatásának elmaradásához.

Karl Mikolka, nemrég elhunyt, kortárs lovas mester, a Bécsi Spanyoliskola volt főlovászmestere (chief rieder), később az egyik legtekintélyesebb amerikai lovas szakember. Az ide kattintva látható emlékfilmen megszólal mások mellett Werner Posharnigg, Arthur Kottas-Heldenberg, Lidia Taylor, Anita Adams, Mary Werning. 

Merevséget (feszességet) nyomással (feszítéssel) lazítani nem lehet. Behódolást, elfogadást ideig-óráig ugyan el lehet érni, de ez az út sohasem eredményez délceg együttműködést, könnyedséget. Merevséget csak türelmes elfogadással (engedéssel), testi és lelki lazasággal, mondhatnánk testi és lelki példamutatással lehet oldani. Persze nagyon nehéz merev lovon elengedetten ülni (testi példamutatás), és sokszor nehéz "cérnával bírni" (lelki példamutatás), azaz kivárni, míg a ló enged merevségéből. Ám ha végül sikerül, akkor lehet megérezni, hogy csak az elengedett ló tud a nyomásoknak engedni, csak az elengedett ló lehet puhán együttműködő, szakkifejezéssel "lovagolható".

Tegnap megkezdődött a Magyar Díjlovagló Bajnokság. A bajnoki kategóriában az eredmények érdekesen alakultak. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a bírók hanyadik helyre és hány százalékkal értékelték a lovasok teljesítményét. Szeicz Era például kapott hideget és meleget, volt olyan bíró, aki a legjobbnak, volt olyan aki a legrosszabbnak minősítette. De Nébel Viktória sem panaszkodhat. Gondolom volt mit beszélgetniük a bíróknak az esti vacsoránál. A két osztrák bíró a külföldön versenyző és az idei európabajnokságot megjárt Schmidt Anitát és a fiatal Jom Tov Jázmint látta elöl, őket a magyar bírók hazavágták, a magyaroknak Szeicz Erika tetszett a legjobban, a szolovénnak pedig Ács.

Évekig versenyeztem a kategóriában, majd pontoztam a felnőtt bajnokságot, de ilyet még nem láttam - itt még akármi is lehet. Ács Róbert mellett a rutinja szól. Be kell vallanom, hogy szívem Erikához és Csabához húz, de Anita idei teljesítménye nagyon meggyőző. Azonban az is tetszene, ha az ifi versenyző, Jázmin lenne a bajnok. :)

Utóirat: Azért jó lenne, ha a bírók konszenzusra jutnának, van még két napjuk...

Bent Branderup beszél Xenophonról, Pluvinelről, Newcastle-ről, Gueriniere-ről és Steinbrechtről.

A lovaskultúrát mi magunknak kell művelni - másra nem mutogathatunk, apelláta nincs. Érv sokféle van, hogy miért nem világszínvonalú jelenleg a magyar ló- és lovasképzés, de mindez csak magyarázkodás, sőt sokszor okoskodás. Álmok kellenek, vágyak és az ezeket megvalósító kitartás, szorgalom, tervszerűség, alázat.

Kitartás és szorgalom, mert a lovasképzés és a lókiképzés évek hosszú során keresztül zajló processz. Nagyon-nagyon hosszú, ne kerteljünk évtizedes(!) folyamat. Minden áldott nap fel kell kelni, neki kell kezdeni és testet, lelket oda kell tenni. Sokszor a miniatűr eredményekkel is elégedettnek kell lenni, sőt, van mikor a helybenjárás is eredmény, hogy aztán ismét előrelépést lehessen elérni. Persze mindezt meg lehet kerülni készre képzett lovak vételével, de ezt ne tévessze senki össze a kultúra művelésével. Minden, magát komolynak tartó lovasnak rendelkezni kell a mesterdarabbal, azzal a lóval, amit saját maga képzett. Ha nincs mesterdarab, azt a lovaskultúrában nem lehet megmagyarázni. A mesterdarab kapcsán az a szerencse, hogy ahhoz nem kell különös feltétel: nem kell különös ló, nem kell különös környezet. A jó ló kiképzéséhez hozzáértés kell, kitartás és szorgalom, nem pedig fedeles, vagy puccos talaj.

Tervszerűség, ami a szakmai hozzáértésből fakad. A ló- és lovasképzés szakma, sokrétű szakma, az állategészségügytől a tartástechnológiáig, a lókiképzéstől az etológiáig, a pedagógiától az anatómiáig. A Nemezti Lovasakadémia közösséggel, tanári karral, elméleti és gyakorlati oktatókkal biztosítja a sokrétű szakmati tudás átadását. Nem csak hallgatóként, az iskolába beiratkozva, de lovasként is bátran ajánlom, hogy szakmai kiívás esetén edző-lovas párosok keressék fel oktatóinkat, akik magas fekészültséggel tudnak segítséget adni a továbblépésre. Egy-egy probléma megbeszélése, szaktanácsadás kérése sem a lovas, sem az edző tekintélyét nem csökkenti, sőt tervszerű munkájukat támasztja alá. (Nincs ez másképp más szakmákban sem. Egy épület komoly alapozási kihívásaira nem tud feltétlenül megoldást mondani a megbízott, egyébként kiváló általános tudással rendelkező tervező, ezért nem különös, ha speciális esetekben szakértőhöz, pl. egy talajmechanikushoz fordulnak az építés során.)

Végezetül az alázat. Az alázat, legfőképpen önmagunkkal szembeni alázat, azaz a problémákkal a kihívásokkal, saját korlátainkkal való szembenézés a legnehezebb. De a legnagyobb lovasemberi érték. Enélkül lehetetlen a fejlődés, enélkül csak a szakmai megrekedés, majd lesüllyedés lehetéses. Az alázat nem meghunyászkodás, az alázat nem kisebbrendűség, az alázat a tisztánlátás, a dolgok reális megiíélésének eszköze.

Készüljetek!

Jövőre két mester is ellátogat hétvégi kurzust tartandó a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardába: az év elején Christofer Dahlgren (február 29 - március 1), szökőnapon érkezik, az év második felében pedig Michelle Wolf (szeptember 19 - 20) lesz nálunk.

Christofer Dahlgrent, az Academic Art of Riding lovas mesterét nem kell bemutatnom. Három éve jár hozzánk, nem csak kiváló lovas, de pedagógiai képessége is átlagon felüli. Közvetlen stílussal, egyszerűen tud a legösszetettebb lovas fogalmakról is beszélni, a szakma fogásait tanítványainak átadni.

Michelle Wolf először tesz látogatást Magyarországon. Michelle rendkívül közvetlen, emberileg is azonnal megszerethető személyiség, a Bent Branderup által vezetett lovasakadémia lovastanára, az akadémia főszervezője.

Az akadémián lovagvizsgával, piaffe és levade vizsgával rendelkezik. A fotón levade feladatot hajt végre jobb hajlíásban.

Mindkét eseményen nem csak gyakorlati edzésekre, hanem elméleti előadásokra is sor kerül. Christofer hat, Michelle nyolc lovassal fog dolgozni. Az események látogatók számára nyitottak.

Péter úgy hasít a terepen, mintha egyszerű ugrásokat kellene teljesítenie. Branderupot kell idézni ilyenkor: "A művészet egyszerű, elérni nehéz."

Lehetséges, hogy megtalálták II. András, Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Jeruzsálem és Lodoméria királyának, a későbbi második honalapító IV. Béla és árpádházi szent Erzsébet édesapjának sírját. A vonatkozó cikk ide kattintva található.

II. András ellentmondásos tevékenysége ellenére nemzetünk történetének egyik legfényeseb csillaga, kora egyik legtekintélyesebb európai uralkodója volt, ő maga III. Béla, a leggazdagabbnak mondott európai királynak fia, II. Géza, a talán legerősebbnek mondott magyar király unokája, I. Géza ükunokája, akit magnusnak (hatalmasnak, nemeslelkűnek) nevezett népe, és aki a szent korona egyik ábrázolásán látható.

II. András király az első magyar expedíciós hadsereg vezetőjeként tengeri úton indult a Szentföldre. A hadjáratnak lovas szempontból kettős jelentősége van. A kis létszámú, de igen jól felszerelt hadsereget az ellenséges arab leírások - a többi keresztes lovasétól eltérően - a sajátjaiknál is jobb lovak felvonultatójaként írták le:

„A keresztény istentelenek lovai igen szánalmasak, göthesek voltak, és az is kevés. Csupán a hankar malik [hungár, azaz magyar király, vagyis II. András,] hozott sok szép lovat, amelyek az arab lovaknál is szebbek voltak.”

Másrésztől a hazatérés során a király vezetésével zajlott le a lovastörténelem talán leghosszabb egybefüggő menetelése: a teljes hadsereg lábon jött haza a Szentföldről. A vonatkozó leírások kitérnek arra, hogy a lovas sereg jelentős része a Kárpátoktól keletre elterülő, hatalmas, az ország legelőiként használt területekről érkeztek, akik mai gondolkodással, jó eséllyel a testvérnépekhez a jászokhoz és a kunokhoz tartozhattak.

A fotón II. András látható a Szentföldi katonai expedíció során, brida ülésben, iskolaügetésben.

A Zabla és Kengyel a hétvégén átlépte az 1.000.000 (egymillió) lapletöltést, cikkolvasást. Megtisztelő figyelmeteket ezúton is köszönöm!

Scmidt Anita fiatal lovával kijutott és tisztesen helytállt a rotterdami díjlovas európabajnokságon. Szívből gratulálok! Nagyon nagy dolog a világ legjobb díjlovasaival együtt versenyezni. A fotón Anita a régi-új európabajnokkal, Isabell Werth-tel.

"A helyes konchajlításra ki nem képzett ló piaffe-oztatása csak tisztátalan mozgáshoz vezethet. Durva csizma és szársegítségekkel valamiféle állóhelyben végzett mozgást ugyan ki lehet kényszeríteni a lóból, de még a nagy mozgással, jó önhordással született lovak sem képesek ilyen módon a piaffe lényegére, a csípő süllyesztésére. Az önhordás jellemzője, a szár súlyával megegyező támaszkodás teljesen hiányzik ezeknél a lovaknál."

De jó volt!

A hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára vonatkozik. Az egyenesség - kis közelítéssel - a patanyomvonalra. Az egyenesség ellentettje ezért nem a hajlítottság, hanem a ferdeség. Körön például hajlítottan egyenes a ló: hosszhajlításban mozog (gerincoszlopa hosszirányban hajlított), de két patanyomon jár.

A hajlítás egyik lényeges része, hogy a ló úgy viselkedik, mint banán a falnál: vállát kifelé vezetve, csípője befelé mozdul és fordítva. A hajlítás ezért arra ad lehetőséget, hogy a ló testét a "motor", a hátulsó lábak elé lehessen vezetni és a rugalmas gerincoszlopon akadálytalanul végigáramolhasson a hátulsó lábakban ébredő erő, egészen a zablákig. A hajlítás nélküli ló nem így működik. Vállát egyik irányba vezetve csípője is ugyanabba az irányba tér ki. Ezt hatást egyébként mindenki ismeri. Például körön vágtázva, ha "összeáll" a ló, előáll a harmónia, azaz az egyenesség, ha a lovas egyenesen elindul a lovarda fala mellett, minden összegabalyodik, csak a nehézséggel találkozik a lovas. Holott első nekifutásra azt lehetne gondolni, hogy egyenes vonalon egyszerűbb lovagolni.

Egyenes vonalon a ló kiegyenesítésére ezért a hosszhajlítások képességére van szükség. A lónak egyenes vonalon is hajlítottan egyenesen kell mozognia, azért, hogy egyenesre lehessen állítani. A hajlítottan egyenes helyzet itt a vállat be és a farat be között van.

Persze semmi sem ilyen egyszerű - fiatal lóval nem lehet hajlításokat lovagoni és mégis ki kell egyenesíteni. Josipovich szerint ez az ideiglenes egyenesség, de ez egy másik cikk témája. :)

No, nem jelenkori teljesítményünk, hanem hagyományos lovas közkultúránk miatt! Hogy mi a közkultúra? Hát például az, hogy ha elkezdődik egy nemzeti dallamsor, akkor azt többé kevésbé mindannyian be tudjuk fejezni, mégha nem is rendelkezünk zenei műveltséggel. A közkultúra az, hogy nem kell az adott szakterület értőjének lenni ahhoz, hogy elképzelésünk legyen egy szakma alapvető fogásairól, legfontosabb fogalmairól.

Nálunk, magyaroknál, ugyanígy áll ez a lovaskultúrával. Ha valaki soha életében sem foglalkozott lóval, legyen ács, pék, vagy orvos, lakjon nagyvárosban, vagy a legkisebb faluban, szóval végzettségétől, szakmájától, mindentől függeltenül látja, hogy a fenti - egy erdélyi kis falu szállodájának ebédlőjében található, szolgálati időre emlékeztető lap rajza helyes: a magasan képzett lovas nem háromütemű, hanem kétütemű vágtában lovagolja lovát. Magyarként mindannyian látjuk, hogy az ábrázolás rendben van, sőt ez a kívánatos.

Na, ezért vagyunk lovas nemzet, mert ilyen a közkultúránk.

Megjegyzem, jelenkori teljesítményünk akkor válik világszínvonalúvá ismét, ha a lovasoknak legalább egy része olyan magas lovas műveltséggel fog rendelkezni, mint egy évszázada egy közhuszár, a lovasok legalább egy része így tud lovagolni, mint ahogyan az a rajzon látható.

Rugonfalva, Erdély, Nemzeti Lovasakadémia

Homor Zsófi célba ért a világ talán legnagyobb kihívását jelentő távolsági versenyén! Az eredmények értékelése és a végső sorrend megállapításajelenleg zajlik. Zsófi az élmezőnyben érkezett a célba.

Tegnapi, a vállat be feladatról írt cikkemet rendkívül sokan olvasták és reagáltak rá. (A cikk ide kattintva olvasható.) Az aktivitást ezúton is köszönöm. Mindez annak ellenére történt, hogy a cikk - témáját, szakmai nyelvezetét és részletességét tekintve - igen nehéz olvasmány. Hat-nyolc éve ilyen cikket "meglengetni" a lovas közéletben még lehetetlenség lett volna, az csak az értetlenséggel találkozott volna. Az elmúlt szűk évtizedben

• sikerült megújítani a hazai szaknyelvet,
• sikerült a minőségi lókiképzést új alapokra helyezni,
• sikerült olyan lovas réteget kinevelni, akik motiváltak a magas szintű lókiképzés szakmai fogásainak elsajátításában.

A lovas társadalom érzékelhető része készen áll arra, hogy szakmai kérdéseket akár különleges részletezettséggel is meg lehessen tárgyalni. Remélem, hogy mindez nem csak az igényes szabadidőlovasok munkáján, de a nemzetközi eredményeket is elérni vágyó sportolók eredményein is jelentkezni fog.

Megjegyzéseiteket, témafelvetéseiteket a továbbiakban is várom.

Lovasbaráti üdvözlettel:

dr. Gőblyös István
lókiképző, lovasblogger, a Nemzeti Lovasakadémia alapítója

Nuno Oliveira jól ismert mondása, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje. De vajon miért nem általában a hosszhajlítások a lovaglás gyógyszerei, vagy miért nem a farat be, miért pont a vállat be feladat az, ami leginkább a lovas segítségére van, ráadásul miért gyógyír minden problémára.

A VÁLLAT BE LÉNYEGE

A válasz megadása előtt magát a vállat be feladatot kell megérteni, bár ez nem teljesen egyszerű. Első megközelítésben a feladatnak két jellemzője van: egyrészről a ló hosszhajlításban mozog, másrészről mindezt három patanyomon teszi, a belső hátulsó láb és a külső elülső egy vonalon mozog. Ha a feladatot a lovas a hosszú fal mellett hajtja végre, akkor a helyes végrehajtás során során:

• a ló feje a menetiránytól elfordulva a másik hosszú fal felé fordul, azaz a ló nem előre, nem menetirányba néz, hanem a lovarda belseje felé,
• a ló vállai szögben állnak a hosszú falra, ezért az elülső lábak oldalra lépve egymást keresztező mozgást végeznek,
• míg a csípők vonala merőleges a hosszú falra, ezért a hátulsó lábak előrefelé, keresztezés nélkül mozognak.

A vállat be végrehajtása során a lovas ennek a helyzetnek megfelelően ül, a fejek, vállak, csípők párhuzamosságának követelményéből az következik, hogy a lovas nem a menetirányba, hanem a másik oldal felé néz, vállait a menetiránytól elfordítva a hajlítás irányába befelé fordítja, míg csípőit a menetirányra merőlegesen tartja.

A farat be feladatban a helyzet pont ellentétes: a ló menetirányba néz, vállai merőlegesek a hosszú falra, ezért elülső lábai egyenesen, keresztezés nélkül járnak, míg csípői szögben állnak a hosszú falra, ezért hátulsó lábai oldalra lépnek a járás során. A lovas ennek megfelelően menetirányba néz, vállai merőlegesek, csípői szögben állnak a hosszú falra.

A VÁLLAT BE NEHÉZSÉGE

Azonban a vállat be feladat a fent leírt formán túlmenően még egy jellemzővel rendelkezik, mégpedig azzal, hogy a vállat be feladat a külső vállat könnyíti, a belső vállra többletterhet juttat. A jó vállat be feladat során a külső vállnak olyan könnyeddé kell válnia, hogy ennek hatására a külső láb lábtöve magasabbra emelkedik minden egyes lépés során a belső láb lábtövének emelkedésénél. A farat be feladat ezzel ellentétesen a belső vállat könnyíti. Ezért a vállat be és farat be feladatok a lovas legfontosabb „szerszámai” a vállak kiegyensúlyozására, az egymás melletti lábak egyforma teherviselésének kialakítására és fenntartására. Ha a ló köríven túlterheli a külső vállát (a ló válla kiesik), akkor vállat be feladatot kell alkalmazni, hogy a lovas a két váll egyenlő teherviselését visszaállítsa, ha a belső vállát terheli túl, akkor farat be feladatot. Mind a két feladat azért nehéz, mert a lónak nem a menetirányba, hanem pont ellenkezőleg kell dőlnie: így a vállat be során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás külső oldala felé irányul, akkor befelé, a farat be feladat során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás belső oldala felé irányul, akkor kifelé. Csak ez a mechanizmus biztosítja a vállat be feladat során a külső váll tehermentesítését és a farat be feladat során a belső váll tehermentesítését.

ELKÉPZELNI NEHÉZ

Mindezt persze nehéz elképzelni. Miért is kellene a vállat be feladat során befelé dőlnie a lónak. Azért, mert ha a ló kifelé dőlne, akkor hiába való lenne a belső hátulsó láb súlypont felé lépése, a ló teste a lábak fölül kifelé kitérne, a láb sohasem „érné utól” a test súlyvonalát, a súlypontból a földre merőlegesen bocsájtott egyenest. Ha ló a vállat be során kifelé dől, akkor a belső hátlsó láb nem tud többletterhet felvenni.

A helyes vállat be elképzelését segíti a földről végzett munka. A kézen végrehajtott vállat be során a ló vállainak folyamatosan a kiképző felé kell mozognia, a lónak követő magatartást kell mutatnia. A követő magatartás a ló együttműködésének záloga, annak a jele, hogy a ló a lovasra figyel, „csapattagként” meg van a szándéka az együttműködésre, íveken mozogva, a ló folyamatosan a kiképzőt követve mozgásával csatlakozási szándékot mutat. Ez abban mutatkozik, hogy külső elülső lábával nem kifelé és nem is egyenesen előre, hanem köríven mentén, tulajdonképpen a kiképző felé lép. Ha ebből, a hajlítottan egyenes a helyzetből indítja meg a kiképző a vállat be feladatot, akkor a ló a hajlítás belső oldala felé dőlve kezd a feladat végrehajtásába. Természetesen a lónak a feladat végrehajtása során fenn kell tartania a követő magatartást, külső elülső lábát végig a köríven kell lendítenie. Ha a külső elülső láb a körre érintőleges mozgásba kezd, vagy ami még rosszabb, kifelé kezd lépni, akkor megszünt a befelé való dőlés, a feladat csak olyan, mint a vállat be, a ló a külső váll könnyítésével ellenkezőleg túlterheli azt. A vállat be tehát nem csak a hajlításról, nem csak a három patanyomon való mozgásról, hanem a teherelosztásról is szól.

CAMPAGNE ÉS ISKOLAMÓDSZER

A hosszhajlításoknak két kritériuma van: a hosszhajlítás és az oldalirányú mozgás. Ennek megfelelően a hosszhajlítások tanítására két módszer lehetséges:

• Először az oldalirányú mozgást kell a lónak megtanulnia (ezt csizmára való engedésnek nevezzük), majd ennek ismeretében kezdjük a hajlítást – menetiránnyal ellentétesen hajlítva a vállat be feladathoz, menetirányba hajlítva a farat be feladathoz jutunk. Ez a campagne módszer.
• Először a hosszhajlítást tanítjuk a lónak, majd ennek ismeretében kezdjük oldalt léptetni. Ez az iskolamódszer.

A campagne módszer előnye az, hogy viszonylag gyorsan eredményre lehet vele jutni – hetek alatt meg lehet tanítani a lónak mindkét feladatot. Ráadásul a módszer egyszerű. Először a lónak meg kell tanulnia az oldaltléptető csizmasegítséget. Ennek eredményeként képes lesz az eleje körül megfordulni. Szintén meg kell tanulnia a szárak oldal irányú segítségét, a direkt é az indirekt segítséget. Ennek eredményeként képes lesz a hátulja körül megfordulni. Ha mindkettő megy, akkor meg lehet kísérelni egyszerre oldalt vezetni a csípőket és a vállakat, ennek eredményeként a ló megtanulja a csizmára való engedést.

A módszer hátránya az, hogy a ló – egyébként logikusan – menetirányba dől, azaz a vállat be és farat be feladathoz csak hasonló feladatot tanul meg és csak hosszú és fáradalmas munkával lehet végül a hibás súlypontelhelyezést korrigálni, az ellenkezőre megtanítani a lovat.

Az iskolamódszer alkalmazásánál az első a hosszhajlítás megtanítása. A hosszhajlításhoz a fej állításával jut a lovas. Miután a hosszhajlítás lényege az, hogy a váll egyik irányba történő vezetésével a csípők a másik irányba mozdulnak, a lovas a hosszhajlítás alkalmazásával hatással tud lenni a külső oldalra, a váll kifelé vezetésével a külső csizmasegítséghez hasonló hatást tud elérni. Az iskolamódszer érettebb lovastudást igényel, de a ló egyből jó irányba dől és ezzel együtt a korrekt hosszhajlítást sajátít el.

A FARAT BE ELŐRÉBBVALÓ FELADAT

A hosszhajlítások tanítása során minden kiképző megtapasztalhatja, hogy a helyes vállat be végrehajtása nehezebb a farat be feladatnál, mert a farat be végrehajtása során a váll és a csípő egyirányba, „befelé” mozdul, addig a vállat be feladatnál a vállakat befelé, a csípőket kifelé kell mozgatnia a kiképzőnek. Míg a farat be feladat során szinte csak a külső oldalról, addig a vállat be esetében mindkét oldalról befolyása alatt kell tartania a kiképzőnek a lovat. Emiatt igaz, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje: a ló hosszhajlításban oldalirányban mozog, testúlya kontrollált, a lovas befolyása pedig mindkét oldalról fennáll. Ha ez megvalósul, akkor a ló átengedővé válik.

Ma indul Homor Zsófi a Mongol Derbyre, a világ leghosszabb és legkeményebb (mondjuk ki, legveszélyesebb) lovasversenyére. Emberfeletti kihívás: tíz nap, ezer kilométer félig vad mongol lovakkal, nincs út, nincs irányjelzés, csak a pusztaság. Hegyek, folyók, sztyeppék, vadak...

A versenyt ide kattintva lehet követni.

Kedves Zsófi! Mi, lovasbarátaid, (igen sokan) hazavárunk - mégpedig ép bőrrel! :)

A fotón nagyanyám, dr. Boór Lászlóné látható lányaival az ötvenes években. (Jobb oldalon édesanyám.) Valaki hiányzik a fotóról - nagyapám. A fotó megtévesztő, hiszen nem érződik, hogy nagyapám azért hiányzott a fotózásról, mert politikai fogolyként éppen Kistarcsán sínylődött. Azután kiengedték, egy ideig munkanélküli, majd favágó lett, végül útépítési írnokként fejezte be. Mindezt két diplomával, két doktorátussal és csupán azért, mert a háború előtt főszolgabíró volt. Miután a börtönből kiengedték pótbüntetésként, egészen a hetvenes évek közepéig (!) ref-es volt, rendőri felügyelet alatt állt, mint a köztörvényes bűnözők, heti rendszerességgel kellett megjelenie a kommunista rezsim rendőrségén, hogy ellenőrizzék napi tevékenységét, tartózkodási helyét.

És hát igen. Ez a nehézség napjainkban nemzeti lovaskultúránkkal: az ötvenes évektől valaki, valakik mindig hiányoznak a fotókról, mégpedig pont azok, akik értettek a lovagláshoz, a lókiképzéshez. Ők nemhogy a fotókra, de a lovak közelébe se kerülhettek. A szabályt erősítő kivételektől eltekintve, építkezéseken tolták a talicskát, kitelepítésekben végeztek rabszolgamunkát, vagy épp, mint a negyvenes évek világklasszisa Bíró József, aki az Andrássy út 60-ban halt meg, ott verték agyon az ÁVÓ pribékjei. A "fotókról való hiányzásuk" miatt nemzeti lovaskultúránk megszakadt, ami ma látszik, az hatezer éves kultúránk töredéke. (Hatezer éves, hiszen mi ott voltunk a ló háziasításánál.) A feladatunk az, hogy legalább lélekben visszahelyezzük elődeinket, szeretteinket a fotókra, visszaállítsuk saját kultúránkat.

Csodálkozhatunk, hogy a versenysportban az olimpiai szakágakban nincsenek eredmények, hivatkozhatunk ellenfeleink jobb körülményeire, anyagi lehetőségeikre - mindez önbecsapás, mindaddig, míg nem állítjuk vissza minőségi lovaskultúránkat. Nem pénz kell, nem körülmények, hanem kultúra - az eredmények azonnal kézzel foghatóak lesznek.

A lenti fotón nagyszüleim eskövői képe:

Modern világunkban a lókiképzés akár nagyon különböző célokat is megcélozhat. Kiváló képzettségűnek kell nevezni például azt a voltizslovat, amelyikre gond nélkül fel és le lehet ugrani, hátán akár több ember egészen bonyolult mozgásokat végezhet és a ló mindezekre semmilyen módon nem reagál, szinte rezzenéstelenül, egyenletes ütemben és iramban vágtázva halad a számára meghatározott körön. Úgyszintén kiváló képzettségű az a fogatló, amelyik minden körülmények között egyhelyben áll, míg gazda a fogattól távolabb dolgozik. A terepversenyen résztvevő sportló képzettségének kiválóságát – egyebek mellett – az jelzi, hogy ismeri az akadálytípusokat és már az akadályhoz közeledve többé-kevésbé érti a rá váró kihívást, azok nem hatnak rá meglepetésszerűen.

AZ ÖNTARTÁS

A különböző célok ismeretében vajon meg lehet-e fogalmazni olyan általános célt a lókiképzés kapcsán, ami minden lóra érvényes? Josipovich Zsigmond válasza igen, szerinte a lókiképzés célja az öntartás. De mi is az az öntartás?

A régi lovasábrázolásokat tanulmányozva feltűnő, hogy a képzett lovasokat mindig lógó szárral történő lovaglással ábrázolták. A szárak „belógásának” mértéke a XIX. század végére, a XX. század elejére egyéb, itt nem részletezett okokból jelentősen csökkent, de még az örkénytábori ikonikus lovasok is egytől egyig a szárak megfeszülése nélkül lovagoltak: nemzeti hagyományunk, hogy a helyes támaszkodás erőssége a szárak súlyával egyezik meg. Kézenfekvő a hasonlat, hogy az öntartásban mozgó lovat ahhoz a jólképzett kutyához lehet hasonlítani, amelyik önállóan, gazdája különösebb utasítása nélkül is tudja a feladatát: a járda szélén megáll, ha pedig menet közben gazdája menetirányt vált, gyorsabban, vagy lassabban jár, akkor követi – póráza mindig lóg, a póráz nem feszül meg, kutya és gazdája közötti kapcsolat erősségét a póráz súlya képviseli. Az öntartásban mozgó ló esetében mindezt úgy tudjuk szaknyelven megfogalmazni, hogy feladatait másodlagos segítségek nélkül (szár-, csizma-, hang-, vagy pálcasegítség nélkül), a lovas elsődleges segítségeire, az ülés segítségeire hajtja végre. A lovas kentaurrá válik, az ember a gondolat, vagyis maga a szándék, a ló pedig mindennek végrehajtója.

ÖNTARTÁS ÉS ÖNHORDÁS

Az öntartás nem azonos fogalom az önhordással. Önhordásban van az a ló, amelyik mozgásszerveit természetesen használja, lovassal a hátán is folyamatosan fenntartja a négy láb egyenlő teherviselésének elvét, önállóan egyensúlyban jár. Ez viszonylag nagy ügyességet kíván a lótól, ami általában hosszú, gondos és szakszerű kiképzői munka eredménye. Alapvetően persze minden ló saját testének természetes és egészséges használatára, az az egyensúlyban való mozgásra törekszik, de hogy a ló fordulatokban és iramváltások során, minden jármódban képessé váljon erre, azaz az önhordást állandóan képes legyen fenntartani, az nem várható el csupán a ló természetes harmóniára való törekvésére támaszkodva: ahhoz a lovat képezni kell.

Az önhordás az öntartás része, önhordás nélkül nem valósulhat meg öntartás. Az öntartás annyival több az önhordásnál, amennyiben a ló alakjával (feligazítottságának mértékével) felkészül az önálló feladatvégzésre az engedelmességre.

ÖNTARTÁS ÉS ÁTENGEDŐSÉG

A lókiképzés célját az átengedőségben is meg lehet határozni és az idomítási skálák ebben adnak segítséget a modern lovasnak. A puszta átengedőség és az öntartás közötti különbség a másodlagos segítségek használatában nyilvánul meg. Az öntartásban mozgó lovon nem, vagy csak minimálisan kell másodlagos segítségeket alkalmazni, ettől függetlenül, ha a lovas a másodlagos segítségek (szársegítségek, csizmasegítségek, hangsegítségek és a különböző helyeken és irányokban alkalmazott finom pálcasegítségek) igénybevételére is szorul, de a ló ezeknek a segítségeknek puhán enged, akkor azt a lovat még átengedőnek lehet tekinteni. Mindezért az öntartásban mozgó ló átengedő, de az átengedő ló nem feltétlenül dolgozik öntartásban.

AZ ÖNTARTÁS ELŐFELTÉTELEI

Az öntartás a ló teljes alakjának formájára vonatkozik. Az öntartás kapcsán – a szó alakjából következően könnyen abba a hibába lehet esni, hogy azt csupán a fej és nyak tartására vonatkozik. Ez helytelen álláspont. Az öntartásba a ló teljes teste, így a hátulsó lábak tevékenysége is beletartozik.

Az öntartás a tartás legkiműveltebb formája. A tartásnak három állapotát különbözetjük meg: a természetes tartást, a szerzett tartást és az öntartást. „A természetes tartás az, amelyet a ló mindenkor felkínál. Szerzett tartás (tartás)-nak nevezzük a lovas befolyásával elért tartást. Öntartása akkor van a lónak, ha a szerzett egyensúlyhelyzetének megfelelő tartásban, lovasa erre irányuló befolyása nélkül is, huzamosabb ideig megmarad.” – írja Keméry Pál huszár ezredes a Lovaglás és hajtás című könyvben.

Az öntartás kifejlesztése tehát egy kiképzési folyamat eredménye. Az öntartás a tartás megszilárdulásával alakul ki. „A ló lovagoltsága akkor érte el tetőfokát, amikor a használati egyensúly tartása a ló természetes tartásává válik.” – zárja az öntartásra vonatkozó gondolatsorát Keméry.

RELATÍV ÉS ABSZOLÚT FELIGAZÍTOTTSÁG

Az öntartás formáját kézzel, a szárak segítségével nem lehet kialakítani. A feligazodottság mértéke a hátulsó lábak tevékenységének eredménye. A nyak a ló legfontosabb egyensúlyozási szerve, ezért a nyak helyzetét és formáját szárakkal befolyásolni nem szabad, mert annak csak az lehet az eredménye, hogy a ló elveszti egyensúlyozási képességét és az elejére esik. Ha a lovasnak nem tetszik lova nyakának helyzete és annak formája, akkor a hátulsó lábak tevékenységét kell megváltoztatnia. Az összeszedéssel, a hátulsó lábak hordozóerejének növekedésével kerül természetes módon egyre feligazítottab és feligazítottabb helyzetbe a nyak. A nyak természetes, a hátulsó lábakból következő feligazítottságát nevezzük relatív feligazítottságnak. A relatív feligazítottságtól a szárak (helytelen) használatával történő eltérítését abszolút feligazítottságnak nevezzük. A helyes relatív feligazítottság ellentéte a helytelen abszolút feligazítottság. A relatív feligazítástól való lefelé történő nyakigazítás (például kikötőszárakkal) szintén helytelen, a kiképzés szempontjából káros, sokszor helyrehozhatatlan tevékenység.

JOSIPOVICH AZ ÖNTARTÁSRÓL

Josipovich Zsigmond elvárása a jólképzett hátaslótól a teljesítőképesség és megbízhatóság, e kettőnek pedig – álláspontja szerint – az egyensúly és az engedelmesség az alapja. Ez az öntartás.

„Az olyan lónak, amelynek nincs természetes egyensúlya, elsősorban az öntartása hiányzik, a hiányzó öntartás pedig a kitartást befolyásolja hátrányosan, valamint bizonyos fokig a gyorsaságát, mégpedig annyira, amennyire ez a kitartásával összefügg. A gyenge egyensúly az átengedőséget is akadályozza, és megfosztja a lovat azon képességétől, hogy nehéz akadályokkal és tereppel egyedül tudjon megbirkózni. Még az engedelmesség sem ér sokat akkor, ha az egyensúlyban hiány mutatkozik. Az egyensúly és engedelmesség együttesen teszik a lovat teljesítőképes és megbízható használati lóvá, függetlenül attól, hogy milyen célra szeretnénk használni.”

"A támaszkodás, amit napjainkban látunk, Josipovich Zsigmond gondolatainak félreértése." - állítja Bent Branderup lovas mester. Hát igen, a támaszkodás csak úgy lehet nagyobb, mint a szár súlya, ha a ló nincs egyensúlyban, az erők párosával lépnek fel, egyensúlyban lévő ló nem tud erősen támaszkodni. Egyensúly nélkül viszont nem elengedett a ló. Ha pedig nem elengedett, akkor az idomítási skála második pontjánál elbukik: támaszkodása nem helyes, nem lendületes, nem egyenes és nem összeszedett, végeredményben nem átengedő. Egyensúly nélkül (erős támaszkodással) a ló valójában ellenáll a lovas akaratának, akármekkora teljesítményt is mutat, akármilyen puccos a mozgása, akármilyen feladatot is hajt végre (piaffozhat, szórhatja az ugrásváltást, stb.), akármilyen gyors, akármilyen nagyot is ugrik.

Óvakodjatok az önfényezéstől! A jó lovas nem azt mondja, hogy ennyi, meg ennyi lovat lovagoltam, ennyi, meg ennyi éve lovagolok, ilyen, meg ilyen eredményeim vannak, ilyen, meg ilyen tapasztalatom van, erre, meg erre jöttem rá. A jó lovas azt mondja, hogy a mesterem ezt, meg ezt tanította. A jó lovas mesteréről és lovasairól ismerszik.

Megjegyzés a Nemzeti Lovasakadémia erdélyi gyakorlati képzésén egy elsős hallgatótól: "István! Az lep meg legjobban, hogy az utazás, az új helyen való munka miatt izgatott lovakkal elkezdesz dolgozni, hajlítgatod őket ide-oda és húsz perc múlva egytől egyik mindegyik nyugodtan, engedelmesen dolgozik."

Na, ennél nagyobb elismerést ritkán kaphat lovasember - köszönöm!

A fotón a Gyergyói havasok láthatók. A Gyergyói medence tükörsima. Mint a helyiektől megtudtam ez azért van, mert a terület mocsaras és nem azért mert simára dózerolták! :) :) :)