Az erők párosával lépnek fel - ezzel kezdődik a középiskolai fizika-tananyag az első osztályban. Ezt minden lovasnak a fejébe kell vésnie! És azt is, hogy az egyensúly az erők egyensúlyát jelenti. Egyensúlyban lévő ló nem tud erőt kifejteni a szárra. Azt az erőt, amit a ló a száron keresztül a lovas kezére kifejt, csak egyensúlyának feladásából tudja meríteni. Ha a szár megfeszül, a ló elvesztette az egyensúlyát - többé képtelen (!) saját testének precíz irányítására, a harmonikus mozgásra. Ezért mondták elődeink, hogy a támaszkodás mértéke nem lehet több a szár súlyánál. Ők egyensúlyban lovagolták lovaikat. Ne feledje senki Bent Branderup mondását: "Az az erős szárkapcsolat, amit napjainkban mindenhol látni lehet, Josipovich Zsigmond gondolatainak félreértésén alapul."

Kedves Gyuri!

Legutóbbi blogbejegyzésedben (a cikk ide kattintva olvasható) azt latolgatod, hogy vajon Fazék akadémista stílusban ugrat-e, vagy sem az emlékezetes burgenlandi militaryversenyen.

Mindenek előtt meg kell, hogy jegyezzem, az akadémista szó hallatán egyrészről olyan vagyok, mint a helyőrségi paripa (hegyezem a fülem, mint katonaló a trombitaszóra), másrészről olyan vagyok, mint az illetékes elvtárs (értem a viccet, csak nem szeretem). A cikk, illetve a felvetett téma kapcsán viszont olyan vagyok, mint a székely góbé, akit hegedűtudásáról kérdeznek ("Valószínűleg tudok, csak még nem próbáltam").

De mit tesz ilyenkor egy elhivatottságáról közismert, tudásában a mélységeket ostromló, tekintélyében pedig az egekig törő szakértő? (A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy most magamra céloztam.) Álláspontja végleges kialakításához természetesen áttanulmányozza a fellelhető forrásokat. Szerencsére most sem volt nehéz dolgom, hiszen tudtam, hogy mit keressek: egy fotót, ami perdöntő lehet felvetett kérdésedben. (Figyelem: óvatosan kóstolgassatok, mert fejből vágom a teljes magyar lovas szakirodalmat, a vonatkozó képanyaggal együtt!)

Szóval a fenti képre alapozott álláspontomat az alábbiakban olvashatod:

Fazék a perfomansza legutolsó momentumáig akadémista stílusjegyeket hordoz, kivéve a legutolsó pillanatot, amikoris eleresztette a szárakat.

Éppen ezért szeretném felhívni Gyurikám a figyelmedet és rajtad kereszül Fazék, valamint az érdeklődő olvasó figyelmét is, hogy lóról esés közben semmilyen körülmények között sem szabad elengedni a szárat, különben a szárakkal együtt nemzeti hagyományainkat is elengeditek!

További blogírási sikereket kívánva, maradok barátod és tisztelő híved:

István

A szár tulajdonképpen két szerszám egy csomagolásban. Precíz használata azért nem egyszerű, mert hathat a zablánál és a ló vállának magasságában is, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy hathat oldalra és a ló hossztengelyének irányában is…

A szár különleges, mondhatnánk furcsa eszköze a lovaglásnak, ugyanis a szár megfogásával két, hatásában egymástól teljesen elváló szerszámot tart kezében a lovas, így használata előtt először el kell döntenie, hogy melyiket alkalmazza. Viccesen azt is állíthatjuk, hogy a lovas kezében csavarbehajtó és ütvefúró is van és mindenek előtt azt kell eldöntenie, hogy ezt, vagy azt a funkciót kapcsolja-e be, ezt, vagy azt a szerszámot kívánja-e használni. A lónak persze mindezt meg kell értenie és el is kell fogadnia. Ha a szár nem hat a lovas elvárásainak megfelelően akkor meg kell vizsgálni, hogy jó szerszám lett-e bekapcsolva, ha igen, akkor a ló megértette-e, vagy a probléma pusztán abból fakad, hogy a segítségre a ló nem képes, vagy nem akar helyesen reagálni.

A szár hatása a zablánál oldalirányban

Ha a szár a zablánál oldalirányban hat, akkor az oldalra fordítja a ló koponyáját, azaz állítja a lovat. Az állítás során csak a belső szár hathat, hiszen a külső szár akadályozza a koponya elfordulását. A zablánál oldalirányú szárhatás esetén csak akkor kerülhet hatásba a külső szár, ha a lovas az állítás mértékét kívánja csökkenteni, vagy át akarja állítani a másik oldalra a lovat. A szár ilyen hatásának iskolázása a tarkóhoz közeli izmok rendszeres nyújtásával lehetséges, ami kézen és állóhelyben a legegyszerűbb. A szár hatását az azonos oldali ülőcsont lenyomása, az azonos oldali csípő előretolása, a lovas súlypontjának a ló tengelyében tartása erősíti. Veszély, hogy túl erős szárhatás a koponya fordításában résztvevő izmokat nem nyújtja, hanem rövidíti (a túl erős szárhatás ellenállást vált ki az izmokban) és így a lovas szándékával ellenkező hatást vált ki: a ló kifelé fogja fordítani koponyáját.

A szár hatása a zablánál hosszirányban

Ha a szár a zablánál hosszirányban hat, akkor az fel- és hátraigazítja, vagy mélyre- és előreigazítja a tarkót. Az igazítást a belső szárral célszerű végezni, de nem tragédia, ha a segítségadásban a másik szár is segít. Az ököl fel- és hátramozdítására a lónak fel és hátra kell mozdítania a tarkóját, az öklök előre és lefelé történő mozdítására pedig előre- és lefelé kell nyújtani azt. A feligazítást és a tarkó előrenyújtását először vezetőszáron, fal mellett, majd futószáron célszerű gyakorolni. Ugyanis a fal mellett vezetett ló tarkójával azonnal reagál az ököl felemelésére és lesüllyesztésére laza szár használata mellett. Ha a lovas kellően begyakorolta kézen, hogy lova az öklének helyzetétől tegye függővé tarkója helyzetét, akkor ugyanezt meg kell kísérelni nyeregből is - a ló szinte biztosan a földön begyakoroltakhoz hasonlóan fog reagálni. A szár hatását a lovas súlypontjának hátra és előremozdítása erősíti. Veszély, hogy túl erős szárhatás ellenkezést vált ki a lóból, feligazodás helyett ellenáll, vagy éppen nyújtani fogja nyakát, még az is előfordulhat, hogy ki akarja rántani a szárakat a kézből. Az ököl túl határozott előremozdítása, a szár “ellőkése” esetén pedig nem fogja támaszkodásának fenntartásával követni az előre és lefelé mozduló öklöket. A kellően kicsiny szárhatás titka az izmok elengedettségében rejlik, a szár hosszirányú hatásának iskolázását az olalirányú iskolázás után célszerű megkezdeni.

A szár hatása a vállaknál oldalirányban

A szárak meg tudják határozni a vállak mozgásirányát, ezzel együtt a ló mozgásirányát. Ezt direkt és indirekt szárhatásnak nevezzük. Direkt szárhatás, ha a jobb szár jobbra vezeti a vállat, indirekt szárhatás, ha a jobb szár balra vezeti a vállat. Direkt szárhatásnál az öklöt kissé távolítani kell a sörényéltől - a lovas ilyenkor tulajdonképpen teret ad a ló vállának oldalirányú mozgására. Indirekt szárhatásnál viszont közelíteni kell az öklöt a sörényélhez - a lovas a szárral oldalirányban tud nyomástgyakorolni a vállakra, amitől az a másik irányba mozdul. A direkt szárhatásnál a szár azt kommunkálja a lónak, hogy “gyere”, az inidrekt szárhatásnál a szár azt kommunikálja a lónak, hogy “menj”. A szárhatást a lovas vállainak irányba történő mozdításával és fordításával (!) lehet erősíteni. A direkt és indirekt szársegítséget kézen, vezetőszáron célszerű begyakorloni és begyakorltatni a lóval. A lovarda közepén, egyenes vonalon haladva, ha a lovas öklét a ló nyakához közelíti, akkor a vállak az ellenkező irányba fognak kitérni (indirekt szársegítség), ha a szárvezető öklét a ló nyakától távolítja, akkor a vállak az öklöt követőleg fogják megváltoztani mozgásirányukat (direkt szársegítség). A szársegítség ilyen gyakorláskor természetesen erős testbeszédet is kell alkalmazni: indirekt szársegítségnél a ló felé és előre, direkt szársegítség esetén a lótól távolodva, kissé lemaradva kell mozdulni. Ha a szársegítsgek földről más biztosan mennek, akkor nyeregből is lehet próbálkozni. Veszély, hogy a túl erős direkt szársegítség nem a ló vállát vezetőleg hat, hanem állítja a lovat és ennek eredményeképp a ló válla a másik irányba kiesik és nemhogy menetirányba, hanem ellenkezőleg indítja meg a ló vállainak mozgását. Szintén veszély, hogy a túl erős indirekt szárhatás nem kívánt ellenállításba hozza a lovat. Harmadik veszély, hogy a fiatal ló mozgás közben indirekt szárhatás eredményére nem oldalra vezeti a vállát, hanem azt felvételként értelmezi és a szár gyakori indirekt használatától elveszti lendületét.

A szár hatása a vállaknál (a szügynél) oldalirányban

A felvétel a ló súlypontjának hátrahelyezését jelenti. Ez történhet a tarkó és a nyak fel- és hátraigazításával és a ló törzsének hátramozdításával. Ez két teljesen különálló mozzanata a felvételnek ezért végrehajtására a lovasnak szintén külön-külön is képesnek kell lennie. Tételezzük ugyanis fel, hogy a ló előreesett, elvesztette egyensúlyát. A felvétel ilyenkor arra szolgál, hogy a lovas helyreállítsa a súlypont megfelelő helyzetét. Ha ezt a lovas csupán a tarkó feligazításával képes megoldani (ha a lovas csak a zabláknál tud hosszirányban hatni), akkor a lovas ugyan időlegesen megoldotta a problémát, de képtelen lovát előrelovagoni, azaz nyakát hosszítani, mert akkor a ló visszakerül helytelen egyensúlyi állapotába. A lovasnak képesnek kell lennie magának a ló törzsének hátraigazítására is, mert ez lehetőséget ad a kellően hosszú nyakkal való lovaglásra. A rövid nyak, a zárt toroktáj, a feszes nyakizmokkal való lovaglás annak a jele, hogy a lovas képtelen helyes felvételek érvényesítésére. A lovasnak be kell gyakorlonia azt, hogy a szárak a nyak rövidítése nélkül, szinte a ló szügyén hatva hátraigazítsák a ló törzsét. A szárhatást kezdetben kézen, állóhelyben történő felvételek gyakorlásával célszerű tanítani. Ha ez sikerül, akkor kell megpróbálni menet közben, majd nyeregből is. A sikeres felvétel kulcsa a ló egyenességében rejlik, ezért a vállaknál (a szügynél) végrehajtott hosszirányú szárhatás gyakorlásának előfeltétele a vállak oldalirányú vezethetősége. Milyen érdekes, hogy mind a zablánál, mind a vállaknál az olalirányú szárhatás elsajátítása előfeltétele a hosszirányú hatás gyakorlásának. Veszély, hogy a túl erős szárhatás nem a szügyre, hanem a zablára fogja kifejteni hatását a ló nyakát rövidítő módon.

Nem kérdés, hogy a lókiképzés talán legfőbb célja a ló boldog atlétává nevelése. Sokan ezt összekeverik a feladatok végrehajtásának betanításával. De ez tévedés. A boldog atlétává nevelés igen hosszú, türelmet és kitartást idénylő pedagógiai munka, aminek során a ló testi képességét (erejét, ügyességét), valamint az ember és ló közötti kommunikációt fejleszti a lehetőségek határáig a lovas. A helyes munkát a végeredmény - a jókedvtől szinte kicsattanó, hosszú élettartama alatt végig egészséges ló mutatja.

A képen Sabine Oettel lovas mester látható Jarl nevű 17 éves lovával. 

Az egyenességről és a felvétel segígítségéről beszélgettünk Halász Péterrel. Fióna, az iskolaló a szívünk közepe. :)

Zita, Zita, Zita, Zita, Zita... :)

Zazie, Zazie, Zazie, Zazie, Zazie, Zazie...

Eltelt egy negyedév, és ez a búcsúzás pillanata: a gyakornoki programom résztvevői negyedéves elkötelezettséget vállalnak és periódusról, periódusra cserélődnek. Boldog az együttlét, szomorú az elválás. Negyedév alatt nem csak szakmai, de emberi kapcsolatok is igen szorossá válhatnak. Ez most is így történt. Kropf Laura és Benkovics Zoli gyakornoki időszaka végéhez értünk. A kép ugyan mosolygós, de valójában sírtunk.

Az elmúlt napokban többen nyilvánosan megszólítottak, hogy véleményezzem Pintér Tibornak, a Nemzeti Lovas Színház igazgatójának videóját. (Az írás a videó után folytatódik.)

Véleményem természetesen van, de azt gondolom, hogy jelen esetben mindenekelőtt a díjlovas edzőknek és a Díjlovas Szakbizottságnak kellene megszólalnia - a magam részéről pedig nem szeretnék elébük vágni, véleményem részteles kifejtésével megpróbálom kivárni reakciójukat.

Elöljálólag annyit szeretnék megjegyezni, hogy mélységes arcpirulással regisztráltam a videó közzétételét és különös szégyent éreztem külföldi barátaim, lovasismerőseim reakciói, kommnetjeinek láttán. No nem első sorban a Nemzeti Lovas Színház igazgatója miatt. Hiszen Pintér igazgató úr, a maga részéről a lehető legtöbbet tette, ő a szakmai kánon szerinti lehető legjobb edzőhöz fordult - amit látunk az a közös munka végeredménye a lóhoz való hozzáállástól a szakmai színvonalig. Miért is kellene Pintér Tibort elitélni? Ő lenne a hibás? Nem, kedves barátaim, nem! Amit látunk az maga a magyar lovaskultúra jelen helyzete. Ez nem görbe tükör, ez maga a valóság, ez a magyar lovaskultúra látlelete 2016 végén. Ha valaki ezt nem hiszi, akkor fáradjon ki valamelyik díjlovas versenyre és saját szemével győződjön meg róla: ugyanezt fogja látni.

Sokan, sokszor szememre vetették, hogy írásaimban kemény és bántó vagyok. Nem, ez nem igaz! Bár évek, évtizedek óta világosan látom milyen mélyrepülésben van a magyar lókiképzés kultúrája - most mindenki érezheti, hogy milyen visszafogott és udvarias, mondhatnám szőrmentén fogalmazó voltam...

Boldog karácsonyt mindenkinek!!!! Merry christmas for everyone!!!!!

Szirtes Bence írása:

Sokunkban ott van a kérdőjel szinte állandó jelleggel, hogy hol van a ló nyakának helyes pozíciója lovaglás közben. Én is rendszeres önvizsgálatot tartok ebben a kérdés körben. 

Legfontosabb vezérfonalnak mostanra már a régiek útmutatását tartom. E szerint sem túl mélyre sem túl magasra ne igazítsuk a ló nyakát. Ez viszont számomra némiképp hiányos információ, hiszen ismerjük a helyzetet amikor a ló önszántából vagy túl mélyre vagy túl magasra emeli a nyakát együttműködés szabotázsaként. Mindkét esetben kimaradnak a hátsó lábak, súlypont alálépés helyett csak tolnak vagy kitámasztanak. 

Talán két éve, amikor felkerestem dr. Hecker Waltert és Prutkay Zoltánt, hogy a magyar lófajták közül melyiket is kellene választani, melyik fejezi ki leginkább a hagyománytiszteletet, melyik lenne alkalmas a legmagasabb, akár magasiksokolai feladatok végrehajtására is, akkor kórusban és gondolkodás nélkül vágták rá, hogy a shagya arab: az a huszártisztek lova, olyan fajta, ami a hátaslóval kapcsolatos összes elvárásnak megfelel. Természetesen vannak még más kiváló magyar fajták is, de hiszem, hogy igazuk van, hiszem hogya a shagya arab fajta a magyar lélek lova. 

Milyen érdekes, hogy négy különböző színű lovam van: Erős (fakó), Zita (sárga), Fióna (szürke), Zazie (pej). Ez tény (de facto), hiszen a fotó igazolja. Fiónát sajátomnak tekintem, noha jog szerint nem az enyém (de jure), ám az elmúlt év alatt már ő is családtag lett (de facto). Van egy ötödik is, Szuadó, a pej shagya arab, az még nincs nálam, így az meg de jure az enyém, de facto nem, hiszen valahol Fehérvár mellett növekszik egy ménesben. Tudom a gondolatokat csűrni - csavarni, ugye? :)

Utóirat (post scriptum): "Erős de jure de fakó!" (Gulyás László megjegyzése)

Hát ilyen. Christofer Dahlgren, az Academic Art of Riding mestere Guzo nevű lovát piaffe-oztatja futószáron! "A művészet egyszerű, elérni nehéz" (Bent Branderup)

Forrás: Christofer Dahlgren facebook oldala.

Szirtes Bence írása

Sajnos nem tudom a helyes sorrendet megjegyezni, megtanulni. Mindig összekeverem. Érzésem szerint azért mert ez a három dolog olyan szoros összefüggésben áll egymással, hogy nagyon nehéz megállapítani melyik az első. Számomra ez a "tyúk vagy a tojás" tipikus esete. Egy biztos egyik sincs a másik nélkül. Saját érzésem és logikám szerint a kiinduló pontot mindegyikhez a ferdeségből adódó kieső hátsó láb adja. A sorrend a következő:

1. Munka közben mindig megkeresem a ferdülésből adódó kieső hátsó lábat. 
2. A szárakkal és az ülésemmel a ló vállait a kieső hátsó láb elé vezetem. 
3. Ezután jön az állítás- hajlítás mely lehetővé teszi a ló belső hátsó lábanak határozottabb súlypont alá léptetését, illetve a vállak és a csípő stabil vezetését.

Ferdeséget mindig a far sodródásának iránya határozza meg. Ez határozza meg a váll vezetésének irányát is. A jobbra ferdülő ló vállait és ez a gyakoribb, a szükséges egyenesség eléréséhez, jobbra kell vezetni mind két kézen ahhoz hogy a vállak és csípők egy pályára kerüljenek. (Bence a jobbra ferdülés kifejezése helyett én balra kieső váll megfogalmazást szoktam használni, de a két kifejezés ugyanazt a helyzetet írja le. G. I.) Ez a pálya fogja közvetíteni a a hátsó lábak szorgalmát, később lendületét a gerinc vonala mentén a ló elejéhez, illetve a mi a kezünkhöz.

Ezt követi a szárak segítségével végzett állítás-hajlítás, mely segítségével a fixálhatjuk a vállak és a csípő helyzetét, fokozódik a ló külső elengedettsége. 

Ezen a három lépcsőfokon végighaladva eljutunk az egyenesség lendület száronlét állapotához. Melynek csalhatatlan érzés világa biztos támpontot nyújt a lókiképzés szövevényes útvesztőiben. Hiszen ilyenkor a ló lovasát jól és könnyedén ülteti. A ló izmai lazák mozgása szorgalmas és lendületes ( az iramtól függetlenül). A legkisebb segítségre a ló könnyedén teljes együttműködéssel reagál, a lovas kezében érzett súly nem több a szárak súlyánál, mert a ló ilyenkor hordja magát. Az ilyen állapotban járó ló testét jól használva, lovasával egy egységet alkotva mozog.

A német, holland, stb. lovasok mélyre lovagolják lovaikat. Céljuk az izmok, különösen a ló felső vonalán elhelyezkedő izmok nyújtása. A francia iskola viszont feligazítja a tarkót, a ló egyensúlyának kialakítását preferálja. Most akkor mit is kell erről gondolni és mi ezzel kapcsolatban nemzeti álláspontunk?

A mélyrelovaglás, az izmok nyújtása megkerülhetetlen a ló kiképzése során. A nehézség az, hogy a nyak előre és mélyrenyújtásával a ló súlypontja határozottan előremozdul. Miután a ló négy lábát egyenlően kívánja terhelni (lovassal együtt is) ezért a súlypont előremozdítását hátulsó lábainak hosszabb előrelépésével kompenzálja. A hosszabb előrelépés biztosítja az egyenlő teherviselés elvének fennmaradását. Ennek hiányában a ló elülső lábaira nagyobb teher esik, mint a hátulsókra, a ló az elejére esik, elveszti ügyességét, megszűnik képessége arra, hogy saját (lovassal terhelt) testét szabályozottan mozgassa, nagy lesz az elülső lábak túlterhelésének, sérülésének veszélye. Miután a hátulsó lábak izmai, ínrendszere különösen a képzés kezdeti szakaszában csak korlátosan nyújtható, ezért a mélyrelovaglásnak is korlátja van: az egyensúly. A nyak helyzetének és a hátulsó lábak tevékenységének mindig összhangban kell lenniük. Kizárólag a hátulsó lábat figyelve információval rendelkezünk arról, hogy a nyaknak milyen helyzetben kell (kellene) lennie. A nyak helyzetét figyelve információval rendellkezünk arról, hogy a hátulsó lábaknak milyen tevékenységet kell (kellene) kifejteni. A ló nyakának túlságosan mélyre kényszerítése sokszor lehetetlen helyzet elé állítja a lovat: képtelen kellő mértékben előrelendíteni hátulsó lábait.

A feligazítás során a ló izmai hatásba kerülnek. Az izmok igénybevételének korlátja a ló edzettsége: az izmokat csak bizonyos mértékben és időtartamra lehet igénybe venni, különben azok elmerevednek. A merevség nem csak természetes mozgás ellentéte, de akadálya a hátulsó lábak előrelendülésének, a ló lendületes mozgásának. Ebből következik, hogy feligazítani csak nagyon óvatosan és mértékletesen lehet a lovat.

Nemzeti álláspontunk az, hogy a képzés kezdetén mindkét szempontot figyelembe kell venni: a fiatal ló különösebb feligazítás nélkül és különösebb mélyrelovaglás nélkül találja meg fesztelen, lovas alatti mozgását. Csak a kiképzés előrehaladása ad lehetőséget a lovasnak a nyak fokozottabb és fokozottabb erőteljesebb nyújtására, illetve egyre erőteljesebb feligazítására. Elődeink álláspontja az, hogy kezdetben a nyakat se le, se fel, maradjon az a ló felépítéséből adódó természetes helyzetben!

Nem a győzelmek miatt, hanem sportolói nagysága miatt, azért mert meg tudta haladni önmagát, át tudta ugrani saját árnyékát. Volt mindehhez kellő alázata, kitartása, motivációja. Sportembertől, embertől ennél többet kívánni nem lehet.

Nap mint nap azzal küzdök, hogy nem pontosan az "jön ki" a testemből, amit szertnék, nem pontosan úgy mozgok, ahogyan elképzelem, szándékaim mellett bizonyos mértékig évtizedes berögződéseimnek, reflexeimnek is vagyok rabja.

A megújulás persze nem jelenti azt, hogy a múlt, a nagybetűs VOLT az lebecsülendő lenne. Az csupán a bázis, a viszonyítási alap: az is önmagunk része. Éppen ezért nem szeretem a "megvilágosodást", jobban szeretem a fokról fokra haladást régi énünk megbecsülésével, de a célok felismerésével, akarásával. Példaképem Hosszú Katinka.

Nagyon sokan összekeverik a lovastudást (a lókiképzési szakértelmet) az egyes feladatok (ugrásváltás, féloldalazás, stb.) végrehajtásának képességével. A két tudás közti eltérés körülbelül olyan, mint az autógyártás és az autóvezetés közötti különbség. Az összetéveszthetőségre tanítványai kapcsán rá is tud játszani, hiszen a versenyeken a feladatokat kérik számon és látszólag az a kérdés, hogy az adott feladatot valaki végre tudja-e hajtani, vagy sem. Ezek az edzők azt hangoztatják, hogy drága pénzért, akár külföldön is de lovat kell vásárolni, mert a kiképzett ló fogja megtanítani a lovast. Ráadásul ez könnyű utca az edző számára: egyrészről más munkájával tud ékeskedni, másrészt az ilyen "lovasképzés" az edző részéről hozzáadott értéket nem igényel. Jobb esetben mindezt hibás gondolkodásnak minősítherjük. Az egyes feladatok, a különböző gyakorlatok a lókiképzés szerszámai. Nem az a kérdés, hogy végre tudja-e valaki hajtani a feldadatot, hanem az, hogy mikor használja, milyen céllal és milyen lovasérzéssel. A hibás gondolkodásból adódik az elmúlt évtizedek lovasképzésének sikertelensége, az, hogy hiába a számtalan külföldről vásárolt ló, hiába a szülők sokszor hihetetlen áldozatvállalása, az eredmények mindezt semmilyen módon nem igazolják. (A korosztályos eredményekkel ne kábítsuk egymást!)

A lovastudás, a szakértelem átadása, a lovasérzés megtanítása egészen más lovat igényel: az iskolalovat. Az iskolaló nem feltétlenül képes kimagasló versenyeredmények elérésére, de alkalmas gondolatok és érzések átadására. Az iskolaló a lovasedző saját terméke, amin pontosan be tudja mutatni tanítványának a lovaglás saját szája íze szerint kialakított csínját-bínját. Persze mindez kockázatvállalást kíván magától a mestertől is. Anyagi áldozatvállalást, mérhetetlen sok idő- és munkaráfordítást, ám iskolaló nélkül lehetetlen komoly lovasképzésről beszélni. 

Kropf Laura Jazirával és Halász Péter Vaqueroval sikeresen bemutatta a vezetőszáron végzett munka tesztjét. Mindkettőjüknek gratulálok. Közösségünk ranggal és vizsgákkal rendelkező tagjainak aktualizált névsorát ide kattintva találhatjátok.

Fenti képen Kropf Laura látható Fiónával a vizsgára való készülődés közben. A vizsgát természetesen saját képzézú lovával, Jazirával tette le.

Az egyenesség kialakítását csak a hosszhajlításokkal lehet elérni, azonban Josipovich Zsigmond a fiatal lovak esetében és első lépésként az úgynevezett vállvezetés módszerét tartja helyesnek.

Az egyenesség kialakításának az a célja, hogy a lovas tudatosan biztosítsa a ló négy lábának egyenlő teherviselését és annak fenntartásában önállóságra szoktassa lovát. Az egyenességet tehát a lovasnak kell kialakítania olyan nevelő célzattal, hogy végeredményként a ló önmaga törekedjen annak fenntartására.

A négy láb egyenlő teherviselése

A lókiképzés elméletében a hagyományos magyar álláspont az, hogy a természetben, mozgás közben a ló egyenlően terheli négy lábát és a lókiképzés egyik legfontosabb feladata ennek az elvnek a betartása, betartatása. A lábak egyenlő teherviselését sokan tagadják azért, mert a ló súlypontja az elülső lábakhoz közelebb esik. Az ilyen megközelítés azt állítja, hogy a súlypont helyzetéből az következik, hogy az elülső lábakra a természetben mindig több teher esik. Ez csak részben igaz. Álló helyzetben, aholis a statika szabályai érvényesek, valóban az elülső lábak nagyobb terhet hordoznak a hátulsóknál. De nem így van mozgás közben. Ott a dinamika szabályai érvényesülnek, ha a ló mozog, akkor a tehereloszlás azonnal egyenletesé válik. Ha ez nem áll fenn, akkor nincs harmónia, lovas nyelven ezt úgy mondjuk, hogy a ló az elején jár, vagy ferde.

Az egyenlő teherviseléstől ugyanis háromfajta eltérés lehetséges. Az első az, hogy az elülső lábakra esik több teher, mint a hátulsókra. Ekkor a ló úgymond az elején jár. De úgy is megszünhet az egyenlő tehereviselés, hogy az egymás melletti lábait terheli a ló különböző módon. Ez a második és harmadik lehetőség. Ezek közül az egyik (jelen esetben a második lehetőség) az, amikor a ló nem két patanyomon jár: ez legtöbbször úgy alakul ki, hogy a ló bal hátulsó lába nem a bal elülső felé lép, hanem a két elülső lába közé, jobb hátulsó lábával pedig a jobb elülső láb külső oldalára. Ilyenkor a bal hátulsó láb a súlypont felé lép, ezért többletterhet vesz fel, a jobb hátulsó viszont a súlyponntól távolabb ér talajt, ezért a kelleténél kevesebb súly terheli, a két hátulsó láb teherviselése különbözővé válik. A másik (jelen esetben a harmadik lehetőség) az, amikor a vállak és a csípők nem a megfelelő helyzetben vannak a paták fölött. Egyenes vonalú mozgás esetén hiába jár két patanyomon a ló, ha a vállai, vagy csípői nem a paták fölött vannak, hanem az egyik irányba elmozdulnak, akkor a lábak egyenlő teherviselése megszűnik. Például, ha a vállak, vagy a csípők a patákoz képest balra mozdulnak, akkor a bal lábra több teher esik, mint a jobbra. Ez a vállakat és a csípőt tekintve külön-külön, de egyszerre is bekövetkezhet. Természetesen, ha íven mozog a ló, akkor az számít, hogy kellő mértékben dől-e az ívbe a ló, vagy sem. Ha túlságosan bedől, akkor a belső oldal túlterhelése, ha kevéssé dől be, akkor a külső lábak túlterhelése következik be. Az egyenességnek tehát csak egy egyszerűsített megközelítése a patanyomvonal vizsgálata, a lovasnak mindhárom esetet gondosan és állandóan figyelemmel kell kísérnie, az optimális helyzettől való eltérést fel kell ismernie és korrigálnia kell.

Az egyenesség fontossága

Az egyenesség azért megkerülhetetlen, mert a ferde ló képtelen helyesen járni. A ferde helyzetben járó ló olyan, mint a jégen közlekedő hátsókerék meghajtású autó, amelyik folyton kifarol és ezért nem tud előrefelé haladni. Hasonló képpen a ferde ló (második és harmadik eset) hátulsó lábaiban ébredő tolóerő, szorgalom, lendület nem tud helyesen végighaladni a testén, hiszen az rossz irányban hat. A harmónia ilyenkor megszűnik, a vállak túlterhelté válnak, a ló az elejére esik, a ló teste önmaga és lovasa számára is vezethetetlenné, kezelhetetlenné válik, mozgását csak durva befolyásokkal lehet kordában tartani (ha egyáltalán lehetséges).

De ugyanígy a felvétel sem tud végighaladni a lovon, hiszen a ferde ló olyan mint a bebicskázott kamion - hátrafelé nem tud mozogni. A felvételek hiányában a ló súlya túlságosan előrekerül, a ló ebben az esetben is az elejére kerül, lovagolhatatlanná válik, az elülső lábak sérülésveszélye igen nagyra nő. Az elején járó ló (első eset) tehát igen gyakran a második két eset következménye.

A vállvezetés technikája

Az egyenességet a hosszhajlításokkal lehet véglegesen kialakítani. A vállat be és a farat be helyzet között ugyanis egyenes a ló. Azonban a fiatal ló még nem hajlítható: amíg a a helyes támaszkodás nem alakul ki, addig nem lehet hajlítani a lovat. A helyes támaszkodás feltétele az, hogy a ló előrenyújtott nyakkal önmaga vegyen támaszkodást, önmaga nyújtsa előre nyakát a lovas által meghatározott keret elejéig. Ennek hiányában a lovas nem tudja állítani a ló fejét, azaz nem tudja a ló koponyáját oldalra fordítani, mert ha nem a ló vesz támaszkodást, akkor a toroktáj nem nyílik meg és az oldalra fordított koponya állkapcsa fájdalmat okozva fogja nyomni a nyakizmot. Tovább menve, ha a ló nem vesz támaszkodást, akkor a hajlítást csak a kéz hátrahatásával tudja a lovas kialakítani, ez pedig rombolja a hátulsó láb előrelendülését, a ló lendületét.

Amíg tehát a helyes támaszkodás nem alakul ki a lovasnak a hajlítástól eltérő technikát kell alkalmaznia az egyenesség ideiglenes kialakítása céljából. Ennek Josipovich Zsigmond szerint három alkotóeleme van, vonatkozó írásában azt a példát hozza, hogy a ló válla balra esik ki.

Elsőkét a vállat jobb direkt szárral jobbra vezeti. A jobb száron rövidebb szármértéket véve óvatosan teszi mindezt. Ha a szárhatás nem óvatos, akkor az nem jobbra vezeti a vállat, hanem jobbra állítja a koponyát és ennek eredményeképp a vállak méginkább balra fognak kiesni. Bal indirekt szárral nem javasolja a mester a vállak jobbra vezetését, mert az felvevőleg fog hatni, és ezt a fiatal ló még nem érti helyesen, ezért az iilyen segítség esetén a ló elveszti lendületét, a támaszkodás kialakítása indirekt bal szár használatával nem lehetséges.

Másodszor a túlterhelt bal vállat úgy tehermentesíti, hogy óvatosan jobbra helyezi a lovas súlypontját. Pontosabban jobbra-előre, hogy a hátulsó lábak ne kerüljenek túlterhelésre. Josipovich eleinte ezt az asszimetrikus ülést javasolja még az állj helyzetben is.

Harmadszor (és talán ez a legérdekesebb) a balra kieső váll mellett jobbra kieső csípőt nem jobb csizmával vezeti a helyes pozícióba, hanem bal csizmával a bal hátulsó láb hosszabb előrelépésére készteti a lovat. Ehhez azt kell megérteni, hogy a súlypont felé lépő bal hátulsó láb többletterhet viselve rövidebbet lép a jobb hátulsónál, mert a bal hátulsó láb hordja a súlyt, a jobb tolja előre a lovat. A bal hátulsó láb hosszabb előreléptetésével a csípő balra fog mozdulni, a lábak egyre inkább egyenlő terhet kezdenek hordani, a ló csípője megfelelő helyzetben kerül.

A magyar lovaskultúrát az elmúlt évtizedeken legnagyobb mértékben a Lovasakadémia sorozatban megjelent könyvek alakították. Igen nagy köszönet illeti ezért a sorozat szerkesztőjét, menedzserét dr. Hecker Waltert és természetesen mindenkit, aki a sorozat egyes kiadányainak megjelenését segítette. Nagyon nagy munkát végeztek, aminek az értéke felbecsülhetetlen. 

Nagy büszkeséggel jelentem, hogy elkészült Tóth Bettina könyve Ló az ló címmel, ami a múlt évben megjelent Egyensúly, elengedettség, egyenesség című könyvemnek egyfajta folytatása. Bettina hazánk egyik legfelkészültebb lovas etológusa, olvasmányos könyve teljeskörű leírását adja a vonatkozó tudnivalóknak. Formátuma, elredezése megegyezik az előző könyvvel.

Két könyv esetében nyilvánvalóan - mégha a folytatásra vonaktozó gondolatok készen állnak is - nem lehet sorozatról beszélni. Mégis elhatározott szándékom az, hogy a XX. század végén a Lovasakadémia sorozatban összegyűjtött külföldi alkotásokat most, a XXI. század elején, kortárs hazai szerzők műveivel egészítsem ki, tegyem korszerűvé és teljessé. Betti könyvét minden igényes lovasnak szeretettel ajánlom. Rendeléseket a képekre kattintva tudtok tenni.

Kedves Barátaim! A szokásos program ebben a hónapban a második csütörtökön, december 8-án kerül megrendezésre. Az első csütörtök programját Veszely Bea kiállításmegnyitója "foglalta" el, aminek a részleteit ide kattintva találjátok.

A második csütörtökön este 18 órától dolgozom a lovakkal (ZIta, Zazie, Fióna) és a gyakornokokkal, illetve a tervek szerint bemutatom új lovamat: Erőst, a kunfakót. A munka előtt Piller Pálma és Rozsnyói Döme nyilvános elméleti vizsgát tesz. A Második Csütörtöki program részvételi díja: 2.000 Ft. Helyszín: Kajászó Szentpéterpuszta Lovarda

A kiállításon különböző videókon Zita lovam is látható lesz! :)

Vajon a régi lovasábrázolásokon miért lóg a szár? És egyáltalán helyes dolog-e az ilyen stílusú lovaglás? A válasz tulajdonképpen nagyon gyakorlatias és megértése nem is különösen bonyolult.

A ló hátulsó lábának mozgása két teljesen elkülönülő részre osztható. Az előrelendülésre és a hátralendülésre. A hátralendülés mértéke határozza meg az előrehaladás sebességét. Minél nagyobb a hátralendülés szöge, annál gyorsabban halad előre a ló, annál nagyobb a lovat és lovast előrehajtó erő. A hátralendülő lábak hatását tapasztalhatjuk akkor, amikor szorosan a falhoz állunk úgy, hogy lábhegyünk a falhoz ér. Ebben a helyzetben nem tudunk nyomóerőt, tolóerőt kifejteni a falra. Ahhoz, hogy erőt tudjunk kifejteni, talpunkkal hátrább kell lépnünk. Minél hátrább lépünk, minél inkább hátravetjük lábainkat, annál nagyobb erőtvel tudunk a falra hatni. Ha nagyon neki akarunk veselkedni, akkor nagyon hátra kell támasztani lábunkat. Ugyan ez a helyzet a ló tolóerejével is. Minél nagyobb a láb hátrafelé lendülésének szöge, annál nagyobb tolóerőt tud kifejteni a ló. A hátaslónál persze nem mindíg akarunk nagy sebességgel haladni, ezért a lovasnak képesnek kell arra lennie, hogy ezt a szöget változtassa. Ha gyorsan akar haladni, akkor növelni kell a szöget, ha lassan akar haladni, akkor csökkenteni kell. Ha be akarja szüntetni az előrehaladást, akkor a hátra szöget meg kell szüntetni.

A hátulsó láb előrelendülése teljesen más hatású. Az előrelendülés növelésével a hátulsó láb egyre inkább a ló és lovas súlypontja alatt ér talajt és ezzel együtt egyre több súlyt vesznek fel. A hátulsó lábak teherviselésének növekedésével az elülső lábak teherviselése természetesen csökken. Minél több súly esik a hátulsó lábakra a ló annál fordulékonyabb, annál nagyobb a lovas manőverező képessége. A hátaslónál ezért mindig célszerű fenntartani a hátulsó lábak előrelendülését. Lovas nyelven ezt lendületnek nevezzük. A lendületnek azért nincs köze a sebességhez, mert a sebesség a hátulsó lábak hátralendülésének szögével arányos, a lendület az előrelendülés szögével.

Lovasként szerencsések vagyunk, mert az előrelendülés szöge teljesen független a hátralendülés szögétől. Ezért van az, hogy ha a hátralendülés szögét teljesen lecsökkentettük, attól még előrefelé lendülhet a ló lába és így akár állóhelyben is tudja folytatni a jármódot a ló. Ilyen például a piaffe.

A szárhasználat az előre és hátralendülés kérdésében különleges szeretpet játszik. A lovas számára a kihívás az, hogy a szárakkal csak az előrelendülés szögét lehet korlátozni, a hátralendülés szögét nem. Ezért van az, hogy a szárak puszta meghúzásával nem lehet megállítai a lovat, nem lehet a sebességét lassítani, mert a szárak hatásba helyezése nem a hátralendülés szögét csökkentik, hanem az előrelendülés szögét.

Persze a lovas nem nélkülözheti a szárak hatását. A szárakat mindebből következően úgy kell használni, hogy azok hatásba kerülhessenek, de ne gátolják a lendületet, ne csökkentsék a hátulsó lábak előrelendülésének szögét. Érzékeny, mondhatnám figyelmes megközelítéssel azt lehet tapasztalni, hogy a szár már megfeszülése előtt alkalmassá válik a lóval való kommunikációra. A "semmi" és a feszesség közti ilyen állapotot nevezzük támaszkodásnak. A támaszkodásnál tehát nem feszülhet meg a szár, mert az káros (akadályozza a lendületet), de alkalmasnak kell arra lennie, hogy a lovas szándékait közvetítse a lóhoz. Ezt fogalmazták meg elődeink úgy, hogy a támszkodás helyes mértéke a szár súlyával egyezik meg. Ha ennél erősebb a támaszkodás, akkor az helytelen. Bent Branderup ezt úgy fogalmazza meg, hogy ez a helytelen, túl erős kapcsolat (amit egyébként a modern lovas természetesnek tart) Josipovich Zsigmond gondolatainak félreértéséből származik.

A helyes támaszkodás persze a ló- és lovasképzés eredménye. Egy ló, egy lovas sem születik úgy hogy a támaszkodásnak ezt az optimális módját tudja lovaglás közben fenntartani, az hosszú-hosszú tanulás, hosszú-hosszú munka eredményeképp alakul ki. A régi ábrázolásokon használt "lógó" szárak a mesteri lovaglás, a mesteri lókiképzés jelképei.