Aba és Atlant alapkiképzése véget ért. Gazdájuk értük jött, megnézte a fél éves munka eredményét futószáron, nyereg alatt, végül kislányát felültette a lovakra. Az öröm és az elégedettség teljes volt, én persze belül zokogtam – a két ló a szívemhez nőtt, az elválás nem volt egyszerű.
Nem is ez a lényeg, és nem is erről akarok írni, hanem arról, hogy a lovak lószállítóra, úgymond „futóra” való felvezetése néha nem egyszerű! Annak a lónak, amelyik ritkán utazik, általában nem fűlik a foga ahhoz, hogy a szűk, sötét helyre hipp-hopp bemasírozzon. A ló megáll a futó előtt és úgy megmerevíti magát, mintha földbe gyökerezett volna a lába, vagy mindenfelé megy, kivéve befelé. Persze sok módszer van, amivel próbálkozni lehet az ilyen esetekben, a csalogatástól a futóra való „felijesztésig”.
A helyzetet bonyolítja, ha a ló tulajdonosa is ott van. A tulaj százból kilencvenkilencszer a „ló oldalán áll” és a megértés szószólója, mármint annak, hogy micsoda „lelki” teher a lónak az utolsó néhány lépés, a transzporterbe való besétálás. A ló természetesen annyira intelligens, hogy egyből leveszi a helyzetet és a körülállók minden esélyüket elvesztik az eredményes és gyors felvezetésre.
Így történt ez most is. Mit is lehet ilyenkor tenni, hogyan lehet segíteni? Egyszerű: sehogy. János, a két ló gazdája, egész közel tolatott az istálló ajtajához, hogy az istálló folyosója úgymond megvezesse a lovakat. A hajam már ekkor égnek állt. Az istálló ilyenkor felfordul, az összes ló izgatott lesz, de hát a kuncsaft, az kuncsaft. János kézbe vette a dolgokat: Aba volt az első, az eset pedig, mint a nagykönyvben, a felvezetés vígjátéki szabályainak megfelelően, a klasszikus lépéssorral (méthode classique) haladt előre:
1. stáció (méthode classique): A ló elsőre felment volna, ám János, talán valami kalandvágytól vezérelve, a lovat a jobb oldali állásba vezette, míg maga a bal oldaliba lépett be. Az eljárást még talán elegánsnak is lehetne nevezni (persze nem lovas értelemben), a dolog kb. úgy zajlott, mint ahogyan az angol királynőt engedik előre az alsóház ajtajában, hogy elsőként léphessen a terembe a trónbeszéd elmondására. A ló félig felment a futóra, majd nem értve a helyzetet, (logikusan a gazdáját kellett volna követnie), helyesbítek, a ló teljesen megértette a helyzetet (mármint, hogy semmi kötelezettsége nincs) megállt, körbenézett, majd flegmán visszahátrált az istállóba.
2. stáció (méthode classique): Ekkor tíz perc helyben állás következett. Ez az a fázis, amikor a ló gazdája (de csak egyedül ő) nem érti, hogy a ló játékot kezdett, aminek az a lényege, hogy a gazda könyörög, a ló néha az első lábát a futóra teszi, majd egyből visszahátrál.
3. stáció (méthode classique): A körülállók határozottságot kérnek a gazdától, a gazda a ló lelkivilágának épségét emlegeti. Ígéretet tesz, hogy ő más, mint a lovastársadalom nagy része, aki ilyenkor tűzzel-vassal felhajtja a lovat, ezzel tönkreteszi annak jövőjét úgy, hogy soha többet még csak lószállító közelébe sem megy.
4. stáció (Eseti, a klasszikustól eltérő speciális stáció): János a 3. stáció végén jelentette be, hogy idefelé 6, azaz hat órán át „tette fel” a lovat a futóra. (Nekem ekkor szakadt el a cérnám.) Embereimet, akik addig segíteni próbáltak– egy kivételével – azonnal haza küldtem, mert természetesen a procedúra pont a munkaidő végén kezdődött. (Ennyiben a 4. stáció is méthode classique-nak tekinthető.) Majd elmondtam Jánosnak, hogy nagy szerencséje van. Két embert ismerek, akik egy percen belül bármilyen lovat „vagonírozni” tudnak: Jucika és Pali, mármint Tuska Pali, aki nemsokára pont a lovardába érkezik edzést tartani. Emberem maradt, én pedig saját dolgom után néztem.
5. stáció (méthode classique): A gazda répával, cukorral néha szelíd, néha durvább presszióval a lovat engedelmességre kérleli, a segítő áll és magában bosszankodik, a gazda fogadkozik, az idő telik. A stáció időhossza ez esetben kb. 70 perc volt.
6. stáció (finale, végkifejlet): Tuska Pali megérkezett. A helyzetet megértve seprűt kért, a ló mögött felemelve hangos „neee” felszólítással a lovat a helyére ugrasztotta.
Meg kell jegyezzem, hogy Jánosban volt annyi humorérzék, hogy az eset után megjegyzést tett nekem, hogy nem volt igazam, még fél percbe sem tellett Palinak a ló felvezetése.
Jó, ha mindenki tisztában van azzal, hogy a lószállítóra való felvezetés begyakorlása nem része az alapképzésnek…
