Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Jobb kezek találkozzanak!

2010. szeptember 22. 22:51 - patkószeg

A lovardai „kreszben” Magyarországon hagyományosan a jobb kezek találkoznak. Ez azt jelenti, hogy az egymással szemben haladó lovasoknak balra kell tartani, azaz a jobb kezeknek kell találkozni. A hagyomány oka egyszerű, mindig a kardforgató kéznek kellett a másik lovas felé esnie. Ezzel szemben az egymáshoz közel elhaladó lovakat megijesztheti, ha a másik lovas bal oldalán lévő kardhüvely hozzá ér. Ez nyilvánvalóan nem történhet meg, ha a jobb kezek találkoznak.
Persze ugyan így a baloldalon lévő kardhüvely az oka a balról való lóra szállásnak. A hagyomány még a kerékpárra is átszállt: a lánc mindig a jobb oldalon van. A háború előtt a közúti közlekedési is ezt követte, a jobbra hajtást csupán 1941-ben vezették be – Ausztria és Csehszlovákia áttérése után a hatóságok féltek az eltérő közlekedési irány kereskedelmet akadályozó hatásától.
A környező országok lovardai szabályával szemben a hazai hagyomány az utóbbi évekig kikezdhetetlen volt. A magyar díjlovasok azonban feladták a bevett szokásunkat és a versenyeken a külföldi mintát követve a „bal kezek találkoznak” elvét követik.
Talán nem ezen a téren kellene „utolérni” az eredményes lovas nemzeteket, jó nekünk a saját szokásunk!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr362316604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krisztikesom 2012.03.26. 21:11:24

Remek ötlet. Pisiljünk széllel szembe, hátha nem vizeljük le magunkat.... Szóval térjünk vissza egy már régen elavult szabályhoz majd égjünk be egy óriásit amikor egy nemzetközi versenyen összekoccanunk valakivel. Szerintem gáz.

krisztikesom 2012.03.26. 21:16:52

Ja, és attól nem vagyunk magyarabbak, hogy nem haladunk a világgal... Nem ebben rejlik az indentitás lényege.

patkószeg 2012.03.30. 11:09:05

@krisztikesom: Hányszor voltál nemzetközi versenyen?
Én voltam egy párszor és nem okozott gondot...
De vezettem Angliában is és azt is meg tudtam oldani.

patkószeg 2012.03.30. 11:15:03

@krisztikesom: Ja és ez nem magyarság, vagy nem magyarság kérdése. (Szakmai bejegyzést kívántam posztolni.) Viszont azt gondolom, hogy nem az lenne a magyar lovassport haladása, hogy jobbra, vagy balra tartunk. Hogy mi lenne, annak egy részét a 30 éve, hogy... (zablaeskengyel.blog.hu/2011/11/13/30_eve_hogy) bejegyzésemben olvashatod, amit 2011. 11. 13-án írtam.

krisztikesom 2012.04.03. 10:17:16

@patkószeg: Én is voltam nemzetközi versenyen, nem egyszer... És biztos hogy gondot okozott volna, ha a magyarok a jobb a külföldiek pedig a bal kéz szabályát követik, vagy itt hirtelenjében át kell állni egy ellentétes szokásra. Angliában én is vezettem már többször is. Nagyon nagy koncentrációt igényelt és fél nap után teljesen kimerültem. Rendszeresen figyelmeztetnie kellett utasomnak a kereszteződéskor, hogy balra kisív, jobbra nagyiv... Nem egyszerű, de én is megúsztam karambol nélkül.
Ami pedig a magyarságot illeti, Te hoztad föl ezt, mint jó régi magyar szokást, mint megtartandó "hagyományt". Ezt én inkább egy régi, elavult, idejétmúlt szokásnak nevezném, ahogyan az Angliai balra tarts is az! Haladni kell a korral. És ennek semmi köze a szakmai haladáshoz. Ez csak egy praktikus, biztonságos haladás... (a kardhordás ideje már elmúlt, csak szólók) Az, hogy a magyar lovassportnak hol és hogyan kellene szakmailag fejlődnie egy teljesen más és igen hosszú téma. Egyetértek, azzal, hogy sok kívánni valót hagy maga után a magyar lovassport teljesítménye, hiányzik a szemléletegyeztetés, hiányoznak a jól képzett edzők és ezáltal egyre több a képzetlen lovas, akik sokszor úgy gondolják a lovastudást meg lehet vásárolni = egy jól képzett, tehetséges ló elég hozzá. Majd miután azt elégtelen lovaglásukkal tönkre vágták, vesznek egy másikat, mondván: "szar a ló".
Sajnos a régi bejegyzésedben nem tudok elmerülni, mert nem látható a blogon...
süti beállítások módosítása