A klasszikus ülés a modern üléstől annyiban tér el, hogy a váll – csípő – sarok nem feltétlenül esik egy függőlegesbe.
A klasszikus ülés is balanszülés, a klasszikus ülés is független ülés, használata során nincs szükség arra, hogy a lovas saját testének egyensúlyát a szárakon kapaszkodva biztosítsa.
A klasszikus ülés nem keverendő össze a széküléssel, ami üléshiba.
A klasszikus használata során a lovas testének alátámasztása eltér a modern ülésnél alkalmazottnál. Az eltérés a lovas saját, illetve lóval együttes súlypontjának precíz kontrollálását, a súlypontváltoztatások tökéletes végrehajtását biztosítják.
A klasszikus ülés nem igényel szofisztikált, a modern ülés igényeit kielégítő térdtámaszt. Alkalmazása során a modern ülésnél hosszabb kengyelt kell csatolni, ezzel érhető el ugyanis, hogy a lovas talpa súlypontjának függőlegesétől előrébb kerülhessen.
A klasszikus ülés kengyelcsatolása nem keverendő össze az öncélúan hosszúra csatolt kengyellel. Téves az a gondolkodás, ami a hosszúra csatolt kengyelhez mély ülést kapcsol. A helytelenül hosszúra csatolt kengyel bizonytalan ülést, majd merevséget okoz. A kengyelre a klasszikus ülés használata során is súly kerülhet, a sarkaknak a klasszikus ülés alkalmazása során is a lovas legmélyebb pontjának kell lennie!
A klasszikus ülés és a modern ülés között nincs éles határvonal. A két ülésfajta lényege és céljai közötti különbséget mindezzel együtt hosszan lehetne részletezni, ebben a posztban azonban legyen elég Schaller Gábor modern stílusú ülését bemutatnom: a másik képpel összehasonlítva azt hiszem minden további részletezés fölösleges!
A cikk ötödik részét ide kattintva, első részét ide kattintva találod!
