A lókiképzés kezdeti lépései, annak módja, minősége kitörölhetetlenül meghatározóak a ló későbbi életére, idomítottságára, lehetséges teljesítményére. Éppen ezért mindenki a lehető legjobb bánásmódot és türelmes szakszerűséget próbál fiatal lovának biztosítani. Ennek ellenére sokfajta belovaglási módszer lehet találkozni, de vajon mit gondoltak erről lovas elődeink, hogyan zajlik a fiatal ló kiképzése évezredes hagyományaink alapján?
Mielőtt a konkrét “ügymenetre” térnénk rögzíteni kell belovaglás célját: “A ló belovaglása azt jelenti, hogy testalkata és erőállapota szerint, tervszerűen felépített, lassankint fokozott tornáztató gyakorlatokkal a lovat olyan kiegyensúlyozott helyzetbe hozzuk, amelyben lovasa súlyával megterhelten és annak akarata szerint is úgy mozoghat, mint ahogy lovas nélkül, természetadta egyensúlyában, saját akarata és szüksége szerint mozgott: lendületesen, rugalmasan, minden feszességtől mentesen. További célja, hogy természetadta képességét tökéletesre fejlessze. A lovasa segítségeit engedelmesen elfogadja és lovasát lengő háttal hordozza. A lovas és a ló olyan tökéletes összhangba kerüljön egymással, hogy a szemlélőben az a benyomást keltsék, teljesítményük nem okoz nehézséget sem a lovasnak, sem a lónak és nem megerőltető.”
A kiképzés úgynevezett első időszakában a fiatal ló nyereghez, majd a lovas súlyához való szoktatása történik. A ló kellő erőállapotba hozásának és a lovas alatti munka kezdő lépéseinek megtételéhesz szükséges idő körülbelül két hónap.
A fiatal ló legtöbbször legelőről érkezik a képzés helyszínére. Környezetének drasztikus változása miatt különösen gondos bánásmódot igényel, nagyon kell vigyázni arra, hogy az új viszonyok között az emberhez bizalmat kapjon. Nagyon fontos, hogy - az átmenet megkönnyítendő - ebben az időszakban kiképzőjükkel való munkájukon túlmenően minél több időt tölthessenek szabad levegőn. Takarmányozásukban az inkább kevesebbet, mint többet elv kell, hogy érvényesüljön.
A fiatal lovat mindenek előtt az ember közelségéhez és az istálló napi “életritmusához”, a rendszeres etetéshez, ápoláshoz, a kötőfék fel- és levételéhez, a karámba történő ki- és bevezetéshez kell szoktatni. Mindehhez olyan segítőkre van szükség, akik az istálló személyzeteként mindezt hozzáértő magabiztossággal tudják elvégezni. Az istállóban, a lovak körül végzett munka látszólag egyszerű, mégis nagy hozzáértést és gyakorlatot igényel, ellenkező esetben a rájuk bízott lovak bizonytalanokká válnak, ilyen-olyan nem kívánatos tulajdonságokat, szokásokat sajátíthatnak el.
A lovak nyergelését és kantározását az első naptól kell megkezdeni a kiképző felügyelete mellett.
A kiképzői munka is a ló vezetésével kezdődik. Magának a kiképzőnek is személyes kapcsolatok kell kiépítenie az újonnan keze közé került lóval. A ló vezetgetésére a képzés leendő helyszínén kell sort keríteni. “A kézen történő elővezetés többszöri gyakorlása a legjobb mód arra, hogy a fiatal ló minden, az új környezetében előforduló benyomással csakhamar megbarátkozzék.”
Nagyon érdekes, hogy a katonai szabályzat a következő lépésként a fiatal ló lóhátról való vezetését írja elő lovardában és terepen. A magabiztos lovon ülő lovas a térde magasságában kell, hogy a fiatal lovat vezesse. Lovardában a vezetés a külső oldalon történik, a fiatal ló a fal és az idősebb ló között jár. A vezetőszárat a lovas két kézzel fogja, kellő szárhosszúságot fog a vezetett ló felöli kezében, a másik kezében fogja saját lovának szárait, valamint a vezetőszár végét, hogy problémás helyzetben legalább az a kezében maradjon. Ezzel a kezével a nehéz pillanatokban megfoghatja nyergének kápáját, hogy kellő erőt tudjon kifejteni. A lovardában a vezetést úgynevezett ostoros, vagy ostorosok segítik, a visszatartó lovat előrehajtják, hogy a vezető lóval tartsa a járás iramát. A vezetett lovat szükség esetén kikötőszárakkal kell kikötni, hogy munka közben ne tudjon a vezető ló felé fordulni. A vezetőszárat a csikókantár alá tett kapicán, vagy az úgynevezett kényszerkötőfék középső karikájába kell kapcsolni.
Mindezzel párhuzamosan megkezdődhet a ló futószáras képzése. “A helyes futószárazás a lő kiképzésének egyik legnehezebb része. sok türelmet és hozzáértést igényel. Helytelenül végrehajtva jóvátehetetlen hibákat okozhat a lóban, s eképpen sokkal többet árt, mint amennyit használ.” A futószárazás készíti elő a lovat a lovas alatti munkára. “Futószárazást főleg akkor használjuk a fiatal lovak kezdő kiképzésére, ha nincsen módunk arra, hogy a fiatal ló első mozgatásait vezetékló mellett végeztessük, vagy ha a fiatal ló a lovas alá még gyenge, vagy kedvezőtlen testalkatú…” A futószárazás megkezdéséhez két, vagy három ember szükséges. Az első kettő a futószárazó és az ostoros. A futószárazó kezdettől a futószárazás később alkalmazott segítségeit használja, míg az ostoros a lóhoz közelebb állva a ló előrehajtását és körön történő mozgását biztosítja. Nagy segítség a harmadik ember, az úgynevezett zabos, aki a ló külső oldalán állva segíti a futószárazás munkáját. A futószárazást kapicánnal kell végrehajtani a ló száját kímélendő. Ha feltétlenül szükséges, akkor biztonsági okok miatt kikötőszárak alkalmazásával kell futószárazni. Ez esetben a mar fölött kell keresztezni a kikötőszárakat.
A lóraülést minél hamarabb meg kell kezdeni. Ez is két- vagy háromemberes feladat. A lovat kellő lemozgatás után a lovarda közepére vezetve kell megállítani. Míg az egyik segítő a ló elé állva a zabla mozgatásával, vagy jutalomfalattal (a katonai szabályzat szerint zabbal) lefoglalja a ló figyelmét, addig a másik segítő nyeregbeemeli a lovast, majd a jobb oldalon segíti a kengyel felvételét. Néhány napig a lovast lépésben, rövid ideig meg kell vezetni. A felszállást és leszállást többször lehet naponta gyakorolni. Néhány nap múlva meg lehet kezdeni az önálló lovaglást. Ez a legegyszerűbb a vezető ló céltudatos alkalmazásával. “Ha egy vezetőló áll rendelkezésre, az a fiatal ló belső oldalán megy, ha kettő, akkor az egyik közvetlenül előtte és a másik közvetlenül mellette halad. Nagyon fontos, hogy a lovardának legyen fala, így a fiatal ló nem futhat el és társaságban gyorsan és szívesen fog társaiak jármódjához, iramához és irányához alkalmazkodni.”
“A kiképzésnek mindig a legfontosabb alapja, hogy minden lóban felkeltse és fenntartsa az élénk előremenésre való hajlamot.”
A fiatal ló kontúrja még nem kialakult, ezért fokozott figyelemmel kell lenni a nyereg elhelyezkedésére és szükség esetén a lovat újra kell nyergelni. Ez egyébként rövid pihenőt is ad a lónak, mind fizikailag, mind mentálisan.
A fiatal ló képzésének első időszaka akkor ér véget, ha a ló a lovas súlyát megszokva a lazítottság állapotában (mozgásszervek elengedettek, de még nincs tolóerő) kinyújtott nyakkal készségesen mennek előre.
