Első olvasásra talán kiborító, vagy érthetetlen Bent Branderup legutóbb közölt aranyigazsága, hogy az összeszedett ló nem ad semmilyen érzést. Mégis így van! Az igazi összeszedettségben a ló egy test, egy lélekké válik lovasával, a két lény összeolvad, a ló a lovas testének részévé válik, ketten együtt pedig kentaurrá lesznek.

És hát mit is éreznénk kezeink, vagy lábaink kapcsán? Azok csak úgy vannak, ha kell cselekszenek, de különösebb érzést nem adnak...

"A helyesen összeszedett ló nem ad semmilyen érzést. Ez azért nehéz, mert az ÉRZÉS során VALAMIT szeretnénk érerezni, nem a semmit!"

Az állj feladatra talán az a legnagyobb elismerés, hogy "előrefelé" van.

De mit is jelent ez, hogyan lehet eléképzelni az álljt előrefelé?

Úgy, hogy az állj során a mozgásból "megmarad" az előrefelé tendencia, a hátulsó lábakban ébredő erő végigfut a lovon, a lovas a ló nyakát bármikor képes előre és lefelé nyújtani, de emellett a ló nem veszti el szabályozhatóságát: súlypontjának hátramozdíthatóságát, hátulsó lábai ízületeinek hajlíthatóságát. Ezt szárral elérni nem lehet, mert a szárak használatával a lovas nem előre, hanem úgymond "hátrafelé" lovagol.

Reggelenként együtt szoktam kiautózni édesapámmal Kajászóra a lovardánkba. És hát a reggelek, azok reggelek: nem vagyunk különösebben szószátyárok. Szeretet van köztünk, arról meg minek beszélni. A kiút azonban hosszú és alkalmat ad arra is, hogy telefonon mindenféle ügyet, megbeszélnivalót intézzek. A telefon persze a kihangosítón keresztül működik, szóval édesapám is hall mindent.

Ma reggel hosszan beszéltem Szirtes Bencével. A ló üléssel történő összeszedését részleteztük és Bencének különösen jó meglátásai voltak az ülés előrehajtó és összeszedő pozíciójairól. Miután befejeződött a beszélgetés édesapám hallgatott még egy kicsit, majd megszólalt:

- Hmmm..., érti!

Azután autóztunk tovább. Szerintem Bence ennél nagyobb dicséretet még nem kapott. :) 

Egy hosszabb közös munkából kifolyólag szakmai levelezében állok Kormos Ferenccel. Ferit gondolom nem kell különösebben bemutatnom, rendszeres szakírója a Lovas Nemzetnek. Igazi írni és olvasni szerető lovasember, azt tippelem, hogy feleségével, Tóth Bettivel a legnagyobb magyar lovaskönyvtár birtokosai. Pedig láttam már egy-kettőt, de a legkomolyabbak is elbújhatnak az övék mellett.

Szóval Feri mai levelében olvastam a következőket:

"Általában, a hosszab idő óta ugyanazon lovas által lovagolt ló edzés után szívesen és zokszó nélkül követi előtte sétáló lovasát, fizikai kontakt nélkül is. Ez azonban nem az amit a lovas szakirodalom „követésnek“ hív, vagy hívhat. A „követés“ az a „nyomás – engedés“ illetve a „közelítés – távolodás“ módszerek a ló mentális állapotára kifejtett olyan hatása, melyek során a ló Téged választ vezetőjének, és azontúl, hogy teljes figyelmével rád hangolódva hajtja végre utasításaidat, ennek legszélsőségesebb bizonyítékaként, vészhelyzetben veled marad, illetve máshonnan hozzád menekül. Ebben több fontos és csodálatos dolog is megtestesül:

1. A ló agyában az ember „ragadozó mivolta“, jó vezetővé íródik át. (Oka: a ló nem a ragadozótól, hanem a ragadozó attitűdtől menekül)

2. Ez a vezető lesz a biztonság, a nyugipont, mint a gyerekjátékban a „ház“.

3. Mindezek által a ló felülírja a legdurvább alapösztönét: a menekülési ösztönt és veszély esetén nem keres „saját megoldásokat“, hanem a „lovasra bízza az életét.“

Semmi kétségem nincs affelől, hogy komoly harctéri, háborús eredményeket - egyesek - csakis ilyen kapcsolat birtokában érhettek el. Ennek ékes bizonyítékát a Branderup könyv elején a „Spirit before body“ fejezetben találtam meg, ráadásul a több csatát megjárt Pluvinelre hivatkozva, aki azt mondja: „ Sosem bízhatsz egy lóban, mely félelemben lett nevelve. Hiszen ezáltal mindig talál nálad félelmetesebbet is. De ha bízik benned, tőled fogja megkérdezni, mit tegyen, ha tart valamitől.“

Ferikém! Ezt olyan szépen írtad!

Ha valóban lovagolható útvonalakra vágysz, használd ezt az ingyenes közösségi alkalmazást!

"A művészet könnyed, de a könnyedség elérése nehéz."

Azt szokták mondani, hogy a jó lovas a rövid iramokat is úgymond “előrefelé” éri el. De hogyan lehet “előrefelé” rövidíteni a lovat? És hogyan lehet a rövidítés közben engedni a kézzel, megtartani a ló hosszú nyakát?

A tolóerő és a hordozóerő különbségével mindenki tisztában van! Ha valamit nagy erővel kell megtolnunk, például egy elakadt autót, akkor talpunkat igen hátravetve, erősen előredőlve, az erő irányába szinte belefeküdve veselkedünk neki a tolásnak. Minél nagyobb tolóerőt akarunk kifejteni, annál inkább előredőlünk, talpunkat annál hátrább helyezve próbálkozunk. Nem így van ez a hordozóerővel. Néhány deka felvágottat a boltos a pult túloldaláról nyújt nekünk, de nem ezt tenné, ha egy nagy zsák krumplit kellene átadnia. Akkor megkerülné a pultot és közelről adná azt át. Minél nagyobb a súly, minél nagyobb hordozóerőre van szükségünk, annál közelebb kell lépnünk a teher súlypontjához.

A lábinga

Mozgás közben úgyanígy viselkedik a ló is. Minél nagyobb tolóerőt fejt ki, annál inkább hátralendíti hátulsó lábait, minél inkább növeli hordozóerejét, annál inkább a súlypont közelébe lép, annál inkább előrelendíti azokat. Minél nagyobb a tolóerő, annál inkább előredől a ló és annál nagyobb súly esik az elülső lábakra, a hordozóerő növekedése viszont csökkenti az elülső lábakra eső terhet.

A ló hátulsó lábainak működését egy ingához szokás hasonlítani és a szakszerű megfigyelő a nyugalmi helyzetből való kilengést figyeli. Minél nagyobb a hátrafelé történő kilengés szöge annál nagyobb a tolóerő, minél nagyobb az előrefelé történő kilengés szöge, annál nagyobb a hordozóerő. Az igen nagy terhet húzó kocsiló hátulsó lábai szinte nem fejtenek ki hordozóerőt, a nyugalmi helyzet közelében teszi azokat le és hátulsó lábai szinte csak hátrafelé lengnek ki, azokkal szinte csak tol.

Természetesen a hátaslónál is megjelenik a tolóerő, hiszen ennek hiányában nem halad előre, de fokozottan kerül számításba a hordozóerő felkeltése és kidolgozása. Minél nagyobb ugyanis a hordozóerő, minél kevesebb súly esik az elülső lábakra, annál fordulékonyabb a ló.

Mindennek megfelelően a lónál háromféle egyensúlyi helyzetet lehet megkülönböztetni. Ha a hátrafelé eső szög nagyobb, akkor a tolóerő dominál, saját (és lovasa) súlyának többsége az elülső lábakra esik. Ilyenkor a ló úgymond az elején jár. Ha a hátulsó láb egyforma szögben lendül előre és hátra, akkor a ló vízszintes egyensúlyban jár, elülső és hátulsó lábaira egyforma teher esik. Ha az előrefelé eső szög nagyobb, akkor hátulsó lábaira esik a nagyobb teher, saját (és lovasa) súlyának nagyobb részét hátulsó lábain hordja, a ló iskolaegyensúlyban jár. Minél inkább tudja változtatni a lovas a tolóerő és a hordozóerő nagyságát, annál képzettebbnek tekinthető a ló. A tolóerő fokozásával az iram nő, a hordozóerő fokozásával a fordulékonyság. A tolóerő csökkentésével az iram csökken, szélső esetben a ló előrehaladása megszűnik. (Meg kell jegyezni, hogy a tolóerő végletes csökkentése, az előrehaladás megszüntetése nem feltétlenül jelenti a mozgás megszüntetését is! Ha például ügetésben megszűnik a ló előrehaladása, de a ló fenntartja a jármódot, akkor azt mondjuk, hogy piaffe-ozik.) A hordozóerő csökkentésével az elülső lábak terhelése növekszik. (Itt azt kell megjegyezni, hogy fizikai értelemben mindig egyensúlyban van a ló. Ha nem lenne, akkor felborulna. Csak lovaglási értelemben használhatjuk azt a kifejezést, hogy a ló nincs egyensúlyban. Ez azt jelenti, hogy a kívánatosnál nagyobb súly esik az elülső lábakra, a hátulsó lábak pedig nem veszik ki részüket kellő mértékben a súlyhordásból.)

Felvétel engedő kézzel

Minebből az következik, hogy az iram növelésekor (a hátulsó láb tolóerejének növelésekor, a hátrafelé eső szög növelésekor) nem feledkezhet meg a lovas az előrelendüés mértékének fokozásáról. Ellenkező esetben a ló az elejére esik és elveszti kontollálhatóságát, szélső esetben túlterheli elülső lábát, megsérül. Ezért van az, hogy közép és nyújtott ügetésben a hátulsó lábaknak az elülső lábak patanyoma elé kell lépni.

Miután a szárak túlságos használata a ló előrelépését (az előrefelé eső szög nagyságának fenntartását) akadályozza, ezért az rontja a ló egyensúlyát, ami az iram növekedéséhez vezethet. A túl sok szár előrehajtólag hathat a lóra. A szárak használatának csökkentése viszont a hordozóerő növelésére ad lehetőséget.

A tolóerő csökkentéséhez a hátrafelé eső szög mértékét kell csökkenteni. A ló helyes rövidítése, vagy megállítása ezért előrefelé történik! Helytelen az a rövidítés, amikor a lábak előrelendülése is csökken, a lábinga szöge nem csak hátra, de előre is kisebb lesz. Szárakkal nem lehet helyesen rövidíteni, vagy megállítani a lovat, az alpvetően a hátulsó lábak előrelendülését akadályozza, nem pedig a tolóerő csökkentését. A jó felvétel ezért engedő kéz (!) mellett történik. A hosszú nyak ezért a helyes kiképzés egyik jellegzetessége.

A tolóerő és hordozóerő szabályozása

A lókiképzés során az általános probléma az, hogy túlságosan nagy a tolóerő és túl kicsi a hordozóerő. A túl sok tolóerőre a lovas az iram nehéz kontrollálásából (a ló túlságosan törekszik előre, nehéz a rövidítés, nem elég fordulékony), vagy a szárak elnehezedéséből következtethet. Túl kevés hordozóerőre a lendület hiányából következtethet a lovas. A lendület hiányát ló gerincoszlopának szerény lengése, a ló hátának kényelmetlensége mutatja. Minél nagyobb a ló lendülete (minél inkább előrelendül a ló hátulsó lába), annál kifejezőbb a ló gerincének lengése, annál kényelmesebb a ló.

A tolóerő csökkentésének az a nehézsége, hogy a lovat meg kell értenie (!) azt, hogy a “hátulról érkező segítség” nem csak az előrehajtást kérheti tőle, hanem a lábinga hátrafelé eső szögének csökkentését is. A különbséget a lovas saját súlypontjának mozgatásával tudja kifejezni. Élénkítéskor az előremozdul, rövidítéskor hátra.

A hordozóerő növelésének az a nehézsége, hogy a hátulsó lábakat először nem lehet egyszerre “előre lovagolni”. Ha ezzel próbálkozna a lovas, lova csak elsietne. Ezért először a belső hátulsó láb tevékenységét kell fokozni (vállat be), majd a külső hátulsó láb tevékenységét (farat be) és csak ezután lehet mindkét lábat egyszerre a súlypont felé léptetni, a hordozóerő növelésére késztetni.

Már többször íram a két hadvezér-államférfi lovaglási stílusáról. Abrázolásaikon világosan látszik, hogy hol brida, hol gineta ülést használnak. Napjainkban már csak a gineta ülést ismerjük, de mi is a különbség?

A kétfajta ülést egymástól különböző nyergekben lehet alkalmazni. A brida nyeregben nincs semmi támaszték, a lovast kizárólag az egyensúlya tartja a ló hátán. A gineta nyereg viszont erős támasztékot ad azért, hogy a lovas biztosabban üljön a lovon. A brida nyeregben alacsonyabb iramban lovagolva, egyenes fegyverrel (pl, kard) igen nagy pontossággal találták el a célt a lovas katonák. Jól látszik ez a viadalokat, gyakorlatokat megörökítő ábrázolásokon, ahol a sisak szemnyílásába talál be a lovag. Ezzel szemben a gineta nyeregben nagy sebességgel közelítették meg a célt és kisebb pontossággal szándékoztak azt eltalálni. Ezért a gineta nyerget használó lovas ívelt szablyával harcolt és nem szúrt, hanem sújtott.

A brida nyereg, illetve a brida ülés a ló és lovas közötti kommunikáció lehető legprecízebb kialakítását szolgálja. A brida nyeregben a kengyel nem támaszkodásra való, hanem az is a kommunikációt, a segítségadást szolgálja, ezért legtöbbször a lovas talpa alapesetben alig-alig érinti a kengyelt.

A gineta nyeregben a támasztékok letompítják a lovasérzést. A lovas gyakran a kengyelbe támaszkodik, például akkor amikor erősen oldalra hajol, hogy fegyverével elérje célját. Ilyenkor a kengyel nem a segítségadást szolgálja, hanem a lovas pozíciójának biztosítását.

A magyar könnyűlovas hagyományok a nagysebességű lovaglást, ezzel együtt a gineta ülést jelentik. De miért ábrázolják akkor Bocskait és Zrínyit brida ülésben is? Azt gondolom azért, mert a jó gineta ülés elsajátításának előfeltétele a brida ülés és az ott megszerzett érzések ismerete.

Horkay András két remek kommentet fűzött a cikkhez, amit ide másolok:

1. A nyereg véleményem szerint funkcionális eszköz, ami a lovaglás célját hivatott támogatni. A BRIDA típus a középkori nehézlovasság nyerge, ami a lovas egység nagytömegben, egyenes vonalon való mozgatásánál volt hasznos felszerelési tárgy. A nehézlovasság célja az ellenség vonalainak az áttörése, és a csata eldöntése. A támadás célja rövid távon (maximum 800 méter) végrehajtott közepes iramban, egy tömegben való alkalmazás sikere. Kritikus pont az összecsapás, amikor nagy tömeg erők találkoznak, és a nyereg feladata biztosítani a lovas nyeregben maradását, ami fizikai hatások miatt nem egyszerű. Ha a nyereg nem tartja meg a lovast ,akkor a lovas nyilván lezuhan és a páncél miatt mozgásképtelen lesz és megölhetik egyszerűen. Persze ez előfordult, ha pld. földre támasztott kihegyezett farudakkal fogadták őket (később rájöttek erre az angolok), amikor a francia lovasságot kivégezték az ijjászokkal. Az íjjász ugyanis nem tudta megállítani a lovas tömeget másképpen. Ezzel a nyereggel feladat volt még a támadás lendületének az elvesztése után, a közelharcban kimenekülni a gyalogosok közül, ilyenkor hajtottak végre lovas mozgásokat - ha tudtak (magasiskola). De véleményem szerint itt nem a nyereg a fontos hanem az idomítás. A GINETA nyereg teljesen másra való, a könnyűlovasság nyerge, ahol a fordulékonyság a lényeg. Ennél a nyeregnél a nyereg és a kengyel célja a szablya forgatása közben szükséges testfordulatok és a kengyelbe történő támaszkodás együttes támogatása. Ha nem támaszkodna a kengyelben, akkor erőteljes szablya mozdulat esetében leeshetne a lóról, és a ló a saját csapás után félre kell hogy ugorjon az ellenség csapását elhárítva. A késői nehézlovasság hosszú és egyenes pallost használt, amit döféssel alkalmaztak, előre tartva roham közben. Forgásra itt sem volt szükség. Ugratásra nehézlovasság nem volt alkalmas, a roham terepszakasza sík, sima, nem felázott mező ideális esetben. Ha felázott , vagy emelkedő volt esetleg, akkor vége volt a dalnak (lásd Waterloo, francia lovasság helytelen alkalmazása). A katonai vezető dolga volt különböző feladatokra alkalmas egységek helyes alkalmazásának eldöntése, a tereptől függő, az ellenség pedig nyilván ennek a folyamatnak megzavarására törekedett (pld nehézlovaság megtámadása szűk völgyben, emelkedőn, vizes talajon stb.) vagy műveletek kellemetlen környezetben való kikényszerítése, csatára alkalmatlan területen.

2. A lábtartás BRIDA esetéen azért merev és előre nyúló, mert akkora erő lép fel az összecsapáskor hogy csak így van esélye azt kivédeni - nyeregben maradva. Itt nem a sebesség számít hanem az ütközés ereje, így nem képes manőverekre, ezért nem is kell  a lovat irányítani, hiszen jobbról balról is lovak vannak, teljesen szorosan felzárkózva. A ló olyan mint egy tank. Ha a roham kifulladt és nem következett be a siker, vagy lelassultak a talaj miatt (nedvesség, lejtő, emelkedő stb.) akkor a lovasság abban a csatában csak kivételes esetben volt mégegyszer rendeltetésszerűen használható. Lásd Mohács 1526. A nehézlovasságot a könnyűlovasság sosem tudta direktben leküzdeni ha harcrendben támadott, - később lándzsás fegyvernem is volt. A lovakat és a lovasokat is tömegre is válogatták.

"Könnyedség nélkül a ló nevetséges."

Az elmúlt hetekben gyakornok-programot indítottam. Első gyakornokom Sosity Boróka. Szállást biztosítok neki, lovát nálam tartja, heti három edzést kap és folyamatosan követheti saját lovaimon és a tanítványaimmal végzett munkámat. Szóval egész nap lát, hall, tanul. Cserébe heti hat napon át segít a lovak körül. 

Sokan idézik Gustav Steinbrecht mondását: "Lovagold a lovad előre és állítsd egyenesre!" Nagyon egyszerűen hangzik, de magukat a fogalmakat "előre" és "egyenesen" nehéz helyesen értelmezni. És vajon lehetne-e a mondást úgy használni, hogy "Lovagold a lovat egyenesen és előre"? A fogalmaknak van-e sorrendjük?

Az előre kifejezés nem sebességet jelent! Azt jelenti, hogy a hátulsó lábaknak messze, előre a súlypont felé lendülnek. Az előre kifejezés nem a lóra, hanem a hátulsó lábakra vonatkozik. Könnyen érthetően ír erről Kókay, amikor a hátulsó láb előre és hátra lendülésének szögéről fogalmaz. Számára az előre azt jelenti, hogy a hátulsó láb előrelendülésének szögét növeli a lovas. Tulajdonképpen ez a lendület. Másképp fogalmazva ez a hordozóerő. Ennek hiányában a ló nem lehet kellő egyensúlyban, a ló képtelen saját és lovasa tömgét szabályozottan mozgatni.

Igen, az előrelovaglás a szög mértékének növelését, vagy a kellően nagy mértékének fenntartását jelenti. Van olyan ló persze, amelyik alapadottságanál fogva messze, a súlypont felé előrelendíti hátulsó lábát. Szintén Kókay fogalmaz erről úgy, hogy ezeknek a lovaknak erős a természetes elengedettségük. Ez olyan adottság, ami kellő figyelem nélkül elveszhet, beszűkülhet. Van olyan ló viszont, amelyiknél az előrelendülés természettől fogva szerényebb. Ezeknél a lovaknál ezt ki kell fejleszteni. Az előrelendülés mértéke ugyanis fejleszthető! A hátulsó láb izmait és inait kell nyújthatóvá tenni, az izületeket hajlékonnyá tenni és ezzel a szerényebb adottságú ló mozgása is felfényesíthető!

Az egyenesség kérdése igen összetett fogalom. Könyveket lehetne írni pontos meghatározásáról. Az egyenesség semmiképpen nem függ össze a gerinc egyenességével! A hajlított ló is lehet egyenes! Például ívek lovaglásakor a ló a hajlított gerinc ellenére egyenes!

Az egyenességet röviden leginkább annak hatásával lehet leírni. Akkor egyenes a ló, ha a hátulsó lábakban képződő lendület úgymond végighalad a lovon és eljut egészen a zabláig. Ezt a lovas a támaszkodáson érzi, a külső szemlélő pedig a vállak megkönnyülésén, a lábtövek magasabbra emelkedésén látja.

A fentiekből nyilvánvalóan következik, hogy egyenes csak az előrefelé lovagolt ló lehet. Formálisan hiába egyenes a ló, hiába jár két patanyomon - ha nincs erő, ami előrejuthatna a zabláig, ha nincs erő, ami könnyeddé tenné a vállakat, ha a hátulsó láb nem lendül kellően előra, akkor az egyenesség hiábavaló, érlelmetlen. A mondás csak a Steinbrecht által megfogalmazott sorrendben érvényes!

"A lovas a kezével (a szárakon keresztül) a ló múltját érzi és a jövőjét alakítja."

Iskolafelvétel

• 1/8 felvétellel a lovas leellenőrzi, hogy ha felvételt lovagolna, akkor azt elfogadná-e a ló.
• 1/4 felvétellel a lovas visszaállítja a ló oldal-, vagy hosszirányú hajlítottságát.
• 1/2 felvétellel a lovas visszaállítja a ló helyes egyensúlyát.
• 3/4 felvétellel a lovas csökkenti a ló iramát.
• Teljes felvétellel a lovas megállítja a lovat.
• Iskolafelvétellel a lovas ültetetté teszi a lovat, a ló csípője lesüllyed.

(Megjegyzendő, hogy a teljes felvétel nem feltétlenül jelenti a jámód beszüntetését, csak az előrehaladásét! Ha például a teljes felvételt követően is folytatja az ügetést, akkor piaffe-ozni kezd.)

"A lovasnak sokféle vágya lehet: a versenyeken való jó szereplés, akadályokon való átugratás, stb. A lókiképzés művészetében viszont csak egy cél lehetséges: a ló adottságainak kiteljesítése és ezzel együtt a ló és lovas együttműködésének tökéletessé fejlesztése. A lovas a lókiképzés során nem önmagát valósítja meg. Ha mégis ez történik, az öncélúvá teszi a ló kiképzését."

Tuska Palkó a military magyar bajnok!

Megérdemelten!

Ráadásul nem is akármilyen körülmények között! Lovát, Bendegúzt, öccsétől, Pétertől kapta kölcsön. (Péter most végzős a szegedi egyetemen.) És ez sportszerűségből is egészen kiváló teljesítmény!

Megjegyzések:

1. A címben írhattam volna ifjú Tuska Pál megszólítást. Ez nem jó, mert az arra lenne célzás, hogy édesapja az idős, márpedig Pali fiatal! :) Írhattam volna a kis Tuska megszólítást, de hát mégis csak magyar bajnok lett! :) Írhattam volna Dr. Tuska Pált, de az meg olyan hivatalos lenne, ami semmiképpen nem passzolt ide! :) Szóval eddig két Tuska nevű magyar bajnoka van a hazai militarysportnak: Pali és Palkó (az idősebb és a fiatalabb)

2. Itt, az internet szűk közössége előtt írom le, hogy Palkó az oka, hogy militaryban is versenyeztem. A dolog úgy esett, (és ez még az előző évezredben volt), hogy annak idején rendszeresen jártam military versenyekre bíráskodni. Az egyik versenyen, egy számomra emlékezetes csütörtöki napon, a terepakadályok bemutatásánál "elakadtam" egy hatalmasnak tűnő trakéneni ároknál. Az ilyen akadály ténylegesen szerény méretei ellenére igen nagynak hat, mert magát a meredek és komoly gerendákból ácsolt akadályt egy árokba állítják. Az árok miatt "lefelé" is van mérete az akadálynak, ami nagyon megnöveli az akadály látszólagos nagyságát és az egész nagyon "rosszul" tud kinézni. Ott ácsorogtam és díjlovasként megoldhatatlannak láttam, amikor könnyed futólépésben, fütyörészve érkezett Palkó, aki akkor 10 éves volt és korengedéllyel versenyzett. Palkó futtából, az akadályra rádobbantva vette az ugrást és már ott sem volt. Akkor azt gondoltam, hogy ha még Palkó is átugorja, akkor erre egy ló hátrafelé is képes és nem hátrálhatok meg, teljesítenem kell.

3. A fenti képhez díjlovasként csak annyi "tanácsot" tudnék adni, hogy ha Palkó kicsit jobbra vezette volna a lovát, akkor nem kellett volna ekkorát ugrania. (De lehet hogy akkor nem lett volna magyar bajnok! )

Jaj, jaj! Ez az utóbbi is vicceskedés lett volna, arra gondoltam, hogy ha jobbra tartott volna, akkor nem kellett vona a lónak ugrania, hanem a lejtőn is le tudott volna jönni!!!!

Kedves Palkó! Szívből gratulálok!

Ki a lovas mester? Napjainkban válaszként két feltételt szoktak megemlíteni: komoly versenyeredményeket és bizonyos lókiképzési tapasztalatot. Én inkább azt mondanám, hogy az a lovas mester, aki ültetetté tudja kiképezni lovát. Mégpedig úgy, ahogyan azt a fenti kép mutatja!

Az ültetettséget, azaz a teljes összeszedettséget a hordozóerő növelésével lehet elérni. A megnövekedett hordozóerőre a lovas a könnyed szárkapcsolatból, a külső szemlélő  az elülső lábtövek magasabbra emeléséből, azaz a ló délceg járásából következtethet. És hát az ilyen végeredményű lókiképzéshez kell a mesteri tudás.

Mestertől ezt bárki megtanulhatja, még csak különös ló sem kell hozzá, csak kitartás és szorgalom...

Legyen a Magyar Lovaskultúra Napja október 16!

A gondolatot felkarolta a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség és mindent megtesz annak hivatalos elismertetéséért. Addig viszont mi magunk ünnepeljünk!

Az alábbi írást Tarján M. Tamás írta és a Rubicon című folyóiratban jelent meg:

1757. október 16-án érkezett meg Berlin falai alá Hadik András gróf, Mária Terézia magyar királynő (ur. 1740-1780) egyik legtehetségesebb tábornoka, aki ezen a napon rövid küzdelemben elfoglalta, majd később megsarcolta a porosz fővárost. Hadik Berlin megtámadásával a hétéves háború legmerészebb manőverét hajtotta végre, mely komoly szégyent jelentett a porosz hadsereg, de maga Nagy Frigyes király (ur. 1740-1786) számára is.

Mária Terézia képtelen volt beletörődni Szilézia 1748-as elvesztésébe, ezért nyolc esztendővel az aacheni béke megkötése hadat üzent Poroszországnak, hogy revánsot vegyen az osztrák örökösödési háborúban elszenvedett kudarcért. A Habsburg esélyek jónak mutatkoztak, ugyanis a királynő oldalán hamarosan Oroszország, Svédország és Franciaország is hadba lépett; ennek ellenére kezdetben Frigyes irányította a harctéri eseményeket, aki 1756 őszén elfoglalta Szászországot, majd a következő év tavaszán betört Csehországba is. A hadiszerencse végül a Kolín mellett vívott ütközettel fordult meg, itt ugyanis Daun tábornok jelentős győzelmet aratott Nagy Frigyes felett. A porosz király hamarosan visszavonult Sziléziába,.ezzel egy időben pedig – az osztrákokkal együtt – az oroszok, majd később a franciák is támadásba lendültek. Bár 1757 során három hadsereg is Frigyes megsemmisítésére tört, a szövetségesek legfényesebb sikere ebben az évben egy magyar tábornok, Hadik András nevéhez fűződött.

Hadik – akinek katonai zsenijét az mutatja meg leginkább, hogy az osztrák örökösödési háború alatt alezredesi rangból tábornoki pozícióig emelkedett – 1757 szeptemberében, Lotharingiai Károly Sándor fővezér megbízásából fogott hozzá a híres berlini portya megtervezéséhez, mely elsősorban azért valósulhatott meg, mert II. Frigyes főerői a fővárostól messze, Szilézia mélyén küzdöttek az osztrákokkal. Az akcióhoz mindössze egy 5100 fős hadtest, és néhány ágyú állt Hadik rendelkezésére, ám nem sokkal azelőtt, hogy a Berlin ellen induló sereg – október 11-én – elhagyta a Brandenburg határán fekvő Elsterwerdát, a csapat vezére arra kényszerült, hogy Kleefeld tábornokot maga mögött hagyja egy 1500 fős utóvéddel. 

A hadvezér az ötnapos felvonulás során rendkívüli taktikai érzékről tett tanúbizonyságot: manővereivel hosszú ideig el tudta rejteni valódi szándékát – tehát Berlin megsarcolását –, közben Buchholzban elpusztította II. Frigyes egyik legfontosabb fegyvergyárát, egyúttal pedig végigsarcolt számos brandenburgi városkát. Október 15-én a magyar tábornok már Berlin előterében járt, ezért seregét két részre osztotta. Újházy ezredest Beeskownál átküldte a Spree túlpartjára, majd a főváros Potsdam felé nyíló kapuja ellen indította, ő maga pedig – álcázásképpen – a folyó bal partján húzódó erdőségekben nyomult észak felé.

A hadművelet zsenialitása ellenére Hadik seregét ugyancsak szorította az idő, október 12-e után ugyanis Nagy Frigyes értesült a merész manőverről, és Dessaui Móric herceg vezetésével jelentős erőket mozgósított a betörő csapatok elfogására. Berlinben 14-én szereztek először tudomást a huszárok közeli mozgolódásáról, de Rochow altábornagy, az – egyébiránt igencsak gyenge – várőrség parancsnoka egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy ütőképes császári haderő elmerészkedjen a fővárosig. A berliniek csak október 16-án reggel győződhettek meg a hírek valódiságáról, ekkor ugyanis egy kiküldött kisebb porosz seregtest beleütközött a magyar huszárok kötelékébe. 

A délelőtt során  Újházy és Hadik erői két oldalról is megközelítették a főváros roppant falait, a magyar tábornok pedig hamarosan követséget küldött a városba, mely 300 000 tallér hadisarc azonnali kifizetését követelte. Miután a városi tanács és Rochow altábornagy kitérő választ adott, Hadik előhozatta ostromágyúit, betörte Berlin kapuját, majd a kibontakozó küzdelemben megadásra kényszerítette a főváros rosszul felszerelt őrségét. A királyi család és a katonaság nagy része a délután során Spandauba menekült, Rochow pedig szinte esdekelve kérte a magyar tábornokot a város megkímélésére.

Hadik végül – a háborús helyzethez képest – könyörületesnek bizonyult a polgárokkal szemben, seregének ugyanis újfent megtiltotta Berlin felprédálását, ezzel együtt azonban 500 000 tallérra emelte a hadisarc összegét, és további 100 000 aranyat követelt katonái számára. Miután Dessaui Móric erői október 15-én már az Elbán is átkeltek, a magyar tábornoknak nem volt ideje megvárni, míg a teljes összeget kifizetik neki, ám másnap hajnalig – mindössze 8 óra alatt – a polgárok így is közel 235 000 tallért gyűjtöttek össze. Ez idő alatt Hadik számos egyéb ajándékot is kicsikart a várostól, lovak és ellátmány mellett például egy tucat, Berlin címerével hímzett kesztyűt is kért Mária Terézia számára, bár a rossz nyelvek szerint a poroszok végül 24 balkezes darabot küldtek az említett ruhadarabból. 

A császári erők összesen mintegy 24 órát töltöttek a Spree-parti város falain belül, október 17-én este, néhány órával a Seydlitz tábornok vezette porosz huszárezred érkezése előtt azonban kénytelenek voltak angolosan távozni. Hadik csapatai ötnapos erőltetett menetben aztán épségben elérték a Habsburg főerőket, tehát a páratlanul merész akciót fényes siker koronázta; a hadművelet során a portyázó sereg összesen 100 embert veszített, közben pedig – 400 porosz fogoly mellett – komoly pénzösszeget és 6 porosz lobogót is zsákmányolt. Hadik sikeres vállalkozásáért utóbb megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, a hétéves háború végén pedig grófi címmel és – Futak környékén – hatalmas birtokokkal honorálták bátorságát.

Bár Hadik András katonai tankönyvekbe kívánkozó hadjárata érdemben nem befolyásolta a háború menetét, a szokatlanul pimasz manőver mégis éktelen dühöt és szégyenérzetet váltott ki II. Frigyesből, hiszen ilyen megaláztatást korábban még soha nem kellett elszenvednie. A poroszok 1757 végén a Rossbach és Leuthen mellett aratott győzelmekkel valamelyest ápolták sértett önérzetüket, 1763-ban pedig – némi szerencsének is köszönhetően – Szilézia megtartásával fejezték be a háborút, a nevezetes berlini portya azonban kitörölhetetlen fiaskó maradt a német hadtörténetben, ami miatt mi magyarok – Hadik zsenialitása és huszárjainak vitézsége folytán – kétszeresen is büszkék lehetünk.

A Mester is megsimogatta!

Iskolalépés

Munka kézen

Vizsgázik a cseppentőnyereg

Jobb hátulsó láb hosszan előre!

Zazie egyensúlyban

Egyre ismertebb Marijke de Jong megközelítése az egyenességről, a ferdeségről, a lovak különböző egyensúlyi helyzetéről, annak asszimetriáiáról. A holland lovas mesternek - mint Bent Branderup egyik legismertebb tanítványának - gondolatai rendkívül figyelemre méltóak, teóriájának megértése során azonban nem kerülhető meg, hogy megvizsgáljuk saját elődeink álláspontját is ugyan ebben a kérdésben.

Marijke de Jong tíz pontban foglalja össze a ló asszimetriáinak lehetséges változatait. Mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy az asszimetria kifejezés találóbban fejezi ki a leírni kívánt fogalmat, mint a nyakatekert és napjainkban sok helyen használt egyensúlytalanság.

Az egyenességről és a ló szükséges egyensúlyi helyzeteiről talán Joszipovich Zsigmond ír legvilágosabban, ezért az alábbiakban az ő gondolatmenete mellett próbálom bemutatni hagyományos nemzeti álláspontunkat. Elődeink szerint a lovas alatt helyesen mozgó ló mind a négy lábát egyformán terheli. Ha a teherviselésnek ez az egyenlő eloszlása megszűnik, akkor a ló ellenállóvá válik, hosszú távon a ló használati élettartama lerövidül, a sérülésveszély pedig már rövidebb távon is jelentősen növekszik. A lábak egyenlő teherviselése a természetben, azaz lovas nélkül is jellemzője a ló mozgásának. Ezt sokan tagadják és részben igazuk is van. Arra hivatkoznak, hogy a ló súlypontja az elülső lábakhoz közelít, ezért az elülső lábakra több súly esik. Ez igaz - álló helyzetben, amikor is a statika szabályai érvényesek. De nem igaz mozgás közben, amikor a dinamika szabályai érvényesek! Kókay Pál világosan fogalmaz: “Köztudomású a természetről, hogy alkotásaiban a legteljesebb bölcsesség jellemzi. Nem volna azonban bölcs dolog, ha a természetben mozgó ló súlypontja nem oszlana meg egyenletesen mind a négy lábon. Ez gátolná lábai szabad használatában.”

Joszipovich a nem egyenletes súlyeloszlás három esetét különbözteti meg. Az első az, amikor az elülső lábakra több teher esik mint a hátulsókra. Ez akkor következik be, ha a ló nem lép súlypotja a alá. Ilyenkor a ló az elején jár.

Zazie az elejére esett

A második az, amikor az egymás mellett lévő lábak nem viselnek egyforma súlyt. Ez akkor következik be, ha a vállak, vagy a csípők olalirányba kiesnek. Amelyik irányba a váll, vagy a csípő elmozdul az a láb nagyobb terhet fog viselni, mint a párja. A ló ilyenkor oldal irányban elveszti egyensúlyát, “szélesen” kezd járni, tárogat. Ívek lovaglásánál, ha a váll, vagy a csípő kifelé mozdul el, akkor az adott külső lábával a ló nem az ívnek megfelelően lép, hanem szinte egyenesen mozdul és így ad támaszékot az oldal irányba elmozduló testnek, ha a váll, vagy a csípő befelé mozdul el, akkor az adott belső láb túlságosan oldal irányba lép. Ezt a második esetet lehet sokszor a röviden hátraarcoknál látni, amikor a csípő befelé elmozdul és ennek hatására a belső hátulsó láb látványosan (és helytelenül) befelé, oldalra lép. Érdekes, hogy míg Marijke de Jong külön tárgyalja a vállak és a csípők elmozdulását, Joszipovich ezt nem teszi.

A jobb elülső lábra túl sok teher esik

A harmadik az, amikor a ló nem két, hanem három patanyomon mozog, azaz ferde. Ha például a bal hátulsó láb a két elülső közé, és a jobb hátulsó láb a jobb elülső külső oldalára lép, akkor a bal hátulsó láb több terhet fog felvenni párjánál. Azért, mert a bal hátulsó láb a súlypont felé lép, a jobb hátulsó láb pedig távolabb lép attól. Miután a bal hátulsó láb több súlyt hord, ezért ez a láb rövidebbet fog lépni párjánál. Az előretolásban viszont a jobb hátulsó lába viszi a főszerepet, ezért az hosszabbat fog lépni. A három patanyomon mozgó, ferde ló ezért ütemtelen lesz.

A bal hátulsó láb a két elülső közé lép

A háromfajta asszimetria felismerése

Földről kicsit egyszerűbb a helyzet, mint lovon, hiszen földről vizuális információnk is van a ló mozgásáról. Az első esetben azt lehet látni, hogy a ló előredől. A második esetben szintén látható a széles járás, íveken az, hogy a külső, vagy a belső láb nem a kellő irányba mozog. A harmadik esetben egyszerűen látható, hogy a ló nem két patanyomon mozog. Az egyenesség kérdésében a belső lábak egyvonalú mozgását szokás vizsgálni, hiszen mind a két láb nem tud tökélesesen két patanyomon mozogni, mert a hátulsó lábak szélesebben állnak az elülsőknél.

Nyeregből az első esetben az a lovas érzése, hogy a ló túl sokat fog, vagy folyamatosan gyorsul. A második esetben a ló a váll, vagy a csípő kiesésének irányában az íveken befelé törekszik, a másik irányba viszont nehezen fordítható. A harmadik esetben a lovas érzékeli az egyenetlen járást és azt érzékeli, hogy testét a ló a ferdeségnek megfelelően eltorzítja, megszűnik vállának vagy csípőjének (esetleg mindkettőnek) merőlegessége a menetirányra. Mindez azért van, mert a lovas és ló feje, válla, csípője mindig párhuzamos!

A háromfajta asszimetria korrekciója

Az elejére esett lónak vagy a súlypontját kell hátrafelé mozdítani (felvétel), vagy az alátámasztást előre mozdítani (hátulsó lábak súlypont alá léptetése, ez a szárraállítás), vagy a lovas súlypontjának hátramozdításával.

Ha a ló oldal irányban veszti el az egyensúlyát a lovas oldal irányú súlypontáthelyezéssel kell, hogy korrigálja azt. Az olalirányú súlypontáthelyezés hatására a lábak egyenlő mértékben fogják a ló saját és lovasának súlyát hordani. A tárogatást, ami a ló súlypontjának oldalirányú bizonytalanságát jelzi, fordulatok, ívek lovaglásával lehet korrigálni. Íven a lónak feltétlenül el kell mozdítania oldalra a vállát és a csípőjét, hogy a centripetális erőt kompenzálja. (Íven való mozgás közben a lónak az ív belseje felé kell dőlnie.) A folyamatos körön való mozgás, például a futószárazás nem természetes helyzete a lónak. Az íven való mozgás, a vállak és a csípők oldalirányú elmizdításának szükségességével előbb - utóbb “kiügyesíti” a lovat, miközben megtanulja súlyát oldal irányban biztonságosan hordani.

A három patanyomon mozgó ló korrigálása fiatal lónál jobbra és balra különböző. Ha a váll balra esik ki (a bal hátulsó lábával lép a két elülső patanyom közé), akkor vállát bal kézen (balra hajlítva) bal indirekt szársegítséggel kell jobbra vezetni. Jobb kézen (jobbra hajlítva) viszont nem lehet bal indiret szársegítséget adni (ahogyan az kézenfekvő lenne), mert a bal indirekt szársegítség a jobbra való hajlítás ellen hatna, a ló testének külső oldali izmait rövidítené és a fiatal ló önmaga összecsípésével reagálna erre a segítségre. A fiatal ló ugyanis nem képes az összeszedettség fokozására. (Ez az oka annak, hogy a fiatal lovat osztott szárakkal kell lovagolni, a hajltás során a külső szárral mindig engedni kell! Az egykézbe vett szárakkal való lovaglás a képzés előrehaladtát, a ló képzettségének magasabb színvonalát jelzi!) Jobb kézen tehát kisebb, többször alkalmazott direkt szársegítséggel lehet a ló vállát a jobboldal irányába a hátulja elé vezetni és ezzel a három patanyomon való mozgást két patanyomúvá tenni.

"Ha kézen dolgozunk, mindig a ló másik "végének" kontrollálása a legnehezebb: ha elöl állunk, akkor a hátulsó lábaknak, ha hátul állunk (például dupla hosszú száron dolgozunk), akkor a ló vállainak, ha oldalt állunk, akkor a másik oldalnak a kontrollja. A lovaglás problémája az, hogy ha felülünk a lóra, akkor a ló minden része a másik oldalnak számít!"

Halász Péter iskolaállj feladatot mutat be lovával. Szívből gratulálok!

A szentélyben...

Megerősítettem az alapvizsgám!

Sikeresen bemutattam a kézen történő munka és a futószáras munka tesztjét! Ezek az Academic Art of Riding alapvizsgái. Bent Branderup mindkettőt megfelelőnek minősítette! Nagyon örülök!

Alkalom ez arra, hogy köszönetet mondjak azoknak a magyar szakembereknek, akiket az elmúlt évitzedekben mestereimként tisztelhettem. Neveik álljanak itt időrendi sorrendben: Füzessy Tamás, Laczi Tibor, Dallos Gyula, Gömbös Endre, Vörös László, Tuska Pál. Továbbá szeretném kifejezni köszönetemet azért is, hogy a lovaskultúrán túlmenően kitartást, munkaszeretetet, lovasemberi erényeket tanulhattam tőlük!

Külön köszönet Sabine Oettel lovas mesternek, aki bevezetett az iskolalovaglás világába.

És hát persze nem feledkezhetem el Zitáról sem...

Biztos sokan ismerik a régi viccet, hogy a Szovjetunióban kiállítást szerveznek. A kiállíás témája Lenin, szóval a művészeknek vele kapcsolatos alkotásokat kell készíteniük. A megnyitás előtti napon bizottság száll ki, hogy leellenőrizze a műveket. A termekben festmények, szobrok, stb., Lenin a bányászok között, Lenin az íróasztalánál, Lenin távolba néz, stb. Az utolsó teremben azonban csak egy kép van, azon Krupszkaja (Lenin felesége) van félreérthetetlen helyzetben Dzerzsinszkijjel, a CSEKA (a szovjet ÁVO, azaz a politikai rendőrség) vezetőjével.

- Hát ez mi? - hökken meg a bizottság.

- Lenin Párizsban.

A fenti selfie címe sokminden lehetne. Pl: Nekem a Balaton a Riviéra, vagy A kék sivatagban, vagy A balti tenger lágy hullámai közt, esetleg az, hogy Kétlábbal tiprom Joachim herceget (a hajó neve), de végül is a vicc miatt az lett, hogy Zita a fedélközben. (Négy emelettel alattam, azért nincs a képen!)

Zita egyébként nem egészen a Hét tenger ördöge, hanem Hét ország és egy tenger ördöge. Átcipeltem Szlovákián, Morvaországon, Csehországon, Szászországon, Brandenburgon, Meklenburg-Elő-Pomeránián. Áthajóztam vele a Balti-tengeren és - jelentem - megérkeztem Dániába.

Azért a mai nap sem maradt ki a szórakozás. Egész nap német schlágereket (így sch-val) hallgattam az autóban. Hatalmas! Ezekhez képest Korda Gyuri bácsi, meg Soltész Rezső nyeretlen kétéves! :)

Ps.: Lószállítóval ne siessetek, guruljatok kilencvennel! Mindenkinek az a jó: a lónak, az autónak, Nektek!