Szerintem ez a videó is a lókiképzésről szól! :)

Hanthy László piaffja olyannyira mintaszerű, hogy napjainkra extrémnek számít - éppn ezért megosztó, a legtöbb lovasnak nem is tetszik. Pedig példaértékű és le is írom, hogy miért:

A ló ütemesen mozog, erre az elengedettségéből lehet következtetni. A ló elengedett: farka zászlózik, fülei nyugodtan mozognak (egyikkel lovasára, másikkal környezetére figyel), leng a háta (kényelmesen ülteti lovasát), nyugodt a tekintete, én még a száj nagyon enyhe habzását is fel vélem fedezni a képen. A ló a legtökéletesebb módon támaszkodik, a támaszkodás mértéke a szár súlyával egyező. A ló lendületes: a lendület a vállak könnyedségéből és a hátulsó láb magasra emeléséből látható. Az egyenesség nem kérdéses. Ugyan úgy, ahogyan az összeszedettség sem: a ló teljes figyelme a lovas felé irányul (szinte várja a következő utasítást) és testével is az iskolaegyensúly végső határán van: végletesen súlypont alá lép, a hátlulsó láb minden ízülete hajlított, a csípő lefelé süllyed, a hátulsó lábak többletterhet vesznek fel, a tarkó a legmagasabb pont, a homlokvonal függőleges előtt van (jóval!), a feligazítottság extrém (a tarkó ennél hártább és magasabbra nem igazodhat, a nyak felső vonala mégis olyan hosszú, amilyen hosszú csak lehet). Ez utóbbi (a feligazítottság) talán félreérthető lehet, mert a fej árnyékot vet a toroktájnál, ami a tökéletesen függőleges alsó nyakélnek furcsa látványt ad. A felgazítás extrém, de számomra természetesenek hat, könnyedséget látok benne, nem elrőltetettséget.

A lovas mintaszerű üléssel lovagol. Kényelmes eleganciája természetes egyszerűséget sugároz. Szinte pofátlanul takarja el azt a sok munkát és vesződséget, amit a lóba kellett fektetni évek hosszú során, a nap, mint nap végzett munkával, hogy idáig, az ilyen piaffe feladatig eljussanak. Az ülés legszebb része annak "előre" jellegéből fakad: a végletes összeszedettséget, a feligazítottságot, a piaffe rövidségét Hanthy László előrefelé lovagolva hajtja végre úgy, hogy csak elsődleges segítséget alkalmaz (előretolt hasfal és medence, előremozdított súlypont), a másodlagos segítségek nincsenek igénybe véve (a kéz és csizma passzív, azaz a kéz enged, a csizma nincs hatásban).

A helyes támaszkodás során a szár nem feltétlenül feszül meg, az akár laza helyzetben is kialakulhat. A szárnak különleges súlya lesz és a feszesség hiánya ellenére megindul a kommunikáció a ló és a lovas keze között. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg a hagyományos magyar elvárás, amikoris a támaszkodás erősségének mértékét a szár súlyával határoza meg. Ennek megfelelően a magyar lovasokat az elmúlt évszázadokban így ábrázolták. Ilyen támaszkodást mutat az alábbi videó, amin Ratter Gábor futószáras munkája lászik iskolalovammal, Fiónával. A szár különös súlyának érzését, a laza száron történő támaszkodás érzését képzett lovon (iskolalovon) lehet megtalálni, elsajátítani.

A napokban beszélgettem Sheriffel, Szalontai Zoltánnal. Mondja, hogy amikor a "polgári" életében, a cégeinél dolgozik, tárgyal, stb. figyelmét természetesen teljes mértékben a feladatra összpontosítja, de a van a lényének egy másik, valahol mélyen benne lévő része, ami akkor is a lovaira, a lovakkal megoldandó feladataira gondol, lovairól álmodozik, ott van velük együtt.

Bolond ez a Sheriff!

De én sem vagyok különb!

Köszönöm a videót Tóth Dorinának. :)

Az elengedettség a lókiképzés kulcskérdése. Csak az elengedett ló tudja helyesen használni saját testét, ezért az elengedtetés a ló egészségmegóvásának legfontosabb eszköze. Az elengedtetés tulajdonképpen maga a lówellness, ezért minden lovaglásnak olyannak kell lennie az izmok ellazítása, az inak nyújtása és az ízületek hajlékonnyá tétele szempontjából, mintha a lovas gyúrója, gyógytornásza lenne saját lovának. A lovaglás minden mozzanatának, minden, a lóval végrehajtott feladatnak az elengedettséget kell szolgálnia. És ami ezzel szembemegy, ami nem lazít, az feszessé tesz.

A feszesség pedig nem csak testileg káros, hanem az maga az ellenállás, az együttműködés hiánya. Nemzeti lovaskultúránknak ezért központi gondolata az elengedtetés.

December 5-i kezdéssel, jövő év február 26-ig, folyamatosan minden héten hétfőtől péntekig, ötnapos ló- és lovasképzést indítok. A lehetőséget egy időben legfejjebb két lovasnak és lovuknak, vagy egy lovasnak két lóval hirdetem. A résztvevők a hétköznapi napokon elméleti képzésben, valamint saját lovukon gyakorlati képzésben részesülnek.

A KÉPZÉSEN BÁRKI, BÁRMILYEN KÉPZETTSÉGŰ LÓVAL RÉSZTVEHET!

Az esemény a lovak vasárnap délutáni érkezésével kezdődik és péntek délután zárul. Maga a képzés a hétfői napon a lovak és lovasok képzettségének felmérésével kezdődik. Az ötnapos képzés célja:

• a száronlét kialakítása, vagy biztossá tétele
• hosszhajíltások (vállat be, farat be, oldaljárás) megtanítása, vagy gyakorlása
• a félfelvételek megtanítása és gyakorlása
• az elengedettség, egyensúly és egyenesség javítása
• a lovasok számára a klasszikus lókiképzés alapelveinek elsajátítása

A képzés során a résztvevők számára a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda korlátlan használatát biztosítom, annak teljes szolgáltatásával. A lovak teljes ellátásban (box, almolás, etetés, időjárás függvényében karámozás vagy jártatógépes mozgatás) részesülnek.

Szállást tudok biztosítani.

Érdeklődés, időpontegyeztetés: dr. Gőblyös István (30-3831375)

A minőségi ló- és lovasképzés igazi problémája, hogy a végeredmény egyszerű, magátólértetődő, szinte unalmas. És éppen ezért nem látványos, ezért a felületes szaktudással rendelkező, vagy a kívülálló számára érdektelen. Mert hát mi is a "poén" abban, ha egy ló csak úgy felmegy a lószállítóra. (A tegnapi blogbejegyzést ide kattintva találod.) Mi különös van abban, ha a ló csak úgy öntartásban mozog és semmi érdekes nem történik, mi különös van abban, ha csak úgy egyszerű visszafogottsággal, de ló és lovas közötti harmóniával zajlik a lovaglás. Hát semmi.

És kultúrális szempontból éppen ez a kihívás, hogy miképp lehet a lovasok szélesebb körével megismertetni a lóval közös harmónia egyszerűségét. Hogyan lehet átadni ló és lovas belső boldogságának örömét, ha az nem harsány? 

Mert helyzet teljesen hasonló a ruhabemutatók kifutóján alkalmazott sminkeléshez. Mindenki valami egyedit, máshoz nem foghatót, messziről is jól láthatót akar látni. Bár mindenki tudja, hogy ami a kifutón elvárás, azt a hétköznapokban, "embeközelségben" nem lehet alkalmazni, családi körben például az szinte botrányos lenne, megütközést váltana ki mindannyiunkban.

Szóval a puccos mozgásokban, az elképzelhetetlenül "tökéletes" produkciókban, a rendkívül gyorsan elért és hihetetlen lovasteljesítményekben mindenki a túlsminkelt manökent lássa, holott a smink alá kellene látni - mert a lényeg ott található!

Fotó forrása: megszépítem.blog.hu

A gyors és halk pakolás, a ló lószállítóra való egyszerű fel- és leszállítása a szakszerűség egyik legkézzelfoghatóbb jele. Gyakornokom, Kropf Laura lovával Jazirával látható a videón.

Gyakran előfordul, hogy szükséges a ló farkának felkötése. A katonai változatot Pénzes Gábor mutatja be.

A lendület a hátulsó lábak határozott súlypont felé lépése. A határozott súlypont felé lépés a ló egyensúlyi helyzetét javítja, a súlypont felé lépés biztosítja azt, hogy a hátulsó lábakra kerüljön a ló és lovas súlyának fele (vízszintes egyensúly), vagy nagyobb része (iskolaegyensúly). Lendület nélkül tehát nincs helyes egyensúly.

A helyes egyensúlyra a vállak könnyedségéből (az elülső lábak délceg járásából) és a leheletfinom támaszkodásból lehet következtetni. Az erős támaszkodás csak úgy alakulhat ki, hogy a ló "előrenyomja magát", a szárakba kerülő erőt a ló csak a kimaradó hátulsó lábaival tudja kifejteni.

Ezért erős támaszkodás esetén - akármit is mutasson a ló - nem beszélhetünk helyes járásról, nem beszélhetünk lendületről, csupán a hátulsó lábak több-kevesebb aktivitásáról és ha mégis nagy iramban jár a ló, akkor azt elsietésnek kell minősíteni.

Száron akkor van a ló, ha puhán és önként kitölti a lovas által meghatározott keretet. A keretnek, a szabályoknak elfogadása az maga az együttműködés. A helyzet hasonló például a kisdiákéhoz, akinek kerete az elemi iskolában az, hogy a padjában ül. Számára ez a rend. A padban ülés a tanulási vágyának kifejezése, a tanárral, a nevelővel való feltétlen együttműködésének az alapja. A száronlét ezért az együttműködés záloga. Persze a ló együttműködhet lovasával száronlét nélkül is, a száronlét nem feltétele az együttműködésnek. Száronlét nélkül a ló lehet, hogy együttműködő. A száron lévő ló viszont biztos, hogy az!

A kortárs lókiképzés, így napjaink díjlovaglásának csapdája az, hogy a nézők a verenybírókkal karöltve a látványos tökéletességet és a látványos különlegességet szomjazzák, míg az érzések, a tartalmi kérdések a háttérbe szorulnak...

A szimbólumok világában élünk. A kerek nyak a ló támaszkodásának jelképe, az elülső lábak “előredobálása” a lendület jelképe, a sorozatos urgásváltás a nehézosztályú képzettség jelképe, a fáslizott láb, a pataharng, a lótakaró a gondos gazda jelképe, stb., stb. Ez azonban távolról sem biztos, hogy így igaz! Korunk jellegzetessége, hogy a forma az élet minden területén a tartalom elé tolakszik és a minősítés a dolgok kinézete alapján és nem valódi értékének megfelelően történik. A szimbólumok a gondolkodás, a mérlegelés mellőzésére ösztönöznek. Az igényes megközelítés azonban ennél sokkal többet kíván!

A lókiképzésben nincs fejlődés

A szimbólumoknak, a gondos mérlegelés hiányának negatív hatása van a lókiképzés kultúrájára. A díjlovak egyre látványosabb mozgása, az egyre magasabb és összetettebb akadályok teljesítésének igénye a díjugratásban és a military sportban azt a téves képzetet sugallják, mintha a lovaskultúra hatalmas fejlődésen ment volna keresztül az elmúlt száz év során és ennek hatására teljesen természetessé vált az az álláspont, hogy hozzánk, a XXI. század lovasaihoz képest az elmúlt évezredek lovasai, lókiképzői a fasorban sincsenek. Ezügyben a legjobb példa talán Pluvinel felemlításe. Az ábrázolások alapján - a hatalmas feszítőzablák és sarkantyúk - a középkori mestert az erőszakkal, a durvasággal szokás azonosítani, holott ez Pluvinel munkájának, ezen belül szerszámhasználatának tejes félreértésén alapul és napjaink átesős feszítőzabláit használó lovasai valójában sokkal durvábbak, mint XVI. századi elődünk.

Hasonló félreértés van az ugratás kapcsán is. Hányszor, de hányszor hallani a hátravetett felsőtesttel való ugratást lenézően “kossuthlajosnak” minősíteni. Ez is csak a vonatkozó ismeretek hiányát, a minősítő kultúrálatlanságát mutatja. Az ugratás során ugyanis meg kell különböztetni campagne ugrást és iskolaugrást. A campagne ugrás során a ló az elülső lábára landol, míg az iskolaugrás során a hátulsókra, vagy négy lábra. Régen a katonai szabvány az iskolaugrás volt, azzal a céllal, hogy az akadály leküzdése biztos talajfogással, kiváló egyensúlyi helyzettel fejeződjön be, a ló azonnal fordulékony állapotban legyen. Ehhez természetesen hátra kell vetni a felsőtestet. Ha azonban az akadály mérete a fontos, ha extrém nagyot akar valaki ugratni, akkor persze könnyíteni kell, a felsőtestnek előrefelé kell mozdulnia.

A lovaglás, a lókiképzés (sem a díjlovaglás, sem az ugratás kapcsán) nem fejlődött egy morzsányit sem, csupán az elvárások, a követelmények változtak. Éppen ezért nem szabad lenéznünk elődeinket - megfelelő tisztelet nélkül tudásuknak, a lókiképzés ezredéves tapasztalatainak csak töredékeihez jutunk.

Természetidegen gondolkodás

Másrészről a szimbólumok helytelen, természetidegen gondolkodást sugallnak. Erre példa a díjkiosztókon alkalmazott fáslizás. Napjainkra szinte ciki fásli nélkül díjkiosztáson megjelenni. A fásli a gondoskodás szimbóluma. Nemrég komoly díjlovas szakembert kérdeztem a fáslihasználat okáról. A válasz meglepett, de jól példázza a gondolkodás természettől való elszakadását: “A fásli arra kell, hogy az ácsorgás után a tiszteletkör vágtáját hirtelen (!) megkezdő ló inai meg ne sérüljenek.” Hmmm…

A feladat eszköz és nem cél

Harmadrészről a szimbólumok azt sugallják, hogy a kiképzés célja maguknak a feladatoknak (oldaljárás, ugrásváltás, piaffe, stb.) a betanítása. Ha ezeket a feladatokat bárhogyan, de legalább így, vagy úgy teljesíti a ló, akkor a kiképzés megfelelő. Ezzel szemben a hagyományos megközelítés az, hogy a feladatok a ló megfelelő állapotának elérését szolgálják, az együttműködés kialakítását célozzák és így azok csupán eszközök, mondhatnánk szerszámok a lovas “kezében”. Persze ebből egyrészről az is következik, hogy a feladatok végrehajtásának minősége a fontos, hiszen rossz “szerszámmal” csak rossz terméket lehet előállítani, másrészről pedig az következik, hogy a képzésnek a feladatok kapcsán logikailag két szakasza van, a “szerszám” kialakításának, majd a “szerszám” használatának időszaka.

A látvány mindent felülír?

Bizonyos szempontból érthető, hogy a látvány a professzionális versenysportban mindet felülír: a díjlovasok nyújtott ügetésben szeretik fényképeztetni magukat, az ugró versenyeken nem számít semmi, csak az, hogy fennmaradt-e a rúd, vagy sem. Mindez teljesen szembenáll az elmúlt évszázadok megközelítésével: akkor a lovasok saját tudásuk ábrázolására az összeszedettséget tartották leginkább alkalmasnak. Külön ki kell itt térni arra a mára teljesen bevett szakmai képtelenségre, hogy a lovasok még a legnagyobb díjlovas versenyeken is az összeszedett jármódok helyett munkairamokat lovagolnak, nem is törekszenek az összeszedettség bemutatására még a vonatkozó előírások ellenére sem. Az egyes feladatok között, de még a hosszhalítások meglovaglása során is annyira “lendületesen” lovagolnak, hogy az lehetetlenné teszi az összeszedettséget. A látvány mindent felülír, egyben tönkretesz mindent. A ló testét károsítja, lelkét összezavarja, az idomítási skála céljaként megfogalmazott átengedőség elérését lehetetlenné teszi. Ez az oka annak, hogy napjainkra teljesen természetessé vált, hogy a versenyt záró tiszteletkörben a lovak ön és közveszélyesek, ahelyett, hogy lovasaiknak legalább minimális mértékben engedelmeskednének. Elhűlve tapasztalom, hogy sokszor már meg sem kísérlik azt a versenyzők, hogy a díjkiosztás során osztályba állva szépen körbevágtázzák a verseny színhelyét a közönség előtt, mert az veszélyes lenne.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy napjaink látványra törekvő megközelítése bizonyos szempontból érthető, bár a dolgok erős egyszerűsítését jelenti. Az igényes szabadidőlovasnak azonban, sokrétűbb megközelítés ajánlott. Olyanoknak kell lenniük, mint a kiskertek tulajdonosainak, akiknek paprikája nem biztos, hogy annyira szabványos méretű, paradicsoma nem biztos, hogy olyan piros, mint amit a boltokban elvárnak, de beltartalma a saját ízlésének jobban megfelel.

Félretéve a professzionális versenysport megközelítését: a ló mára nem csak házi állattá, de a család tagjává is vált. Ló és lovas kapcsolata, a ló mozgáskultúrájának fejlődése azért kulcskérdés a gondos gazda számára, mert csak ez teszi lehetővé a lovak “boldog atlétává” való nevelését és élettartamuk lehető leghosszabbra nyújtását. Ez természetesen tartalmi kérdéseket vet fel: szakmai hozzáértést, a lókiképzés elméletének részletes ismeretét feltételezi. A forma természetesen sok mindet elárul, de az nem szoríthatja háttérbe a lényeget.

Régen az edzők nem vetettek lovakat, hanem képeztek és sajátjaikra ültették tanítványaikat. Megmutatták, hogy képesek hozzáadott értéket teremteni. Napjainkban nekem állandóan a kakukkmadár jut eszembe, amikor a tanítványokat, kiképzetten szerzett lovakon, más munkájába ültetik bele.

A fenti képen a Budapestbajnokság eredményhirdetése látható 1982-ben. Az első négy helyezett mindegyike (!) Dallos Gyula lova. A bajnokságban végig a legendás, a legtöbb magyar felnőtt bajnokságot nyerő lovat, Bordalt lovagolhattam. Második lett Dallos Bea Attilán. Harmadik helyezett lett Pachl Péter Bahamán. Negyedik helyezett lett Bodó Gábor Bakutzon. Ötödik lett Lénárd Rita, saját, illetve édesapjával, Lénárd Bélával képzett lovukon.

“A lovonülés és a lovaglás nem azonos fogalmak. A lovonülés lényege abban áll, hogy a lovas testével puhán követi a ló mozgását, lovaglási szerveit nem használja, nem ad segítségeket. Pl. futószárazásnál. Ezzel szemben a lovas akkor lovagol, ha lovaglási szerveit használja. Melyek a lovaglási szervek? Az ülőcsontok, a combok, a két kar és a felsőtest. Az a jó lovas, aki lovaglási szerveit egymástól függetlenül tudja használni. A jó lovas teste négy részből áll: A talptól a térdig, a térdtől a csípőig, a csípőtől a fejbúbig és a két kar. Ezt a négy testrészt annak dacára, hogy szervesen összefügg, egymástól függetlenül is kell tudni alkalmazni, ha jól akarunk idomítani.” - írja Kókay Pál.

Hát igen! A lovasnak igen összetett mozgásformákat kell alkalmaznia a kiképzés során. Ráadásul a helyzettől függően akár igen különbözőeket. Sőt, azt is meg kell állapítani, hogy általában az ülésről szoktunk beszélni, azt elemezgetjük, de a szükséges mozgás ennél sokkal többet jelent, annak a lovas egész testére ki kell terjednie.

Ezeknek az összetett mozgásoknak az elsajátítása nem lehetetlen, ugyanúgy, ahogyan nem lehetetlen megtanulni egy idegen nyelvet sem. A lovaglásban az első a különböző lovaglási szervek feladatának megértése. Csak ezután következhet különálló begyakorlásuk, majd végül együttes használatuk.

A csizma

A csizmák a ló hátulsó lábának szorgalmának fenntartásáért “felelősek” azzal, hogy csak az azonos oldali hátulsó lábra hatnak, mégpedig érdemben csak akkor, amikor azok a levegőben vannak. A földön lévő lábat hiába ösztökéli a lovas, annak mozgását befolyásolni nem tudja. A csizmasegítség optimális pillanata az, amikor a ló felveszi a hátulsó lábát a földről. A lovas ezt a pillanatot úgy érzi, hogy ekkor van az azonos oldali csípője leghátrább és legmagasabb pozícióban. Innen a csípője lefelé és előre mozdul. A csizmasegítséget persze nem kell állandóan adni, ha a hátulsó láb kellően szorgalmas, akkor a csizmát hatáson kívül kell helyezni.

Az ülés

Az ülés térdtől térdig tart, annak teljesen függetlennek kell lennie az alsó lábszár és a felsőtest mozgásától. Pl. csizmasegítségnél van, hogy zár a térd, de lehet hogy nem. Az ülésnek puhán kell követnie a ló hátának mozgását, illetve fenn kell tartania ezt a mozgást. A ló hátának, a gerincoszlopnak a mozgása ugyanis maga a lendület. Minél lendületesebb a ló, annál nagyobb a gerincoszlop lengése. A lovas az ülésével érzi a ló lendületét, a hátulsó lábak kellő és egyforma előrelendülését. Erőszakosan persze nem lehet ezt a lendületet fenntartani, vagy akár fokozni, de az ülés szelíd határozottságával igen! A lovas ülésének mozgása a gerincoszlop háromdimenziós mozgásának megfelelő: fel-le, előre-hátra és követi a ló gerincoszlopának elcsavarodását is. Ezért a lovas ülése a lendület kapcsán a két oldal irányában nem teljesen egyforma, aszimmetrikus, a belső oldalon határozottan mélyebbre mozdul, mint a külső oldalon. Az ülés egyforma, szimmetrikus mozgása ugyanis megakadályozza a gerincoszlop belső oldalra történő elcsavarodását, az a lovat kiegyenesíti.

Jobb ülés és bal ülés

A lovat általában hajlított helyzetben kell lovagolni. Az hajlított helyzet az egyenesség kialakítását célozza. A hátulsó lábakban ébredő erőt - Josipovich Zsigmond és a magyar hagyományok alapján - először hajlítottan egyenes lovon lehet a jó irányban eljuttatni a zablákig. A hajlítás során a ló vállai nem párhuzamosak a csípőinek vonalával. Mivel a feje, vállai, csípői mindig párhuzamosak a lovas fejével, vállaival és csípőivel, ezért hajlításban a lovasnak jobb, vagy bal ülésben kell elhelyezkednie. A lovas jobb ülése ez azt jelenti, hogy gerincoszlopát elcsavarva a bal (külső) vállának előrébb kell lennie bal csípőjénél, jobb (belső) vállát viszont hátrébb kell fordítania jobb csípőjénél. A lovas fejét a hajlítás irányába kell fordítania, körön például, nemzeti hagyományaink alapján, mindig egy negyed körrel előrébb kell néznie. A hajlítás miatt a ló gerincoszlopa befelé csavarodik, ezért a lovas belső ülőcsontja mélyebben helyezkedik el a külsőnél.

Nyílt ülés és zárt ülés

A lovaglás során legtöbbször a zárt ülésről beszélnek. A zárt ülés során a lovas térdeit zárja, súlyának jelentős részét combjaira helyezi, ülőcsontjait könnyíti. A zárt ülés előrehajtólag hat, a hátulsó lábak előrelendülését, a lépéshosszt növeli. De létezik nyílt ülés is. A nyílt ülés során a lovas térdeinek zárását csökkenti, ezért súlya inkább ülőcsontjaira helyeződik át. Az nyílt ülés felvevőleg hat.

A felsőtest

A lovas felsőtestének függetlennek kell lennie a kezektől és az üléstől. Hiba, ha a felsőtest átveszi az ülés, illetve a ló gerincoszlopának lengéséből fakadó mozgást, pl. jobbra balra leng a ló járásának, illetve saját csípőmozgásának megfelelően. A felsőtest ugyanis a ló súlyponti helyzetét szabályozza és a felsőtest fölösleges mozgása zavarba ejti a lovat.

A felsőtest két irányban mozogva tud jelzéseket adni a lónak: előre és hátra, jobbra és balra. A felsőtest előremozdítása a ló és lovas közös súlypontját előrébb helyezi, ez a ló hátulsó lábainak hosszabb lépését eredményezi. A felsőtest hátramozdítása a hátulsó lábakra többleterhet helyez, az összeszedőleg hat. A felsőtest oldalra történő mozdítása a ló és lovas közös súlypontjának oldal irányban történő elmozdulását eredményezi, ami a ló mozgásának menetirányát változtatja meg, esetleg ferdeség, a ló vállainak, vagy csípőinek kiesése esetén kiegyenlíti a vállak vagy a csípők felemás terhelését. (Részletesen foglalkozik ezzel Josipovich Zsigmond az egyenesség tárgykörével foglalkozó írásaiban.)

A felsőtest mozgásának azonban igen kicsinynek kell lennie (a helyes egyensúlyban lévő lónál szinte csak grammokat kell ide-oda helyezni) ellenkező esetben a ló “kiszalad a súlypont alól” és a kívánttal ellentétes hatást fog elérni a lovas. A helyzet olyan lesz mint hintázás közben, az erős hátradőlés előrehajtja a hintát. Ez a helytelen hatás érvényesül pl. akkor, amikor a lovas ellenirányba dőlve hajtja végre az oldaljárást. (Akármennyire is szép az oldaljárás ló ilyenkor valójában ellenkezik, a lovas az ellenkezést tanítja lovának.)

A lovas a felsőtestével “érzi” a ló egyensúlyi helyzetét, ha a felsőtest legkisebb mozgására a ló nem reagál, akkor megszűnt egyensúlyban mozogni.

A karok

A karok felelősen a szársegítségekért és a száron keresztül megismerhető információk “beszerzéséért”. A lovas a kezével érzi ugyanis azt, hogy van-e valahol blokk a ló testében. A kéz csak a blokkig érez, arról, hogy a blokk mögött mi történik, arról nincs információ. A kéznek nem csak a tarkó, vagy a nyak merevségét kell éreznie, de az “okos” kéz érzése végigfut a ló teljes testén és a kár a hátulsó lábak bokájának merevségét, blokkját is megérzi. Ez persze sok gyakorlást igényel.

Maguk a szársegítségek hathatnak a zablánál és a ló vállainál. Oldal irányban, ha a szárak a zablánál hatnak, akkor a ló fejét hajlítják, ha a vállaknál hatnak, akkor azokat oldalra vezetik. Hossz irányban, ha a szárak a zablánál hatnak, akkor a tarkót feligazítják, ha a marnál hatnak, akkor a ló súlypontját mozdítják hátra (felvétel). Ez a szárak kettős funkciója, a lovasnak minden használat előtt el kell döntenie, hogy a szárakat olal irányban, vagy hossz irányban akarja használni és hogy a vállaknál, vagy a zablánál. A lónak pedig mindezt meg kell értenie és el kell fogadnia.

A lovas összetett mozgása

Ilyen bonyolult lenne a lovaglás? Hiszen a fentieket külön-külön is nehéz begyakorolni, nemhogy egyszerre! Hát, igen is, meg nem is. Saját anyanyelvünket csak az érettségiig tizenkét éven át tanuljuk, hogy megfelelő szinten tudjunk beszélni, írni, és akkor még nem is említem azokat a szakembereket, akik magyar szakosként vagy egyéb módon még felsőfokon is tanulják.  Mindezt azzal szemben teszik, hogy még a kisgyerek, vagy a hosszas tanulmányokat nélkülöző ember is kiválóan beszéli nyelvünket. De persze nem azon a színvonalon...

Dörnyeiék most mennek az európabajnokságra. Hajrá!!!! Az alábbiakban készülődésükről készült videót adom közre. :)

Cili Fiónával, Zita lányom Zazie-val. Itt van az ősz, itt van újra. Petőfi rövid u-val írta, én meg csak küzdök és küzdök a helyesírással. :)

Tegnap a lovasok.hu szervezésében népes magyar társaság tekintette meg a Bécsi Spanyoliskola gálaműsorát. Az iskola évszázadokig a magyar katonai ló- és lovasképzés központja volt, ezért mi oda tulajdonképpen hazajárunk, az ottani lovaskultúra részben a sajátunk is, a lovasok munkájában saját elődeinkre kell ismernünk, hiszen ahogyan ők lovagolnak az a magyar lovaskultúra egyfajta interpretációja is. És nehogy valaki túlzással vádoljon, hiába a trianoni megosztottság, - hogy mást ne is említsek - 1945-ig Josipovich Zsigmond személyében a legmagasabb magyar lovaskultúra volt jelen és segítette az iskola munkáját, tanítványai, szakmai örökösei pedig mindmáig jelen vannak az iskola szellemiségben. Szóval bizonyos otthonossággal, nyitott szemmel, a jelenkori lovasok őszinte megbecsülésével, de nem ájult tisztelettel kell jelen lenni - bármikor is látogat oda magyar lovas.

Az előadás öt részből állt. Először fiatal a lovakat mutatták be mindhárom jármódban. Lovardai formációkat mutattak: átlóváltások nagykörök, kézváltások, stb., mindent osztályban. A lovasok közt a jelenleg ranggal rendelkező mindkét női lovas résztvett, mint ismert egyikük, Hannah Zeitlhofert egy hónapja kapta meg a "Reiter" fokozatot. (A fotó a lovas kinevezési ünnepségén készült.)

Minden fiatal ló modern mozgással rendelkezett, a hagyományos "lipicai" mozgást szinte nem is lehetett felfedezni. Érdekes volt, hogy az egyik ló az elülső lábaival feltünően kanalazott és ilyen mozgáshibát is felvállatak a bemutatóra. A lovaglások korrektek voltak, mindegyik ló az elvárható vízszintes egyensúlyban, engedelmesen dolgozott, de semmilyen különös hangulatot nem lehtett érezni a nézőtéren.

A pas de dux legszebb része az, amikor a két lovas vágtában a hosszúfalról a kozépvonal felé fordul és amikor egymás mellé érnek, akkor ketten egyszerre végeznek perdülést. A kengyelek majdnem összeérnek, a két ló és két lovas teljes összhangban mozog. Egészen a nézőtérig érződött és nekem nagyon meggyőző volt a két lovas felszabadult hangulata, a lovakkal közös jókedvük.

Harmadiknak az iskolaugrásokat mutatták be. Ez volt a műsor legfeledhetőbb része. A kézen dolgozó lovak feltünően erős szársegítségeket igényelek, egy lovas dolgozott nyeregben, ha jól láttam Christopher Egger volt, ő pedig csak levade feladatot mutatott be, a feladatok közti időszakokban pedig lova nyugtalan volt, néha egyenesen problémás volt lovának uralása. Érdekes volt, hogy Egger kengyel nélkül, de sarkantyúban lovagolt.

Negyediknek Marcus Novotny szólólovaglása következett. Számomra ez volt a bemutató csúcsa. Novotni végig "előrefelé volt", a pej lipicai irígylésre méltőan dolgozott. A bereiterek közül (az összes műsorszámot tekintve)  a legjobb lovaglást ezen a napon Novotny mutatta.

A preformance során csak a feszítőzabla szárait fogva egykezes lovaglást mutatott. A szárakat marokra fogta úgy, hogy a bal feszítőszárat a kisujja alá, a jobb feszítőszárat a hüvelykujj és mutatóujj közé fogta. Ha függőlegesre állította az öklét, akkor az a lovat jobbra állította, ha lefektette az öklét, akkor az a lovat balra állította. Jobb kezében függőlegesen pálcát tartott a hagyományos elvárásnak megfelelően. A bemutató során lova Aquilea végig természetes egyszerűséggel hajtotta végre a feladatokat.

Ötödiknek és egyben legutoljára az iskolakvadrille következett. Itt a nézők azt kapták, amit előre el lehetett képzelni - a Bécsi Spanyoliskolára jellemző rendet, fegyelmet. Kiemelném Theresa Stefan lovaglását. Lova végig puha támaszkodással, rendkívül szimpatikusan dolgozott.

A quadrille legszebb része a hosszú passage szakasz, különösen az a rész, amikor egyfajta "fésű" variációként a kétrészre oszlott osztály lovasai egyszerre, egymás mellé fordulva, átlós irányban megindulnak a lovarda középvonala felé és ott a középvonalra fordulva egymás mögé, vonalba sorakoznak. A feladat a lovasok nagyon nagy precizitásat, a lovak együttműködését kívánja. A hosszúnak mondható passage szakasz a lovak erőnlétét is felmutatta. Csupán egy kis szépségfolt volt a bemutató során, az osztályban leghátul elhelyezkedő Jochen Rothleitner lova nem járt tisztán. (Az alábbi videó nem tegnap, de mostanában készült, a második pedig 1987-ben.)

Az előadást hétvégék mindkét napján meg lehet tekinteni, az állóhelyek jegyára 20€, ami még az utiköltségekkel együtt is elfogadható a magyar látogatók számára, különösen azért mert nem csak a lovarda felemelő környezete, hanem lovasokhoz, a lovakhoz való, szinte kézzel fogható közelség élményét is számításba kell venni.

Szakolyi, Egyed, Zárug, Szotyori Nagy: Nagyon komoly kritikákat kaptam, hogy miért pont őket hívtam a Magyar Lovaskultúra Napjára. Persze a kritikusok egyike sem jött el sem lovasnak, sem nézőnek... Ők pedig nem vicceltek, odatették magukat, a rendkívül szűk helyen rendre úgy odapuszilgatták lovaikat az akadályokhoz, ahogyan kell. Tették ezt az év számtalan másik versenye után. Gondolom a hátukba se kellett még egy lószállítás, bemutató, megmérettetés, távollét a családtól, stb., de ők vették a fáradságot és kiálltak a magyar lovaskultúra mellett. Nem szájkaratéval - tevőlegesen. Kedves Barátaim, nagyon tisztellek étre mindannyiótokat!

A kritikusoknak pedig a jövőre nézve azt tudom üzenni: otthonról, fotelből, értelmiségi nyafogással, kényes ízlés fitogtatásával nem lehet kultúrát művelni. Különösen lovaskultúrát nem.

Gyurik Petra és Aiso megérdemelten volt részese a Magyar Lovaskultúra Napján rendezett ünnepnek.

Közismert Nuno Oliviera mondása: "A lépés a jármódok anyja." Én azonban ezt a technikát Tuska Palitól tanultam. Az kiképzési módszer lényege abban áll, hogy a ló ügyességét kezdetben lassú mozgás közben lehet fejleszteni. Ami nem megy lépésben az ügetésben sem fog, vágtában pedig esélytelen ló és lovas párosa.

De nem csak az ügyességre vonatkozik a mondás. Az engedelmességet is sokszor lépésben lehet "reszelni". Ugyanis ellenállás során a nyomás mértékét - annak fenntartása mellett - sokszor inkább csökkenteni kell, hogy eredményt érjünk el, mert ennek ellenkezője a nyomás fokozása, vagy csupán egyszerű fenntartása is az ellenállást növeli, a "befeszülést" fokozza, mintsem hogy a lovas szándéka szerintti eredményre vezetne.

Kisebb terepakadályok leküzdését Pali kezdetben mindig lépésben kérte, ami lehetőséget ad egészen kicsiny nyomás alkalmazására.