A videó a Bent Branderup kurzusát megelőző napon készült: így múlattuk az időt!

Teljes hangerőt!!! :)

Jana tegnap Békásmegyerről (Észak Pestről) átsétált hozzánk a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardába (Fejér megye). Útját Budapesten, illetve Budaőesttől Kajászóig a facebookon tett bejegyzései alapján utólag itt követhetitek.

Az út "főpróbáján" készült képeket itt találhatjátok! A képeket Mráz Edina készítette.

A campagne (normál) lépés négyütemű jármód. A patadobbanások egyenlő időközönként hallatszanak. Amikor a ló a jobb elülső lábával a földreérést közelíti, akkor emeli fel a bal hátulsó lábát. A jöbb elülső láb van legelöl, a bal hátulsó láb van leghátul, hátrább van, mint a jobb hátulsó láb.

A helyes összeszedés hatására a ló nem csak összetolódik, hanem hajlandóságot mutat hátulsó lábainak a campagne (normál) lépésben mutatottnál hamarabb történő előrevitelére. Ennek eredményeként egyrészről a hátulsó lábak többletterhet fognak felvenni, a vállak megkönnyülnek. Az elülső lábak lábtövét a ló kissé magasabbra emeli, a ló délcegen kezd járni. Másrészről a ló az átlós lábak egyidejű lépését közelíti. Amikor a ló a jöbb elülső lábával a földreérést közelíti, akkor a bal hátulsó is a talajfogást közelíti. A jöbb elülső láb van legelöl, de a bal hátulsó megelőzi a jobb hátulsó lábat: a ló iskolalépésben jár!

A fotók az Academic Art of Riding kézen történő vizsgafeladata végrehajtása közben készültek 2014. március 15-én.

A tavaly megrendezetthez hasonlóan, 2014. június 1-én egynapos villámkurzust szervezek Sabine Oettelhez, az Academic Art of Riding mesteréhez.

Az eseményre reggel hatkor indulnánk személyautókkal Budapestről. 4-5 fős autókat szervezek, az utat oda-vissza, határól-határig kb. egy tankkal meg lehet járni, aminek a költségeit az autó utasai megosztják. Az M1-es autópályán Ausztria felé megyünk, ha valakinek egyszerűbb út közben is tud csatlakozni. Úticélunk Bad Füssing, ami a német-osztrák hatához közel, nem egészen öt órányi, kényelmes autózásra van. Sabine Oettel délben, a klasszikus lókiképzés elveinek összefoglalásával, elméleti előadással kezdi programját. Majd az elhangzottakat gyakorlatban is bemutatja: fiatal és a magasiskolai feladatok végrehajtására is kiképzett lovaival. A gyakorlati bemutató során részletesen kommentálja munkáját. A kurzus végén kérdéseket lehet feltenni a lovas mesternek. Mindezek után hazaindulunk, még éjfél előtt hazaérünk Budapestre.

Az előadás kizárólag nekünk szól, az végig magyar nyelvű fordítással zajlik.

Részvételi díj: 30 €, előre fizetendő. A részletekről nálam lehet érdeklődni (dr. Gőblyös István, 06303831375). A részvételi létszám a kurzus családias jellege miatt korlátos.

Tegnap este Szakály Istvánnal részt vehettünk egy remek kurzuson, amit Gőblyös István kajászói lovardájában tartott. A lovak száron létéről és szárra állításáról volt szó. Ennek a fogalomnak a magyarázatára itt nincs elég hely és idő. Az este három részből állt, először az elméletét vettük át és sok minden letisztult a fejemben, amit korábban csak sejtettem. Jól érthető, gyakorlatias és lebilincselő előadás volt. Ezt követte a gyakorlati rész egy fiatal, még képzetlen lóval. A csikó elengedetten és munka készen reagált, a kért feladatokra annak ellenére, hogy már pihenő időben kellett teljesítenie. A ló ruganyos és könnyed volt, bár számomra úgy tűnt, hogy olykor kevés az előremenetel, így ritkábban volt ütemes is, mit én vártam. Ezért remélem gyakrabban láthatom később, a "helyes út" visszaigazolására. A harmadik és egyben utolsó fázisa az estének Gőblyös István Zita nevű lovával folytatódott. Zita egy 11 éves Magyar Sportló kanca. Végtelenül fegyelmezett és koncentrált munkát produkált. Magasan képzett, remek tulajdonságokkal rendelkező ló. Kézen történő munka során vállat be, farat be, vállat ki, farat ki, féloldalazás gyakorlatokat hajtott végre. Sajnos a kézen történő munkáról kevés tudással és tapasztalattal rendelkezem, ezért próbáltam lovassal a hátán elképzelni és így értelmezni a gyakorlatokat. Készségesen, engedelmesen és mindig átengedően reagált a ló. A benyomásom az volt, hogy az előremenetel, a lendület egy kicsit kevés volt. Mivel a lovas a ló mellett áll és így hajtja végre a kért feladatokat, ezért szerintem nehéz a mozgását gyalogosan követni. Remélem egyszer lesz szerencsém ezt a remek szakembert nyeregben is látnom ezen a kivételes lovon. Sajnos minden ott szerzett tapasztalatomat nincs lehetőségem leírni, de aki kíváncsi nagyon szívesen elmesélem személyesen a teljes 3 óra izgalmait. Azért mertem ezt itt leírni, mert Gőblyös István személyében egy nyitott és kivételesen intelligens szakembert ismertem meg. Ezért biztos vagyok benne, hogy nem veszi rossz néven a személyes benyomásaimat, sőt meggyőző válasszal él majd felém, amiben megcáfol, vagy aminek igazán örülnék, megerősít. Végül meg kell még említenem, hogy ez a tartalmas kurzus teljesen ingyen volt, Gőblyös István nagyvonalúságának és önzetlenségének köszönhetően. Köszönöm szépen Gőblyös Istvánnak, sokat tanultam az előadásmódról, a lovaglásról, a bánásmódról. Úgy érzem a látottaknak köszönhetően sikerül még egy kicsit tovább lépnem.

Kedves Zoltán!

Megtisztelő beszámolód a tegnap estéről és becsületes, mindenre kiterjedő kritikád köszönöm, nagy szükségem van rá. Bár nem ismerjük egymást, írásodból egy igazi lovasember bontakozik ki. A leírtakat nem szertném cáfolni, hanem megfontolni és végiggondolni szeretném, amihez idő kell. Értem azt, amiről írsz és én is hasonlóan látom a helyzetet. Mindkét ló lendületét fokozni kell. Azt gondolom, hogy a lendület javítása az elengedettség további "erősítésével" fog érvényesülni. De a lendület fokozódása nem biztos, hogy látható lesz kívülről, az talán csak mindkét ló "táncosságában", délceg járásában fog megmutatkozni.

István

(A fényképet Tajti-Szalay Mártának köszönöm.)

Két videót ajánlok. Az első terre a terre-t mutat, a második...

Én is ilyet akarok!

Hát Ti?

Az én lovam képes rá!

Hát a Tiétek?

Ballotade: A képen Sabine Oettel, az Academic Art of Riding mestere látható Jarl nevű lovával. 

A carré (négyzet) klasszikus feladat. A lovas nem körön lovagol, hanem egy négyzet képzeletbeli oldalai mentén halad. A sarkokon negyedperdüléssel fordul a következő oldalra. A carrét minden jármódban végre lehet hajtani: lépésben, ügetésben és vágtában is. Ha ügetésben történik, akkor a negyedperdülést pieffe-ban hajtják végre. A négyzet oldalai minél rövidebbek, annál nehezebb a feladat. Vágtában a nehézséget azzal is lehet fokozni, hogy meghatározzák a negyedperdülések közötti vágtaugrások számát.

A carré a ló precíz vezethetőségét, a jármód iskolázottságát mutatja. Az előrelovaglás váltakozik a ló végletes lerövidítésével, az egyenesség igénye pedig a több patanyomon való lovaglással. A carré szinte minden kihívást tartalmaz, amivel a lókiképzés során találkozni lehet.

A Lovasélet című újságban megjelent cikkem:

Milyen a nehézosztályú ló? Milyen a nagydíj szintre kiképzett ló? Megkerülhetetlen a kérdés, hiszen helyes elképzelés nélkül esélytelen a lókiképzés. Jól megfogalmazott célok nélkül a napi munka robottá válik, irányt téveszt, az egyébként kimagasló erőfeszítések is hiába valóvá válnak, a fiatalon tehetséget mutató lovak nem váltják be hozzájuk fűzött reményeket: fel sem jutnak a csúcs kategóriákba, vagy, ha nyögvenyelősen sikerül, akkor a kelleténél hamarabb elöregszenek, megsérülnek, tönkre mennek.

A feltett kérdésre a díjugratásban és militaryban egyszerűnek tűnik a válasz: az a ló nehézosztályú, az a ló nagydíj kategóriájú, amelyik az adott szintre kiírt versenyeket eredményesen be tudja fejezni.

Díjlovaglásban azonban a hasonló megközelítés komoly hibákhoz vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a programokban előírt feladatok puszta betanításával nehézosztályúvá, vagy nagydíj kategóriájúvá képezte ki lovát, az tévúton jár. A feladatok öncélú betanítása kitartást, szorgalmat igényel, de nem lókiképzési szaktudást. Az ilyen teljesítmény a cirkuszi kategóriába sorolja bemutatójukat, a kiképző hasonló erővel kutyákkal, vagy fókákkal is foglalkozhatna.

 „Lovam tudja a sorozatos ugrásváltást, tehát készen áll a nehéz osztályú versenyekre. A perdüléssel ugyan még gondom van, de valahogy majd megfordulok, az úgy sem lényeges. A vágtaféloldalazás is csak egy-egy osztályzat, a vágta többi részével, meg hát az ügetés feladataiban nyújtott jobb teljesítménnyel bőven 60% fölé kerülök, tehát nevezhetek a nehézosztályba, de legalább a Szent György díjba.” Így foglalható össze az elmúlt harminc év és napjaink hazai hozzáállása a díjlovaglás nehéz osztályához – és ez micsoda tévedés!

A nehéz osztály lényege az iskolaegyensúly, az önhordás! A probléma az, hogy alakilag helyes egyensúly nélkül is végre lehet hajtani nehéz osztályú feladatokat. Ám a helytelen egyensúllyal dolgozó lónál az igazi gondokkal nem az első évben fog szembesülni a „lókiképző”, hanem később, amikor nem érti, hogy az évek során miért fásul el a lova, miért lesz egyre kelletlenebb, miért jönnek a sérülések, miért nem öröm sem lónak, sem lovasnak a napi munka, vagy akár a versenyeken való részvétel.

Mindennek az oka az, hogy a kellő egyensúly hiányában végrehajtott nehéz osztályú feladatok inkább ártanak a lónak, mintsem használnak. A helytelen egyensúlyban lovagolt ló az idő előrehaladtával egyre feszesebb lesz, a kellő egyensúly hiányát folyamatosan az „ötödik lábán”, a zablán keresi, ennek eredményeként pedig egyre inkább ellenállóvá, ellenszegülővé válik. Tipikus, hogy ezek a lovak „betonszájúak” lesznek, előbb-utóbb kiskantárral lovagolni már nem is lehet őket. Hány és hány lóra emlékezhetünk, amelyek fiatal korukban rendkívüli adottságokról tettek tanúbizonyságot: nyerték az A, L és még talán az M osztályú versenyeket is, majd évekig „várakoztak” arra, hogy fellépjenek a nehéz osztályba. Végül, ha esetleg eljutottak a nagydíj kategóriáig, akkor ott csak egy-két évig tudtak szerepelni, „nehezen lovagolhatóvá” váltak, előbb visszakerültek a nehéz osztályba, majd „ifilóként” végezték, egyébként szenvedéssel teli sportpályafutásukat.

Ezeknek a lovaknak a jellemzője, hogy csak kettőt említsek: az egyes jármódok bizonytalan lábsorrendje (leginkább lépésben, hátralépésben látszik, de előfordul vágtában, sőt, horribile dictu, ügetésben is), valamint az izzadságszagú perdülés. Hogy miért a perdülés? A perdülés ügyesség, egyensúly és erő kérdése. Már pedig helytelen egyensúlyban hogyan is fejleszthetné ügyességét (együttműködőkészségének bázisát) a ló, helytelen egyensúlyban hogyan is lehetne azokat az izmokat fejleszteni, amelyekre a könnyedség során szükség lenne?

De, hogy még egyet említsek: nem is tudom, hogy volt-e olyan hazai lovas a tavalyi balatonvilágosi versenyen, aki a vágta cikk-cakk oldaljárást végre tudta hajtani. A többség minden esetre úgy ért a középvonalon a rövidfalhoz, hogy még nem hajtotta végre a kellő számú vágtaugrást!

A nehéz osztály lényege az iskolaegyensúly, az önhordás, a nehéz osztály kulcsfeladatai pedig a vágtában végrehajtott hosszhajlítások, valamint a perdülés! Igen, a vágtában végrehajtott összes hosszhajlítás. Hiába van az, hogy a versenyeken vágtában csak oldaljárást kell bemutatni, a jól kiképzett lónak vágtában ugyan úgy kell tudni a vállat be és farat be feladatokat is, mint ügetésben vagy lépésben.

A lovassportban az egyes feladatok végrehajtása nem célja a kiképzésnek, hanem eszköze. A nehézosztályú, kiváltképpen a nagydíj kategóriájú ló engedelmesen, atletikusan, iskolaegyensúlyban hordja lovasát. Az egyes feladatok arra valók, hogy a ló elengedettségét, erőnlétét, végül egyensúlyi helyzetét javítsák. Nem véletlen hogy a legmagasabb kategóriákat hagyományosan az iskolaegyensúllyal azonosítják, nem az egyes díjlovas feladatok végrehajtásával.

2014. március 25-én este 18 órai kezdettel nylt szakmai estet tartok a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában a ló szárra állítása címmel.

Program:

17:30 Vendégek érkezése

18:00 Elméleti összefoglaló a száronlétről, a lovak szárra állításáról.

18:40 Gyakorlati bemutató: Zazie nevű lovamat Nyárasdi Jana Marianna mutatja be. A munkát folyamatosan magyarázom a követhetőség, illetve a szárra állítás teljes megértése érdekében.

19:00 Zita lovammal tartok bemutatót a kiképzés előrehaladottabb fázisában lévő lovak száronlétéről.

A belépés díjtalan. Az estet pontosan kezdem, ezért a vendégek megérkezésére már 17:30-tól lehetőséget biztosítok.

Szombaton, amikor Bent Branderup, az Academic Art of Riding nagymestere elfogadta vizsgatesztjeimet (munka kézen és futószárazás), azt hittem, hogy ez a hétvége csúcsérzése, csúcsteljesítménye. Hát nem! Vasárnap még egy  órát adott, amit az alábbiakban szeretnék összefoglalni, dokumentálini:

A lóval ismét kézen történő munkájára készültem, ezért Zitát az istállóban kapicánnal (és a kapicánba csatolt két szárral) szereltem fel, erre pedig kantárt raktam (feszítőzabla szárakkal, csikózabla nélkül). A lovardába érkezve, emelegítésként vállat be és farat be gyakorlatot végeztem állóhelyben. Segítségeimre a ló erőteljesen és jól reagált mindkét kézre, bár a bal vállát, jobb kézen, a nyak fölött átnyújtott pálcával meg kellett segítenem. Ezután a szárakat a mar fölött összefogva, a ló bal oldalán vezetve, bal kézen körön vállat be és farat be feladatokat kért Branderup úr. Majd bal oldalról történő vezetéssel ugyan ezt jobb kézre végrehajtott körön is be kellett mutatni. A lovat kívülről vezettem, a ló tőlem a kör középpontja felé esett, a feladatok így felőlem nézve ellenállításban kerültek végrehajtásra. A ló farának vezetését a csípő felé mutató, vagy azt megérintő pálcával határoztam meg. A jobb oldali csípőzöz a ló háta fölött átnyúlva közelítettem. Bal olalon állva ez különösen a jobbra történő vállat be feladatnál volt fontos. A nagymester mindezt a heveder helyére irányuló pálcasegítségre korrigálta, hogy az a ló könnyebben azonosítsa majd a combsegítségekkel.

Mindezek után precízebb szárfogást és tartást kért. A szárakat tartó öklömet szigorúan a ló marja fölé, a ló hossztengelyébe rendelte teljesen felállítva, úgy mintha egy pohár vizet tartanék. (Ez teljesen megegyezik nemzeti hagyományainkkal.) Marokra kellett fogni a bal kapicánszárat, a kisujj és a gyűrűs közé kellett fogni a bal feszítőszárat, egyel följebbb a jobb feszítőszárat, a középső és a mutatóujj közé pedig a jobb kapicánszárat. Ebben a helyzetben azt tapasztaltam, hogy az öklömnek jobbra, vagy balra való mozdításával Zita vállai öklömmel együtt mozdulnak. Mozdulatlan csukótartás mellett az öklöm előrebillentésével a ló bal állításba és ennek eredményeképpen bal hajlításba került, mivel a bal kapicánszár rövidült, a jobb hosszabbodott. Az öklöm hátrabillentésével a ló jobb állításba és ennek eredményeképpen jobb hajlításba került, mivel a jobb kapicánszár rövidült a bal hosszabbodott. Egykézbe vett szárakkal külön tudtam így jelezni a lónak hajlítási és vállvezetési szándékomat. Zita egyből, helyesen reagált. A szárkezelés megértése után vállat be és farat be feladatot kellett bemutatnom először álljban, majd lépésben. A tekintetem mindvégig a szárak, illetve a ló feje felé fordult. Branderup úr arra kért, hogy a feladatot a későbbiekben addig gyakoroljam, míg kezem megtanulja érezni a ló hajlított pozíciójának, illetve a vállak vezetésének érzését, hogy tekintetemmel a másik irányba tudjak fordulni és ezzel a hátulsó lábak tevékenységét tudjam ellenőrizni. A ló válla mellett állva, illetve haladva ugyanis pont ellentétes irány a ló feje, vagy a hátulsó lábak felé fordulni!

Az egykézbe vett szárak: a hajlítás és a vállak precíz vezethetősége azonnal rendkívül összeszedhetővé tette a lovat. Ez volt az az érzés, ami miatt ezt a bejegyzést írom! Az összeszedhetőséget a ló faroktövére adott apró pálcasegítségekkel, azaz a ló szorgalmának és ültetettségének növelésével lehetett érvényesíteni.  Két-három kör után a ló, a lépésben végzett vállat be és farat be feladatok eredményeképpen önmagától iskolalépésbe, majd piaffe feladatba ment át.

A teljes munka (a kezdéstől a piaffe-ozásig) 10-12 percig tartott. Mivel a ló teljesen megértette a feladatot, arra nem csak helyesen, de nyugodtan reagált, dicséret után azonnal az istállóba vezettem vissza.

Hmmm...

Sikerült!

Bent Branderup, az Academic Art of Riding nagymestere elfogadta mind a futószárastesztet, mind a kézen történő munka tesztjét, amit Zita nevű lovammal ma bemutattam előtte. A jelen lévőkkel este közös vacsorán vettünk részt, ott szignálta számomra a legújabb könyvének címlapfotóját. Ezt küldöm szeretettel minden olvasómnak.

A kép aláírására külön felhívom a figyelmet: "Two spirits who want to do what two bodies can do." (Két lélek, akik azt akarják, amire két test képes.)

A falon lévő kép egy XVIII. századi festmény kópiája. Mind a lovak, mind a lovasok rokonok...

Jana, azaz Nyárasdi Jana Marianna. Heti egyszer átjár hozzánk. Simogatja, ápolgatja a lovak lelkét. Ezt ő tudja legjobban, legalábbis ismerőseim között. Pedig ismerek egy-két embert.

A képen Jana és Zazie.

Az iskolalovaglás a XXI. század stílusa. Míg a XX. század a versenyzésé, a teljesítmény hajszolásáé volt, addig a jövő az örömteli lovaglásé.

Ez ügyben, nekünk magyaroknak különleges helyzetünk van. Míg a világ más részein megkülönböztetik a modern (campagne, sportlovas) és klasszikus (iskola, vagy akadémista) stílust, addig nemzeti lovaskultúránk a két stílust évszázadok óta egységesen művelte: képes volt az iskolalovaglást a nagysebességű terepen, akadályokat leküzdeni képes lovaglással ötvözni.

Minderre lófajtáink (a kisbéri félvér, a shagia arab, a gidrán, a furioso, a north star és a nóniusz) tesz különösen alkalmassá minket. Más lovakkal is lehet próbálkozni, de azokkal vagy a nagy sebesség, vagy az iskolalovaglás elemei annyira nehézkesek, hogy azokat lovagolva szinte lehetetlen még elképzelni is a kétfajta lovaglás egyidejű megvalósítását.

Az iskolalovaglás számunkra kötelező, hagyományaink, adottságaink (lovaink, természeti környezetünk) köteleznek, sőt, az iskolalovaglás művelésében akár jobbak is lehetünk bárkinél!

Nem!

A fotón Sabine Oettel ballotade-ot mutat be Jarl nevű lovával.

A balllotade a föld fölötti munka gyakorlata. A föld fölötti munka évezredek óta a lókiképzés csúcsa, a lókiképzés leglátványosabb része. A ballotade végrehajtása során a ló iskolajármódból, piaffe-ból, vagy terre a terre-ből indul. Majd teljes súlyát hátulsó lábaira veszi, pesade-ba emelkedik, amiből felugrik a levegőbe. Az ugrás során háta vízszintes lesz, majd négy lábra landol. Az ugrás csúcspontján hátulsó lábainak patáit hátra fordítja, régiesen ezt úgy mondják, hogy a ballotade során mind a négy patkó látszik hátulról. A ballotade átmeneti feladat a capriole-hoz.

Azt gondolom, hogy a lókiképzéshez nem kell különösebb tehetség. Természetesen a lovaglás egyes ágaihoz kell bizonyos rátermettség. Például az ugratáshoz gyors döntéshozási képesség, jó ritmusérzék, a militaryhoz kellő bátorság, stb. De magához a lókiképzéshez inkább valami belső megszállottság, motiváció szükséges, mintsem olyan dolog, amit tehetségenek lehetne nevezni. Álláspontomban nehéz megingatni.

Ám Tászler Melinda alapvetően írja felül mindezt. Huszonéves létére lovai a legmagasabb feladatokat hajtják végre a legtermészetesebb módon. A napokban posztolt képén (női nyeregben, kantár nélküli pesade) is csak ámulok!

A megújuló Kossuth tér visszakapja régi látványosságát, az Andrássy szobrot. A háború óta csak csak a Rákóczi szobor állt a téren. A nagyságos fejedelem az őt megillető iskolajármódban, a támadó lovas harci jármódjában, redoppban látható. Az iskolajármód az ábrázolásokban uralkodók, fejedelmek megkülönböztető jele.

De milyen jármódot mutat at Andrássy szobor? Andrássy lova nyilvánvalóan halad, tehát Zala György 1906-ban felállított szobra valamilyen jármódot ábrázol. Ránézésre "keveset megy előre", a mozdulat ügetéshez nem elegedő, suta. Passage sem lehet, mert ahhoz nem elég emelkedett. Piaffe-nak ügyetlen, az ideális piaffe-ban a ló pozíciója egészen más! Na, de akkor milyen jármódot ábrázol a szobor?

Iskolalépést!

Az iskolalépés lábsorrendje ugyanis megegyezhet az ügetéssel! Az iskolalépésben a lábsorrend az átlós lábak egyidejű lépését közelíti, az iskolalépés ezért lehet négy és kétütemű is. Ha az átlós lábak egyidejűsége kialakul, a jármód kétüteművé válik. Ekkor a mozgást "kimerevítve" a lábsorrend alapján az iskolalépést nem lehet megkülönböztetni az ügetéstől!

Andrássy nem volt fejedelem, ezért formálisan "nem dukál neki" az ikolajármód. De hát magyarország miniszterelnöke volt! Ezért a legegyszerűbb iskolajármód, az a jármód, amit így is és úgy is lehet értelmezni, az kijár neki!

A Kossuth tér mindkét szobra, a Rákóczi és Andrássy szobor is, iskolajármódot ábrázol, ha ott vagytok, ez járjon a fejetetkben!

Az Andrássy szobor mozdulata teljesen megegyezik Moys Elemér 1904-es fényképével, amit A hagyomány kötelez IV. című bejegyzésemben bemutattam és részletesen magyaráztam.

Jövő héten Zita lovammal megkezdem vizsgáimat Bent Branderupnál, a Academic Art of Riding nagymesterénél. Alkalom ez arra, hogy köszönetet mondjak azoknak a magyar szakembereknek, akiket az elmúlt évitzedekben mestereimként tisztelhettem. Neveik álljanak itt időrendi sorrendben: Füzessy Tamás, Laczy Tibor, Dallos Gyula, Gömbös Endre, Vörös László, Tuska Pál. Dallos Gyulától a kitartást, a munkaszeretetet, sportolói erényeket, a többiektől, lévén örkénytábori mestereik voltak, a magyar lovaskultúra legszebb szakmai hagyományait kaptam.

Köszönöm!

Szintén köszönetemet szeretném kifejezni Lezsák Leventének, aki az elmúlt években segítette munkámat.

A csatolt fotón Tuska Pál látható az atlantai olimpián.

"A lépés a jármódok anyja." Sokan Nuno Oliviera mondásának tartják, mások azt állítják, hogy csak átvette Francous Bauchertől. Mindez azonban a lényegen nem változtat, a mondás egy bizonyos hozzáállást fejez ki a lókiképzés logikájával kapcsolatban, és egy nagyon is klasszikus kiképzési módszerre figyelmeztet.

A Nemzeti Lovardában úgy nőttem fel és töltöttem el közel három évtizedet, hogy míg az ügetés- és vágtamunkára, az ügetésben és vágtában végrehajtott feladatok gyakorlására igen nagy hangsúlyt fektettünk, addig a lépésmunkára, a lépésben végzett feladatok kidolgozására az előbbieknél jóval kevesebbet. Az arányok (mármint az egyes jármódokban végzett munkavégzés időtartamának arányai) a díjlovas programok arányait tükrözték és a munka ilyenformán történő felosztása tulajdonképpen a lehető legtermészetesebbnek tekinthető. Ha egyszer a programokban, az előírt feladatokban meglehetősen kevés a lépés szerepe, akkor joggal gondolhatja bárki, hogy annak gyakorlását szerényebb mértékben kell megvalósítani, az erőfeszítéseket máshova kell összpontosítani.

Furcsa mindezek után azzal szembesülni, hogy a klasszikus kiképzés milyen nagy szerepet tulajdonít a lépésben történő lókiképzésnek. Mindennek a logikája pedig pofon egyszerű. Az elengedettséget, a helyes egyensúlyt, a megkívánt egyenességet először alacsony iramban és az alacsonyabb jármódokban lehet megtanítani a lónak. (Már ha valaki képezni akarja a lovat és nem uralkodni akar felette, nem az egyes feladatokat akarja cirkuszi idomítóként végrehajtatni, hanem a ló állapotát kívánja kellő minőségre emelni.) Az igazán nagy lovasmesterek mindezt annyira szélsőségesen művelik, hogy egyállóhelyben(!) is igen sok időt töltenek lovaik kiképzésével.

Mindenesetre a lépés a jármódok anyja. Amit lépésben el tud érni a kiképző az elengedettség, az egyensúly és az egyenesség terén, arra tehet kísérletet ügetésben. Ha lépésben nem hajlékony a ló, ha lépésben nincs meg a kellő önhordása, akkor azt ügetésben sem tudja megvalósítani. Ugyanilyen a viszony az ügetés és a vágta között is! Ez egyébként világosan látszik a díjlovas programok felépítésében is. Míg az ügetésben végrehajtott hosszhajlítások már a középosztályban követelményként szerepelnek, addig a vágtában végrehajtott hosszhajlítások csak a nehézosztály feladataiban jelennek meg. A hátulja körüli fordulat lépésben már a kezdő osztályban is feladat. (A lépés a jármódok anyja!) Ugyanez vágtában (perdülés) csak a nehézosztályban kerül előírásra. A klasszikus megközelítés az ügetésben végrehajtott hátulja körüli fordulatot is ismeri (piaffe piruett), annak végrehajtását kívánalomként már a komolyabb vágtamunka előtt megköveteli.

Lépésben nem egyszerű dolgozni. A legkisebb hiba is erősen látszik a ló mozgásán, a helytelen munka feszengésbe, unalomba torkollik. De a helyes lépésmunka is látványos. Az elengedett, egyensúlyban, egyenesen mozgó ló egyre összeszedettebbé válik. Vállai megkönnyülnek, melynek eredményeként az elülső lábaival szemmel láthatóan magasabbakat kezd lépni. A szemlélőnek olyan érzése van, mint amikor a helyesen képzett ló ügetésben egyre kadencírozottabbá válik, mozgása kezd passage szerűvé válni. Emellett hátulsó lábainak lépése „gyorsul”, a helyesen összeszedett ló hajlandóságot mutat az átlós lábak egyidejűségének közelítésére! Szélső esetben az egyidejűség is megvalósulhat, „míg a lábak ügetés lábsorrendet, addig a hát lépés lábsorrendet mutat.” A ló mindkét „jelzése” (elülső lábak, hátulsó lábak) mutatja az iskolajármódok (passage, piaffe) természetességét. A diagonális lábak lépésben történő egyidejű lépését a klasszikus kiképzők rendszeresen használják a piaffe tanításánál, az elülső lábak emelkedett lépésének fokozásával pedig a passage tanításának előfeladatához jutnak!

Mindezzel teljesen ellentétes a helytelenül összeszedett ló reakciója, amikor is merevségéből, helytelen egyensúlyából fakadóan, a hátulsó lábak lassulásával az egyoldali lábak egyidejűségét „ajánlja fel”. Ez hibás lábsorrend, nem engedhető meg semmilyen körülmény között. Bár ennek ellenkezőjére számos példa van, a legmagasabb kategóriákban, akár a nagydíjban a díjlovas bírók gyakran elnézőek a lépés ilyen fajta hibájával, mondván: ez csak lépés, csak egy feladat, ám a „legnagyobb” feladatokat ilyen, meg olyan magas szinten végrehajtja a ló. Igen, válaszolnám nekik: a cirkuszi ló, de nem a lovaglás szempontjából helyesen képzett ló!

A helyes lépés és annak kidolgozottsága a ló képzettségét, a lókiképző hozzáértését mutatja. A lépés a jármódok anyja!

Ifi válogatott először 1984-ben, Svédországban szeretpelt európabajnokságon. A csapat tagjai (balról jobbra) Bodó Gábor (lova nevére már nem emlékszem, talán Alpok volt), Pachl Péter (nem emlékszem arra sem, hogy ő melyik lovat lovagolta, talán a Bahamát), Gőblyös István (Bordalt, a magyar bajnok lovat lovagoltam, azok még olyan idők voltak), Rajz Katalin (Legényt lovagolta). Tőlünk jobbra Kövy András csapatvezető, és Dallos Gyula edző, balra Karakó Sándor lovász és Kiss György sofőr látható.

Azt gondolom, hogy a lovasok edzői (Rajz Katalinnak Kövy András, hármunknak Dallos Gyula) méltán lehettek, lehetnek büszkék tanítványaikra. Akkor azért, mert teljesítményük azóta sem került megismétlésre, ismereteim szerint azóta egyszer sem sikerült a legidősebb korosztályos kategóriában csapatot állítani világversenyre (ma ezt a kategóriát fiatal lovas kategóriának nevezik és ugyan úgy nehéz osztályban rendezik), mára pegid Gábor állatorvosként az egyik legjobb lóspecialista, Péter és Katalin sikeres lovasedző lett, és én is itt vagyok, mégha egy picit másik utcában sétálgatok is!

A fotó 30 éve készült...

Zazie, 2014. február 27. Tajti-Szalay Márta fotója.

Zita, 2014. február 28. Köszönöm a képet Tajti-Szalay Mártának!

Manapság mindenki az idomítási skála előtt hódol. És aki ezt teszi, az helyesen jár el. A Nemzetközi Lovas Szövetség egyértelműen hirdeti, hogy szakemberei minden szakágban (díjugratásban, díjlovaglásban, militaryban, sőt még a fogathajtásban is), úgy a fiatal lovaknál, mint a magasabb kategóriákban, minden lóbírálat során az idomítási skála elvárásait tekintik mértékadónak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek alapvetően ehhez az elváráshoz kell igazodnia. (Mármint azoknak, akik versenyeken akarnak részt venni!) Az idomítási skála három fő része: a szoktatási szakasz, a tolóerő kifejlesztésének szakasza és a hordozóerő kifejlesztésének szakasza. A modernista szakemberek az idomítási skála elvárásainak érvényesítését a fiatal lovak kiképzésének bírálata során is számon kérik, természetesen kellő mértéktartással: nyilván nem ugyan olyan hordozóerőt kívánnak, mint az idősebb, a képzettség magasabb fokán álló lovaktól, de mégis csak számon kérik!

De mit kezdjünk azzal, hogy a hagyományos szakirodalom máshogyan osztja fel a lókiképzést? A klasszikus megközelítés a modernhez hasonlóan szintén három szakaszra osztja a lókiképzést: remonte ló képzésének szakasza (pótló), champagne ló képzésének szakasza (használati ló), magasiskola. A hagyományos gondolkodás megközelítése, logikája, elvárásai és végcélja eltér napjaink bevett skatulyáitól. Napjaink elvárása legfőképp a teljesítményre koncentrál és ezt a szélsőségekig fokozza, ezzel szemben a hagyományos megközelítés a ló együttműködési képességét, a feladatok megbízható végrehajtását, a használati ló előállítását tartja legfőbb feladatának.

Az azonban nem lehet vitás, hogy a jó lovaglás az jó lovaglás, a helyes lókiképzés az helyes lókiképzés. Sok út vezet Rómába és a módszerek helyességét a végeredmény dönti el. Már sok helyen idéztem, de itt ismét említenem kell Vörös Laci barátom adomáját a száz évvel ezelőtti vitáról a modernisták és a klasszikusok között. Mindkét stílus képviselői Joszipovich Zsigmondra mutogattak, mint stílusuk leghitelesebb megjelenítőjére. A végcél, az idea, minden megközelítésben ugyan az, szóval az eredmény igazolást adhat sokféle megközelítésre, kiképzési logikára.

De milyen is egy remonte, milyen is a pótló? Durva megközelítéssel azt lehet mondani, hogy a pótló képzési szakasz a kiképzés kezdetétől (kötőfék rátétele, paták felemelése, ló lekötése, stb.) az A osztály végéig tart, ami a díjugratóknál a B1-et jelenti, a militarysoknál az előkezdő osztályt. Ez a szakasz tulajdonképpen arra szolgál, hogy a kellő hozzáértéssel rendelkező szakember előkészítse a lovat a champagne kiképzésre: megtanulja a ló vízszintes egyensúlyban hordani lovasát mindhárom jármódban, egyenes vonalon és fordulatokban, valamint az egyszerű átmenetekben. Egyensúlyának megtartásával tudjon kisebb akadályokat leküzdeni legyenek azok a lovardában, vagy terepen. Mindezt a lónak egyszerűen, a kellő együttműködési készséggel és elengedetten kell végrehajtania ahhoz, hogy a képzés következő fázisa elkezdődhessen.

A fenti meghatározásból a vízszintes egyensúly kívánalmát szeretném kiemelni. Az egyensúly kérdése általában is a lókiképzés egyik központi problémája. Milyen érdekes, hogy a modernista megközelítés, azaz idomítási skála logikája egyáltalán nem foglalkozik vele, még csak nem is említi! A végeredmény persze az, hogy a versenyeken (díjlovas versenyeken különösen így van) szinte egyáltalán nem foglalkoznak a lovasok a lovak egyensúly helyzetével. Olyannyira, hogy a legdurvább egyensúlyi hibákat sem veszik észre, azokkal nem foglalkoznak, problémáik megoldása során fel sem merül bennük, hogy azokat az egyensúly helyreállításával varázsütésre megoldhatnák.

Az egyensúly figyelembevételének teljes mellőzése mellett foglalkozni kell az idomítási skála tolóerőre vonatkozó tételével. Ezt már a fiatal lovak képzésénél is elvárásként fogalmazza meg a modern lókiképzés és ezért azt a napi munka során sokszor túlzásba viszik a lókiképzők. A hagyományos megközelítés a tolóerő fejlesztésével nagyon óvatosan bánik. Ez annyira így van, hogy a hagyományos magyar szakirodalom nem is nagyon használta ezt a fogalmat, használta viszont a menőkedv, és élénkség kifejezéseket, aminek nyilvánvaló oka van. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy a remonte lónak élénknek és vitathatatlan menőkedvűnek kell lennie. A tolóerő túlzott elvárása a kiképzés korai szakaszában egyensúlyhibához, merevséghez, durva támaszkodáshoz vezethet!

Letisztult gondolatokkal a kommunikáció egyszerű. Az Átengedőség és a Ló szárra állítása című bejegyzésem kapcsán felmerülhet, hogy leegyszerűsítem a lóval való kommunikációt.

Nem!

"A kommunikáció a lóval nem azért nehéz mert az bonyolult, hanem azért, mert idegen nyelven zajlik. Mindkét fél számára idegen nyelven!" (Bent Branderup) Ha valaki a lóval való kommunikáció egyszerűségét még nem érezte, akkor próbálja ki a cikkekben leírtakat. Ha még akkor sem érzi, jöjjön el hozzám, megmutatom! Mindezt az alábbi videó kiválóan alátámasztja.

A ló szárra állításának fontosságát mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy az Irányelvek az Alapgyakorlatok és díjlovagló feladatok lovaglása fejezetében elsőként tárgyalja. Ez tehát a "legalapvetőbb" feladat! Megértése sem bonyolult:

Ha a nyomás álló helyzetben csak előlről éri a lovat, akkor hátralépéssel reagál.

Szintén álló helyben, ha a nyomás előlről éri a lovat, de a lovas nem engedi lovát hátralépni, hátulról határozott keretet mutat, akkor az átengedő ló a nyomásnak engedve csak súlypontját mozdítja hátra. Ez a felvétel. Ebben az esetben a ló elülső lábaival hátraléphet, míg hátulsó lábaival nem mozdulhat.

De mi van akkor, ha fordított a helyzet, a lovas hátul alkalmaz nyomást, de nem engedi előre lépni a lovat, elöl határozott keretet mutat? Ebben az esetben az átengedő ló szintén teljes testével enged, a ló feligazodik, tarkóját fokozottan meghajlítja, hátulsó lábával pedig az elülsőket közelíti, fokozottan lép a súlypont irányába. Ez a ló szárra állítása.

Ez nem egybevágó segítség! Az egybevágó segítség ugyanis az, amikor a lovas egyszerre alkalmaz előrehajtó (!) és kitartó segítséget. A fent leírtak során a lovas csupán nyomást gyakorol, hogy a ló engedjen. (A keret mutatása is egyfajta nyomást jelent!)

A ló hátulján a nyomást az ülőcsontok erőteljesebb terhelésével (nyílt ülés), és ezt erősítve, a csizmák zárásával, kézen dolgozva a farbúbra, vagy a csánkra adott pálcasegítséggel lehet jelezni. A keret elejét az ülőcsontok erőteljesebb terhelésével (nyílt ülés) és kitartó kézzel, kézen dolgozva a szárakkal lehet jelezni. Ha a ló szárra áll, azaz enged, akkor a segítségadást azonnal be kell szüntetni!