Lendületesség nélkül nem beszélhetünk helyesen kiképzett lóról. A lendületesség vizsgálata nem egyszerű, mert a lendület a lókiképzés talán legnehezebben leírható fogalma, a lovasok, a nézők, a bírák gyakran félreértelmezik: a túl nagy irammal, az ütem fölötti mozgással azonosítják.

Lendület a lovaglásban

A lendület hétköznapi értelemben fizikai fogalom, ami a test tömegével és sebességével arányos. Minél nagyobb a test tömege, minél nagyobb a sebessége, annál nagyobb a lendülete. Lovaglási értelemben viszont a lendületnek sem a tömeghez, sem a sebességhez nincs köze. Azonos iramban nevetséges lenne azt gondolni, hogy a nagyobb testtömegű lónak nagyobb lenne a lendülete. Ugyanígy van a sebességgel is. Az iram növelésével nem növekszik a ló lendülete, a lendületnek semmi köze az iramhoz! Vagyis a ló minden iramban lehet lendületes. Még a szélsőségesen kicsi iramú piaffe is lendületes, feltéve, ha helyesen hajtják végre. Ezt támasztja alá a szabályzat vonatkozó része is: “a piaffe-ot lendületesen, tökéletes egyensúlyban kell végrehajtani.” (Magyar Díjlovagló Szabályzat, 15. cikkely, 1.3. bekezdés)

Ennek ellenére még a legmagasabb kategóriájú nemzetközi díjlovas versenyeken is munkaügetést lovagolnak a lovasok lendületes összeszedett ügetés helyett, és ezt a bírák magas pontszámokkal tovább erősítik! Ez helytelen!

De a ló persze használja a fizikai értelembe vett lendületet is. Például a kiképzetlen, gyenge, ügyelten ló az akadályok ugrása előtt szívesen növeli sebességét, úgymond megrohamozza az ugrást, hogy lovaglási értelemben vett lendületének hiányát fizikai értelemben vett lendületének növelésével kompenzálja. Meglendíti testtömegét, és ezzel csökkenti az ugráshoz szükséges erőkifejtés nagyságát. A helyes tréningben ez megengedhetetlen, mert a lendület hiányát a ló a helyes iram feladásával tovább rontja! Sőt, az ilyen lovon a lovas befolyása is erősen csökken, úgy az ugrás előtt, mint utána. A síkmunkában is a kétfajta lendület összekeverése, azaz a lendületesség helyett az iram fokozása a lovas befolyásának elvesztéséhez vezet. A ló olyan lesz, mint az elszabadult hajóágyú, könnyedségét elveszti, megjelenése izzadságszagú lesz, a finom jelek helyett csak a durva segítségekre fog reagálni. Kontrollálhatóság nélkül nem beszélhetünk lendületről!

A lendület tanult tulajdonság

A lendület a hátulsó lábakban ébredő impulzus, de nem csak az. A lendület nem a hátulsó lábak nyers ereje. A lendület gyorserőt, a lendület szabályozottságot is takar. A lendület ezért a kiképzés eredménye, a ló tanult tulajdonsága, így a lendület nem keverendő össze a nagy mozgással, az átlagon felüli alapadottsággal. Ahhoz, hogy a ló lendületes legyen, nem kell különleges adottsággal rendelkeznie. Sokszor a nagy alapmozgás inkább akadálya a lendületesség kialakításának, a nagy alapadottság ugyanis az avatatlan szemlélő, a felületes kiképző számára eltakarhatja a lendület hiányának problémáit.

A jármódok és a lendület

A lendületet legtöbben a jármódok lebegési fázisához kötik. A Nemzetközi Lovas Szövetség szabályzata például egyértelműen azt állítja, hogy csak annak a jármódnak (az ügetésnek és a vágtának) van lendülete, amelyik rendelkezik lebegési fázissal, és ennek megfelelően azt is állítja, hogy lebegési fázis hiányában a lépésnek nincs lendülete. Meg kell jegyezni, hogy a szabályzatban megfogalmazott álláspont nem teljesen egyértelmű, hiszen a szabályzat, ahogyan azt feljebb már idéztem, a piaffe-ban is elvárja a lendületességet, holott a piaffe-nak nincs lebegési fázisa. A magam részéről inkább Nuno Olivierával értek egyet, aki határozottan azt vallja, hogy a lépésnek is van lendülete!  A XX. század legnagyobb lovasmestere szerint “a lépésben lendületes ló az ügetésbe való átmenetkor sem nem emeli fel, sem nem süllyeszti le tarkóját és nyakát”.  Megfogalmazása szerint “a lendület mentális és fizikai állapot, amelyben a ló a lehető leggyorsabban reagál a lovas elvárásaira”. Máshol úgy fogalmaz, hogy “akkor lendületes a ló, ha a lovas segítsége nélkül is fenntartja energikus mozgását”. Ez pedig lépésben és az iskolajármódokban, iskolalépésben, piaffe-ban, passage-ban és a vágtához hasonló iskolajármódokban, az iskolavágtában, a redoppban és a terre a terre-ban is fennállhat dacára annak, hogy ezeknek a jármódoknak nincs lebegési fázisa! Ennek megfelelően még egyszer le kell szögezni, hogy a lendületnek nincs köze a ló sebességéhez. Leghelyesebb, vagy talán legegyszerűbb, ha a lendület kifejezés használatakor a szorgalomra gondolunk. A hagyományos magyar szakirodalom ritkán használja a lendület kifejezést, annál gyakrabban a szorgalom, szorgalmasság szófordulatot. Mindebből az következik, hogy a lendület mozgás közben nem látható minden esetben, fényképen pedig egyáltalán nem! A kimerevített pillanat csak a nagy mozgást, a nagy iramot tudja ábrázolni, a szorgalmasságot nem!  A lendület meglétére mozgás közben külső szemlélő legtöbbször csak a kadenciából, az önhordásból és a rövid jármódok könnyedségből következtethet. A lendületet, az együttműködés végletes szándékát, a robbanékonyság lehetőségét teljes mértékben csak a lovas érzékeli. Aki mindennek az ellenkezőjét gondolja, az nézzen meg egy bemutatót a bécsi spanyoliskolában. Azok a lovak, amelyek a magasiklolai jámódokat, feladatokat, ugrásokat bemutatják, nyilvánvalóan lendületesek, pedig mozgásukkal a modern díjlovas versenyeken elvártaktól távol állnak, a modernista megközelítés szerint “nem lendületesek”. A helyzet pont fordítva van: a modern versenysport az erőltetetten nagy iramokkal értelmezi tévesen a lendület fogalmát.

A lendület előfeltételei

A lendület előfeltétele az elengedettség. Megfelelő elengedettség nélkül a ló nem tudja a kellő tónusba helyezni és ellazítani izmait, képtelen lesz arra, hogy ízületeit a végletességig hajlékonyan használja. Megfelelő elengedettség nélkül elvész a kapcsolat a ló eleje és hátulja között. Ha nincs kapcsolat, akkor a lovat nem hátból, hanem combból járónak mondjuk. Ilyenkor a ló nem kényelmes, hanem ráz. Gyakran látni ezt, különösen a nagyobb iramok lovaglásánál. Közép és nyújtott ügetésben például a ló lábai helyett érdemes inkább a lovas derekát figyelni. Ha a ló nem “szívja le a lovas ülését”, ha elvész a kényelem, a lovas netalán pattogni kezd, akkor a nagy iram, a látványos mozgás ellenére szó sem lehet lendületességről, hiszen a ló merev! De szintén nem lehet kapcsolat a ló eleje és hátulja között, ha a közép- vagy nyújtott ügetésben a ló cirkusztrotban halad: orrháta nem oda mutat, ahova elülső lábaival lép, azaz mutogat, illetve elülső lábait magasra lendíti, míg hátulsó lábaival alig lép az elülső lábak patanyomába. Az ilyen ló nem lendületes, bármennyire is ünneplik az ilyen mozgást!

Szintén előfeltétel a kellő egyensúly. Megfelelő egyensúly hiányában a ló nem lehet kontrollálható, megfelelő egyensúly hiányában a ló nem lehet együttműködő. A ló képtelen erre, csak rohan és rohan súlypontja után, mint az olyan ember, akinek a vállára tett zsákját előrefelé meglökik. Se a sebességét, se a menetirányát nem tudja szabályozni. Szabályozhatóság nélkül nincs lendület, csak puszta erő!

Végül a lendület harmadik előfeltétele az egyenesség. A ferde ló hátulsó lábaival nem a súlypont felé lép, ezért a hátulsó lábakban ébredő impulzus nem fog végighaladni a ló testén, nem jut el a zablákig. A ferde ló soha sem lendületes!

A bortúra speciális esemény, egyfajta lehetőség a borokkal kapcsolatos összetett érzések megismerésére.

Először szinte viccesnek hat, hogy a borok vizsgálata során a szaglás, a látás, és az ízlelés kapcsán miféle hasonlatokat használnak a hozzáértők, de ha valaki résztvesz szakértői ismertetésen olyan élményekkel lesz gazdagabb, ami nagyságrendekkel élvezetesebbé teheti a bor fogyasztását. A bor szerertetére, értékelésére önmaga is "rájöhet" bárki. De a magyarázatok alapján sokkal összetettebb érzéseket tud "megtalálni" a fokonként jobban és jobban hozzáértő.

Nem kétséges, hogy az érzések felfedezéséhez nélkülözhetetlen a szakértő magyarázata, és az érzések tudatos keresése a magyarázatok alapján!

Így van ez a lovaglásban is! A szakma, a lókiképzés elméleténtek ismerete az, ami a lókiképzőt a helyes, ám igen összetett érzések felfedezéséhez eljuttatja!

Egyed Anna is bemutatta!

Ő felszerelés nélkül is tud iskolaállj feladatot Krampusz nevű lovával!

Az összehasonlítás kedvéért (azért, hogy mindenki lássa, hogy a feladat végrehajtása minőségi) csatolom a komáromi huszárok első világháborús emlékének fotóját. A dombormű az iskolaállj ideális pozícióját ábrázolja. Szinte teljesen egyforma Krampusz pozíciójával!

A belső elengedettség fokozása nem egyszerű, mert hát hogyan is lehet a lovas iránti bizalmat növelni?! De persze kérdés nem kerülhető meg, mert csupán a külső elengedettség folyamatos "reszelése" (a belső és külső elengedettség nyilvánvaló összefüggése ellenére) nem hozhat tökéletes végeredményt, az elengedettség terén mindig maradnak "tartalékok".

Szerencsés az, akinek a lova alapvetően bizalmas karakterű, de a belső elengedettség fokozását ez esetben sem lehet figyelmen kívül hagyni. A dolog hasonlatos a ló más adottságaihoz: attól mert egy lónak jó a vágtája, a vágta iskolázása nem kerülhető meg.

Zita, nem egy bizalmas típus, a belső enegedettség fokozásában Lezsák Levente barátom ad segítséget. (Ez ügyben talán ő a legnagyobb mester az országban.)

Piaffe-ozni persze akarok, de annak ellenére, hogy a piaffe a díjlovaglás csúcsfeladata nem ez a célom. Nem ügetésben akarok iskolajármódban lovagolni, hanem vágtában: a négyütemű iskolavágtában, illetve a kétütemű redoppban és terre a terre jármódokban! A piaffe csupán előfeltétele ezeknek a jármódoknak. Hiszen hát hogyan is tudna vátában iskolajármódban járni a ló, ha ügetésben nem tud? (A piaffe az ügetés iskolajármódja.)

És persze a vágta iskolajármódokat sem öncélúan, cirkuszi feladatként szertném. Azt szeretném, ha a lovam vágtában is végletesen szabályozható, végletesen rövidíthető és fordítható lenne. Szeretném, ha vágtában is bármelyik irányban tudna haladni: előre, oldalra és hátra!

Elődeinkhez szeretnék hasonlítani! Őket mindig iskolajármódban ábrázolták! Az elmúlt évszázadok magyar lovas ábrázolásai szinte kivétel nélkül iskolajármódot mutatnak!

(És, hát persze azt is hozzáteszem, hogy aki nem érti, hogy a piaffe csupán előkészítő feladata a vágta iskolajármódjainak, az nem is fog mintaszerűen paffe-ozni.)

Igen, igen, igen! A hagyomány és a szakma szeretete kötelez. Ha valaki komolyan veszi a lókiképzést ezt nem kerülheti meg!

Bóta András barátom iskolaállj feladata Kadocsa nevű lovával.

A lovaglás nem különbözik sem más sportágaktól, sem más művészetektől. Nem gondolhatja senki, hogy komoly eredményt bárki rózsaszín boldogságfelhőben elérhet! Bizony, minden kiképzőnek és minden lónak vannak mélypontjai, vannak olyan pillanatok, amikor nem látszik az egyről-kettőre jutás hogyanja-mikéntje.

Nem gondolhatja senki, hogy egy úszónak csak könnyű lubickolás az osztályrésze míg eljut a legkomolyabb versenyekig. Nem gondolhatja senki, hogy egy tornász, vagy cselgáncsozó élete csupa öröm és vidámság. De azt sem gondolhatja, hogy egy szobrász, egy festő ne szenvedne véres verítékkel, ne lennének komoly kétségei, mire egy-egy alkotás megszületik.

Bizony az egyes sprotágak művelői, a különböző művészeti ágak képviselői mindíg ugyan azokkal a problémákkal küzdenek! És ez így van a lókiképzésben is. Minden lovasnak a merevséggel, az egyensúly hiányával, a ferdeséggel, a teljesítmény ingadozásával kell szembe néznie, minden lovasnak nap mint nap ugyan azokkat a kihívásokkal kell legyőzni. Még a legkiválóbbaknak is. Még a legnagyobb mestereknek is. Ezt ne feledje senki!

A szomszéd füve sem zöldebb!

(A nehézségeken a motiváció, a szakma alapos ismerete és a közösség támogató ereje tudja tovább lendíteni a lovast, a lovat. Ezt sem szabad feledni!)

Hanem filmez is!

Az alábbi videóval hatalmasat csapott a hazai lókiképzők képzeletbeli asztalára azzal, hogy "Itt vagyok, vegyetek komolyan!" A kis videó címe Sufni tuning, de nem tudom eldönteni, hogy vicceskedik ezzel, vagy szerénykedik!

A Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapok Mesterfogás című eseményének beharangozóját készítettük el múlt szombaton. Lezsák Leventével, Szalontai Zoltánnal és Badár Sándorral társalogtunk Solymosi Bertod moderálásával. A beszélgetést rögzítették, annak részletei az esemény beharangozójaként fognak nyilvánosságra kerülni - kövessétek figyelemmel!

A lókiképzés egyik leglátványosabb feladata az ugrásváltás. Minden ló képes megtanulni, minden ló képes végrehajtani. A tanulás és a végrehajtás ezért szinte mindíg a lovason múlik. A helyes segítségadásra, még a képzetlen ló is általában végrehajtja a feladatot.

Az ugrásváltást egyenes lóval lehet végrehajtani. Ez csupán azt jelenti, hogy a ló két patanyomon jár. Nem jelenti viszont azt, hogy a ló ne lenne hajlítva. Míg az egyenesség a két patanyomon való járást jelenti, addig a hajlítottság a ló gerincoszlopára vonatkozik. (A gerinc hajíltása ellenére a ló járhat egyenesen a két dolog egymástól teljesen független.)

Van aki azt állítja, hogy vágtában csak állításban jár a ló (a tarkótól csak a marig hajlított a gerincoszlop), de ez nem igaz, mert a jól képzett ló a legkisebb állítására hajlítással reagál, azaz gerincoszlopát teljes hosszában meghajlítja. (Kattints vonatkozó bejegyzésemre: A hajlékony ló)

A hajlítás miatt a lovas jobb, vagy bal ülésben ül. Ez azt jelenit, hogy belső csípője mélyebben van a másiknál, válla a ló vállval, csípője a ló csípőjével párhuzamos. A jobb, vagy bal ülést, mint elsődleges segítséget erősítve másodlagos segítségként a lovat a belső szár hajíltja, míg a lovas belső combja a hevederen, külső combja a heveder mögött helyezkedik el. (Kattints vonatkozó bejegyzésemre: Elsődleges és másodlagos segítség)

Az ugrásváltás tulajdonképpen abban áll, hogy a ló az ülés cseréjére áthajlítja gerincét és ennek megfelelően folytatja mozgását. Az ugrásváltás segítsége majdnem pillanatszerű, azt akkor kell adni, amikor a ló lábai a földön vannak. Ez az a pillanat, amikor a lovas csípője megkezdi az előrefelé lendülést. A lovas az új belső ülsőcsontot terheli, vállát és csípőjét a megváltozott hajlításnak megfelelően fordítja. Az ülőcsontok terhelése és tehermentesítése nem jelenti a lovas súlypontjának oldalra való elmozdítását! Az ülés cseréjét a másodlagos segítségek cseréje erősítheti: az új belső szár erősítheti az áthajlítást, az új belső comb előremozdul a hevederre, az új külső comb, hátra mozdul a heveder mögé.

Ha a ló reagál az elsődleges segítségre, akkor az ugrásvátás segítsége szinte láthatatlan. Minél inkább látható a segítség, azaz minél nagyobb másodlagos segítséget kell adni, annál inkább ellenálló a ló a feladatra. A nagy, látványos segítségadás, az ollózás éppen ezért az ugrásváltás halála! (És hát valljuk be: ronda és izzadságszagú is, amikor a lovas tornászik a lovon!)

A fentiekből az is következik, hogy az ugrásváltás segítségadását akár lépésben, vagy álló helyzetben is gyakorolhatja a lovas! Az ugrásváltás kulcsa ugyanis a ló problémamentes, végletekig egyszerű áthajlítása egyik kézről a másikra. Ha ez lépésben, vagy állóhelyzetben nem probléma, akkor valószínűleg vágtában sem lesz az! Azonban, ha lépésben, vagy álló helyzetben nem egyszerű az áthajlítás, akkor az ugrásváltás is problémás lesz!

Lovas nemzet-e a magyar, vagy csak annak szeretnénk gondolni? Ha igen, akkor mitől?

A kérdés nem egyszerű, hiszen napjainkban semmi különöset nem tudunk mondani a magyar lovaskultúráról. Nincs benne semmi olyan, ami a többi nemzet lovaskultúrája fölé emelnél. Mégis a válaszom egyértelműen: igen.

És most csak egyetlen dologgal támasztanám alá - az öltözettel. Komoly eseményeken még ma is mindenki attilát visel. 

Az alábbi fotón az utóbbi évek királyi családjainak esküvőit szerkesztették össze. Balról jobbra: Frederik dán koronaherceg, Joachim dán herceg, Haakon norvég koronaherceg, Harald norvég király, Károly Gusztáv svéd király.

Ugye mindenki látja, hogy a ötből hárman attilát hordanak reitpantallóval?

Richard Hindrichstől láttam az összeszedettség kézen, állóhelyzetben történő gyakorlására azt a feladatot, amikoris a kiképző lassan, az egyhelyben álló elülső lábak felé lépteti a hátulsó lábakat.

A lovaglásnak, a lókiképzésnek van egy technikai oldala. Tudni kell például helyesen ülni, tanügetni, tudni kell azt, hogy az ugrásváltás segítségét a vágta melyik pillanatában kell adni, ügyesen kell használni a futószárazó ostort, stb.

De van egy elméleti oldala is. Érteni kell a mit, miértet is. Mi a lókiképzés logikája, hogyan és miért épülnek egymásra az idomítási skála egyes fokozatai, miért kell hosszhajlításokat gyakorolni a lóval, mi az önhordás, öntartás, stb.

Úgy a technikai, mint az elméleti részről könyvtárnyi feljegyzés, iromány, most már akár mozgóképes dokumentáció is rendelkezésre áll. Azonban semmi sem, különösen a klasszikus szerzők gondolatai nem érthetők meg, ha a lovas nem rendelkezik elképzeléssel arról, hogy milyen is legyen a végeredmény.

Illetve sokaknak van elképzelésük, de az leginkább arra vonatkozik, hogy ilyen vagy olyan feladatot végre tudjon hajtani a ló: tanulja meg az oldaljárást, képes legyen a sorozatos ugrásváltásra, esetleg piaffe-ozzon. Tudjon közép, vagy nehéz osztályú versenyen szerepelni. Az én elképzelésem más. Azt szeretném, ha lovam minden körülmények között engedelmes legyen és mindez könnyedséggel párosuljon, akár otthon vagyok, akár terepen, akár a faluban ha szembe jön egy traktor, vagy a kerítés túloldalán hangosan ugat egy kutya!

Joszipovich Zsigmondról mondják, hogy csata előtt nehézosztálú feladatokat gyakorolt, hogy teljesen engedelmes legyen lova. Hmmm...

A kapicán a klasszikus lókiképzés egyik legfontosabb szerszáma. Alkalmazásának alapvetően két célja van, egyrészről a kiképző befolyását biztosítja fiatal lovak, vagy erős mének esetében a száj presszionálása nélkül, másrészről a fiatal lovak helyes hajlítását biztosítja a száj, a nyelv és az állkapocs fölös tortúrája nélkül.

A kapicán használata nem újkeletű, alkalmazását a legnagyobb lókiképző mesterek évszázadok óta megkerülhetetlennek tartják a helyes egyensúly, az összeszedettség, a hajlíthatóság, valamint a nyak és a fej helyes pozíciójának tanítása során. Sőt azt is állították, hogy a kapicán használata nélkül nem lehet a támaszkodást, a szabályos lábsorrendet, a nyugodtságot és a könnyedséget megfelelően kialakítani. A kapicán használatával a ló egyszerűen érti meg az oldalirányú és hosszirányú hajlítás közötti különbséget. A kapicán lehetőséget ad az elrontott lovak utóidomítására, az előző lovas kézhibáinak korrigálására.

A kapicán a kötőfékhez hasonló szerszám azzal a különbséggel, hogy az orrhátra fekvő részére három karika kerül szimmetrikusan (egy középre, kettő oldalra). Futószárazásnál és kézen történő munkánál a középső karikát használják, míg a másik két karikát kikötőszárak, vagy lovaglás közben használt szárak csatlakoztatására használják. A kapicán oldal irányú elfordulását (futószárazás), vagy felfelé történő elmozdulását (lovaglás) az orrhátra fekvő részhez kapcsolódó állszíj óvatos meghúzásával biztosítják. A kapicán használatakor a torokszíjat is meg kell húzni, hogy az szintén akadályozza a szerszám elfordulását, a pofaszíjnak a szemhez való közeledését a külső oldalon. A kapicán orrhátra fekvő részét gyakran bőrrel fedett acél elemmel erősítik meg. A magam részéről ez utóbbinak nem vagyok híve, az egyszerű bőr kapicánt preferálom. Magyarországon sajnos nehezen lehet hozzájutni minőségi kapicánhoz, legegyszerűbb, ha hannoveri orrfékre szíjgyártóval három karikát és a szem magasságától kiinduló torokszíjat varratunk. Ez azért is jó, mert nagykantár és kiskantár alá szerszámozva is lehet használni: bár munka a kapicánon zajlik, a ló szájában szoktatás jelleggel benne van a zabla!

A kapicán legismertebb használata a futószárazáshoz, a minőség futószárazáshoz kapcsolódik. Komoly futószáras munka szinte elképzelhetetlen kapicán használata nélkül. A helyes munka persze ez esetben is a megfelelő szerszámozással kezdődik. Fő szabályként az egyszerűségre való törekvést, a kikötőszárak, gogok, chambonok lehetőség szerinti mellőzését lehet megfogalmazni. Aki a futószárazás során szíjjak, kényszerek nélkül nem tud kellő befolyást kialakítani, az valószínűleg ezt nyeregből sem tudja megtenni. A segédeszközök használata, a nyak ilyen-olyan formába erőltetése feszességet, a támaszkodás eldurvulását, vonal mögötti helyzetet, egyensúlyhibát eredményez. Az ilyen munka inkább hátrányára, mintsem előnyére válik a lónak.

A futószárazást kapicánnal kell végezni, a zablába kapcsolt futószár az igénytelenség jele, a kiképzés igen komoly problémáinak okozója. Kapicánnal sokkal egyszerűbb a kézváltás, ezért az gyakoribbá válik a munka során. Kapicánnal precízebben lehet kialakítani a támaszkodást, valamint a száronlétet.

A kapicánt napjaink általános gyakorlatával szemben nem csak futószárazás, hanem lovaglás során is alkalmazták és alkalmazzák. A fiatal lovat (!) a mai nagykantárhoz hasonló szerszámmal szerelték fel azzal a különbséggel, hogy kantárjukban nem használtak csikózablát (alátétzablát), azaz a ló szájába csak a feszítőzabla került, az orrszíj viszont kapicánszerűen karikákkal került kialakításra, melybe két szár csatlakozott. A fiatal ló lovaglása kizárólag a karikákba csatolt szárakkal kezdődött és folytatódott mindaddig, míg a ló meg nem tanulta a helyes önhordást. A feszítőzabla csupán szoktatási céllal, illetve a lovas kontrolljának végső esetben történő fenntartása érdekében került a ló szájába.

A kapicán és a zabla együttes használata a napjainkban használt kiskantárnál jóval szélesebb lehetőséget biztosít a fiatal lovak képzésére, ugyanis hatásuk nagyon különböző. Mindez nem csoda, hiszen a kapicán az orra, a zabla a szájra fejti ki hatását, ezért a kapicán inkább az oldalirányú hajlítások végrehajtására és tanítására alkalmas, míg a feszítőzabla a ló nyakát és tarkóját hosszirányban hajlítja, a kapicán felfelé igazítja, a feszítőzabla mélyíti a ló nyakát és tarkóját.

Az alábbiakban folytatom a Hány ütemű a vágta című bejegyzésemben megkezdett gondolatmenetet:

Ha a campagne (normál, azaz három ütemű) vágta végrehajtása során a hátulsó lábak hamarabi előrevitelére ösztönzi a kiképző a lovát, akkor megszűnik az átlós lábak egyidejű talajra érése, kialakul a négyütemű vágta, az iskolavágta. A hátulsó láb gyorsulásával csökken, végül megszűnik a lebegési fázis, így az iskolavágta négyütemű, lebegési fázis nélküli jármód.

Ám, ha a hátulsó lábakat még hamarabbi előrevitelre ösztönzi a kiképző, akkor kialakul a hátulsó lábak egyidejű talajraérése. Ez együtt jár az elülső lábak együttes mozgásával. Ez a redopp. A redopp kétütemű, lebegési fázis nélküli mozgás.

Mind a két jármódot a ló természetszerűleg ajánlja fel kiképzőjének, mindkét jármódot a természetben is meg lehet figyelni!

Az iskolavágtában, végül a redoppban a ló iskolaegyensúlyba kerül, mind a ló irama, mind vezethetősége (fordíthatósága) a végletekig fokozódik.

Somogyvári Anett fenti kiváló fotóin világosan látszik a redopp két fázisa. Zita lovam bal kézen redoppban jár. Az első képen a redopp első üteme látszik, mind a két hátulsó lába a földön van, mindkét elülső a levegőben. A második képen a redopp második üteme látszik, mind a két hátulsó lába a levegőben van, mind a két elülső a földön. A ló nyilvánvaló iskolaegyensúlyban, a hátulsó lábak ízületeinek nagyfokú hajlításával, erős feligazításban, balra hajlítva halad.

A Nagyságos Fejedelem Kossuth téri szobra a redopp első ütemét mutaja, azzal a különbséggel, hogy ott a ló jobbra hajlítva, jobb kézen halad.

A választ mindenki rávágja - három!

A három ütem: külső hátulsó, belső hátulsó és külső elülső együtt, majd belső elülső. Ezt követi a lebegési fázis. Ha jobb kézen halad a ló, akkor az első ütemben a bal hátulsó láb ér talajra, a második ütemben a jobb hátulsó és a bal elülső láb egyszerre, a harmadik ütemben a jobb elülső láb dobban a földre. Mindezek után, a lebegési fázis következik, amikor mind a négy láb a levegőben van.

De ez nem csak így lehet.

Molys Elemér a következőt írja: "Egyedül csak az iskolalépés által tudja a lovas elérni azt, hogy az ügetés minden fajtájában a ló helyes, szabályos, de emellett szép, lendületes, könnyed mozgást fejtsen ki. Hasonlóképpen vágtatásban is a 3-as ütemű és a 4-es ütemű (iskolagalopp, galoppád), valamint a 2-es ütemű (redopp) vágtatást az iskolalépés érleli meg."

Hasonlóképpen ír Keméry Pál: "A perdülés a legrégibb gyakorlatok egyike...A ló magasfokú hosszhajlítása iskola vágtában, lendületének teljes fenntartása és az átengedőség a biztosítékai a helyes végrehajtásának...A helyesen lovagolt perdülésnél minden egyes vágtaugrást élesen elhatárolhatjuk és megszámolhatjuk. A perdülés gyakorlását akkor kezdheti meg a lovas, ha a lova körön redoppban már helyesen jár."

Száz éve még a magyar lovaskultúra 2, 3, 4 ütemű vágtát is ismert!

A campagne (normál) vágta három ütemű jármód, a három patadobbanás után lebegési fázis következik.

Az iskolavágta a campagne vágtához hasonló, de négy ütemű, lebegési fázis nélküli jármód.

A redopp a campagne vágtához hasonló de két ütemű, lebegési fázis nélküli jármód.

Somogyvári Anett kiváló fotóján Zita lovam jobb kézen iskolavágtában jár! A jobb elülső lábát (negyedik ütem, az előző vágtaugrás utolsó üteme) Zita már emeli, azon nincs súly. A bal hátulsó láb hordja a ló teljes terhét (első ütem). Ez azt mutatja, hogy a negyedik ütem és az első ütem között nem volt lebegési fázis! Ha Zita jobb kézen (ellenvágtában) járna, akkor jobb elülső lábának a levegőben kellene lennie, hiszen a bal hátulsó lábnak a lebegési fázis után, azután kellene a földre érnie, hogy mind a négy láb egyszerre a levegőben volt!

Az is világosan látszik, hogy a jobb hátulsó láb hamarabb fog földet érni (második ütem), mint a bal elülső (harmdik ütem), azaz a mozgás négy ütemű. A képen az látszik, hogy az iskolavágta négy ütemű, lebegési fázis nélküli jármód!

Lehet, hogy kissé bonyolult, de jó képnézegetést, számolgatást és gondolkodást kívánok!

Sabine Oettel tavaszi videója: A klasszikus stílus a XXI. század stílusa!

Ha elolvasnék néháhány szakkönyvet, megnéznék néhány videót, utána elmennék egy kórházba és megnéznék 50 vakbélműtétet, akkor valószíűleg én is tudnék operálni - az első komoly problémáig.

Ha beülnék egy közjegyzői irodába és nézném a munkát egy-két hétig, akkor én is tudnám a munkát végezni - az első komoly problémáig.

Érzi mindenki ugye, hogy ez vicc! Az orvosok, a jogászok és más mesterségek művelői hosszú évekig tanulják szakmájukat és ha végeztek, még azután is csak igen komoly feltételrendszernek megfelelve kezdhetik meg önállóan munkájukat.

De miért lenne ez másképp a lókiképzésben? Miért gondolja bárki azt, hogy a lókiképzés a többinél jóval egyszerűbb szakma? Miért gondolja bárki azt, hogy a lókiképzést meg lehet tanulni csak úgy itt-ott, versenyeken, a barátoktól látottak alapján, leckéket véve ügyesebb lovasoktól?

Kitől lehet akkor tanulni? A válasz nem bonyolult! Miért jó a Szamos cukrászda? Azért, mert a Szamos cukrászdinasztia első tagja az Augusztnál volt tanuló. Miért jó az Auguszt cukrászda? Mert a dinasztia első tagja Párizsban a legjobb cukrászatban tanult.

Kitől lehet tanulni? A válasz nem bonyolult! Olyan mestertől, aki maga is mestertől tanulta a szakmát.

Ki a mestered mestere? Az enyém Bent Branderup! (Kattints a névre!)

Zita felugrott, Somogyvári Anett, meg lekapta. Ilyenkor szokták idézni Bujtor István és Koncz Gábor párbeszédét a Bors Máté című filmből: "- Ezt megcsíptük, Oszi!, - Meg, Dezső bátyám!"

Bár ez még nem föld feletti munka, hiszen az ugrásra magam sem számítottam, de két dolog világos belőle. Az egyik az, hogy a föld feletti munkát a ló természetesen ajánlja fel kiképzőjének. A másik pedig az, hogy nem kétséges Zita alkalmassága!

Divatos arról értekezni, hogy kell-e kantárt használni. Egyáltalán szüksége van-e a lovasnak a kantárra, vagy az csak egy különlegesen durva eszköz-e, amit csak eszement, a ló kínjait átérezni képtelen emberek használnak, hogy akaratukat a ló legérzékenyebb testrészén, a száján érvényesítsék?

A fenti kép (Tászler Melinda - Patás és dr. Gőblyös István - Zita) világosan mutatja a kantár nélküli és kantárral történő lovaglás különbségét, illetve azt, hogy egyikről sem lehet kijelenteni azt, hogy jobb lenne a másiknál.

A kantár használatának szükségességére adandó válasz sok mindentől függ. Van mikor szükséges és van mikor nem. Függ például attól, hogy mire akarja a lovas használni a lovát. A munkalovaknál szerény a kantár szerepe, mert a ló részben önállóan, saját döntéshozatali "jogkörrel és kötelezettséggel" dolgozik. Hogyan is lehetne meghatározni egy marhaterelő lónak azt, hogy jobbra, vagy balra forduljon. A kérdésről önállóan dönt, a lovasnak nem kell utasítani, csak követni kell lova mozgását. De például a harci lónál nem kerülhető meg a kantár használata, a zabla a kommunikáció része, nagyon nagy hátrányba kerülne az a lovas, aki lemondana használatáról.

A lókiképzésben nincsenek kőbe vésett szabályok, semmiről nem lehet kategórikusan kijelenteni, hogy márpedig ezt nem lehet, vagy nem szabad, ezt csak így, vagy úgy lehet tenni. A helyes válasz mindenre az, hogy az attól függ. Évek óta nem használtam kikötőszárakat, de egy erős, domináns, alacsonyan képzett ménre nem hogy zablát, de kikötőszárakat is tennék, vagy pilárok között dolgoznék vele mindaddig, míg kettőnk viszonya nem tisztul le, mindaddig míg balesetveszélyes a munka, míg ön és közveszélyes lehet a ló a lovardában, más lovak közelében.

Ha jól emlékszem, annak idején a Nemzeti Lovardában csak Lénárd Béla lovaitól láttam a feladatot. A cirkuszi kategóriába soroltuk, ennek megfelelően mi, díjlovasok nem is gyakoroltuk, a feladatot egész egyszerűen lenéztük. Pedig micsoda tévedés volt! De álláspontunk nem volt egyedi, hanem inkább ez a megközelítés volt az általános. Nem csak akkor (30 évvel ezelőtt), hanem ma is. A hazai gyakorlatban, legalábbis a díjlovasok körében ritkán találkozni a feladat bemutatásával, a legeredményesebb lovasok még odahaza sem próbálgatják a feladatot.

A spanyol lépés annak ellenére, hogy rendkívül látványos feladat, semmilyen különleges adottságot nem igényel a lótól, bármilyen lóval bátran meg lehet kezdeni a spanyol lépés tanítását. Ráadásul a feladat begyakorlása inkább kitartást igényel, mint különleges lovastudást, vagy tapasztalatot ezért a tanításba bárki belevághat!

Az első lépéseket gyakran nem is a lovaspályán, hanem a ló boxában szokták megtenni. Az elülső láb megérintésekor (pálcával, de akár kézzel is lehet) a ló nagy valószínűséggel lábának felemelésével reagál. Az elvárt reakció esetén a lovat meg kell dicsérni hanggal, simogatással, esetleg jutalom falattal. Először a kicsi emelés is dicséretes. Nem kell egyszerre sokat gyakorolni, naponta néhány próbálkozás elég. A gyakorlatban a játékosság, a kommunikáció a lényeg. Érintés – emelés, érintés – emelés. Ha valaki belekezd a spanyol lépés tanításába, a feladat első hozadéka az lesz, hogy javul a ló és lovas kommunikációja, jobban egymásra hangolódnak, a figyelem és koncentrációképesség javul.

A lábakat felváltva kell emeltetni, hogy a ló gyakorolja az oldal irányú súlypontáthelyezést. Ez nem egyszerű, a lónak „ki kell ügyesednie”, de előbb utóbb képes lesz rá, végül is ez nem ördöngösség. Amikor a ló világosan megértette a kiképző elvárását (érintés – emelés), akkor már az emelés magasságát is figyelembe lehet venni. A magasabb emelés – erősebb jutalmazás elvét kell alkalmazni. A ló eredendően az ember barátja: vágyakozik arra, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítsen! A gyakorlatot továbbra sem szabad sokat ismételni. Megunhatja a ló, elveszhet a figyelem, az izmok elfáradhatnak a gyakorlattól. Nyilván nem jó, de nem tragédia, ha a ló nem emeli a lábát, hanem úgymond kapál. Ezt csak álló helyben tudja megtenni, ha megindul, a probléma megszűnik.

Mindeddig a feladat tanítása állóhelyben történt. A ló lépésben való megindítását lovardában fal mellett kell megkezdeni. Ez talán a legnehezebb része a tanításnak, és tulajdonképpen nem is a „lépésben történő megindítással” kell kezdeni, hanem csak egy lépést kell kérni a lótól. A lónak ugyanis nem egyszerű megtalálni azt az egyensúlyi helyzetet, amikor az elülső lábát emelni tudja és mégis előre halad. A gyakorlat megfelelő ügyességet kíván a lótól, és még egyszer aláhúznám, hogy a feladattal a ló hosszirányú súlypontáthelyezését, illetve ennek képességét tanulja!

A lovat a bal kézen a fal mellé kell állítani. Azért bal kézen mert a kiképző erről az oldalról ügyesebb. Közvetlenül a ló vállához kell állni, bal kézzel a zablakarikát, vagy annak közelében kell megfogni a szárat. A pálca a kiképző jobb kezében van úgy, hogy a pálca gombja (vége) a kisujj felé álljon. (Így a pálca másik végét felfelé is és lefelé is lehet fordítani, ellenkező esetben nem!) Néhányszor felváltva meg kell érinteni a lábakat (érintés – emelés, érintés – emelés), majd emelés közben egyet előre kell léptetni a lovat. Először tulajdonképpen csak annyit kell kérni, hogy a felemelt lábat előrébb tegye le. A hátulsóval nagyon nehezen fog tudni utána lépni! Ebben a szakaszban szinte teljesen megszűnik az elülső és hátulsó lábak egymáshoz hangolt koordinációja! De ez normális, nem kell tőle tartani! A kellő egyensúly birtokában, amihez erő és ügyesség kell a koordináció helyre áll. Az erőhöz és az ügyességhez pedig csak gyakorlás és kitartás szükségeltetik. A kellő egyensúly kialakítását a kiképző azzal tudja segíteni, ha ló nyakát és tarkóját erősen felemeli! A vállak megkönnyülnek, a lábak emelése egyszerűbbé és magabiztosabbá válik. Mindeközben vigyázni kell, nehogy a ló a kiképző lábára lépjen, vagy esetleges kapálásával megüsse a kiképzőt! Tartani kell az alapszabályt: mindig a ló mellett kell állni!

A kiképző az első gyakorlások során azzal a problémával fog szembesülni, hogy érzése szerint egyszerre kellene a pálcát elöl használni a lábak emeltetéséhez és hátul a ló faránál az előreléptetéshez. A kiképző testbeszéddel és hangsegítséggel tud magán segíteni. Megint azt lehet állítani, hogy a ló ügyesedésével és azzal, hogy megérti a kiképző szándékát egyre könnyedebben tud egy-egy lépést előre tenni.

Ha ez is megvan, akkor már nyeregből is lehet próbálkozni. A tanítást látszólag szinte előröl kell kezdeni, amikor ugyanis a kiképző felül a lóra a súlypont magasabbra és előrébb kerül. Először a ló vállának érintésével (pálca) ismét meg kell értenie a lónak, hogy a kiképző az azonos oldali láb emelését kívánja. A felváltott lábemeléshez a pálcát fel kell állítani, ellenkező esetben nem tudja a kiképző felváltva a jobb és bal oldali vállat megérinteni. Ha ez megy, akkor meg lehet kísérelni az egy-egy előrelépést: a láb felemelésével egyidőben a csizma előrelépteti a lovat. Nem szabad itt sem feledni, hogy a spanyol lépés egyensúlyi gyakorlat: a ló nyakát és tarkóját igen magasra kell igazítani, hogy ezzel a kiképző segítse a lovat a helyes egyensúly megtalálásában.

Ha mindez megy, jöhet a következő lépés, a polka. A polka négy normál lépés, majd egy spanyol lépés. A haladó formája a két normál lépés, egy spanyol lépés verzió. A polka gyakorlása elhagyható, a kiképzőt az érzése kell, hogy vezesse. Ha egy-egy spanyol lépés megy, néhány lépést is meg lehet kísérelni egyből!

A feladat tanítása akár fél évet is igénybe vehet. Megéri! Sőt még egy fél évet kell szánni a feladat „beérésére”.

Mindent összegezve a spanyol lépés betanítása erősíti a kiképző és a ló kapcsolatát. Segíti a lovat az oldalirányú és hosszirányú súlypontáthelyezés megtanulására. Erősíti azokat az izmokat, amikre majd a passage során szüksége lesz a lónak.

A spanyol lépés a passage előfeladata. Bár más módjai is vannak a passage tanításának, nem lehet megfeledkezni arról, hogy az egyik legegyszerűbb út a spanyol lépésből ügetésbe való átmenet végrehajtásával történik! A kellően megerősödött és kiügyesedett ló a spanyollépés-ügetés átmenetet egy-két passage lépéssel fogja kezdeni!

Az iskolajármód kifejezésnek kettős értelme van. Elsődlegesen a campagne (normál) jármódoktól (lépés, ütetés, vágta) eltérő jármódokat (iskolalépés, piaffe, passage, iskolavágta, redopp, terre a terre, carriere) jelöli. De, minden jármódban jelentheti az iskolázottságot is: azt, hogy a ló irama a végletekig változtatható (élénkíthető és rövidíthető), a vállak és a csípők oldal irányban mindig könnyedén vezethetők és a ló hajlíthatósága folyamatosan mindkét kézre egyszerű. Mindez tulajdonképpen a végletes átengedőséget írja le.

A végletesen átengedő ló iskolajármódban mozog. Ilyenkor a formák nem feltétlenül számítanak, nem az az elsődleges! Előfodulhat ugyanis az például, hogy a ló a tarkóját nem hajlítja meg tökéletesen, vagy az ületetettség nem végletesen látványos. A lókiképzésnek a szabályozhatóság, a ló együttműködésének kialakítása a célja nem a tökéletes forma. A szabályozhatósághoz, az együttműködéshez pedig az iskolajármódok vezetnek. (Mindkét értelemben!)