A piaffe a modern lókiképzés, a díjlovaglás csúcsfeladata. Sokszor hallani azt, hogy a piaffe állóhelyben, vagy közel állóhelyben végrehajtott ügetés, de ez nem igaz. A piaffe nem ütetés, a piaffe iskolajármód.

Az ügetés és a piaffe között az a különbség, hogy a piaffe-nak nincs lebegési fázisa. A piaffe tehát formailag iskolajármód, mert lebegési fázis hiányában lábsorrendje eltér az ügetéstől, tartalmilag pedig azért iskolajármód, mert végrehajtása során a ló végletesen rövidíthető és fordítható! Az iskolajármódoknak pedig ez a célja!

De hogyan is kell elképzelni a piaffe-ot, mit tekinthetünk ideális piaffe feladatnak? Ez ügyben érdekes, hogy a díjlovagló szabályzat elvárása az, hogy a piaffe lendületes legyen! Ez azért meglepő, mert a lendületet a szabályzat a bevezető paragrafusai között a lebegés fázishoz köti: azt írja, hogy csak azoknak a jármódoknak van lendülete, amelyiknek van lebegési fázisa is. De a szabályzat ellentmondását félretéve, hogyan lehet a szinte állóhelyben végrehajtott mozgás végletesen lendületes? Mert hát sokfajta piaff-ot lehet látni, de mindenki érzi, hogy az ideális piaffe mégis csak az, amikor az álló helyzet, vagy a teljesen lerövidített előrehaladás és a lendület egyszerre valósul meg. Ha a lendületet röviden kell megfogalmazni, akkor azt talán a végletes szorgalommal lehet kifejezni. Na ez az, ami az ideális piaffe jellemzője.

A kérdés azonban továbbra is az, hogy a végletes szorgalom, a hátulsó lábakból fakadó dinamikus mozgás hogyan egyeztethető össze az álló helyben történő feladatvégrehajtással?

Úgy, hogy a ló száron van! A száron lét, Kókay Pál megfogalmazásával az, amikor a ló, a lovas külön erre irányuló tevékenysége nélkül önállóan, puhán kitölti a lovas által meghatározott keretet. A puhaság abból fakad, hogy a lovas nyomásának a ló hosszirányban enged. Elöl a ló puha kapcsolatot keres a lovas kezével, hátul pedig, a hátulsó végtagjainak ízületeit meghajlítja és a súlypont felé lép. A száron lévő ló világosan érti a keretet meghatározó nyomás és az előrehajtó-rövidítő segítségek közötti különbséget. A piaffe segítsége éppen ezért nem egybevágó. Az lenne egybevágó segítség, ha a lovat a lovas egyszerre hajtaná előre és rövidítené. De a piaffe esetében nem erről van szó! A keretet a lovas a hátul alkalmazott nyomásával határozottan jelzi lovának (ebből fakad a hátulsó lábak ízületeinek hajlítása és a súlypont felé lépés), de ez nem előrehajtó segítség! (Ha ezt a segítséget a ló elfogadja, akkor lendületes.) Elöl pedig a lovas, határozottan jelzi a keret elejét (ebből fakad a ló feligazítottsága), de ez nem rövidítő segítség. A lovas a ló iramát (azaz tempóját, vagy más szóval sebességét) súlyponjának előre, vagy hátra mozdításával szabályozza. Mindezt a ló világosan érti és elfogadja! Ebből következik a lendület, a szorgalom lehetősége.

Ha ló (és a lovas) a keret meghatározásának és az előrehajtó-rövidítő segítségek különbségét nem érti, akkor a lovas segítsége egybevágólag fog hatni. A ló szármára érthetetlen lesz. Ennek ellenére bizonyos mozgást, piaffe-hez hasonló mozgást megtanulhat a ló, megértheti a lovas elvárását az állóhelyben történő ügetésre vonatkozólag, de sem a lovas, sem a külső szemlélő számára nem lesz ideális a feladat végrehajtása. A piaffe kulcsa tehát a száron lét.

A száron lét és a végletes összeszedettség eredményeképpen a ló végletesen átengedővé válik. Ezért a piaffe az iskolalovaglás talán legfontosabb feladata. Nem csúcsfeladata, mert az a vágtában végrehajtott iskolajármódok, de fontosság, vagy a képzés logikája szerint azokat megelőzi. Azért, mert a piaffe feladat olyan, mint egy útkereszteződés. A jó, hangsúlyozom, a jó piaffe-ból - átmenet közbeiktatásával - több felé lehet “továbbhaladni”:

1. A felvevő segítség fokozásával, a súlypont hátrahelyezésével a hátulsó láb tevékenysége leáll. Ha a piaffe-ot a felvételt megelőzően hajlítottan egyenes helyzetben, vagy vállat be helyzetben, vagy farat be helyzetben hajtotta végre a ló, akkor a felvevő segítség hatására a ló iskolaállj feladaton keresztül levade-ba kerül.
2. Ha a piaffe feladatot egyenes-egyenes helyzetben hajtotta végre a ló, akkor iskolaállj közbeiktatása nélkül megy át levade-ba.
3. Ha a lovas a felvétel során “hátul nem zár”, akkor a ló hátrafelé irányuló mozgásba kez, hátrafelé piaffe-ozik. Ez azért fontos feladat, mert ha a lovas arra készül, hogy vágtában végletesen manőverezhetővé idomítsa lovát (nem csak előre, nem csak féloldalazásban, hanem teljes oldalazásban, vagy akár hátremenetre is képessé szeretné lovát tenni), akkor nem kerülheti meg az, hogy a vágtamunkát megelőzően ügetésben is képessé tegye minderre lovát!
4. Az előrehajtó segítség fokozásával a ló - iskolaegyensúlyának megtartásával - iskolaügetésben indul előre. Ennek eredményeként súlyának nagy részét hátulsó lábain hordja, hátulsó lábait rugószerűen kezdi használni, ízületeit fokozottan meghajlítja minden egyes lépésnél, majd fokozottan rugja el magát a talajról, hátulsó lábainak hordozóereje ezért szemlátomást megnövekszik. Mindennek eredményeként vállai megkönnyülnek, elülső lábainak lábtövét az ügetéshez képest jóval magasabbra emeli. Ez a passage.
5. Az előrehajtó segítség fokozásával a ló ügetés - vágta átmenetet is végrehajthat. Hajlítottan egyenes helyzetből ilyenkor - az iskolaegyensúly megtartásával - négyütemű iskolavágtában, vagy kétütemű redoppban indul meg.
6. Ha a ló egyenes-egyenes helyzetben piaffozik az átmenet előtt, akkor kétütemű terre-a-terre jármódba kezd, elülső és hátulsó lábai egymás mellet érnek talajra.

A piaffe tanítása során persze nem lehet egyből elvárni a lendületességet, az csak fokról-fokra, a ló ügyességének és erejének növekedésével párhuzamosan növelhető. A lendületesség fokozatos növekedésével fokozatosan nő a feligazítottság is, illetve a lendületesség fokozatos növekedésével párhuzamosan “tisztázódik” a ló számára a száronlét, a keret elfogadása, annak puha kitöltésére való önálló szándék. Mindennek eredménye az átmenetek végrehajtására való képesség: az átengedőség.

A magyar szerzők világosan írnak az elengedettség egyes fokozatairól. A kiképzés során a ló először a lazítottság állapotát éri el. Ekkor mozgásszervei elengedettek, de a hátulsó lábakban nem keletkezik tolóerő. A második fokozat a részleges elengedettség. Ekkor a mozgásszervek elengedettek és a hátulsó lábak tevékenységében megjelenik a tolóerő. A harmadik szint a fokozottabb elengedettség. Ekkor az elengedettség a ló törzsére is kiterjed. Végül a ló eléri a teljes elengedettséget, amikor az elengedettség az egész testére kiterjed.

A törzs, illetve a hát elengedettsége, illetve annak vizsgálata az elengedettség szempontjából tehát különös szereppel bir. A gyakorlatban a lovas a törzs elengedettségét a hát kényelmességéből érzi. A ló hátának elengedettségét talán leginkább ügetésben, jelesül tanügetésben lehet nyomon követni. A kiképzés elején tartó lovon a lovas azt érzi, hogy ügetésben szinte lehetetlen folyamatosan a ló hátára ülni. A ló ráz, a tanügetés kényelmetlen. A nehézség nem a lovas szerény gyakorlatát jelzi, henem a ló merevségét. Az elengedett háttal járó lovon bárki tud tanügetni, a mereven pedig senki: a tanügetés nehézségének okát legtöbbször nem a lovasban, hanem a lóban kell keresni.

A képzés előrehaladtával a hát elengedettsége fokozatosan javul. A lovas a ló elengedtetésével "eljut odáig", hogy már "erőből" a ló hátán tud maradni, azaz képes a tanügetésre, de az akár komoly fizikai erőkifejtésre készteti. Majd egyszerűvé válik a tanügetés, végül, amikor a ló háta (és törzse) elengedetté válik, akkor a ló háta szite magára szívja a lovast. Ezt a helyzetet a régiek úgy mondták, hogy a ló a lovas csizmái közé dagad! Ez nagy iramban is fennáll, a közép-, illetve nyújtott ügetés az elengedett hátú lovon kifejezetten kényelmes, a nagy iram ellenére a lovas puhán tud a ló hátán ülni. A merev, vagy nem kellően elengedett hátú lovon a nagy iramban még a legnagyobb tapasztalattal rendelkező lovasok is pattognak. Jól megfigyelhető ez akár a díjovas versenyek magasabb kategóriáiban is.

Amikor a ló a lovas csizmái közé dagad, akkor a lovas ülöcsontjaiban kezdi érezni a hátulsó lábak mozgását, úgy érzi, minha a ló hátulsó lábai sajátjaként mozognának.

Ilyen érzés nélkül nem tudja a lovas elérni a ló teljes elengedettségét, hiszen a hát, illetve a törzs elengedtetése előfeltétele a teljes elengedettségnek. A törzs elengedtetése nélkül ló nem lesz teljesen összeszedhető, nem lesz minden körülmények között engedelmes, hiszen merevségével bármikor ki tudja vonni magát a lovas befolyása alól.

Joszipovich Zsigmond szerint a ló elengedtetése a lókiképzés bázisa. A nem elengedett, azaz merev ló önmaga és lovasa ellen küzd, merevségével minden egyes lépésével rombolja saját és lovasa testét. Az elengedettség a ló hosszútávú testi épségének kulcsa.

Az elengedettségről még ide és ide kattintva olvashatsz!

Persze a kérdés nem ilyen egyszerű. Az elengedettség nem fekete-fehér, nem vemhes-nem vemhes állapot. Sokszor van olyan helyzet, hogy ha például díjlovas bíró lennék, akkor elengedettnek kellene minősítenem az adott lovat, de mint lókiképző ugyan arra azt kellene mondanom, hogy még vannak tartalékok az elengedtetés kapcsán. Bármilyen laza is legyen egy izom, annak nyújthatósága fokozható. Bármilyen hajlékony egy ízület, annak hajlékonysága fokozható. Az izmok és ízületek állapotán való "dolgozás" a lovas mindennapos feladata, a nyújthatóság és a hajlékonyság terén ezzel együtt igen lassú lehet az előrehaladás. Az biztos, hogy a kitartó munka egyre kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a lovaglást, míg az elengedettség kérdésének elhanyagolása pont az ellenkező eredményre vezet.

Éppen ezért az elengedettség vizsgálata során semmilyen kompromisszumot nem engedhet meg magának a kiképző!

Marius Schneider videója: Vállat be, farat be, iskolaállj, levade. Minden gyakorlat egy felvételen, amit álló helyzetben el lehet végezni!

Közel két órás a felvétel az ünnepi eseményről, de érdemes végignézni!

"A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége Göblyös István úrnak, a Magyar Lovaskultúráért lovagrend alapítójának, magyar katonai hagyományok ápolásában nyújtott kimagasló érdemeiért a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség arany érdemkeresztjét adományozza. Az elnökség nevében: Székely Tibor hö ezredes, a szövetség elnöke"

Magasiskola, vagy más néven lovasakadémia az a hely, ahol a lovaskultúrát akadémista stílusú lovaglással művelik. Ennek legfontosabb jellemzője az iskolajármódok lovaglása. A katonai szempontok változásával az elmúlt évszázadokban az iskolajármódok lovaglása háttérbe szorult, sok helyen feledésbe merült. Ez alól talán az egyetlen kivétel Magyarország, ahol még az 1950-es években (!) született szakírásokból is kiolvasható az iskolajármodok fontossága és az, hogy az iskolajármódok lovaglása élő gyakorlat, a nemzeti magaskultúra központi gondolata.

A magyar magasiskolának művelésének három feltétele van:

1. Hozzáértő kiképzők: A lovaskultúrát autodidakta módon nem lehet elsajátítani, azt csak lovas mestertől lehet megtanulni. A lovas mestert is arról lehet megismerni, hogy lovas mestertől tanult.
2. Megfelelő lovak: Magasiskolát csak saját képzésű lovakkal lehet művelni. Készen vett lovakkal magasiksolát imitálni nevetséges: az mind a résztvevőket, mind a külső szemlélőt tévútra vezeti.
3. Összefogás: Kultúrát csak közösségben lehet művelni. Pénzzel, különösen könnyen megszerzett "állami" pénzzel sok mindent meg lehet vásárolni, de kultúrát nem lehet teremteni!

A carriere a vágtához hasonló, de annál gyorsabb, kétütemű, lebegési fázissal rendelkező jármód. A carriere a vágta iskolajármódja. Az iskolajármódok odadobott száron történő lovaglására csak a legnagyobb mesrerek képesek.

A carriere jármódot úgy kell elképzelni, mint amikor a versenyló kiugrik a startgépből.

A carriere-t, ugyan úgy, mint a többi iskolajármódot a ló természetszerűen ajánlja fel lovasának a helyes (és sokszor nagynon hosszan tartó) kiképzés eredményeként. A carreiere az redopp előre, ugyan úgy, ahogyan a passage az piaffe előre.

A fenti ábra kapcsán már hallottam azt a véleményt, hogy csupán gyors vágtát ábrázol. Nem! Ez carriere!

Lovasakadémia az a hely, ahol iskolajármódokat oktatnak: iskolalépést, piaffe-ot, passage-t, iskolavágtát, redoppot, terre a terre-t, carriere-t. Ez évszázadok óta így van. Ez persze nem von le semmit azoknak az iskoláknak az értékéből, ahol nem foglalkoznak ezekkel a jármódokkal, csak azok nem akadémiák. Azok campagne iskolák, hiszen ezeken a helyeken a campagne jármódokkal foglalkoznak.

Az első világháborúig a hadsereg campagne iskolája Bécsújhelyen volt, a lovasakadémia a bécsi magasiskola volt. Ugyan ez a rendszer került tulajdonképpen felállításra a világháború után. A campagne iskola az örkénytábori iskola volt, a magasikola pedig a budapesti spanyoliskola volt.

Az akadémia a lovaskultúra művelésének legmagasabb helyszíne. Napjainkban a magasiskolák többnyire nem állami fenntartásúak, mivel megszűnt annak katonai indokoltsága. A magasiskolák magániskolák, ahol az igényes, a lovaskultúrát a legmagasabb szinten művelni kívánó privát lovasok kapnak kiképzést.

Nem tudom miért, de nagyon szeretem Zrínyi lovas prortréit...

Ide gyűjtöttem őket. Legalábbis azokat, amiket eddig megtaláltam.

Akkor, amikor a ló testében, lelkében végletesen elengedetté válik, valami egészen különös, örömteli érzés ömlik el rajta. Ez az érzés végigiáramlik a lovason is és lelkén, akár órákig tartó mámoros kábulat lesz úrrá. Bár ezt nem minden nap éli meg a lovas, mégis ez az az érzés, ami rabságban tartja, ami újra és újra közös munkára, a harmónia megtalálására sarkallja. Amikor megvan, akkor szinte nem lehet az együttlétet abbahagyni, a munkát csak azért fejezi be a lovas, mert tudja, hogy mindennek van egy normális határa. Ilyenkor a lóról leszállva azt érzi, hogy már szállna is vissza és mint egy függő, remegve várja a következő alkalmat, amikor együtt lehet lovával.

Be kell valljam: tegnapi bejegyzésemben (ide kattintva olvashatod) kicsit csúsztattam és most magyarázkodni szeretnék. A fotók nem mindegyike ábrázol levade feladatot: sem Pénzes Gáboré, sem az enyém. Mindketten terre a terre jármódot mutattunk be, de az állóképen a terre a terre jármódot és a levade feladatot nem nagyon lehet megkülönböztetni.

Az egész "ügy" kapcsán mindenek előtt meg kell állapítani, hogy a magasiskolai feladatok, jármódok megnevezésére a nemzetközi szakirodalomban egységes kifejezésrendszer nem alakult ki, mert azok katonai titkokat képeztek. Így az egyes iskolák akár egymással szöges ellentétben lévő kifejezésrendszert is használhattak, valamint a vonatkozó szakirodalom is homályos, egyik helyen ezt, a másik helyen azt lehet olvasni. Az egységes modern magyar szaknyelv számára ezért az alábbi kifejezéseket és tartalmakat ajánlom:

Levade: A levade a ló összeszedésének csúcsa, az akadémista stílusú lovaglás jelképe. A ló teljes súlyát kizárólag a hátulsó lábain hordja, elülső lábai behajltva a levegőben vannak azért, mert az összeszedés hatására lefelé mozduló (süllyedő) mar és a föld között "elfogy" a kellő távolság az elülső lábak számára. A levade feladattól meg kell különböztetni a pesade feladatot. A pesade-ban szintén a hátulsó lábakra kerül a ló súlya, az elülső lábak a levegőbe kerülnek, de azért, mert a mar felfelé emelkedik! A pesade feladatban az összeszedettség nem olyan mértékű, mint a levade feladatban.

Mezair: A mezair rövid levade-ok sorozata. A ló teljes súlyát ritmikusan a hátulsó lábára veszi.

Terre a terre: A vágta iskolajármódja. Kétütemű, a vágtához hasonló mozgás, lebegési fázis nélkül. Az egyik ütemben a két hátulsó láb, a másik ütemben a két elülső láb ér talajra egymás mellett. A ló gerince egyenes. Ha a ló a feladatot hajltott állapotban hajtja végre, akkor a kétütemű mozgás során a hajlítás belső oltalára eső hátulső és elülső lábak a külső lábaknál (a normál vágtához hasonlóan) előrébb érnek talajra. Ez a redopp.

A terre a terre és a mezair nagyon hasonló mozgások. Vannak olyan lovas szakemberek, akik azt állítják, hogy terre a terre nincs is, csak mezair. A magam részéről javaslom a terre a terre kifejezés használatát, ha ló a mozgást jármódként mutatja be, tehát valahonnan valahová halad. Még akkor is, ha a haladás igen rövid, vagy akár álló helyzetű. A mezair kifejezést az álló helyzetben végrehajtott (legtöbbször iskolaugrás előtt látható) iskolafeladatra javaslom használni.

Szóval, hogy mi látszik a festményen, levade, mezair, terre a terre, azt nem lehet eldönteni! Ezért voltam bátor a tegnapi tablóképen azt sugallni, hogy mindenki levade feladatot mutatottt! :)

A festmény fotóját Petra Wenzel gyűjtéséből kopiztam ide. Facebook oldalának fotói között nagyon sok szép képet találhattok!

Iskolaállj feladatok a Piaffe show-n. Lajos barátom azt kérte, hogy mondjam másknét az iskolaállj kifejezést. Mondtam, hogy féllevade. Szerinte: nyáriszünet! :)

A Piaffe show-n szinte mindenki csinált nyeregből levade-ot, Zerninváry Szilárd kantár nélkül is, csak én, csak én hagytam ki! Azért egy kép készült kézen! :)

Jővő héten Nyári Lovasakadémia. Ha csak egy napod van, akkor is gyere!

Napi témák: 

Héfő: Légy a lovad ménesvezére! (Lezsák Levente), A belső elengedettség kialakítása (Gőblyös István)

Kedd: Hosszhajlítások képzett lóval (Bóta András) A hosszhajlítás tanítása fiatal lónak (Gőblyös István)

Szerda: Lovak viselkedéstana (Tóth Bettina), Száronlét (Gőblyös István)

Csütörtök: Félfelvétel, felvétel, iskolaállj, levade - a te lovad is képes rá! (Szirtes Bence és Gőblyös István)

Péntek: Iskolajármódok és tanításuk (Gőblyös István)

A lovasakadémia minden nap 10 órától 15 óráig tart, helyszín: Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda.

A Piaffe show képeit ide kattintva találod!

Fogadatlan prókátorként, csak rögzíteni szeretném, hogy idehaza már több mint egy éve Cseppentő nyeregt használok. Kiváló az idomításhoz. Nem elvi okok miatt váltottam használatára, hanem azért, mert egyszerűen kényelmesebb volt díjlovagló nyergemnél.

A nyerget a múlt héten hosszútávú túrán is kipróbáltam. Ott is kiválóan teljesített. Sehol, semmilyen törésem sem nekem, sem Csibinek a kunfakónak nem volt, pedig nem csak a távolság, de a meleg is próbára tett lovat, lovast. Mindezekkel együtt nem lehet feledni, hogy a nyegeg Zitára ugyan úgy passzol, mint Csibire pedig a méretbeli különbségek nem elhanyagolhatóak.

A ledület a lovaglás egyik legnehezebben megérthető fogalma. Sokat és sokféle megfogalmazással lehet és kell róla beszélni, hogy teljes mértékben érthetővé váljon, sokszor azonban egy-egy ábrázolás többet tud kifejezni, mint a hosszas elemzés.

A lendület tartalma

Bár minden szakírás kijelenti, hogy a lendületnek semmi köze az iramhoz, a lendületes mozgást mégis szinte mindig a közép- és nyújtott ügetéssel, vagy a közép- és nyújtott vágtával ábrázolják. Ez hibás, hiszen az állítással ellentétes gondolatot sugall. A magam részéről a lendület kapcsán Zrínyi Miklós portréját szeretem segítségül hívni. A kép eleve érdekes, hiszen az ülés helyzete, a lovas pozíciója, a szárkezelés inkább a cowboy dressage lovasainak stílustát közelíti, mintsem a magukat klasszikusnak tekintő díjlovasokét, de figyelmesen vizsgálva a részleteket, egyértelmű, hogy az pontosan igazodik a magyar hagyományokhoz, így akár a XX. század elején keletkezett szakírások minden egyes állításához is!

A hosszú szár ellenére a ló egyértelműen száron van. A száronlét ugyanis nem a támaszkodáshoz kapcsolódik (legalábbis nem úgy, ahogyan az napjainkban általában látható), hanem a keret ló által történő elfogadásához. A keret “elején” a ló a hosszú szár ellenére, rendkívül finom támaszkodást vesz. Úgy, ahogyan azt régen mindannyian tanultuk: a helyes támaszkodás mértéke a szár súlyával megegyező, ha pedig a szárat elvágnánk, és rövid szakaszon cérnával helyettesítenénk, akkor a cérna nem szakadhatna el.

A kép világosan árulkodik az “engedtető” technika végletes érvényesítéséről. Az engedtetés két legfontosabb “hozadéka” ugyanis az, hogy az engedtetések sorozatával a ló együttműködése javul, másrészről az engedtetésekkel az engedtetéshez szükséges nyomás mértéke fokról-fokra csökken. Végül a keret elején alkalmazandó szárhatás (ami a keretet meghatározza) szinte végletekig lecsökken és a ló és lovas páros eljut az öntartásig. Megjegyzendő, hogy a feligazítottság mértékét a lovas az ülésével tudja szabályozni. Ez ügyben a szár csak másodlagos segítség, az csak akkor jut szerephez, ha az ülés jelzésére a ló nem reagál kellőképpen!

Teljesen hasonló a helyzet a keret “hátulján”. Hátul a keretet a csizma szabja meg. Ha a ló a csizma nyomására enged, hátulsó lábait megfelelő szorgalmassággal a megfelelő pozícióba hozza, akkor a nyomást azonnal fel kell adni, a lovasnak a csizmákat passzív helyzetbe kell helyeznie. Itt is érvényes, hogy az engedtetések sorozatával egyre kisebb nyomások elegendőek az engedtetéshez. Végül kialakul az önálló szorgalom: ez a lendület.

A száron lévő ló tehát lendületes. A keret végletes elfogadását, azaz a végletes lendületet fejezi ki a képen ábrázolt passage feladat, illetve a szár és a csizmák passzív helyzete, valamint a végletes szorgalom mellett látható feligazított öntartás! Kókay Pál erről a következőket írja: “...a némiképp helyesen alkotott ló ha helyes ütemben mozog, hátsó lábaival nem marad el, alálép, tartásban marad, vagyis engedelmes. Az alapvető idomítás...célja a lóba belenevelni azt a meggyőződést, hogy hátsó lábaival ütemben kell maradnia minden körülmény között, bármilyen tempóban. Az ütemet a lónak végeredményben öntudatosan, a lovas erre irányuló külön meg-megújuló vagy éppen állandó segítsége nélkül is meg kell tartania.”

A lendület érzése

A lendületet nem csak tartalmilag, hanem a lovasérzés alapján is meg lehet határozni. A ló gerincoszlopa a mozgás során háromdimenziós mozgást végez. Lépésben ez a következőképpen írható le:  A hátulsó láb előrelendülése során a gerincoszlop felemelkedik, majd lesűlyed. Eközben oldalra is meghajlik, az előrelendülő lábbal ellentétes oldal felé elmozdul. A hajlásából következően a gerinc el is csavarodik, a ló mellkasa az előrelendülő lábbal megegyező oldalon lesüllyed, a másik oldal felemelkedik. A lovas mindezt úgy érzékeli (azt érzi), hogy a csípője legmagasabban és leghátul akkor van, amikor az azonos oldali hátulsó lábát éppen felemeli a ló a talajról, csípője akkor van legmélyebben és legelöl, amikor az azonos oldali hátulsó lábát a ló a földre helyezi. A lovas mindkét csípőjével, de nem azonos periódusban érzi ezt a hullámzó mozgást, azt érzi továbbá, hogy a teljesen (!) ellazított lába, illetve csizmája a süllyedő és előrefelé mozduló csípőjének oldalán a lóhoz közelít, míg az ellentétes oldalon távolodik a ló oldalától. A lendület érzése ez a hullámmozgás. Minél erősebb a hullámmozgás, azaz a ló gerincének lengése, annál nagyobb a ló lendülete. Ezért van az, hogy a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez, az a ló gerincoszlopának lengését, lendületét fejezi ki. Ezt írja le Moys Elemér: “...a lengéseket a hátulsó lábak indítják meg, s a gerincoszlop közvetítésével a fejig és az elülső lábakig terjednek, miközben a lovat a szárra való támaszkodásra késztetik. A lengések láthatók, hallhatók és érzékelhetők. Tökéletességükben rejlik a mozgásnemek ereje és rugalmassága, sőt, mi több: a hátaslónak a valódi értéke.” Máshol: “Ha a természet nem találta volna jónak és üdvösnek, hogy a gerincoszlop hajladozni tudjon, akkor bizonyára nem alkotta volna sok csigolyából, amelyeket rugalmas ízületekkel kapcsolt össze...Minden lovaglólecke és magasiskola célja is abban csúcsosodik ki, hogy a lovakat lendületes járásúakká nevelje ki, mivel a lendületben rejlik a ruganyosság, s ezen alapszik a gyorsaság és az ügyesség.”

A hátulsó lábak tevékenysége, illetve a ló gerincének hullámmozgása kapcsán a lépéshez hasonló érzése van a lovasnak ügetésben is és vágtában is! Szintén meg kell állapítani, hogy minél erősebb a hullámmozgás, annál kényelmesebb a ló. Tehát minél nagyobb a lendület, annál kényelmsebb a ló! De a fordítottja is igaz. Az a ló, amelyeiken nehéz ülni, amelyik kényelmetlen, mondhatnánk ráz, az nem lendületes. A lendületes lovon mindhárom jármód kényelmes, az szinte semmifajta fizikai erőkifejtést nem igényel lovasától, így akár igen idős korban is igen magas szinten lehet lovagolni! A lendületes lovon a lovaglás nem fizikai sport!

Nyilvánvalóan következik a fentiekből, hogy a hullámmozgás erősítésére, illtetve annak fenntartására elsősorban a lovas csípői és combjai képesek, kellő lendület esetén a lovas csizmáinak nincs szerepük. Ezért van az, hogy a legnagyobb lovasmesterek azt állítják, hogy az ülés a térdtől a térdig tart, a képzett lovak lovaglása során a csizmájuk általában nincs hatásban!

Nagyon érdekes ez ügyben az Országház előtt 1937-ben felállított Rákóczi szobor. Az alkotás nyilvánvalóan a kor eszményi (évszázados hagyományokat figyelembe vevő) ülését formálja meg. Rákóczi ülése térdtől térdig tart, a csizmák nem érnek a ló oldalához! A száronlétet a vágta iskolajármódja a redopp egyérteművé teszi, annak ellenére, hogy a szárak itt is (mint az évszázadokkal korábban készült Zrínyi portrén) enyhén lógnak, azaz a ló öntartásban jár!

Azt tehát, hogy elődeink mit gondoltak a lendületről, az öntartás és a hatáson kívül helyezett csizma jelzi!

A Nyeregszemle egyik reggelén két nagybajúszú gazdaember lépett a kunfakók elé.

- Miféle lovak ezek?

- Kunfakók - válaszolta Boróka, Zsoló nevelt lánya.

- Ezekkel jöttek be eleink a honfoglaláskor?

- Nem hiszem, ezek még nincsenek nyolc évesek sem. - zárta le a beszélgetést Boróka.

Holnap reggel indulunk a Nyeregszemlére. A csapat már együtt van, mint azt az alábbi videó mutatja. Mindezzel együtt felhívást szeretnék közzétenni: Minden csapat ide tudja kommenteli, hogy hol, jár, hogy a barátok és ismerősök követni tudják útjukat, esetlegesen már menet közben néha-néha bandázásra is sor kerülhessen!

Eördögh András jóvoltából Jászszentlászlóról lábon megyek Hortobágyra a Nyeregszemlére. Az indulás vasárnap reggel lesz, de ma lementem Andráshoz hogy egy napos túra keretében rápróbáljuk lovára, Csibire a nyergemet. Passzol-e, vagy sem, megfelelő lesz-e a hosszú útra. A kb. 30 km-es "próbautat" Csikós Bálinttal tettem meg.

Valami különös kapcsolat fűz Zrínyi Miklóshoz, aki egyebek mellett kora egyik legképzettebb katonai, így az egyik legkiválóbb lovas szakembere volt. Egyértelműen árulkodnak erről azok az portrék, amelyek ló hátán ábrázolják. A képek azt is alátámaszják, hogy Zrínyi Miklós nem csak korának, hanem az egyetemes magyar lovaskultúrának is kiemelkedő szakembere.

Évszázados messzeségből is példaképemnek tekintem.

A mellékelt képen Zrínyi a támadó lovas harci jármódjában, redoppban hald. A redopp az iskolajármódok csúcsa, a vágta iskolajármódja. A redopp a vágtához hasonló, de kétütemű, lebegési fázis nélküli jármód. A redoppban a ló végletesen manőverezhetővé válik, azzal nem csak előre, vagy féloldalazásban, de teljes oldaljárásban, vagy akár hátrafelé is tud haladni lovasa. A redoppban nem csak a hátulja körül tud megfordulni a ló, de lovasa akarata szerint akár az eleje körül is. A redoppban járó lovat a kevésbé képzett ló nem tudja megközekíteni, mert az egyszerűen ki tud térni előle, a redoppra képes ló viszont bármelyik oldalról meg tudja közelíteni a képzetlenebbet. Ezért van az, hogy a képzettebb lovon ülő lovas még a képzettebb vívóval szemben is szinte behozhatatlan előnyben van.

Számomra a redoppnak nyilván nem harci szempontja van, hanem a redoppal a végletes harmóniát szándékozom elérni. Azt, hogy lovam minél hosszabb ideig egészséges maradjon, minél hosszabb ideig meg tudja őrizni testi és szellemi egészségét, teljességét.

 Bazsó Géza fotója a nyári lovasakadémián készült  Zitáról.