Két napig itt voltak a Bajszosok. Balról Bóta András, Gőblyös István, Gulyás László, Nagy Sándor. (Hátul az új kutya, Zsömle, elöl a vendégló, Kokó.)

"A harmónia a lovaglásban az egyszerűség, a semmi. A semmit pedig nehéz elmagyarázni!" Bent Branderup

Nem számít, hogy díjlovas, ugrólovas, westernlovas vagy, esetleg bármi egyéb stílusban lovagolsz. Csupán az a fontos, hogy még a legnehezebb helyzetekben is élvezd a lovaglást, mosolyogj és hagyd, hogy a lovad is jól érezze magát!

Üdvözlettel:

Marius

(Forrás: https://www.facebook.com/marius.schneider.7393)

Az alábbi videók az ikonikus magyar lovasedző gondolatait és munkáját mutatják. Protovin Tímea töltötte fel Youtube csatornájára - köszönet érte:

A klasszikus lókiképzők szerint a ló minősítésének három legfontosabb szempontja az elengedettség, az egyensúly és az egyenesség. A három fogalom közül talán a legnehezebben érzékelhető az egyenesség.

Az egyenesség kifejezés a ló patanyomvonalára vonatkozik. Durva megközelítéssel ezt jelenti, hogy a ló két patanyomon halad. Azért durva megközelítéssel, mert a valóságban a ló nem tud két patanyomon járni, ugyanis hátulsó lábai szélesebben állnak, mint az elülsők. Ezért a gyakorlatban a belső lábakat vizsgálja a külső megfigyelő, azt figyeli, hogy a belső elülső láb a belső hátulsóval halad-e egyvonalon.

Míg az egyenesség kifejezés a patanyomvonalra vonatkozik, addig a hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára. Ezért az egyenességnek nem a hajlítás kifejezés az ellentettje, a hajlítottság és az egyenesség két teljesen független fogalom. Például fordulatban, vagy körön haladva a ló gerince hajlított, ám ha két patanyomon halad, akkor mozgását egyenesnek mondjuk. Az egyenesség ellentettje a ferdeség, vagy a több patanyomon való lovaglás. A ferdeség negatív fogalom. Akkor nevezzük ferdének a lovat, ha a lovas szándéka ellenére nem mozog két patanyomon. Ilyenkor a ló válla, vagy csípője kifelé, vagy befelé letér az egyenes vonalról. Az egyenességnek szintén ellentettje a több patanyomon való mozgás. A ferdeséggel ellentétben ilyenkor a lovas szándékának megfelelően jár a ló három vagy négy patanyomon, ezért a több patanyomon való járás kifejezés nem negatív fogalom. Az eleje és hátulja körüli fordulatokban, a vállat előre, vállat be, farat be és az oldaljárás feladatokban a lovas szándékosan nem két patanyomon lovagolja a lovat, a ló ilyenkor nem egyenes, hanem úgymond több patanyomon jár.

A természetes ferdeség

A testek egyes alátámasztásaira annál több súly esik, minél közelebb esnek azok a test súlyvonalához, a test súlypontjából függőlegesen a földre bocsájtott egyeneshez. Így van ez a lovak mozgása során is. A lovak súlyvonala bizonyos közelítéssel az átlós lábakat összekötő vonalak metszéspontjára esik. Ezért, ha a ló valamelyik hátulsó lábával nem az azonos oldali elülső láb felé lép, hanem a két elülső lába közé, vagy az átellnes elülső felé, akkor közelebb lép súlyvonalához és ezért az többletterhet vesz fel. A gondolatot folytatva, ha a hátulsó lábával az azonos oldali elülső láb irányától kifelé lép, akkor távolabb lép a súlyvonaltól, ezzel csökkenti a vizsgált hátulsó lábának teherfelvételét.

A fiatal, vagy nem helyesen képzett ló izomzata asszimetrikus, a jobb és bal oldala nem egyforma, ezért a két hátulsó lábával nem vesz fel egyenlő terhet. Az erősebb hátulsó lábával a két elülső láb közé, a gyengébbel az azonos oldali elülső láb patanyomának külső oldalára szeret lépni. Ez a természetes ferdeség. A lovas mesterek évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy a lovak általában jobbra, vagy balra ferdék-e. A magam részéről általában azt érzem, hogy természetes módon általában a lovak bal hátulsó lába vesz fel több súlyt. Érzésben ez azt jelenti, hogy

1. a ló jobbra könnyebben hajlítható, mint balra,
2. vállai balra térnek ki az egyenesre állítottságtól,
3. a jobb szár puha, sokszor még a támaszkodást is nehéz felvenni a lóval,
4. a bal szár kemény és merev,
5. jobbra nehéz jobb szárral fordítani a lovat, az sokszor csak bal indirekt szárhatással lehetséges,
6. jobbkézen, íven kifelé törekszik a ló,
7. balkézen, íven befelé törekszik a ló,
8. akadályok lovaglásánál az ilyen ló inkább balra tör ki,
9. hosszhajlítások lovaglása során az ilyen lovak balra hajtják végre könnyebben a vállat be feladatot, jobbra pedig a farat be, illetve az oldaljárást.

Mindennek az oka az, hogy a ló nem egyenesen jár, önmagától a bal hátulsó lábával a két elülső közé lép, jobb hátulsó lábával pedig a jobb elülsőtől jobbra halad.

Miért fontos az egyenesség?

Mindenek előtt azt lehet állítani, hogy a ferde ló nem egyformán ügyes mind a két kézre. De tovább menve a ferde ló nem tud helyes egyensúlyban járni. A nagy terhet emelő munkások legfontosabb szabálya az, hogy terhet csak egyenes gerinccel szabad felemelni. Csak így tudják elkerülni gerincoszlopuk és törzsizmaik túlterhelését. Ugyan ez áll a lovakra is. A ferde ló ugyan az egyik lábára a másikhoz viszonyítva többletterhet vesz fel, de összességében képtelen a többletteher felvételére. Ezt erősíti meg Joszipovich Zsigmond álláspontja. Szerinte a hátasló kiképzésének második szakasza a ló egyenesre állítása. Az egyenesre állítás előfeltétele a ló elengedtetése. Az egyenesre állítottság pedig előfeltétele az egyensúly, majd pedig az öntartás kialakításának.

Hogyan lehet az egyensséget kialakítani?

Érdekes, hogy a lovas kiképzők nem szoktak “önegyenességről” beszélni. Holott, ha van öntartás (a ló csaknem önmagától, a lovas látható segítségei nélkül foglalja el a megkívánt feligazodást), vagy ha van önhordás (a ló csaknem önmagától, a lovas látható segítségei nélkül foglalja el a megkívánt egyensúlyi helyzetet), akkor lehetne beszélni önegyenességről is, amikor a ló a lovas csaknem magától tartja egyenességét. (Az elengedettségben nyilvánvalóan van bizonyos önállóság!) Szóval az egyenesség fenntartására való bizonyos törekvés nyilván akkor áll elő, amikor a ló kétoldali izomzata szinte egyformára van képezve, ízlületei mindkét oldalon egyformán hajlékonyak, azaz a ló nem kíván könnyíteni egyik hátulsó lábának teherfelvételén sem. A két oldal izomzatának egyformára való képzése, az ízületek egyformán hajlékonnyá való tétele a hosszhajlításokkal történik. A vállat be típusú feladatok a hajlítás szerinti belső hátulsó láb erőteljesebb hajlításával és nagyobb terhelésével, a farat be típusú feladatok a hajlítás szerinti külső hátulsó láb erőteljesebb hajlításával és nagyobb teherviselésével járnak.

Az egyenességet végül az egyenesre lovaglással lehet kialakítani. A ferde lovat azzal lehet egyenesre igazítani, hogy a lovas lovának vállait a hátulsó lábak elé vezeti: ha például a ló válla balra esik ki (bal hátulsó lábával a két elülső közé lép), akkor a szárak segítségével a vállakat jobbra kell vezetni. A vállak egyenesre igazítását, illetve a ló egyenes vonalon való tartását az egymáshoz közelített szárak teszik egyszerűvé. Ezért (is) van az, hogy nemzeti hagyományunk az egykézbe vett szárakkal való lovaglás, illetve, ha magyar lovas mégis ilyen-olyan megfontolásból osztott szárakkal lovagolt, akkor a három-egyes szárosztást használták: a bal kézben nem csak a bal feszítő- és csikózablába futó szár maradt, hanem a feszítőzablába futó jobb oldali szár is!

Zénó végletesen elengedett és ezért szinte táncol!

...mindenkinek! Akár egy gyereknek is. Nem szeretem látni, mikor a lovas akarata felülkerekedik a lovon. Azt szeretem látni, ha a ló bizalommal tele, együtt akar működni gazdájával.

...mindenkinek! Akár egy gyereknek is. Nem szeretem látni, mikor a lovas akarata felülkerekedik a lovon. Azt szeretem látni, ha a ló bizalommal tele, együtt akar működni gazdájával.

Ha valaki tüzetesen vizsgálja a bécsi spanyoliskola lovasait, a levade feladat közben azt tapasztalja, hogy a lovasok az öklüket a lehető legmélyebb helyzetben tartják. A nézőnek olyan érzése van, mintha az egyéb helyzetekben megszokottnál mélyebb kéztartással szinte lefelé nyomnák a lovat. És ha valaki ezt gondolja, nem is téved nagyon…

A felvétel

A jó levade megértését a felvétel megértésével kell kezdeni. A felvétel során a ló tarkóját és nyakát fel és hátraigazítja, vállát és hátát hátrafelé mozdítja, csípőjét és hátulsó lábainak ízületeit hátra és lefelé mozdítja. A felvétel hatására a ló súlypontja hátrafelé mozdul, hátulsó lábának ízületei erőteljesebben meghajlanak, azok többletterhet vesznek magukra, a farbúb lefelé süllyed. A ló számára mindez nem egyszerű feladat, sok időt és gyakorlást kíván. Azért, mert egyrészről a hátulsó láb ízületeinek hajlékonysága csak lassan és fokozatosan növelhető. Ehhez ugyanis a hátulsó láb inainak, izmainak nyújthatóságát kell fokozni, ami nem megy egyik napról a másikra. Ugyan úgy, ahogyan az ember csak hosszú hónapok munkájával tudja előrehajolva letenni a tenyerét letenni a földre ha közben nem hajlítja be térdét. Ha valaki ezt megpróbálja azt is megérzi, hogy a túlságosan gyors előrehaladás, a hajlékonyság túlzott erőltetése mennyire sérülésveszélyes.

Másrészről a ló izmait is meg kell erősíteni. Nem csak a hátulsó láb izmait, hanem a törzsizmokat is. Az könnyen belátható, hogy a súlypont hátrafelé történő elmozdulásának hatására a hátulsó lábra nagyobb súly esik és a súly növekedésével az azt megtartó izmoknak is erősebbnek kell lenniük. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a farbúb lesüllyedésével a gerincoszlop hátulsó része is lesüllyed, a marhoz közeli része viszont megemelkedik. Ennek hatására lesz könnyedebb a váll, ennek hatására fogja magasabbra emelni a ló a lábtövét, ennek hatására fog felfényesedni a ló mozgása. Szóval mindezt csak akkor tudja megtenni a ló, ha törzsizmai is megerősödnek, azaz a könnyedséget “derékból”, erőből kell “előállítania” úgy, mintha a kinyújtott kezünkben tartanánk súlyt. A jó lókiképzés egyik ismérve ezért az, hogy a hasizmok és a hátizmok látványosan megerősödnek. Ellenkező esetben a lovat a feladatok gyakorlása során a kiképző túlterhelheti, a ló akár komolyan megsérülhet. A fokozatosság elvévek betartása az oka annak, hogy a levade tanítása a felvételek gyakorlásával kezdődik.

A levade és az iskolaállj

A felvételt először hajlítottan egyenes lóval, álló helyzetben célszerű gyakorolni. A hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára vonatkozik, az egyenesség a patanyomvonalra, azaz arra, hogy az elülső lábak a hátulsók előtt helyezkedjenek el. Az egyenesség álló helyben is értelmezhető, a vállak és a csípők álló helyben is ki tudnak esni - ebben az értelemben értem a patanyomvonalat, illetve az egyenességet álló helyben.

A hajlítás hatására a sörényél befelé “leborul”, a mellkas belső oldala lesüllyed, a belső csípő befelé és előre mozdul, a far belső oldala szintén lesüllyed a külső részhez képest. Ha mindehhez “hozzáadjuk” az előző bekezdésben leírt félvételt, azaz a hajlítottan egyenes, álló helyzetű lovon felvételt alkalmazunk, akkor ló testének összetett elmozdulása egyszerre fog érvényesülni. Ennek során a farbúb süllyedése könnyen elképzelhető, hiszen a hátulsó lábak ízületei szögeltek, azok erőteljesebb hajlítása nyilvánvalóan a süllyedést idézi elő. De mi történik az elülső lábakkal? A szemlélő azt fogja tapasztalni, hogy a mar ténylegesen lefelé mozdul el: hiába emelkedik a csípőhöz képest, a farbúb erőteljes süllyedése mindezt összességében felülírja. De hogyan süllyedhet a mar, ha az elülső láb ízületei nem szögeltek, nem hajlítottak? Hát úgy, hogy a ló behajlítja a lábát, lábait! Miután a belső oldal a hajlítás miatt kissé lejjebb van, ezért a belső elülső láb oldalán “fogy el a hely” a kinyújtott láb számára, ezért először a belső elülső lábat hajlítja be a ló, azt veszi fel először. Ez az iskolaállj. Az iskolaállj feladatban tehát nem azért veszi fel a ló a lábát, mert arra segítséget ad a lovas, nem azért veszi fel, mert a váll végletesen megkönnyül, hanem azért, mert csökken a távolság a mar és a föld között, “elfogy” a hely a belső láb számára.

Ha a kiképző tovább fokozza a felvételt, a hátulsó láb ízületeit tovább hajlítja, a farbúbot tovább süllyeszti, akkor a külső elülső láb számára is elfogy a hely, azt is be fogja hajlítani a ló. Ez a levade. A jó levade végrehajtása során tehát a mar lefelé süllyed.

A levade feladatot természetesen hajlítás nélkül is végre lehet hajtani, ekkor a levade feladatot nem előzi meg az iskolaállj feladat, a két elülső láb egyszerre emelkedik fel. Ez egy picit gyorsabb, hirtelenebb feladat az előzőekben leírtaknál, ezért van olyan mester, aki a ló izainak védelme érdekében tartózkodik az ilyen végrehajtástól, a levade feladatot mindig hajlításban, az iskolaállj feladat közbeiktatásával hajtja végre.

Ha a hajlított ló marja a felvétel hatására mégsem süllyed, hanem emelkedik, azaz a felvétel nem megy végig a ló tesétén, a farbúb nem süllyed határozottan, akkor a kiképző azt fogja tapasztalni, hogy a külső elülső elülső láb emelkedik fel először a talajról, az iskolaállj feladatot a külső elülső láb felemelésével hajtja végre a ló. Ez azért van, mert a mar és a talaj között annyIra megnő a távolság, hogy a külső láb nem ér le a földre.

A levade és a pesade

Még egyszer meg kell jegyezni, hogy mindez nagy erőt és hajlékonyságot feltételez. Ha a kiképző levade feladatot akar végrehajtani, de a lónak nincs elég ereje, akkor a ló azzal segíti magát, hogy a hátulsó lábának ízületeit kissé kiegyenesíti, kissé “felnyomja” magát. Ez nyilvánvaló, hiszen minél kevésbé hajlítottak a hátulsó láb ízületei annál könnyebb a teljes súlyt azokra venni. (Álljon valaki pár percet behajlított térdekkel és nem fogja vitatni az állítást!) De a hátulsó lábak egyenesebbé tételével a lovas veszt az összeszedettségből.

A ló teljes súlyának hátulsó lábra való vétele persze elképzelhető a mar felefelé való szándékos elmozdításával is. Ilyenkor a hátulsó láb kevésbé hajlított. Ez a pesade. A pesade és az ágaskodás között az a különbség, hogy a pesade-ban a ló végig kontroll alatt van, a tarkó folyamatosan hajlított.

A levade és az iskolajármódok

A levade feladatot persze nem csak álljból (iskolaálljból), hanem a különböző, egyhelyben, vagy nagyon rövid iramokban végrehajtott jármódokból (iskolajármódokból) is meg lehet kezdeni: lépésből (iskolalépés), ügetésből (piaffe), vágtából (redopp, terre a terre, mezair).

A levade a lókiképzés csúcsa

A levade a végletekig tökéletesített felvétel, a végletekig fokozott hajlékonyság és a végletekig kifejlesztett erő feladata. A helyesen végrehajtott levade a lókiképzés csúcsa, így az a teljesen kiképzett ló szimbóluma. Ezért van az, hogy a levade egyben a lovas mesterek jelképe is.

Szilágyi Rita és Monty a nyílt napon

Szilágyi Rita írása:

A Reining a western szakágak közül a legnépszerűbb a western lovasok körében, beleértve még azokat is, akik maguk nem versenyeznek. Valószínűleg azért, mert a reining ló az, amelyik legjobban megtestesíti az úgy nevezett western-ló képzetét - hosszú száron és a hátsó lábakból kiindulva dolgozik.

Nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, hogy a reining sport fejlődött talán a legtöbbet az elmúlt néhány évtized alatt a western-en belül. Mára a reining a  "western díjlovaglás" magasabb osztályába kvalifikálta magát és teljesen másképpen fest, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt: megalakult Ohio-ban az NRHA (National Reining Horse Assossiation), az 1990-ben rendezett NRHA Futurity-n (tenyészverseny) több, mint 700 ezer USD értékű pénznyereményt osztottak szét, és ma a reining az egyetlen western versenyszám, melyet a FEI is felvett a palettára és 2002-től a Lovas Világjátékok része lett.

Reining-et lovagolni bármilyen fajtájú lóval lehet, de természetesen az amerikai quarter horse uralja a terepet. A reining lónak agilisnak, gyorsnak és a lovas parancsaira érzékenynek és együttműködőnek kell lennie. Az erőteljes hátsó lábak és far kívánatosak, hogy a ló megtarthassa pozícióját a sliding stopnál vagy roll backnél, valamint jó koordinációs képesség kell a tökéletesen kivitelezett spinhez. A vágta manővereknél sok múlik a ló temperamentumán, hiszen a gyors körből egyik pillanatról a másikra egy teljesen lassú vágtára kell átállnia az előírt pályavonalat betartva.  A versenyen a bírók nézik a pontosságot, a ló átengedőségét, együttműködési készségét, egyensúlyát, és persze minél kevesebb a látható segítség a lovas részéről, annál több az esély a plusz pontok begyűjtésére.

Talán kicsit a FEI hatására is, pozitív irányban eltolódott a reining versenyeken a lovak életkora, hiszen ha őszinték akarunk lenni, hiába a quarter horse erőteljes felépítése, egy 3 éves csikó, csikó marad, mert sem mentálisan, sem csontozatilag még nem kész ló. Ha több évre tervezünk, egy jól felépített ló stabilabb hosszabb távon. A jól felépített lovon az idomítottságot és átengedőséget gondolom. Ha párhuzamot akarnánk vonni egy díjló és egy reining ló között, akkor szintén a több évre való gondolkodás az alap. Egy magasabb szintű díjlovas versenyt, ha megnézünk, legalább 8-9 éves lovakkal jönnek, és mire egy igazán nagydíjas lovat elvisznek versenyre, nem ritka a 12-14 éves ló sem. Egy stabilan felépített reining ló is kb. 6 évesen lesz ereje és idomítottsága teljében.

Én a magam részéről több lábon szeretek állni az idomítottság terén, és örülök, ha van mit előhúzni a tarsolyból, legyen az ülés-, láb-, hang- vagy kéz segítség. A ló szempontjából nagyon fontos, hogy mindig ugyanazt az egyértelmű utasítást kapja, amikor egy-egy feladatot kérünk tőle, így megtanul különbséget tenni, és megfelelően fog reagálni.

Az idomítás során egy kérdezz-felelek társasjáték alakul ki ló- és lovasa között. A lovas elhatározása, hogy mit szeretne megtanítani, de mindig a ló mondja meg, mennyi időre van szüksége, hogy elsajátítsa a feladatot.

A lovam, Monty 15 éves lesz az idén, és mi hosszú távra terveztünk.

Nuno Oliveira sokak szerint a XX. század legnagyobb lovas mestere. Ezt lehet vitatni, de az alábbi videót nem. Talán a legjobb rész 7:25-nél kezdődik (a mester hátra - előre - hátra vágtázik), de a többi rész sem kutya. A zenéért nem különösebben rajongok, de ide nagyon passzol. Szóval a hangerőt is lökjétek!

Bent Branderup hétvégi kurzusa három hét múlval lesz Wendlmuthban (Passau mellett, kb. négy és fél óra Budapesttől). Ha valaki nézőként szeretne részt venni az eseményen, ide kattintva (facebookon a megosztott esemény oldalára kattintva) kérem jelezze azt. Nagyon színvonalas elméleti előadásokra lehet a kurzuson számítani és a lóval résztvevők munkája pedig komoly segítséget jelenhet a nézőknek is. A szállásfoglalásban segítséget tudok adni és nyilván jó lenne, ha egy helyen tudnánk bandázni. De egynapos túraként is teljesíthető a szombati, vagy a vasárnapi nap!!!

Az utóbbi napokban többször találkoztam Fritz Thiedemann és lovának, Kronistnak videójával, illetve annak megosztásával. Különösen azért örültem a páros lovaglásának pozitív értékelésével, mert nem a napjainkban divatos kiképzési stílusnak megfelelő ló látható rajta, hanem a hagyományos, úgynevezett használati ló. Ez leglátványosabban a lépésmunkán érhető tetten. Thiedemann a lépést mindkét alkalommal a fenti, Joszipovich Zsigmond által a Lemondhatunk-e az idomító lovaglásról a modern használati lovak kiképzésében című cikkéhez csatolt ábráknak megfelelő tartással hajtja végre. Ilyet manapság nem nagyon lehet látni.

Fritz Thiedemannról csak annyit, hogy bár alapvetően díjugratóként tartják számon, egyéb eredményei mellett az 1952-es Helsinki olimpián, tehát egyugyanazon olimpián, díjugratásban egyéniben (Meteor nevű lovával), díjugratásban csapatban (Krosnist nevű lovával) is bonzérmes lett!

Nem kerülhetem meg, hogy a Zabla és Kengyel bejegyzései között ne emlékezzem meg Ács Józsefről, vagy ahogyan mindenki szólította, Púderről. Sokat gondolkodtam a megemlékezés formáján hiszen hetente legalább egyszer eszembe jut emléke, a mindenkiben szeretetet és jókedvet kiváltó, különleges személyisége. Az utolsó "lökést" Panyi Gyuri adta, a magyar magasugrató csúcsáról történő visszaemlékezésével (a bejegyzés ide kattintva olvasható), amikoris a csúcsbeállítás során készített felvétel utolsó kockáira hívta fel a figyelmet: Púder öröme látszik rajta, lovastársa teljesítménye láttán. Igen, ilyen ember volt Púder!

Púderhez híven két mondásával szeretnék tisztelegni előtte. Mindkettőt igen sokszor idézem. Ha ugyanis bármikor itallal kínálnak és kérdezik tőlem, hogy mit szeretnék (legyek bármilyen helyzetben is) mindig Őt idézem: "Egy korsó unikumot kérek - és valami erőset!" Ha pedig üzletről van szó, midig a lókereskedők alapfilozófiájára vonatkozó mondása jut eszembe: "Minden nap felkel egy hülye - csak meg kell találni."

Sajnos fényképet nem találtam Púderről, ha valakinek esetleg lenne, akkor kérem küldje meg nekem, azzal kiegészíteném ezt a bejegyzést. Ha pedig valakinek további idézete van Tőle, vagy története van emlékei között Róla, akkor ne hezitáljon azt ide kommentelni!

Az alábbiakban Panyi Gyuri írását közlöm Az öreg lovas útja című blogról. A bejegyzés közel egy éves. Ezért és mert nem vagyok a hortobágyi viszonyok ismerője, nem tudom, hogy a vonatkozó részlet aktuális-e, vagy sem. Mindezzel együtt a szöveget pusztán azért teszem közzé a Zabla és Kengyel blogban is mert szép, számomra hiteles, Gyurit pedig az egyik legjobb lovasembernek tartom Magyarországon és a szöveg az egyik legismertebb lovas sportteljesítményére való visszaemlékezése. Még akkor is ha én, a BMCS (Budapesti Menő Csávó) úgy vélem, hogy az MMCS (Mezőkeresztesi Menő Csávó) szóhasználatában néha meghaladja a Zabla és Kengyel határait. De Gyurit, azt hiszem, mindannyian így szeretjük. Az írás, Ács (Púder) Józseffel foglalkozó vége pedig különösen szíven ütött...

"Bár ez már egy eléggé elcsépelt videó, de ez is hozzám tartozik mint minden más ezen a blogon. A Sors fintora, hogy ennél sokkal nehezebb szakmai feladatokkal is  megbirkóztam már, mégis aki ismer, az ezzel azonosít be. Pedig ha listát kellene állítanom még az első tízbe sem férne be. Nagyon sok lovas sunnyad az ismeretlenség homályában, akikre ha egyszer rámosolyog a szerencse s lehetőséget kapnak, megmutatják a képességeiket, aztán csinálják tovább a dolgukat, amit a Sorsuk rájuk szabott.  Én is egy vagyok ezek közül, nem több nem kevesebb. Tudni kell még azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez nem '97-ben, hanem egy évvel korábban történt, és egy héttel azelőtt, hogy Hortobágyra jöttem volna, egy németországi versenyen (Illsfeld, Baden-Würtenberg tartományban) már sikerült megugranom a 2.15-öt. Így aztán amikor a Zilahy Pista megkérdezte, hogy akarok-e csúcskísérletet csinálni, rögtön igent mondtam. Nyilván elindultam a puissance-ba is, és annyira magabiztos voltam, hogy azt hittem megy itt minden magától mint az ágyba szarás, hiszen a múlt héten már megugrottam a 2.15-öt, úgyhogy itt az is elég ha lazábbra veszem a figurát. Na, sikerült is úgy lovagolnom mint valami nyegleó majomnak, és a 1.96 centimétert szépen észrevétlenül lesuhintanom  mindkét lovammal. Ezt a nagy égést, én meg előre elpofáztam, hogy mekkorákat ugrottam, most meg mindenki azt hiszi hazudtam. A magasugratás versenyszámát a Túri Józsi nyerte 2.05 méterrel. Ekkor jött a Zilahy Pisti, hogy ettől még megpróbálom a csúcsot megugrani...!? Már hogy a picsába ne próbálnám, hiszen eddig úgy néz ki, segget csináltam a számból, s összetehetem a két kezemet, hogy egyáltalán kapok még egy lehetőséget. Ugye, mennyire nem csak rajtunk múlnak a dolgok !?  Két próbálkozó volt, a Túri Józsi és én. Kettőnk közül én vágtam neki először, és mielőtt ráfordultam volna eszembe jutott a Királynő, amikor sikerült vele megugranom a 1.75 centimétert. Azt mondtam magamnak, semmi mást nem kell tennem csak azt amit akkor ott Mernyén a Királynővel tettem. Egyéb iránt a mai napig azt tartom, hogy aki a 1.70 centit meg tudja normálisan lovagolni, annak a két méterrel sem lesz semmi baja. Ezt csak úgy közbevetettem. Szóval ott tartottam, hogy annál többet nem tehetek, mint amit hajdanán Mernyén, és ha sikerül sikerül, ha nem akkor meg megérdemlem a gúnyos mosolyokat, minek járt fölöslegesen  a pofám.  Megpróbáltam a lehető legjobban összelovagolni, úgy hogy a tempó is megmaradjon, ez azonban korántsem volt olyan egyszerű, hiszen Django egy 192 centiméter (bottal) marmagasságú kis elefánt volt, akit nem lehetett csak úgy összecsomagolni. Nem is sikerült vele teljesen elengedtetnem a kezemet, kicsit fogott, de nem mertem jobban elengedni a fejét, mert féltem, hogy szétesik. A videón is látszik, hogy egy picit közel értem az ugráshoz, ezért az ugrás fölött nekem is nagyot kellett tornáznom azért, hogy a seggem ne maradjon a hátsó kápán, és a hátulja is átérjen, ha már egyszer az elejét sikerült felemelnie. Végül is sikerült, a videó tanúsága szerint. Köszönöm a lehetőséget a Zilahy Pistának, aki mindent megtett azért, hogy összegyűljön a pusztán tízezer ember abból a régióból, amit joggal nevezhetnénk Magyarország Aachen-jének. A Hortobágy a magyarországi lovasélet bölcsője, nincsen és nem is lesz hozzáfogható, hiába visznek el mindent a fővárosba az üzletemberek, az ott élők szívét nem tudják magukkal vinni. A németek sem vinnék a világ minden kincséért sem Aachent Berlinbe, mert tudják, hogy ha valaminek kitéped a szívét az meghal, azt már nem lehet feltámasztani, csak egy szobrot csinálni belőle, és nézegetni azt sóhajtozva, hogy "mi lovasnemzet vagyunk".....! Kérdezem én, milyen lovasnemzet az, aki ezt hagyja, aki nincs tisztában azzal, hogy mit művelnek a "lovasnemzetesek". Pár országot megjártam, és láttam igazi lovas szívű embereket, akiket mindenütt megbecsültek az adott országban, és ma ott tartunk, hogy külföldön előbb tudják felbecsülni az értékét a dolgoknak mint otthon. Ez a dilettantizmus eredménye. A szocializmusban kiirtották a lóállományunk legalább nyolcvan százalékát, és az hogy maradt még valami, azt azoknak az embereknek lehetne térden állva megköszönni, akik felismerték a vágólóban az értéket és befogták a kocsi elé. Onnan vették aztán vissza a határőrök és a megmaradt lovasiskolák. Na, most ezt a gyökeret tépik éppen nagy erővek kifelé, nem is merek odanézni. Büszke vagyok arra, hogy nem messze a Hortobágytól, Mezőkeresztesen nevelkedtem egy darabig, s talán éppen azért lett belőlem lovas, mert azokkal az emberekkel szívtam egy levegőt. Botrányosnak tartom amit ma a Hortobággyal tesznek, ez nem hogy lovasnemzetségre, de lelketlen szarháziságra, dilettantizmusra, idiótaságra, kapzsiságra és önteltségre  utal. Hidd el fáj tőle a szívem. Minden tiszteletem a pusztai embereké, és ha valaha is bele akarsz kóstolni  egy picit is milyen érzés igazi lovasemberek között lenni, menj le egy hétre a Hortobágyra, talán találsz ott még olyan embert akit nem sikerült elüldözniük a "lovasnemzeteseknek". És még valami. Szerepel ezen a videón egy ember, akit én nagyon kedveltem, tiszteltem, de ma már nincs közöttünk. "Púder"....!  Felajánlom  "Púdernek" ezt az ugrást, nekem már úgysincs rá szükségem......!"

Szalontai Virág írása:

Kétféle általános tévhit él a western sportlovaglásról a köztudatban: 

1. Az egyik hogy addig suttogjuk a lovat amíg fel nem megy a lószállítóra. Ez nem western sportlovaglás hanem natural horsemanship. Aminek módszereit persze használjuk a mindennapokban, de nem ez a végső célja a munkánknak.

2. A másik tévhit hogy kapukulcs méretű feszítőzablát és kegyetlen sarkantyút használunk a megregulázhatatlan lovaink kényszerítésére. Ami távol áll a valóságtól és a legjobban a western lovak kiképzési metódusa tud erre rácáfolni.

A western lovakat viszonylag fiatalon kezdik el belovagolni, ezért is állhattam ott a nyílt napon egy három és fél éves versenyre kész csikóval. A belovaglási időszak 2 és 3 éves kor között történik általában, ami alatt megtanulják az alapokat földről majd lóhátról egyaránt. Az első eszköz ami a ló fejére kerül az a kötőfék. Ezzel történik a futószáras munka, és az első felülések futószáron. A későbbiekben ezt cseréljuk bosalra amikor a lovas már önállóan irányítja a lovat a körkarámban. A bosal egy csepp alakú merev gyűrű ami a ló orrcsontjára fejt ki hatást és nem tartalmaz zablát. Az az előnye a kötőfékhez képest, hogy pontosabb jelzéseket tesz lehetővé a merevsége miatt, illetve a jobbra-ballra húzás helyett csavarodással kommunikál a lóval. Tehát a lovas akaratával vagy akarata ellenére sem tud olyan erőhatást kifejteni a lóra, ami annak kellemetlen érzést okoz.  Én nagyon sokáig használom ezt az eszközt a kiképzéshez, többször térek vissza rá ha új dolgot akarok tanítani, mert nem szeretném ha a tanítási folyamatban a lovamat bármilyen rossz élmény érné. Amit ezzel már megtanult, azt próblom későb zablával is kérni. Én akkor és csak akkor váltok át tartósan zablára, ha a lovam már olyan érzékenységi fokon van, hogy a bosallal leadható jelek tárházából kifogytam. A zabla egy sokkal precizebb eszköz mint a bosal, mert a húzásnak már tudunk irányt adni. A bosalal a lónak nincs igazán különbség hogy a kezemet a vállamhoz vagy a csípőmhöz közelítem. Ha csikózablával olyan szintre érkezik a lovam, hogy tud mindent az egykezes lovagláshoz, akkor térek át feszítőzablára. Kérdezhetnék erre azt persze, hogy miért nem lovagolok egy kézzel és csikózablával ha a ló készen áll rá? A válasz a két szerszám működési mechanizmusában rejlik. A képzés során folyamatosan arra törekszünk, hogy a ló fejét lefelé, a ló vállait viszont felfelé emeljük. A ló fejének lefelé való mozdítása a világ egyik legegyszerűbb dolga. Ezt lehet csinálni csikózablával, bosallal, akár még hangsegítséggel is. De ahoz hogy a ló megtanulja hogy a fej le a vállak viszont felfelé mozduljanak, már sokkal komplikáltabb segítségadásra van szükségünk. Ezt csikózablával a két kéz külön mozgatásával és lábsegítséggel érjük el. Ha viszont egy kézbe venném a csikózablát úgy megszűnne az a lehetőségem hogy egyik kézzel lefelé a másik kézzel felfelé irányuló segítséget adjak. És erre kínál megoldást a feszítózabla. A kezem emelésével egyszerre hat lefelé és felfelé irányúló segítség is. A zabla ahogy elforog a szájrész körül, nyomást gyakorol lefelé a tarkóra a tarkószíjon keresztül, viszont ezzel egy időben a szájszegletnél emeli a lovat. Így jönnek létre a lógó fejű, de egyensúlyban és összeszedetten mozgó westernlovak.

A western versenyeken ha a ló elmúlt 6 éves kötelező egy kézzel és feszítőzablával lovagolni. Ennek több oka van. Az egykezes lovagláshoz egy nagyon finom és jól képzett ló kell. Ha a lónak nincsenek maximális kontroll alatt a vállai, a feje vagy a fara, akkor egy kézzel ez nagyon hamar kiderül. Két kézzel túl sokat és túl észrevétlenül tudunk "csalni" hogy becsapjuk akár magunkat is a ló állapotáról. Mivel a cél hogy laza száron lovagoljunk a versenyen, azért kerülnek a képbe a látszólag durvának tűnő feszítőzablák. Ezekre azért van szükség hogy laza száron is tudjunk segítségeket adni a lónak. A lógó száron lovaglást nem úgy kell elképzelni hogy odadobom a szárat és had menjen. Hanem folyamatosan kommunikálok a lóval a kezem jobbra-balra illetve fel-le mozgatásával análkül hogy szoros kontaktom lenne a ló szájával. De isten őrizz hogy egy ilyen zablába tényleg belehúzzon rendesen az ember. Ez nem arra való, és akinek erre van szüksége, az a ló még nem áll készen sem a zablára sem a lógó száron lovaglásra. Azért készülnek bulisnak kinéző zablák hogy versenyen megmutathassam a bírónak, hogy igen, én ezzel is tudok lovagolni, a lovam olyan képzettségi szinten van hogy elfogadja ezt a zablát, és nekem nincs szükségem arra hogy a ló szájához nyúljak. Mert amíg ott van a rizikó hogy fel kell vennem a szárat egyszer is a verseny alatt, addig nem is használok ilyen zablát, mert a ló azonnal kitátja a száját ha belehúzok ezzel. Ezért is mutattam be a lovamat bosallal a nyílt napon annak ellenére hogy otthon már feszítővel edzünk. Mivel még csak néhány alkalommal volt egyáltalán a ranch kapuján kívül és ilyen tömeget még biztosan nem látott, ezért jobbnak éreztem ha inkább egy bátran használható eszközt választok, mert előfordulhatott volna hogy akár megijed és bele kell nyúlnom a szárba. Volt aki megkérdezte hogy ennyire bátor vagyok hogy zabla nélkül el merek jönni egy ilyen helyre, mert az ő lova már rég elvitte volna az első kutyacsaholáskor. Erre csak azt tudom felelni hogy azt a lovat, akit egy szál kötőfékkel nem lehet megállítani egy ilyen helyzetben, azt zablával sem lehet.

A Nemzetközi Lovas Szövetség a lovak képzettségét az idomítási skála alapján minősíti. Így, egyszerűen mondjuk: idomítási skála. Holott ezalatt a német idomítási skálát értjük. A német idomítási skála a lókiképzés egyfajta logikáját jelenti. Ha valaki a nemzetközi, vagy hazai versenyen vesz részt, akkor el kell fogadnia azt, hogy teljesítményét a német idomítási skála alapján ítélik meg. Holott létezik másik idomítási skála is.

A német idomítási skála tulajdonképpen az átengedőség eléréséhez ad segítséget a lókiképzőnek. Az átengedőség az idomítás legfőbb célja. Átengedő az a ló, amelyik a lovas legkisebb jelére (kívülről láthatatlan segítségére) a legkisebb ellenállás nélkül reagál. Az átengedőség elérését a német idomítási skála hat, építőkockaként egymásra épülő blokkal tartja megvalósíthatónak. Bár az egyes elemek egymással részben összefüggnek, durva megközelítéssel mégis azt lehet mondani, hogy a rákövetkező blokkokat csak az előző helyes teljesítése esetén lehet érvényesíteni, a skála egyes lépcsőfokai előfeltételei a következőnek.

A skála először 1912-ben jelent meg a német katonai lókiképzési útmutatóban, kidolgozójuk Redwitz tábornok és Heydelbreck ezredes volt. A kiképzés skála későbbi végső kidolgozásában Brücknek ezredes is részt vett a 20-as, 30-as években.

1. Az első elem az ütemesség. Az ütemességnek két előfeltétele van: a helyes lábsorrend és a patadobbanások közötti egyenlő időközök. De az előfeltételek fennállása esetén is lehet elsiető, vagy vontatott a ló mozgása - ekkor nem beszélhetünk helyes ütemességről.
2. A második elem az elengedettség. Az elengedettsget a megfelelő izomtónus és a hajlékony ízületek jellemzik. Az elengedettség nem fekete-fehér, vemhes-nem vemhes fogalom, az elengedettséget (az izmok nyújthatóságát, az ízületek hajlékonyságát) mindig lehet fokozni! Az német idomítási skála logikája azt mondja ki, hogy az elsiető, vagy vontatottan mozgó ló nem lehet elengedett.
3. A harmadik elem a támaszkodás. A támaszkodás a lovas keze és a ló szája közötti kontaktust jelenti. A támaszkodás nem egyenlő a száronléttel. A száronlét a lovas által meghatározott keret kitöltését jeleni. A keretet “elejét” azonban a lovas nem csak a szárral tudja meghatározni, ezért támaszkodás nélkül is lehet száron a ló! A támaszkodás nem szükséges feltétele a száronlétnek.
4. A negyedik elem a lendület. A lovas értelemben vett lendületnek semmi köze a fizikai értelemben használt lendülethez, ami a tömeggel és a sebességgel arányosítja a lendületet. A lovaglásban a sebességhez (az iramhoz) semmi köze a lendületnek! (Például az összeszedett ügetés attól nem lesz lendületes, hogy munkaügetést lovagol a lovas!) A magam részéről a lendület kifejezést mindig a szorgalommal társítom.
5. Az ötödik elem az egyenesség. Az egyenesség a ló patanyomvonalára vonatkozik. Az egyenesség ellentettje nem a hajlítottság, hanem a ferdeség. A hajlítottság kifejezés a ló gerincoszlopára vonatkozik, az egyenesség arra, hogy vajon az elülső lábakat a lovas a hátulsók előtt vezeti-e. A két patanyomon mozgó ló egyenesnek tekinthető. (Megjegyzendő, hogy tökéletesen két patanyomon nem tud haladni a ló, hiszen hátulsó lábai szélesebben állnak, mint az elülsők!) A fentiekből következik, hogy a hajlított ló lehet egyenes, ha két patanyomon jár, például köríven, vagy fordulatokban egyenesen kell a lovat vezetni. Ha a ló válla valamelyik irányba kiesik, azt ferdének kell minősíteni.
6. A hatodik elem az összeszedettség. Az összeszedettség a hátulsó lábak ízületeinek fokozott hajlításával és a nyak fokozott feligazodásával kialakuló állapot.

Érdekes, hogy a német idomítási skála egyáltalán nem foglalkozik az egyensúly kérdésével. Ha foglalkozna, akkor talán kevesebb egyensúlyi problémával lehetne találkozni a díjlovas versenyeken még a legmagasabb szinten is. Szintén érdekes, hogy az Irányelvek, mint a Német Lovas Szövetség kiadványa az első öt elem szabatos tárgyalása után milyen homályosan foglalkozik az összeszedettség fogalmával! Mindebből csak azt lehet levonni, hogy az idomítási skála nem egy mérnöki séma, ami mindenre megoldást ad! A lókiképzés ennél jóval összetettebb. Végezetül a fentiekhez hozzá kell tenni, hogy a német idomítási skála inkább a bírálatot, mintsem a kiképzést segíti!

A klasszikus lovasok más, a fentiektől eltérő logikát használnak, bár ez a skála is az átengedőséget célozza.

1. Első elemként a ló oldal irányú hajlíthatóságát vizsgálják. Az oldal irányú hajlítás a külső oldal izmainak nyújtását, az izmok megfelelő minőségűre való dolgozását célozza.
2. A második elem a ló nyakának mélyen előre nyújtása. Az olalirányú hajlítás eredményeként megnyúlt izomzat önmagától biztosítja a mélyen előrenyújtott nyakat!
3. A harmadik elem a hátulsó lábak hosszú előrelépése, ez az első két elem következménye.
4. A negyedik elem a hajlítás szerinti belső hátulsó láb súlypont felé léptetése. Ez a vállat be, csizmára való engedés, eleje körüli fordulatok gyakorlását jelenti. (Ez a skála a hátulsó lábak hajlítottságát először a belső hátulsó láb, majd a külső hátulsó láb, végül a két láb együttes súlypont felé léptetésével tanítja a lónak.)
5. Ötödik elem a külső hátulsó láb súlypont felé való léptetése. Ez a farat be, oldaljárás, hátulja körüli fordulatok gyakorlását jelenti.
6. Végül a hatodik elem a két láb együttes súlypont felé való léptetése.

A különböző skálák ügyében érdekes a magyar álláspont, amely az átengedőséget a végletes elengedettséggel köti össze. A nemzeti álláspontunk az elengedettség kapcsán négy fokozatot állapít meg:

1. Az első fokozat a lazítottság állapota, amelynek során a ló mozgásszervei elengedettek, de nem fejtenek ki tolóerőt.
2. A második fokozat a részleges elengedettség, amelynek során a ló már határozott tolóerőt mutat.
3. A harmadik fokozat a fokozottabb elengedettség, amelynek során a ló már az oldalhajlításokhoz szükséges izmait is elengedi, illetve megfelelően használja.
4. A negyedik fokozat a teljes elengedettség, amelynek során a ló az összes izmát és ízületét tartósan feszteleníti és ez az állapot állandósul. Ez “a ló tökéletes összeszedettségét jelenti és a teljes átengedőséghez vezet.”

Végezetül (a Lovas Nemzetben eredetileg megjelent cikket kiegészítve) rögzíteni kell Joszipovich Zsigmond skáláját, ami a Lemondhatunk-e az idomító lovaglásról a modern használati lovak képzésében című cikkében jelent meg.

1. Josipovichnál az első helyen az elengedettség áll.
2. A második elem az egyenesre igazítottság.
3. A harmadik elem az egyensúly.
4. A negyedik, befejező elem az öntartás.

Szintén az eredeti cikket kiegészítve, szeretném megjegyezni, hogy a különböző idomítási skálák mindegyike az átengedőséget célozza, ismeretük különböző nézőpontokat kínál a kiképzés helyzetének megítélésére, különböző megközelítéssel ad gondolatot a kiképzés további menetére.

"Megengedhetetlen, hogy a lovassegítségek "zenekarában" a szárak és a csizmák játsszák az első hegedű szerepét, az ülés pedig csak üstdobként járuljon hozzá a harmóniához. A modern versenysportban szinte csak a szárak segítségéről lehet hallani, a vádliról csak elvétve és az ülésről szinte soha. Ez a tény elárulja a lovasok hibás felfogását. Az igazság az, hogy ... a kéznek különlegesen passzív szerepe van [a helyesen kiképzett ló lovaglása során]. Az alsó lábszár legfőbb szerepe pedig az, hogy segítse a lovas súlypontjának precíz elhelyezését. A súlypont pontos "birtoklása" és a többi üléssegítség alkalmazása az alapja a mesteri lókiképzésnek."

Otto de la Croix, 1910.

(Ritter Dressage bejegyzése nyomán.)

Eddig egy kézzel, a kapicánon középre csatolt állásban lévő futószárral tanítottam az iskolaállj feladatot. Ehhez természetesen megfelelően átengedővé kellett válnia hátulról is. A ló megértette a feladatot, képessé vált rá, súlypontját hátra helyezve, az ízületeit meghajlítva lesüllyesztette farát. Már akár távolabbról, hosszabb futószáron is végrehajtotta, viszont a hátulról szinte „visszapattant”, a pozíciót nem tartotta ki. A másik probléma az volt, hogy mindkét kézen ugyanazt az elülső lábát emelte fel, ami a hajlítás inkorrektségét jelenti. Márpedig akkor lehet a lovas elégedett az iskolaállj minőségével, ha azt precíz hajlítottsággal, azt bizonyos ideig is megtartja. Máskülönben nem lehetséges az iskolafelvétel hatékony alkalmazása mozgás közben.

A feladat tanítását a ló elé állva, vele szembe fordulva folytattam. A kapicánt, vagy kantár pofaszíját kétoldalt, mindkét kézzel megfogtam. A mindkét oldalon kifejtett nyomás sokkal jobb eredményre vezetett. A ló követte a segítséget, végig kontroll alatt maradt. A két kéz egymástól függetlenül, mégis összehangoltan pontosan érzi a ló teljes hosszán a hátsó talpakig végigfutó átengedőséget, vagy az azonos oldali blokkokat, azt , hogy meddig enged a segítségnek a ló, hol van szükség korrekcióra. Szemben azzal, hogy kezdetben az iskolaállj gyakorlását egy kézzel kapicánnal gyakoroltam, most azt gondolom, hogy először addig kell két kézzel gyakorolni a feladatot, amíg egy kézzel is kivitelezhető lesz. A két kézzel történő gyakorlás eredményeként a ló a hátsó „holtponton” meg is tudta azt tartani magát, nem billent ki egyensúlyából, nem rugózott vissza, és végig elengedett maradt. A feladat végrehajtása során a belső kézben állítva tartott pálca segítségével keret hátsó végét is jelezni tudtam. A hajlítás elvesztésének kiküszöbölésére a következő megoldást látom: megtanítottam a lónak, hogy a pálcával a belső ülőcsont helyén alkalmazott nyomás ( ld. jobb, vagy bal ülés) hatására hajlítsa meg a gerincoszlopát. Így a pálca feladat közben nemcsak a hátsó keret meghatározására, de a belső oldali ülőcsont helyén alkalmazott nyomás adására is lehetőséget biztosít, vagyis a hajlítás megtartására. A ló előtt állva a két alkalmazandó segítség iránya ráadásul egy vonalba esik, így a kétfajta segítséget (hajlítás és keret) a pálcával könnyen lehet érvényesíteni.

Ruszák Mátyás megmutatta.

Miért jobbak és eredményesebbek, mint például a díjlovasok? Mert megfogadták George Morris intelmeit. Az alábbi idézetet a mester első magyarországi kurzusa után készült interjúból emeltem ki. A kérdező Mészáros Gyula:

Kérdés: Miben látja a hiba okát Magyarországon?

Válasz: Az edzőkben. A lovak és a lovasok nem lehetnek hibásak az edzőik miatt...Több szakirodalmat kell elolvasni. Nekem több száz könyvem van. Francia, német, olasz, angol és amerikai egyaránt. Sokat olvasok még mindig. Itt szerintem senki sem olvas...Először is minden szakirodalmi könyvet el kell olvasni! Aztán pedig az edzőnek a feladata, hogy ismerje a szakirodalmi könyveket és így ajánlani tudja mindig a legmegfelelőbbeket, könyvek és oktató videók terén egyaránt. A könyv, amit az asztalon látok előttem Némethy Bertalan könyve. Azt például hátulról előre betéve kell tudnia minden edzőnek!...Még egyszer kihangsúlyozom, hogy az edzőnek kell tudni megmondani, hogy tanítványuk milyen könyvet olvasson, vagy oktató videót nézzen meg! Mindemellett Európában nincsenek távolságok, hogy a lovasok és az edzők elmenjenek megnézni egy magas színtű versenyt, ahol a legjobbak indulnak. Üljenek be az autóba, menjenek el Franciaországba, Svájcba, vagy bárhová, hogy megnézhessék a legjobbakat. Egy kicsit lusták itt az emberek Magyarországon megítélésem szerint!

Párhuzamosságok:

A ló feje lovasa fejével, válla a vállával, csípője csípőjével mindig párhuzamos. Ezt a ló sohasem véti el. A hosszhajlítás során ezért a lovas a hajlítás irányába néz, belső válla hátrább, külső válla előrébb van azonos oldali csípőjénél.

A lovat alapvetően a lovas ülése hajlítja. Pollák Tamás úgynevezett jobb ülésben, Szilágyi Rita bal ülésben látható!

A fej, a váll és a csípő elfordítására és a belső ülőcsont lenyomására a ló "automatikusan" meghajlik.

A hangulat kétség kívül jó volt, de a szakma minőségi művelése sem maradt el. Részletek a további bejegyzésekben!

Készülődés (Kőhalmi Kálmán fotója)

Ilyenkor a selfie nem maradhat el. (Szalontai Zoltán, Kőhalmi Kálmán, Gőblyös István) :)

ZFC (Zita Fan Club) :)

"Xenophon már több mint 2000 éve megfogalmazta, hogy a ló hátulsó lábait előre, a ló súlypontja alá kell lovagolni és fel kell venni úgy, hogy az a hátulsó lábakat meghajlítsa. Aki ezt megérti, annak nem kell semmi egyéb szakirodalom. A Xenophon óta megjelent írások - beleértve saját könyvemiet is - csak a fenti megfogalmazás magyarázatai. De a fenti tételt másképp is össze lehet foglalni: A kéz könnyedsége a hátulsó lábtól ered." Bent Branderup

Már majdnem tíz éve annak, hogy egy kedves barátomtól egy Reich Károly grafikát kaptam. A grafikán egy ló és egy női alak látható. Minden áldott nap, amikor otthonról a lovardába indulok megnézem a képet és erőt merítek magamnak. Nem tudok ugyanis betelni azzal, hogy a művész milyen egyszerűen volt képes ábrázolni a két alakot. Néhány vonal az egész, mégis hibátlan. Néhány vonal az egész és kész. Mennyit kellet gyakorolni ahhoz, hogy képes legyen valaki ilyen egyszerűen kifejezni két alakot! Milyen művészi színtet kellett elérni ahhoz, hogy az egyszerűség egyben a tökéletesség is legyen!

A mesteri lókiképzés valójában az egyszerűséget célozza! A díjlovagló veresnyek ugyan teljesen félreviszik az eredeti gondolatot és azt sugallják, mintha valami különlegeset kellene mutatnia a mesterien kiképzett lónak: hihetetlen nagy iramfokozásokat, végletesen nagy hordozóerőt, dagadó izmokat, stb, stb... De ez nem így van, ez a XX. század tévedése. A díjlovas versenyeken látható lovak és képzettségük számomra olyanok mint a fotosoppolt női képek. Olyan ideált próbálnak felmutatni, amik az életben nem is léteznek. Még egyszer szeretném kijelenteni, hogy a mesteri lókiképzés az egyszerűséget célozza, a végletesség a belső tartalomban, a végletes együttműködésben mutatkozik meg. Az együttműködés adja a harmóniát, másodlagosan pedig a lovas és a ló hosszú távú mentális és fizikai egészségét. (Ha valaki a külcsínyt erőlteti, abba idő előtt tönkre megy a ló is és a lovas is.)

Tavaly felülhettem Pénzes Gábor lovaira. Gábor a lókiképzés igazi mestere! De, ha valaki a lovait kívülről szemléli, akkor az együttműködőkészség nyilvánvalósága mellett nem fog semmi különöset látni. Ám ha valaki felül a lovára és fegyvert vesz a kezébe, akkor azt fogja tapasztalni, hogy Gábor lova, maga a tökély, azt fogja érezni, hogy a ló nem is segítségekre, hanem szinte a lovas testének részeként reagál a lovas gondolataira.

Ugyan ezt éreztem a háten Sabine Oettel lován. A tökletességet! Azt éreztem, hogy a ló a testem része volt, amire gondoltam, azt végrehajtotta, legyen az hosszhajlítás, piaffe, passage, stb. Nem arra kellett gondolnom, hogy pontosan hogyan kell az adott feladat segítségét adni, hanem csak magára a feladatra és a ló úgy hajtotta azt végre, mint a kezem például egy pohár megfogását!

Lovaglását megörökítettem. Nem azért, mintha díjlovagló versenyeken esetleg ne lennének láthatóak fényesebb feladatvégrehajtások. Hanem azért, hogy az egyszerűség, a végletes együttműködőkészség kerüljön rögzítésre, és azért, hogy a lovas segítségadásai is rögzítésre kerüljenek. És saját magamnak, hogy emlékezzek!

És azért, mert a mestert tisztelem.