Tegnap megmutatták az oroszlánkörmüket. Olyan lókiképzői erényeket vonultattak fel, amit csak biztos szakmai tudás és ennek bázisán megélt tapasztalatokkal lehet felmutatni. Itt az új generáció! Jobb, ha már most megjegyzi mindenki a nevüket, mert a következő évtizedek róluk és a magyar lovaskultúra megújulásáról fognak szólni: Bóta, Zerinváry, Szirtes!

A lókiképzés, vagy annak bírálata nem esztétikai kérdés. A lókiképzés menetének megítélése nem szorítkozhat a formákra, mert alapvetően a tarlalom az, ami jóvá, vagy kevésbé jóvá, helyessé, vagy helytelenné teszi. Tartalmi kérdéseket pedig csak az tud megítélni, aki maga is szembesült a gyakorlat problémáival. A lókiképzésben ugyanis "a jóhoz közel áll a rossz". Egy sorozatos ugrásváltást az alapján nem lehet elbírálni, hogy meg tudja-e számolni valaki a vágtaurgások számát, vagy sem. A nyújtott ügetés nem attól jó, hogy látványosan dobálja-e az elülső lábát a ló, a piaffe nem attól jó, ha helyben toporog a ló.

Éppen ezért nagy bátorságról tesz tanubizonyságot az, aki lókiképzési kérdésekben nyilatkozik anélkül, hogy az adott színtre lovat képzett volna...

Milyen a jó támaszkodás? Egyáltalán milyen a jó kapcsolat ló és lovas között? A szár hatása, a kéz tartása, a ló tekintete mindent elárul.

Ez igen (Bogár Istvánt, Hevessy Barnabást, Fodor Gábort nézzétek):

Ez nem:

A fotó felhasználását a szerző letiltotta, az  ide  kattintva található. (Már a linkelést is letiltotta a tulajdonos, pedig saját, kiválogatott, a 2017. évi Magyar Díjlovagló Bajnokság eredményhirdetésén készült kép volt...) :(

Napjainkban az összeszedettség olyannyira kiment a divatból, hogy a legnagyobb versenyeken nem is lehet vele találkozni, az összeszedettséget követelő feladatokat munkairamban lovagolják. Pedig a lókiképzés kulcsa az összeszedettség.

A lókiképzés XX. századi története nagyfokú hasonlóságot mutat a modern képzőművészet elmúlt száz évben lezajlott változásaival. Míg a XIX. század végéig a művészi alkotások a kézművesség csúcskategóriáját alkották, addig mára a művészet többnyire a külsőségekre szorítkozik, csupán meghökkentő, különleges, egyedi szeretne lenni és nem alapkritérium az alkotó mesterségbeli tudása. A művészek a létszámában robbanásszerűen növekvő, de hozzáértés átlagos színvonalát tekintve drassztikusan csökkenő megrendelői környezethez igazodtak. A díjlovas szakma is azért van nehéz helyzetben, mert a versenyteljesítményekkel, valamint a ló- és lovasképzés során, a szakmához csak felületesen értők rajongását és elvárásait kell kielégítenie. Persze egészen más a perspektívája annak a lovasnak, aki nem a show-ra, nem a versenyekre készül, nem másnak óhajt megfelelni, hanem saját és lova örömét, egészséges (!) kiteljesülését keresi. Az ilyen lovas számára megkerülhetetlen az összeszedettség iskolája.

A lassúság nem összeszedettség

A rövid iram, a szerény előrehaladási sebesség önmagában nem jelent összeszedettséget. Hogyan is jelenthetne, hiszen akkor a piaffe összeszedettebb állapotot kívánna meg, mint a passage feladat, holott ténylegesen mindkettő ugyanazt az összseszedettséget jeleníti meg. Az összeszedettség egyrészről mentális állapotot jelent. A lónak a lovasra irányuló olyan koncentrációját, figyelmét, ami a kooperációt szolgálja. Olyasmi, mint amit az iskolában kér a tanár a „szedd össze magad!” felszólítással: szorgalmas együttműködést.

De az összeszedettség egy bizonyos fizikai állapotot is jelent. Olyat, mint amilyen helyzetbe hozza magát például egy mén a felvezetés során: nyakával feligazodik, teste összetolódik, lábait kis helyre „gyűjti össze”. Mindez azt célozza, hogy a számára különös helyzetben bármelyik irányba akár robbanásszerűen is meg tudjon indulni – támadjon, vagy meneküljön. És hát persze! Ez az összeszedettség célja – a mobilitás, a fordulékonyság biztosítása. Míg a mentális összeszedettég a ló szándékát, addig a fizikai összeszedettség mindennek a képességét biztosítja. A lassúság tehát nem összeszedettség, mert az iram puszta csökkentésével nem válik sem figyelmesebbé, sem fordulékonyabbá a ló.

Xenophon egy mondata

Xenophon i.e. IV. százdaban írt könyvében a lovaglás művészetét egy mondatba tudta foglalni. (Bent Branderup szerint a lovas szakirodalom összes többi műve ennek az egy mondatnak a kifejtése.) „Lovagold a lovad hátulsó lábát a súlypontja felé és alkamazz felvételt, hogy meghajlítsa hátulsó lábának összes izületét.” Minden lovasedző, szinte minden edzésen az összeszedettségről beszél, de azt, hogy valójában hogyan kell elérni, az ritkán hangzik el. Pedig hát Xenophon világosan leírta...

A csípőizület hajlítása

A lovakban mindenek előtt a lendületet, a hátulsó láb határozott előrelendülését kell kialakítani. A hátulsó láb szorgalmas és állandó szándékú (!) súlypont felé lépése, a lendület nem veleszületett, hanem tanult tulajdonsága a lónak, az csak fokról-fokra fejleszthető ki és állandósítható. A hátulsó láb határozott előrelendítésével a ló csípőizülete hajlik meg. Az előrelendítés, a súlypont alá lépés azért megkerülhetetlen, mert ellenkező esetben a felvétell, a ló súlypontjának hátravétele sikertelen lesz, az a hátulsó láb ellenállásába fog ütközni. Ennek megfelelően a lendületes járást, a lovas a kezével is érzi, az ellenállás nélküli, a ló testén akadálytalanul végighaladó felvevő segítség informálja a lovast a hátulsó lábak megfelelő aktivitásáról.

A térd és a csánk hajlítása

A csípőizület hajlítása (a lendület) után a térd és a csánk hajlításával kell foglalkozni: a lendületesen súlypont alá lépő ló súlypontját hátrafelé kell mozdítani, azaz fel kell venni a lovat. (A felvétel részleteit ebben a cikkben nem részletezem, azt más helyeken már többször megtettem.) Ha a felvétel hatására a térd és a csánk meghajlik, akkor a felvételt iskolafelvételnek nevezzük. Először ezt legegyszerűbb állóhelyben megtenni. Ez az iskolaállj, vagy ahogyan a régi magyar szakirodalomban lehet olvasni – az iskolaállás. (A módszer persze nem minden lónál alkalmazható, van ugyanis olyan ló, amely megálláskor egyből megmerevíti térdizületét. Az ilyen lónál nem alkalmazható az állóhelyben végzett iskolafelvétel, a felvétel iskolázását mozgásban kell mekisérelni.)

Ha a térd és a csánk hajlítása állóhelyben sikeres, akkor ugyanezt kell megpróbálni mozgás közben is. Természetesen először lépésben. A kiképzőnek két lehetősége van: vagy iskolaálljból indítja meg a lovat az iskolaegyensúly fenntartásával, vagy mozgás közben ad az iskolaálljban begyakrolot felvételt a lónek, hogy az iskolaegyensúlyba kerüljön. A probléma persze az, hogy először nehéz az iskolaegyensúly és a lendületesség egyidejű fenntartása: hol az egyensúlyon, hogy a lendületen kell „reszelnie” a kiképzőnek. A kéznek azért kell közben folyamatosan „figyelnie”, hogy ellenállás esetén a kiképző azonnal a lendület visszaállítását kezdeményezze.

A hátulsó lábakat akár külön is lehet iskolázni: a belső hátulsó láb előrelendülésekor előrehajtó segítséget ad a lovas, míg a külső hátulsó láb előrelendülésekor felvesz. A vállat be feladat a lendületet fokozza, a farat be feladat a súlypontot hátrafelé mozdítja.

A hátulsó láb tevékenységét hang és pálcasegítséggel fokozhatja a kiképző. A csánk alá, vagy az alcomb hátulsó részére adott pálcasegítség a hátulsó láb felemelését, a csánk és a térdizület hajlékonyságát fokozza. A felcomb hátulsó részére, vagy ülőgumó környékére adott pálcasegítség az előrelendítést, a lendületet, a csípőizület hajlítását fokozza. A farokrépa fölé adott pálcasegítség a csípő elfordítását javatja. A farbúbra adott segítség a hátulsó láb összes izületének hajlítását fokozza. Célszerű a különböző helyre adott pálcasegítségeket először kézen gyakorolni és azokat különböző hangsegítségekkel összekötni. Így a kiképző a későbbiekben a ló hátáról is különböző helyekre tud hangjával „segítséget adni”, akkor amikor egyébként fizikailag nehezen fér a pálcájával az adott helyhez.

A fiatal ló képzése a campagnelovaglással kezdődik. A kiképzésnek ez a része a lónak a lovas segítségadásaival való megismertetését, valamint a lendület kialkítását célozza. A lendület a hátulsó láb előrelendülése. A hátulsó láb előrelendülése független a láb hátralendülésétől. Míg a hátrelendülés szöge a tolóerővel, ezzel együtt a sebességgel arányos, addig az előrelendülés a hordozóerővel, a fordulékonysággal. A lendületnek azért nincs köze a sebességhez, az iramhoz, mert az előbbi a hátulsó láb előrelendülésével, míg a második a hátralendüléssel arányos. Ezért lehet (és kell) az összeszedett jármódokat lendületesen lovagolni.

A lendület kialakítása során kulcskérdés a ló egyenessége, ugyanis ferde lovat nem lehet felvenni, ennek hiányában  a lovas erőfeszítése nem a lendület, hanem a sebesség növelésében merül ki. Modern díjlovas versenyeken ezért látni ritkán lendületes lovat, annál inkább iram felett mozgó, az összeszedettséget munkairammal helyettesítő feladatmegoldásokat. Az egyenesség és a lendület kérdése azonban nem egyszerű, mert az egyenességet viszont csak a lendület birtokában lehet kialkítani. Josipovich Zsigmond ezért a lendület kialkításához ideiglenes megoldást javasol. Ez tulajodnképpen a campagnemunka.

A lendület kialakítása a képesség és szándék kifejlesztését egyaránt jelenti. A hátulsó láb előrelendítésének képessége az izmok és inak nyújthatóságán, az ízületek hajlékonyságán múlik. A ló lendületes mozgásra vonatkozó törekvése a szorgalom.

A campagnekiképzés 3-4 év hosszúságú. Ezt követi a magasiskolai kiképzés.

Direkt csizma

A ló hátsó lábának aktívizálása. A csizmaadással azonos oldali hátsó lábnak adott jel mely fokozza a megfelelő súlypont alálépést. Ezt a külső oldalon és a belső oldalon egyaránt alkalmazom. Aközben adom a jelet miközben mélyül a belső oldali ülőcsontom, akkor amikor egész folyamatában érzem hogy mélyül. Mert ilyenkor lép előre az az oldali belső láb. Ilyenkor van a levegőben.

Keretelő csizma

Ez a kerettartó csizma. Nem engedi, hogy a ló elsodródjon kifelé vagy befelé. Amikor a ló például belső csizma hatására nem a súlypont alá lép aktívabban hanem a belső első vagy hátsó mellett lévő lábak irányába lép el. Akkor a külső oldali csizmával keretet kell tartani vagyis meg kell állítani a rossz irányba elmozdulást. Erre szolgál a kerettartó csizmasegítség.

Belső csizma

Ez maga a hajlító csizma a belső oldalon Inside Lower Leg-nek hívja, e körül kell, hogy meghajoljon a ló. Helye nagyjából a heveder helyen van és e körül kell, hogy meghajoljon a ló. Amellett hogy kifejezett szerepet kap a belső ülőcsont a lábon lévő izmok nem szabad hogy feszesek legyenek. A felső test enyhe rotációjával kicsi feszülés jön létre a belső ülőcsonton és enyhe könnyülés a külsőn mely nagyban elősegíti a megfelelő hajlítást. A rotáció fentről kell hogy lefelé haladjon miközben ügyelni kell rá hogy a külső ülőcsont ne nyomódjon előre.

Külső csizma

A külső oldali hajlító csizma. Külső oldalon hajlítja a lovat úgy, hogy hátrébb van mint a belső csizma természetesen. Közben a külső oldalon nem szabad hogy le legyen nyomva a csípőcsont. A ló kezdeti lazításánál fel is lehet emelni többször a külső oldali ülőcsontot így jelezve a lónak szándékunkat a hajlításra.

Megelőző csizma

Megelőző csizma segítség ami azt gátolja, hogy a ló a hátsó lábával túlságosan ferdén belépjen maga alá. Ugyanígy ezt a külső oldalon is. Belső oldalon ezt a belső csizma segítséggel tudom gátolni külsőm pedig a külsővel. Ezt angolul preventing leg-nek hívják mert ez meg kell előzze nehogy megtörténjen.

Összeszedő csizma

Összeszedő csizma mely feladata rövidíteni a hátsólábak hátrafelé tolásának a többletét. Hasonlít a direkt csizmához a jeladási módja, annyi a különbség, hogy ezt a csizmasegítséget korábban adom már amikor felemeli a hátsó lábát a talajtól. Akkor adjuk amikor a lovas belső csípőcsontja utoljára van magasan!! Pl: összeszedett ügetésbe, piaff stb..

Ezek a csizmasegítségek nem egyenlő erősségűek. De befolyással vannak egymásra. A lovas magas szintű koncentrációját igénylik és kiváló ütemérzéket.

Cseppentő Réka írása

Szeptembertől novemberig ismét indulnak az egyhetes kurzusaim. Ne késlekedj, vágj bele!

A lovasérzés azért fontos, mert a ló hátán a lovas nem látja a lovát, arról, hogy mi és milyen minőségben "történik" csak lovasérzésén keresztül tájékozódhat. Helyes lovasérzés nélkül ezért nem lehet helyesen lovagolni.

Sokszor azt tapasztalom, hogy a lovasérzésre, mint született adottságra hivatkoznak. Ez nem így van: a lovasérzés tanulható. Ugyan úgy, mint más érzések. Illatról például sok étel felismerhető. Egy ausztrál nem biztos, hogy felismeri a töltöttkáposzta jellegzetes szagát, de megtanulhatja, ha megismeri az ételt és hozzá kapcsolja az érzéseit. Az érézés tanulható, de először ismeretek kellenek hozzá.

A lovasérzéssel is ez a helyzet. A helyes lovasérzésekre elméleti ismeretek alapján talál rá a lovas. Bizonyos érzéseket persze véletlenül is fellelhet a lovas, bizonyos érzésekre a lova is rávezetheti, bizonyos érzésekre magától is rájöhet. De vajon honnan tudhatja, hogy megélt érzése helyes, vagy sem, honnan tudhatja, hogy vannak-e még további más (számára ismeretlen) érzések is? Csakis az elméleti tudás alapján. Az alapján az elméleti tudás alapján, amit a lovas mesterek évszázadok, évezredek alatt összegyűjtöttek, megtapasztaltak, generációról generációra továbbadtak.

Az egyhetes képzés az igényes lovasok lehetősége. A hét során a kiképzés elveiről, érzésekről beszélek, beszélgetünk ezért különös képzettségre sem a ló sem a lovas részéről nincs szükség. Az elhangzottakat persze gyakorlatban is végigvesszük: álló helyben, vagy lassú mozgás közben a legnehezebb feladatokra is képes még a szerényebb képzettséggel rendelkező ló és lovas - az érzések pedig ugyan azok, mint a nagyobb iramokban, magasabb jármódokban.

Az egyhetes képzés vasárnapi érkezéssel kezdődik, hogy a ló hétfő reggel nyugodtan kezdhesse a közös munkát. A napi együttlét reggel nyolckor kezdődik, Zitával való foglalkozásomat lehet végigkövetni. Kilenctől tizenegy óráig elméleti képzés zajlik. Hétfőtől péntekig minden napnak saját tananyaga van, amit fotókkal videókkal demonstrálok. Az elméleti rész után a képzésben résztvevő lóval gyakorlatban is megvalósítjuk az elhangzottakat. A munka a ló és a lovas koncentrációs képességétől függőnen negyven-kilencven perces. Végül fiatalabb lovammal, Zazie-val dolgozom, amit szintén követhet a képzésen résztvevő.

Az egyhetes képzés péntek délután zárul. Új lehetőség: A képzésre nem feltétlenül kell lovat hozni, azt Fiónával, az iskolalovammal is el lehet végezni. Távolról érkező résztvevőknek szállás rendelkezésre áll. Részvétel előzetes egyeztetés alapján: +36303831375

A matematikában sejtésnek nevezzük az olyan állítást, ami a matematikai logika eszközeivel formálisan nem bizonyított, mégis erősen valószínű. Úgy látszik a lókiképzésben is létezik ilyesmi.

Szirtes Bence vetette fel, hogy a lovak természetes ferdesége balra kieső vállal, jobbra kieső csípővel érzékelhető. Bence sejtése az, hogy ha a ló ellenkezik, akkor a természetes ferdeséggel ellentétesen jobbra kezd vállazni, csípője pedig balra esik ki. Érdekes, de sokszor én is ezt tapasztalom.

Az összeszedés formális célja a hátulsó lábak ízületeinak meghajlítása. Ez két lépésben történik: a csípőízület majd és a térd, csánk meghajlításával. A térd és csánk hajlíása a vonatkozó ínredszer miatt egyszerre történik. A csípőízület hajlítása a hátulsó láb hosszan előrelendítésével történik. A csípőízület meghajlítása előfeltétele a térd és csánk ízület meghajlításának. A három ízület egyszerre történő hajlítása a konchalítás.

A csípőízület halítása, a hátulsó láb súlypont alá léptetése képesség és szándék kérdése. Ki kell nyújtani a hátulsó láb izmait és inait (képesség) és kellően szorgalmassá kell tenni a lovat, hogy az alálépést önmagától, folyamatosan biztosítsa. A térd és a csánk meghalítása ugyanis a súlypont felé lépő hátulsó lábakra történő súlyfelvétellel (felvétellel, paráddal) történik és az összeszedés kezdeti szakaszában a felvevő segítésggel egy időben nehéz fenntartani a hátulsó lábak hosszan súlypont felé történő lépését. A hátulsó lábak képességének és szándékának kialakítása a campagnelovaglás. A campagnekiképzés a német idomítási skála logikája szerint a lókiképzés második szakasza, a tolóerő kifejlesztésének szakasza. 

A parti vitorlás az az ember a ki a partról remekül meg tudja mondani, hogyan kell állítgatni a vitorlákat, merre kell navigálni, stb., stb. A parti vitorlásnak vannak mindig a legjobb szakmai teóriái. A parti vitorlásnak mindig vannak indokai saját sikertelenségére: a szakmai meg nem értés, a pozíciókban lévők hozzá nem értése, a nemzeti széthúzás, Mohács, Trianon, a minket mindenki bánt, a bezzeg külföldön, a rossz időjárás, a jó időjárás, az éppen akkor sántult le, sorolhatnám. A parti vitorlás az, akitől nem lehet megkérdezni sem azt, hogy ki a mestere, sem azt, hogy hol vannak a mesterien kiképzett lovai, lovasai. A parti vitorlás az örök újrakezdő, az örök reménykedő, a parti vitorlás: az örök MAJD MOST!

Pedig hát okos ember hülyéskedik...

Nem kétséges, hogy az!

(fotó: Supliz Anna)

Az összeszedettségre törekvő lovas gyakran tapasztalja, hogy a ló feszes mozgással, a hátulsól lábak tolóerejnek erőteljes használatával áll ellen, mozgása eközben lebegőssé, passage szerűvé válik. Annak ellenére, hogy ez nyilvánvaló ellenkezés, mégis nagy a kísértés arra, hogy valamilyen kompromisszumként, a látványos mozgás kedvéért, a passage "tanítása" érdekében a kiképző ezt elfogadja, sőt esetenként támogassa ezt. Nagyon gyakran megfigyelhető ez a díjlovas versenyeken, amikor már a nagydíj kategóriát el sem értő lovak passage szerűen mozognak. De akkor is tetten érhető, amikor kiképzők arról beszélnek, hogy van olyan ló, amelyik a passage feladatot előbb tanulja meg, mint a piaffe feladatot.

Mindez helytelen, mindez a kísértés, a könnyű út elfogadása - a ló ilyenkor nem tol, hanem tologat, ellenkezik, a kiképző ilyenkor arra tanítja lovát, hogyan kell az összeszedettségből kibújnia. A helyes passage csakis a helyes piaffe feladatból következhet, a passage piaffe előre. Mi lesz a nehezebb, hosszabb, nagyobb türelmet kívánó út választásával a különbség? A helytelen passage a feszesség miatt izzadságszagú, feszes szárral, feszes háttal végrehajtott feladat, ami csak karikatúrája a helyes passage végtelen könnyedségéek és harmonikusságának. A helyes passage a lovaglás talán legszebb feladata. 

Balla Ráhel sikeresen bemutatta a kézen történő munka tesztjét. Munkájához ezúton gratulálok és további sikereket kívánok.

A kézen történő munka (munka kantárral) abban különbözik a vezetőszáron végzett munkától, hogy a kiképzőnek nem csak maga felé, hanem a másik irányba is meg kell tudni hajlítani lovát: a vállat be, farat be, farat ki, oldaljárás, perdülés, repulon (eleje körüli fordulat farat be jelleggel) feladatokat lépésben, a külső és belső oldalról, valamint előről (a lóval szemben állva, hátrafelé mozogva), mindkét kézen végre kell tudni hajtani. A teszt során képzői tudást kell bemutatni, azt, hogy a vizsgázó a hosszhajlításokat pedagógiai (lókiképzési) szempontokat figyelembe véve bármely pozícióból képes teljesíteni. A teszt a Sabine Oettel által vezetett Escuela Eqitabilis lovasakadémia tesztsorához illeszkedik, remélem minél többen ott is be tudjátok mutatni.

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak aktualizált névsora ide kattintva található.

Megérkeztem Dániába, 14 fok, szakad az eső. Augusztus van... A tengeri átkelés során vihar volt, majd kidobtam a taccsot. Most meg egyedül vagyok és már az első nap rám tört a honvágy. Még jó, hogy Zita itt van. Tudom, hogy kivételesen jó dolgom van, de azért mégis csak 14 fok, szél és eső. (Na jó, most egy kicsit kisütött a nap.) Itt aratáshoz készülődnek. :) Szóval nem véletlen, hogy a Kiskunságról álmodozom. :) Ilyen csak ott lehetséges. Szeretlek Magyarország!!!!

(Nagyképernyőt, hangerőt csutkára!)

Annak idején, amikor Dallos Gyulánál lovagoltam és versenyeztem, a versenynégyszögbe való belovaglás előtti utolsó tanácsa az volt rendszeresen, hogy "Koncentrálj, Kisfiam!" (A három diplomámból már kettőt megszereztem, egyetemi doktor voltam, de még mindig Kisfiamnak szólított. Lehet, hogy ma is így tenne, ha találkoznánk. Gyulával, Beával, Zsófival igen szoros kapcsolatunk volt nem csak nekem, de szüleimnek is.) A "Koncentrálj, Kisfiam!" tanácsra azonban mindig agyvérzést kaptam. Miért nem mond valami konkrét tanácsot? - gondoltam, de mára tudom, hogy én is ezt mondanám. A koncentráció a lovaglás egyik legfontosabb része - amilyen erősen koncentrál a lovas, olyan figyelmet kap vissza lovától.

A fotón Dallos Gyula tart edzést nekem Csongoron, a régi Nemzeti Lovardában, úgy 40 éve... (Lehet, hogy csak 35.) :)

Zsófi, a napokban iskolalovamat, Fiónát lovagolja. A képen a helyesen támaszkodó ló látszik, pontosan ugyanolyan, mint amit a katonai szabályzat előír. Mindez persze távol áll a sportlovaglás "korszerűnek" mondott és a versenyeken preferált formájától:

1. A tarkó a legmagasabb pont, a nyak enyhén ívelt, homlokvonal a függőleges előtt.

2. A hátulsó lábakból induló lendület végighalad a lovon és könnyed támaszkodást biztosítva érkezik meg a zablához, a ló szája csukva van, a lendület hatására a ló vesz támaszkodást a lovas kezén, a kapcsolat megteremtése érdekében nem kell a lovas kezének hátrafelé hatnia.

3. A lendület a messzire előrelendülő hátulsó láb látványában és a vállak könnyedségében mutatkozik.

4. A könnyed támaszkodás a lendület mellett a helyes egyensúly jele.

5. A jó lovon könnyű szépen ülni... :)

Dr. Nagy Sándorral harmadik éve dolgozom együtt. Lovával, Kokóval, nem csak hogy eljutott a piaffe feladat végrehajtásáig, de néhány hete vizsgát is tett. Munkáját az alábbi videó mutatja.

A szakma, valamint a ló iránti kellő alázattal, elkötelezettséggel és igényességgel bárki (!) képes lovának megtanítani a díjlovaglás csúcsfeladatát: a piaffe-ot. A piaffe, mint az ügetés iskolajármódja a lókiképzés komolyabb részének alapfeladata - a passage, a vágta iskolajármódjainak és a levade megkerülhetetlen előfeladata. Segítségével végletesen összeszedhetővé válik a ló.

A felvételből mindenki merítsen motivációt napi munkájához, amihez ezúton is mindenkinek sok erőt és egészséget kívánok. 

Jászszentlászlón még nem halt ki a virtus! :)

Írásaimban mindig ragaszkodom az elődök, a lovas mesterek álláspontjához, a cikkek szinte minden mondatának meg tudom mondani szakirodalmi forrását. Hogyan is tehetnék másképp? Ha nagy ritkán mégis saját gondolatot közlök, vagy bizonyos szakkérdésekben saját megközelítést fogalmazok meg, azt kivétel nélkül minden alkalommal jelzem. Az alábbi írás ebbe a kategóriába esik.

Pontosabban nem is saját gondolatot szeretnék közölni, hanem arról a polémiáról, elmélkedésről, illetve a számomra levonható tanulságokról szeretnék beszámolni, ami az elmúlt napokban a carriere jármód kapcsán lezajlott. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem gondolom magam tévedhetetlennek, hiszen a szakkérdések kutatása, vizsgálata nem az a műfaj, ahol már menet közben a végső igazságok birtokában lehetne bárki is, így számomra nem nehézség, akár nagy nyilvánosság előtt is szembenézni a későbbi eredmények birtokában nyilvánvalóvá váló esetleges tévedéssel.

Az eszmecsere tulajdonképpen abból indult ki, hogy létezik-e olyan jármód, mint ami a régi százforintos hátoldalán látható. Lotz Károly, a Menekülés a közelgő vihar elől című közismert festményényén ugyanis a lovak egy bizonyos jármód lebegési fázisában láthatóak úgy, hogy az elülső és hátulsó lábaik egymás mellett vannak. Én ezt a mozgást carriere jármódnak azonosítom. Hagyományosan a lovak ilyen ábrázolása nem egyedi, stílszerűen legyen elég itt csak a régi ötvenforintos bankjegyre utalni, ahol szintén hasonló pozícióban láthatóak a lovak. A „probléma” az, hogy bár napjainkra a fotózás igen elterjedt, mégsem lehet a fotókon hasonló mozdulatú lovat fellelni. Ezért fel kell tenni a kérdést, hogy vajon létezik-e ilyen mozdulat, vagy az elmúlt századok festői rossz megfigyelők voltak és hibásan ábrázolták a ló mozgását. Ilyenkor persze sokan Eadweard Muybridge-re szoktak hivatkozni – véleményem szerint hibásan. Muybridge a XIX. század végén elsőként vizsgálta mozgóképfelvétellel a ló mozgását és bizonyította a versenyvágta lebegési fázisának létezését, valamint a jármód négyütemű voltát. De eredménye nem jelenti azt, hogy ne létezhetne az általa megfigyelttől eltérő jármód, nem jelenti azt, hogy ne létezne olyan jármód, mint amit Lotz ábrázol!

Nagyon érdekesek voltak számomra Egyed Anna ló-egészségügyi szakállatorvos felvetései. Az általa mutatott lassított videó felvételeken jól látszik, hogy a kutyánál versenytempóban megjelenik a festményen ábrázolt helyzet, amikor a két elülső és a két hátulsó láb egymás mellé kerül. A lovak azonban másképp mozognak, a napjainkban látható versenyvágta lebegési fázisának nincs olyan pillanata, amikor a lábak egyszerre párosával egymás mellé kerülnének. Anna álláspontja az, hogy a különbség legfőbb oka a testméret és testsúlybeli különbség és a ló ezért nem használja ezt a mozgásformát.

Valami hasonlót persze igen. Nem kétséges ugyanis, hogy álljból, vagy lassú vágtából történő igen erős gyorsításnál a ló mozgása kétüteművé válik: a carriere jármódot ennek megfelelően úgy szokták leírni, hogy azt a startgépből kiugró versenylónál lehet legjobban megfigyelni. De szintén világosan látszik a kétütemű mozgás a barrel racing versenyeken: a hordót megkerülve kétütemben indulnak el a lovak. De ez a mozgás nem azonos a Lotz által ábrázolttal, ennek a mozgásnak nincs lebegési fázisa. Mesteremnek, Sabine Oettelnek is ez az álláspontja: szerinte a redoppból (a vágta igen össszeszedett, szinte állóhelyben végzett jármódjából) történő erőteljes előrelovaglás során a ló kétütemű mozgással indul meg, de ilyenkor a lónak nincs lebegési fázisa. Mindezek alapján azt kellene mondani, hogy a régi művészek hibáztak, a lovak ábrázolása helytelen volt.

Azonban a hagyományos magyar szakirodalomban világosan írnak erről a jármódról. Alistai Máttyus 1828-ban kiadott műve külön fejezetben foglalkozik a carriere jármóddal, amit ő sebes futtatásnak nevez. Olyan jármódról ír, ami a normál vágtától eltérően nem három, hanem kétütemű. Alistai is leírja, hogy a mozgást a startoló versenylovaknál lehet legjobban megfigyelni. Mindezzel együtt a XIX. századi szerző határozottan állítja, hogy a carriere gyorsabb jármód, mint a vágta: „...a futtatás nem egyéb, hanem a lónak legsebesebb vágtatása, melyben csak szaladni tud.” Alistai tehát nem csupán megindulásról tesz említést, hanem olyan mozgásról, amit hosszabb távon is alkalmaztak a korabeli lovasok.

Ugyanezt állítja a Lovaglás, hajtás és málhásállatvezetés című katonai szabályzat a XX. század első felében: „A futtatás a legnagyobb erőfeszítésig fokozott vágta.” A katonai szabályzat ugyan nem írja le a megváltozott lábsorrendet, mégis olyan jármódot ír le, amit vágtából való átmenettel (!) javasol végrehajtani. A futtatás hosszát a szabályzat 250 (!) méterben maximalizálja, a lovak egészségének védelme érdekében és jelzi, hogy lovaglására csak ritkán szabad sort keríteni.

Mégis miért van akkor az, hogy napjainkban még a lóversenyeken sem lehet carriere jármóddal találkozni? Erre talán az a megjegyzés adhat magyarázatot, amit mindkét fent említett szakírásban meg lehet találni. Mind Alistai, mind a katonai szabályzat hangsúlyozza, hogy a jármódot a szárak mérsékelt engedésével, a felsőtest függőleges közelében tartásával kell meglovagolni. Ez szemben áll napjaink gyakorlatával, amikor is a versenylovasok előredőlve, nagy nyakszabadságot biztosítva lovagolnak. A különbség hasonló, mint amilyen eltérést tapasztalunk napjaink és az elmúlt évszázad ugratási stílusában és ami az ugratás napjaink és a hagyományosnak tekinthető megközelítésben van. A kortárs ugrólovasok teljesítményszemléletéből fakadóan campagne ugrást kérnek lovuktól: a lovak a hátulsó lábakról elugorva, az elülsőkön landolnak. Ehhez a lovasoknak előre kell dőlniük, teljes szárszabadságot adva. Régen a szempont a lovak fordulékonyságának fenntartása volt az akadály vétele után, ezért a lovasok iskolaugrásra törekedtek: arra, hogy a hátulsó lábról elugorva a ló négy lábra, vagy a hátulsó lábaira érkezzen. Ehhez mérsékelten hátra kellett dőlni a szármérték megtartása mellett.

Mindennek megfelelően a carriere jármódot, illetve annak tanítását a passage jármódhoz tudom hasonlítani. Ahogyan a helyes passage jármódot a piaffe jármód előrelovaglásával kell tanítani, úgy azt képzelem, hogy a carriere jármód a redopp előrelovaglásából fejleszthető ki. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy Lotz ábrázolása helyes volt, a ló képes a vágtánál gyorsabb kétütemű jármódra néhány száz méter hosszon.

Sokan úgy gondolják és maga a díjlovas szabályzat is azt állítja, hogy az oldaljárást négy patanyomon kell végrehajtani. Ez téves, hibás gondolat. Az oldaljárás átlóvonalon végrehajtott farat be feladat. A farat be feladt lényege, hogy a ló gerincoszlopának oldalirányú hajlítása mellett a hajlítás szerinti külső hátulsó láb a ló súlypontja felé lépjen. Ez a hajlítás szerinti belső elülső láb irányában van. Ezért ha nem három, hanem négy patanyomon végzi a ló a feladatot, akkor annak semmi értelme nincs, hiszen a ló nem a súlypont felé lép.

A kérdésben Keméry Pál 1954-ben fogalmazta meg nemzeti álláspontunkat: "A farat be gyakorlatnál...a ló hátulját térítjük befelé úgy, hogy a külső hátulsó és a belső elülső láb egyvonalon haladjon."

Persze ebből az is következik, hogy az oldaljárás (farat be, farat ki) során az elülső lábak szinte nem lépnek keresztbe, hanem szinte csak előre lépnek, mivel a vállak a menetirányra csaknem merőlegesen állnak, mint ahogyan azt Keméry (farat ki) ábrája mutatja.

A díjlovas szabályzat "engedményét", hogy a farat be feladatot négy patanyomon kell végrehajtani (amivel tulajdonképpen az elülső lábak keresztbelépését írja elő) csak a látvány szempontja indokolja, az szakmai szempontból nem fogadható el.

Az elmúlt hetekben olyan fotót vadásztam, ami azt lómozdulatot ábrázolja, mint ami a régi százforintoson látható. Vonatkozó posztom ide kattintva található. És hát hol máshol találtam meg? Hát persze, hogy az Erdélyi Lovasok facebook oldalának fejlécén. Nem tudom, milyen lovak láthatóak rajta, de azt gondolom, hogy erdélyi magyar lovak.

Hogy mégis miért nem különös, hogy itt találtam meg, amit mindent felkutatva kerestem. Mert a magyar lovasszív része a carriere jármód. Az a közös kultúránk (az a magyar lovaskultúra), hogy valahol mélyen belül mindannyian azt képzeljük a jó lóról, azt gondoljuk jónak, mint ami a képen látszik. És nehogy azt gondolja bárki, hogy a világ más tájain ez ugyanígy van! Európa nyugati és északi felén egészen mást gondolnak a lóról. Ott más lófajták vannak. Szívük mélyén persze ugyanarra áhítoznak, mint amit mi is szépnek és természetesnek gondolunk. De "bernáthegyi kutyáikkal" hogyan is álmodozhatnának falkavadászatról! :)

Köszönöm a fotót Erdélyi Lovasok. Köszönöm, hogy tartjátok a magyar lovaskultúrát. Hisz a kultúra idehaza is kopik, az eredeti cikk nyomán számtalan támadást kaptam, hogy ilyen mozdulat nem is létezik. De hát persze, hogy van - legalábbis Erdélyben! Lotz Károly mégis jól látta, Jókai mégis jól írta! Legalábbis a képen látható kiscsikó úgy tudja! :)

Nemzeti lovaskultúránk alapvetése, hogy a természetben, mozgás közben a ló a négy lábát egyenlően kívánja terhelni és erre törekszik a lovassal végzett munka közben is. A négy láb egyenlő teherviselését nyakának mozgatásával (felemelésével vagy méyre süllyesztésével, illetve oldalra való elmozdításával) biztosítja. A nyak tevékenységét azért nem korlátozhatja a lovas, mert akkor a ló elveszti egyensúlyozási képességét, elveszti egyensúlyát - elveszti fordulékonyságát, megmerevíti magát, rosszabb esetben túlterheli lábait és megsérül (porcleválás, ín- és izomsérülés). A nyak mindig ott van jó helyen, ahová a ló helyezi, azt önmagában (a lábak tevékenységének figyelembe vétele nélkül) se "mélyre lovagolni", se feligazítani, se oldalra mozdítani nem szabad. 

A négy láb egyenlő teherviselésének megszűnése nem csak úgy állhat elő, hogy a ló az elejére esik (az elülső lábaira jut többletteher), hanem úgy is, hogy az egymás melletti lábak hordanak eltérő terhet. Ilyenkor a ló nyakát oldalra mozdítja, ezzel elveszti egyenességét, sebessége csak durva szársegítségekkel szabályozható, a felvételek "nem mennek keresztül" a lovon és ezért előbb-utóbb az elejére is fog esni.

Ezt a helyzetet mutatja a fenti fotó. A ló a jobb vállát túlterheli, túlságosan a belső oldalra dől, ezért balra mozdítja fejét. Olyan, mint a rossz motoros, aki a kanyarokban bizonytalanságától, ügyetlenségétől fogva nem tud együtt mozogni a géppel. A fotón a ló teste is szinte két részre esik szét, a ló válla túlterehelésének eredményeképpen feladja hajlítottságát, fejét rossz irányba billenti. Gerincoszlopa nem képez egységes ívet, tarkójánál kifelé hajlik. "Alul"  befelé dől, "felül" pedig kifelé. Pontosan ugyanez a helyzet, amikor lovaglás közben, például fordulatokban, oldaljárásnál rossz irányba fordítja a ló a fejét. A fej helyzetét a ló hátáról a fülek magasságának vizsgálatával tudja helyesen megítélni a lovas. A fenti képen a jobboldali fülnek mélyebben kellene elhelyezkednie.

A vállbefelé járás a vállat be feladat hagyományos megnevezése nemzeti szakirodalmunkban. Érdekes kifejezés - szeretem. Azért, mert talán jobban kifejezi a vállat be lényegét. Mert a hajlítottság és a három patanyomon való mozgás csak formai követelménye a feladatnak. A lényeg ugyanis nem ez, hanem a vállak vezethetőségének, ezzel együtt könnyedségének kialakítása és a ló figyelmének a lovas felé fordítása. Mindez különösen látszik a futószáron végzett feladatvégrehajtás során.

A vállat be feladatot futószáron végezhetjük direkt szársegítséggel (a futószár bevezeti a ló vállait), indirekt szársegítséggel (a pálca a ló marja fölött a külső vállra mutatva vezeti be a ló vállát) és belső csizmasegítséggel (a pálca a belső csizma helyére, vagy a belső csípőre mutatva kifelé vezeti a csípőt, ami a vállat befelé vezeti). Ez utóbbi azonban csak akkor "működik", ha a ló ténylegesen elfogadja a belső oldalra ható nyomást. Nem fog eredményre vezetni, ha a ló nem enged a nyomásnak (a csípő nem tér kifelé) és ha csak részben enged a nyomásnak (a csípő kitér, de a vállak is kifelé indulnak). A nyomás helyes elfogadása esetén a csípők kitérésével egyidejűleg a vállak a futószárazó felé indulnak (a külső elülső láb nem kifelé, hanem az íven előre, vagy akár kissé a lovas felé lendül). Ilyenkor a ló önmagától helyes hajlításba kerül, fejét, tekintetét és ezzel együtt a figyelmét a futószárazó felé fordítja, a kiképző pedig általánosságban azt tapasztalja, hogy a vállak megkönnyülnek, ló mozgása felfényesedik: nem gyorsul fel, de mégis szinte el akar repülni.

A múlt héten látogatóban jártam Halász Péternél. Lovával, Vaqueroval közösen dolgoztunk. A munka során Péter sikeresen bemutatta a futószárazás tesztjét. Munkájához ezúton is gratulálok.

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak aktualizált névsora ide kattintva található.

Irtózom a kiképzetten vásárolt lóval való versenyzéstől. Azért, mert az üzenete legtöbbször hazug, olyan, mintha a mercédeszbe beülő sofőr azt állítaná, hogy tud gépkocsit gyártani, mégpedig a legjobbat. És hát valljuk be: a más által képzett lovon történő versenyzésnek nagy hagyománya van a hazai díjlovaglásban úgy a felnőtteknél, mint a fiatal lovasoknál. Hozadéka pedig semmi. Ugyanis lókiképzést csak lókiképzés során lehet tanulni, márpedig vett lovon ez lehetetlen.