Augusztus 21-22-én Jesús Morales Sánchez szemináriumot tart a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. A szeminárium mindkét napon délelőtt 9 órakor kezdődik. Az eseményt Vilcsek Alexandra szervezi, nála még lovasként is lehet telefonon (06305712402), vagy az FB-n (kapcsolatot ide kattintva találod) jelentkezni, de nézőként is magas szakmai színvonalú és különleges élményben lehet része a látogatóknak. Napi látogatói jegy 6000 forint.
A piaffe a minőségi lókiképzés kulcsfeladata. A piaffe szerszám, mondhatnánk munkaeszköz: olyan mint villanyszerelőnek a csavarhúzó, ácsnak a szekerce.
Mindezzel együtt még a legmagasabb szintű versenyeken is általában hibás piaffe feladatot lehet látni. Az ugyan, amit a lovasok bemutatnak hasonlít a piaffe-ra, de mégis valahogyan életidegennek, „műanyag” mozgásnak hat. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a piaffe feladat természetellenes lenne, ami természetellenesség egyben a díjlovasok kiképzésének végső pontját jelenti, hiszen – gondolhatnánk – hová is lehetne onnan továbbhaladni. Sok lovastól pont azért áll távol a díjlovaglás, mert a sportágat ezzel a természetellenességgel azonosítják, és pont a hibás feladatvégrehajtás miatt elfogadhatatlan számukra a lókiképzés célja, vagy ilyen végeredménye. Pedig valójában a díjlovasok pont az ellenkezőjére törekszenek.
Azt gondolom, hogy mindez a hibás szabályzatokból, a pontatlan elvárásokból következik, mert egyébként, pusztán a formájukat tekintve, az előírásoknak tökéletesen megfelelnek a versenyeken bemutatott piaffe-ok. A díjlovagló szabályzat például így fogalmaz: „A piaffe nagymértékben összeszedett, kadencírozott, a lábak átlós emelésével végrehajtott mozgás, ami azt a benyomást adja, hogy a ló egyhelyben mozog.“ Ugyanezt erősíti meg a német és ezzel a nemzetközi megközelítést alapvetően meghatározó Irányelvek is.: „(A piaffe) ütemes, emelkedett mozgás, csaknem helyben. Az átlós lábpár ügetésszerűen egyidejűleg lép talajra és emelkedik fel, de lebegési fázis nélkül.“ Mindkét meghatározás valamiféle kétütemű, az átlós lábak egyidejű felemelésével végrehajtott mozgást ír le. Megjegyzem, hogy ezekből a definíciókból nem derül ki, hogy pontosan mi is a piaffe. Mindkét leírást csak az érti, aki tudja, hogy miről van szó, akinek van elképzelése a piaffe feladatról, aki már látott piaffe-ot! Ha valaki nem tudja milyen a piaffe, akkor az ezekből a leírásokból nem értheti meg!
Érdekes, hogy nemzeti hagyományunk a fentiektől határozottan eltérő meghatározást követ. A magyar szerzők a piaffe-ot egybehangzónan nem valamiféle mozgásnak, hanem határozottan ügetésnek tartják! Alistai Nepomuk János a XIX. század elején így ír: "A fellebbi oskolában a' lónak ügetésbéli helyben való mozdulása (Piaffe-nek) neveztetik." De ugyan ezt állítja Kókay Pál is a XX. század elején: „A piaffe nem más, mint ügetés helyben. Más szavakkal: Az ütem teljes függetlenítése a tempótól.“ A magyar megközelítésben tehát a piaffe ügetés!
A szabályzat és az Irányelvek zavara persze érthető, ugyanis a piaffe-nak nincs kifejezett lebegési fázisa. Márpedig az ügetésnek van. Az ügetés kétütemű, lebegési fázzissal rendelkező jármód. Ezt az ellentmondást oldja fel Keméry Pál meghatározása a múlt század ötvenes éveiben kiadott Idomítólovaglás című könyvben: „A piaffe az iskolaügetés lábsorrendjében végzett ügetés helyben.“ A piaffe tehát ügetés, de mint iskolajármód nem rendelkezik kifejezett lebegési fázissal! Keméry megfogalmazása borotvaélesen pontos és a magyar hagyományokat követi. Ugyanezt állítja egyébként Kókay Pál is, amikor a piaffe legfontosabb szempontjáról, mondhatánk a piaffe „szívéről“ ír: „Jól véssük emlékezetünkbe, hogy a piaffe iskolázásának lényege és éltető eleme az előrefelé történő mozgás!” Itt kell megjegyeznem, hogy annak idején, amikor lovagolni kezdtem, az Intermediaire II.-es feladatban és a Nagydíjban volt feladat a piaffe és Intermediaire II-es feladat a piaffe-ban kötelező előrehaladást írt elő. Nem véletlenül!
Szóval a piaffe ügetés és ennek megfelelően nem a kiképzés természetidegen végcélja, hanem a kiképzés természetes eszköze. Segítségével lehet igazán ügyessé és fordulékonnyá tenni a lovat ügetésben. A mozgáskultúrát ugyanis mindig lassú mozgás közben lehet fejleszteni, ennek megfelelően először piaffe feladatban, vagy az úgynevezett féllépésben (egy patanyomnyi előrehaladás) képes a ló iskolaegyensúlyban ügetni.
A piaffe végletesen tisztázza a ló számára az ütem és az iram közötti különbséget. Az egyes jármódokban a ló ütemének állandónak kell lenni, függetlenül az iramtól, vagyis a ló haladási sebességétől. Az iram és az ütem függetlenségét lépésben, az iskolalépéssel is lehet gyakorolni, de ügetésben mindez jóval kifejezettebb a ló számára.
A piaffe erősíti és hajlékonnyá teszi a lovat. A rövid, iskolaügetésben végzett munka igen nagy erőt igényel. Nem csak a hátulsó lábakra esik többletteher, hanem a törzsizmokat is erősen igénybe veszi. A piaffe gyakorlása során a ló gyorsan „megszuszogósodik“. A hajlékonyság növelését a piaffe-ban szükséges végletes elengedettség biztosítja.
A piaffe előkészíti a passage feladatot. A passage nem más, mint iskolaegyensúlyban végrehajtott ügetés, a passage nem más mint piaffe előre. Hát persze! Csak az a ló képes mozgás közben is megtartani iskolaegyensúlyát ügetésben, amelyik állóhelyben, vagy közel állóhelyben már képes rá. Passage-hoz hasonló mozgást persze más módon is lehet tanítani, de az nem vezet helyes végeredményre. Jó piaffe nélkül nincs jó passage, a rossz piaffe viszonyt a helytelen passage jele bármit mutasson is a ló passage-ban!
A piaffe előkészíti az iskolavágtát, a redoppot és a terre a terre-t. A mozgáskultúra iskolázásának alapszabálya az, hogy mindent először lassú mozgás közben kell begyakorolni. Ezért először mintent álljban, vagy lépésben kell kell elsajátítania a lónak. Ha lépésben megy, akkor lehet ugyanazt ügetésben is megpróbálni, ha pedig ügetésben is megy, akkor lehet vágtával is próbálkozni. Ezért van az, hogy a vágta iskolaegyensúlyban végrehajtott feladatainak előkészítője a piaffe.
A piaffe végletesen fokozza a lendületet. Hogyan is van ez? A piaffe? Igen, mert a lendület a hátulsó lábaknak a súlypont felé való lépését jelenti és a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez, iramához. A piaffe feladatban a hátulsó lábak végletesen a súlypont felé lépnek, ezért a jó piaffe az egyik leglendületesebb feladat. Nem véletlenül hangsúlyozza a lendület fontosságát a díjlovagló szabályzat.
A piaffe fokozza az összeszedettséget. A piaffe feladatban a lónak össze kell tolódnia, fel kell igazodnia, figyelmével a lovas felé kell végletesen fordulnia.
A piaffe fokozza az átengedőséget. Az átengedőség fokozódása miatt van az, hogy a jó piaffe az élénk lovat nyugtatja, a lomhát élénkíti. A piaffe szorgalmassá teszi a lovat.
Végül, de nem utolsósorban a piaffe a lovast is segíti. Az Irányelvek világosan ír erről: (A piaffe értéke) a ló gimnasztikai kiképzésének tökéletesítésén túl abban rejlik, hogy továbbképzi a lovast a lókiképzés művészetében. A lovasművészet ezen koronájának művelése közben felbecsülhetetlen értékű új ismeretekhez jut és képességei a lovaglás minden területén megszilárdulnak.
Keméry: "A ló lovagoltsága akkor érte el tetőfokát, amikor a használati egyensúly tartása a ló természetes tartásává válik."
Keméry Pál, elődjének, Josipovich Zsigmond álláspontját erősíti, aki így ír: "Mert hajlítómunka nélkül nincs feszültség feloldása, a feszültség feloldása nélkül nincs egyenesreigazítás, az egyenesreigazítás nélkül nincs egyensúly, az egyensúly nélkül nincs öntartás, az öntartás nélkül pedig nincs katona-, ugró-, vadász-, vagy iskolaló!"
Moys Elemér huszárezredes a következőket írja az iskolalépésről:
"A mesteri, úgynevezett iskolalovaglás az iskolalépésen alapszik, azzal kezdődik és azon épül föl...Az iskolalépés kitűnő testedző tornagyakorlat, melynek révén a ló valamennyi szervét működésbe hozza. Ez a gimnasztika ügyessé, hajlékonnyá és fürgévé teszi, tetszetős tartást kölcsönöz neki, nem szólván arról, hogy tökéletes egyensúllyal ajándékozza meg. Nemkülönben előkészíti még az összes iskolajármódokra, főképpen pedig az összeszedésre, mely már magában véve a sima, egyenes és akadálytalan bevezető útja a passage-nak és a piaffe-nak. Az iskolalépés tulajdonképpen nem egyéb, mint a helyesen végrehajtott paffe-nak a fele...Az iskolalépés által a ló egész biztosan és helyesen a szárra kerül, miközben a szárak a kézben rugószerűen feszülnek meg, mintha gumiból készülnének...A ló ugyanakkor összeszedi magát, így nyakának rövid és magas feligazításban törtnő megszegését is önmaga eszközli...Egyedül csak az iskolalépés által tudja a lovas elérni azt, hogy az ügetés minden fajtájában a ló helyes, szabályos, de emellett szép, lendületes, könnyed mozgást fejtsen ki. Hasonlóképpen a vágtatásban is a 3-as ütemű és a 4-es ütemű (iskolagalopp), valamint a 2-es ütemű (redopp) vágtatást is az iskolalépés érleli meg."
Az alábbi videó nem paffe, hanem iskolalépést mutat!
Tegnap ismét ráleltem Nuno Oliviera mondására: "Legyen a kezetek olyan, mint a beton, ha a ló ellenáll, de mint a vaj, ha enged!" Szóval, puha kéz nincs, okos kéz van!
Az elmúlt két napot Fülöpházán töltöttük. A Kunfakó Ünnep előkészítéseként (részleteket ide kattintva találhatod) "miniedzőtábort" tartottunk. Résztvevői Csikós Bálint, Fülöp Zsolt, Hárskúti Manó, Zerinváry Szilárd volt.
Az Alföld - a magyar táj és az emberek békességes acélossága pedig ismét megérintett...
A videó a közös munka végén készült, amikor kislányom, Zita és Zsoló hazasétáltak a lovakkal.
Vonatkozó cikkemet ide kattintva lehet olvasni. Az alábbiakban Tényi Adrien kiváló hozzászólását teszem közzé:
A csikó a lendületet nem képes összeszedettségként értelmezni, és ilyen téren nem is szabad „bedobni a mélyvízbe”. Sem fizikailag, sem szellemileg nem alkalmas ilyesmire. Viszont szükség van arra, hogy a csikót is ahhoz szoktassuk, hogy lendületesen mozogjon, a lábait ne dobálja, a hátsó lábai minél nagyobb szögben elmozduljanak. Ettől erősödnek meg a megfelelő izmai, és ettől alakult ki a lóban az „igény a lendületességre”, ráadásul a lendületes mozgás nem ad lehetőséget a tipegésből fakadó mozgáshibák és egyensúlybéli hiányosságok kialakulására. Idővel ez a fajta lendület szépen, lassan konvertálható az általad említett összeszedettséggé. Ez persze hosszú munka. Munka közben „jutalomként” rendszeresen kirágatjuk a szárakat. Ennek az én olvasatomban a követkető funkciói vannak: a jól végzett feladat után a nyomás levétele a lóról, az izmok és az elme pihentetése, a csikókori iram-lendület (vagy iram-előrelovagoltság) állapothoz való visszatérés. A ló ebben a nyújtott nyakú, előre súlyozott állapotban megtalálja az otthonos, legelő testtartáshoz hasonló állapotot, lekerül róla a zabla által okozott nyomás, és ezzel relaxált állapotba kerül. Mint, mikor az ember munka után belép az otthonába. Jó, mert ismerős és kényelmes. Valójában ez azt sugallja, hogy a lendület, az „előre” több módon is megvalósulhat. Iram és összeszedettség között kell „elosztani” a lóban lévő lendületet. Egyszer az egyik, máskora másik javára billen a mérleg. A jól képzett, ügyes ló a végletekig képes az egyik és a másik közti váltásra. Ha azt kérem, iram nélküli végletes összeszedettségben fejezi ki a lendületet, ha azt, összeszedettség nélküli iramban, ami nem az elrohanást, hanem egy ritmusos, kvázi nyújtott jármódot jelent, amelyben a zabla után nyúlva, egyenesen megnyúlva, elengedetten közlekedik a ló. Minél ügyesebb és képzettebb a lovam, annál ügyesebben és gyorsabban tudok váltogatni a kettő között és annál precízebben tudok tőle köztes állapotot kérni. Nem utolsó sorban pedig annál nagyobb összeszedettségre képes. Az ideális állapot, ha pl. piaffe-ból pár lépés alatt könnyedén ki tudom rágatni a szárakat. Nem kitépetni a kezemből, nem belefektetni a lovat, nem kirángattatni, hanem puhán leengedni a ló fejét, és engedni előre billenve fokozatosan magas iramú és minimalizált összeszedettségű ügetésbe átcsapni. Ehhez persze kell, hogy a lovamnak legyen lendülete. Ez pedig ott kezdődik, hogy megkérem a csikót a kezdetek kezdetén, hogy kicsit gyorsabban menjen, mint amúgy menne. Ezt amúgy szívesen csinálja, hiszen lehet szaladni. Később pedig az erősödik meg benne, hogy a kiegyensúlyozott előre haladó mozgás alapvetően örvendetes. Az első lépés az „előre” felé tehát valóban a hagyományosan értelmezett előre. Persze nem úgy, ahogy a díjlovas versenyeken látjuk: annak köze nincs ehhez, mert ők elmulasztják ezt a lépést. Meg akarják lovagolni azt a lendületet is, amelyre még az igény sem alakult ki a lóban, és mikor már kiüresedett a ló, és sikerült végre a lendület helyére hátratépni a fejét, akkor megpróbálják sarkanytúval pótolni azt a lendületes ló alapvető érzékenységét a csizmára. Ezért tapasztaljuk azt, hogy az elejére eltett ló széles klimpírozások közepette tagolatlanul gurulni kezd előre. Persze ehhez kell a jó alapadottságú ló, mert a kevésbé látványos mozgású lovon esélytelen lenne ezt szépnek láttatni. A személyes tapasztalatom, hogy pont a látványos mozgású lovakat szokás a legjobban elrontani, mert nem merül fel az igény arra, hogy a lovat megtanítsák mozogni, önmagát és az embert hordozni, hiszen „már magától is szépen csinálja”.
A lendület nem más, mint „a szél a vitorlában”: az erő a lóban, ami kitölti a keretet. A lóban adott a lendület. Ha a keret tág, nagy területen oszlik el hosszában, és kicsi a sűrűsége, olyan, mint a „langyos lehellet”, ha a keret szűk, összesűrűsödik kis helyre és robbanékonnyá. Az utóbbi állapot az izmok nagymértékű terhelésével és a testtartás megváltozásával jár, ezért csak az edzett ló képes ügyesen végrehajtani. A testtartás megváltozásának hozadéka, hogy a hátsó lábak fölé tolódik a ló testsúlya, tehát viszonylagosan valóban előrébb tolódnak a hátsó lábak. (Valójában nem a hátsó lábak mennek előrefelé, hanem az egész test hátra.) Kellő lendület hiányában azonban nem ez az állapot jön létre, hanem az ellentéte: a ló az elejére esik, a fara felbillen. Az összeszedett állapot okozta izmokat érő többletterhelés alól a lovat a szárak kirágatásával és a kiképzéstani előre hagyományos előrébe való átengedésével lehet mentesíteni. A két fogalom tehát nem elválasztható, hanem egymás sziámi ikrei.
Az egyenesen és előre pusztán annyit jelenthetett, hogy „fiam, ne maszatolj, vedd két csizma közé a lovat, és engedj neki akkora szárat mindkét oldalon, hogy kényelmesen tudjon előre menni”. A fentiek ennek már csak folyományai.
Sokan idézik Gustav Steinbrecht mondását: "Lovagold a lovad előre és állítsd egyenesre!" Nagyon egyszerűen hangzik, de magukat a fogalmakat "előre" és "egyenesen" nehéz helyesen értelmezni. És vajon lehetne-e a mondást úgy használni, hogy "Lovagold a lovat egyenesen és előre"? A fogalmaknak van-e sorrendjük?
Előre
A modern díjlovaglás egyik leglátványosabb problémája az előrelovaglás fogalmának félreértéséből következik. Minden alkalommal meglep, de a lovasok még a legnagyobb világversenyeken is a lendületes összeszedett jármódok helyett munkairamokat lovagolnak. Nagyon látványosak például az ügetésben végrehajtott oldaljárások, a lovak szinte “repülnek” de valójában nem az a feladat. Az oldaljárást minden esetben összeszedett ügetésben kell végrehajtani! A nagy iram nem jelent lendületességet, a nagy iram nem jelent előrelovaglást, a nagy irammal csak az összeszedettséget veszti el a lovas. Hiába tapsol a publikum, hiába döntögetnek “világcsúcsokat” a négyszögben, a munkaügetésben végrehajtott oldaljárás nem lendületes összeszedett ügetés.
Az előre kifejezés ugyanis nem sebességet, nem a nagy iramot jelenti! Azt jelenti, hogy a hátulsó lábak messze, előre a súlypont felé lendülnek. Az előre kifejezés nem a lóra, hanem a hátulsó lábakra vonatkozik. Könnyen érthetően ír erről Kókay, amikor a hátulsó láb előre és hátra lendülésének szögéről fogalmaz. Számára az előre azt jelenti, hogy a hátulsó láb előrelendülésének szögét növeli a lovas. Tulajdonképpen ez a lendület. Másképp fogalmazva ez a hordozóerő. Ennek hiányában a ló nem lehet kellő egyensúlyban, a ló képtelen saját és lovasa tömgét szabályozottan mozgatni.
Igen, az előrelovaglás a szög mértékének növelését, vagy a kellően nagy mértékének fenntartását jelenti. Van olyan ló persze, amelyik alapadottságanál fogva messze, a súlypont felé előrelendíti hátulsó lábát. Szintén Kókay fogalmaz erről úgy, hogy ezeknek a lovaknak erős a természetes elengedettségük. Ez olyan adottság, ami kellő figyelem nélkül elveszhet, beszűkülhet. Van olyan ló viszont, amelyiknél az előrelendülés természettől fogva szerényebb. Ezeknél a lovaknál ezt ki kell fejleszteni. Az előrelendülés mértéke ugyanis fejleszthető! A hátulsó láb izmait és inait kell nyújthatóvá tenni, az izületeket hajlékonnyá tenni és ezzel a szerényebb adottságú ló mozgása is felfényesíthető!
De hogyan lehet a hátulsó lábakat előrelovagolni az iram fokozása nélkül? Úgy, hogy a hátulsó láb aktivitásának fenntartása, vagy növelése mellett a lovas a ló súlypontját nem engedi előreesni, “hátul tarja”, vagy esetleg hátrafelé mozdítja (a hátulsó lábakhoz képest). Erre való a felvétel. Míg az előrelovaglásnak csak a hátulsó lábra kell hatnia, addig a felvételnek a ló teljes testére! Ha a felvétellel a lovas csak a lova nyakát lovagolja, a szárak hatására csak a nyak igazodik fel és hátra, akkor a lovas egyrészről akadályozza a hátulsó lábak előrelendülését, az ilyen tevékenysége az előrelovaglás ellen hat. De azzal is akadályozza az előrelovaglást, hogy ha a nyak rövidítése után ismét nyújtani akarja a ló nyakát, akkor az ismét az elejére esik, hiszen a ló testének súlypontja elöl van. Ha a lovas képtelen a szárakkal lova egész testére hatni, akkor a ló folyamatosan vonal mögé kerül, a toroktáj folyamatosan zárttá válik. Az előrelovaglás feltétele tehát a helyesen végrehajtott felvételeken, félfelvételeken alapul.
Egyenesen
Az egyenesség kérdése igen összetett fogalom. Könyveket lehetne írni pontos meghatározásáról. Az egyenesség semmiképpen nem függ össze a gerinc egyenességével! A hajlított ló is lehet egyenes! Például ívek lovaglásakor a ló a hajlított gerinc ellenére egyenes!
Az egyenességet röviden leginkább annak hatásával lehet leírni. Akkor egyenes a ló, ha a hátulsó lábakban képződő lendület végighalad a lovon és eljut egészen a zabláig. Ezt a lovas a könnyed támaszkodáson érzi, a külső szemlélő pedig mindezt a vállak megkönnyülésén, a lábtövek magasabbra emelkedésén, a felfényesedett mozgásban látja.
Meg lehet persze fogalmazni az egyenességet úgy is, hogy akkor egyenes a ló, ha két patanyomon mozog. Ez azonban bizonyos egyszerűsítést jelent, hiszen a ló nem tud pontosan két patanyomon mozogni, mert a hátulsó lábak szélesebben állnak az elülsőknél. Ezért általában a belső lábak egyvonalúságát szokták figyelni. Azonban a hosszhajlításokban, a három patanyomon végrehajtott feladatoknál is (helyes végrehajtás esetén) eljut a hátulsó lábakban ébredő erő a zablákig, ezért a jó hosszhajlítások is (lovaglási értelemben) egyenes lovat követelnek. Ezért van az, hogy az egyenességet a vállak helyes helyzetével jellemzik a klasszikus szerzők, a vállaknak úgymond a hátulsó lábak előtt kell lenniük.
Előre egyenesen, vagy egyenesen előre?
A klasszikus hasonlat az egyenesség kialakítását, az erőnek a ló testén való végighaladását a kerti locsolócsőhöz hasonlítja. A megtört csövön a víz két módon tud végighaladni: az egyik mód az, ha kiegyenesítjük a csövet, a másik az, ha felerősítjük a víznyomást. Az első a ló vállainak a csípők elé lovaglása, a második a kellő lendület kialakítása. A vállak csípők elé lovaglását csak hosszhajlítással lehet elérni. A ló gerincoszlopának meghajlításával ugyanis a megszűnik a csípő és a váll külön-külön szabályozásának szükségessége (a rugalmas gerincoszlop miatt a váll is és a csípőis külön-külön tud jobbra is és balra is kitérni az ideális helyzettől), a gerincoszlop meghajlításának eredményeként az egyenességet egy ponton lehet szabályozni: a vállakat a csípőnél, a csípő helyzetét a vállaknál is “be tudja” állítani a lovas. A ló olyanná válik “mint a banán a falnál”. A vállak kifelé történő vezetésével a csípők befelé mozdulnak és fordítva, a csípők kifelé vezetésével a vállak befelé mozdulnak és fordítva. A hosszhajlításhoz azonban a toroktájat ki kell nyitni, különben a lovas nem tudja állításba hozni a ló koponyáját. Zárt toroktáj esetén ugyanis az állkapocs nyomni fogja a közvetlenül mögötte elhelyezkedő izmot és ez fájdalmas. A nyitott toroktáj viszont hosszú nyakat feltételez. Ezért van sorrend a két fogalom között. Steinbrecht állítása csak úgy értelmes, hogy előre és egyenesen, úgy nem, hogy egyenesen és előre. Először előrefelé kell lovagolni a lovat, csak azután lehet foglalkozni az egyenességgel.
Sokan a végletes mélyrelovaglásban keresik a toroktáj megnyitásának módját. Ez helytelen. A végletes mélyrelovaglás esetén a ló elveszti szükésges egyensúlyi helyzetét, vállait túlterheli, mozgásának harmóniáját elveszti. Mások a nyak és tarkó felemelésével keresik a toroktáj megnyitását. Ez sem helyes, mert a relatív feligazítás túlzásba vitele a marnál blokkolja a lovat, merev hátulsó lábakat eredményez. Ezért tagadták elődeink a baucherizmust, a tarkó extrém magasra emelését a kiképzés kezdetén. Nemzeti megközelítésünk a hosszan előrenyújtott nyakkal való lovaglást preferálta: “A nyakat se le, se fel - lovagold ott, ahol az természetesen elhelyezkedik!”
A Szentivánéji Piaffe Show 2016 fotóit ide kattintva találod. Nekem az alábbi három a kedvenc fotóm, de a linkra kattintva válogass Te is a fotók közül!
Ne feledjétek: július 7-én Első Csütörtök lesz! A munkát 18:00 órakor kezdjük. Fiónát Enikő fogja lovagolni. A munka a száronlét erősítését, a lendület növelését fogja célozni. Másodikként Zazie-t futószárazom, majd kantárban kézen dolgozom vele. Lépésben és ügetésben fogok hosszhajlításokat gyakorolni vele. Végül Zitát fogom lovagolni, "célkeresztben" a vágtamunka.
Mindenkit szetetettel várok. Helyszín: Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda. Belépő: 2000 Ft.
Sokfajta adomány, tehetség létezik. Ki ebben erős, ki abban. Zerinváry Szilárdnak, a Magyar Lovaskultúra Tiszteletbeli Lovagjának az a különleges képessége, hogy szinte mágikus hatalma van a lovak felett: bármilyen lovat együttműködésre, engedelmességre tud késztetni. Ezt, illetve munkáját mutatja az alábbi videó:
Kislányaim az elmúlt években Szabó Miklóshoz, a Szabó és Sáli lovasiskola tulajdonosához jártak lovagolni. Miklós munkájához ezúton is gratulálok. A fenti fotón bal oldalon Cili Fiónával, jobb oldalon Zita Zazie-vel látható.
Mert hisz nyereg nélkül terepen! Mi kell több?
"A piaffe az iskolaügetés lábsorrendjében végzett ügetés helyben." - fogalmazta meg 1954-ben az örkénytábori lovas generáció még élő közössége. Nem tudjuk pontosan kik voltak a közösség tagjai, valószínűleg Keméry, Máchánszky, és dr. Kósa-Reznek részese volt. A meghatározás két lényeges elemet tartalmaz:
1. A piaffe feladatot nem ügetés, hanem iskolaügetés lábsorrendben hajtja végre a ló, azaz a piaffe-nak nincs kifejezett lebegési fázisa. Sokan azt állítják, hogy igenis van lebegési fázisa a piaffe-nak, de elődeink álláspontja világos: nem véletlen, hogy keméryék nem az ügetés, hanem az iskolaügetés kifejezést használták.
2. A piaffe ügetés és nem "ütemes, emelkedett mozgás" mint ahogyan azt a német álláspontot megfogalmazó Irányelvek állítja. Ez a magyar álláspont leglényegesebb eltérése a német megközelítéstől. Az ütemes, helyben végzett mozgás nem piaffe, az csupán "rókatánc". A piafe olyannyira ügetés, hogy Kókay szerint a piaffe tulajdonképpen "az ütem teljes függetlenítése a tempótól". Kókay állítása az évszázados magyar gondolatot tükrözi, hiszen Alistáli Nepomuk János könyvében ugyanezt lehet olvasni: "A fellebbi oskolában a' lónak ügetésbéli helyben való mozdulása (Piaffe-nek) neveztetik." Ennek kapcsán kell kiemelni Kókay örök érvényű mondását: "Jól véssük emlékezetünkbe, hogy a piaffe iskolázásának lényege és éltető eleme az előrefelé történő helyváltoztatás."
A piaffe-ban a ló fara lesüllyed, az alkar vízszintesig, a hátulsó láb patája a másik láb bokájának magasságáig emelkedik. Ez az ideális piaffe, gyakorlatban azonban a különféle lovak igen különbözőképpen hajtják végre:
1. A spanyol lovak piaffe-jának jellegzetessége az, hogy medencéjüket erősen elfordítják, úgymond maguk alá kapják magukat.
2. A porosz piaffe során a medence és a combcsont szögének csökkenése a leglátványosabb.
3. De piaffe-ozhatnak a lovak a térd és csánkízület erős hajlításával is.
Az biztos, hogy a kiképzőnek mind a négy pont hajlékonyságának növelésén fáradoznia kell, ami igen hosszú és nagy kitartást kívánó feladat. De piaffe során erősen figyelembe kell venni és el kell fogadni (!) a ló sajátosságait, itt is érvényes a főszabály, hogy az extrém nem természetes, a természetes nem extrém.
Nézegetem a hétvégi korosztályos díjlovas országos bajnokság eredményeit. Kiváló százalékok, nem ritka a 70%-ot közelítő, vagy akár azt meghaladó bírói minősítés. A bajnokoknak és a helyezetteknek ezúton is gratulálok. Az ilyen eredményekhez sok munka, igen nagy kitartás szükséges.
A statisztikai adatok között csupán egyet nehéz értelmeznem, miért olyan kevés a magyar ló? Különösen érdekes mindez a társszakágakkal való összehasonlítás során. Több a tehetséges magyar ugróló, vagy militaryló? Mert hát ott egyészen mások az arányok...
Az biztos, hogy magyar díjlovas edzők évtizedes elfogultsága a külföldön tenyésztett, külföldön képzett, készen vásárolt lovak iránt semmiféle kimutatható eredményt nem hozott a hazai díjlovaglásnak. A korosztályos európabajnokságokkal ne kábítsuk egymást! Az évtizedek óta tucatjával behozott - kiképzés szempontból persze hozzáadott értéket nem kívánó - lovak egyikével sem sikerült nemeztközileg is komolyan számontartott felnőtt sprotolót kinevelni.
Annak idején pont fordított volt a helyzet. Az edzők legtehetségesebb lovasaikat saját, legjobban képzett lovaikra ültették. Én például - és ezt mindmáig megtiszteltetésnek veszem - nem csak munkában, de hazai és nemzetközi versenyeken is számtalanszor lovagolhattam Dallos Gyula verhetetlen lovát, Bordalt, Pachl Péter Bahamát és Bodó Gábor Alpokot. A fenti képen pedig Rajz Katalin látható Kövy András kiváló lovával, Legénnyel. Mondhatnánk persze, hogy mi sem vittük többre a mostaniaknál. De a "képlet", az edzői hozzáállás legalább tisztességesebb volt. Az akkori edzőknek eszébe sem jutott, hogy megúszósan, más tollával ékeskedve is lehet "eredményeket" elérni. Pont ellenkezőleg, az akkori edzők felvállalták azt, hogy tanítványaik - lovaikra felülve - "zsigereikig" beleláthassanak tudományukba, erősségeiket éppen úgy megismerhessék, mint gyengéiket. Az akkori edzők a saját tudásukat "árulták". De hát hogyan is lehetne másképp tanítványokat képezni?
"Örvendetes hír, hogy a Szakbizottság és a Bírók között megállapodás született: Az SZB felfüggeszti a jelenlegi Magyar díjlovagló versenybírókra vonatkozó szabályozás (19/2016, 2016.05.19.) alkalmazását, mindaddig, amíg a bírók közössége és az SZB el nem készíti az új bírói szabályzatot. A bírók részéről elkészítendő szabályozási javaslat tervezett határideje 2016. július 18. Amint az új szabályzat elkészül a SZB jelenlegit visszavonja és az újat lépteti hatályba." (Forrás: Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakág honlapja)
Mi az örvendetes ebben a hírben? Az, hogy a több százezer forintért elkészült kemény hét (!) oldalas szabályzatot alig egy hónap után a sutba dobták? Nem megállapodás született a Szakbizottság és a Bírók között, hanem nyílt lett a háború, a marakodás. Szomorú, mert tavasszal a tisztújításon nem erről volt szó. Egy, az élet más területein kiváló, de a lovaglás szempontjából teljesen kívülálló köpte a markát és ígérte a rendet. Pajzsra emelték. Most pedig nyíltan is megkezdődött a hintáztatása. Igaz, a körülállók az előzővel is ezt tették...
A Szentivánéji Piaffe Show díszvendége a Senior Lovasok Egyesülete volt. Csak bíztatni tudok minen igényes lovasembert, hogy szaktudásukat, felbecsülhetetlen tapasztalatukat próbálja saját maga hasznára fordítani. Keressétek a kapcsolatot az egyesület tagjaival, kérjétek ki véleményüket munkátokról! Erőfeszítésetek ezerszeresen fog megtérülni.
Az est során külön köszöntöttem Széplaki Pált, mesteredzővé történő kinevezése alkalmából.
Az alábbi képen az egyesület megjelent tagjai láthatóak. Balról jobbra, mellettem: Némedi István, Prutkay Zoltán, Iby Zoltán, Tuska Pál, Széplaki Pál, Szakolyi András, Wágenhofferné Magyar Ágnes, Sallay Sándor, Győrffy-Villám András.
A Szentivánéji Piaffe Show hangulatáról és szakmai színvonaláról az alábbi lovasok gondoskodnak:
Pénzes Gábor (Pénzes Leventével)
Tóth Krisztina
Cseppentő Regő (Cseppentő Rékéval)
Zerinváry Szilárd
Kovács Ernő
Szirtes Bence
Gőblyös István
A Szentivánéji Piaffe Show szakmai részének második előadását Szirtes Bence tartja a piaffe tanításáról. Bencéről a lókiképzés legmagasabb feladataiban is (saját képzésű lóval) megélt lovas tapasztalatai és klasszikus elméleti képzettsége okán méltán gondolhatjuk, hogy a XXI. század egyik meghatározó hazai lókiképzője lesz. Barátai, ismerősei előtt már nem egyszer tartott nagysikerű, gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást, de az első "igazi" napja tanán most jön el. A Szentivánéji Piaffe Show-n remélem visszavonhatatlanul lerakja névjegyét szeretett szakmánk képzeletbeli asztalára.
Ne feledkezzetek meg a csütörtöki (2016. június 23. 18:00) Szentivánéji Piaffe Show-ról! Az esemény nemzeti lókiképzésünk ünnepe. Az est programjának részleteit ide kattintva olvashatod. Részvételed kérlek jelezd!
Tavaly a Szentivánéji Piaffe Show a látványról, a szórakozásról, a lókiképzés magaskultúrájának gyakorlati részéről szólt. Bár "A piaffe-ozni minden ló tud" című előadásommal a kiképzés elméleti kérdései is terítékre kerültek, így már akkor sem mehetett senki sem haza kiképzéselmélet nélkül, idén (a látvány fenntartása mellett) a szakmai rész erősítése kézenfekvően kínálkozott: nem egy, hanem három előadás kerül megtartásra. Az első előadást, azaz "első nyílvesszőt" 20:00-kor Veszely Beáta festőművész, lovasíjász lövi ki. Előadásának címe: Az iskolajármódok ábrázolása.
Ne feledkezzetek meg a csütörtöki (2016. június 23. 18:00) Szentivánéji Piaffe Show-ról! Az esemény nemzeti lókiképzésünk ünnepe. Az est programjának részleteit ide kattintva olvashatod. Részvételed kérlek jelezd!
Nemzeti lovaskultúránk megújítása nem képzelhető el elődeink munkájának kutatása nélkül. A források vizsgálatát nem csak az írott anyagokra, hanem a különböző ábrázolásokra is ki kell terjeszteni. Sokan azt állítják, hogy az egykori művészek nagy fantáziával, sokszor a valóságtó elrugaszkodva alkották műveiket. Azonban az évszázadokon, évezredeken keresztül látható, szinte teljesen hasonló ábrázolások inkább egy, a mainál magasabb, napjainkban szinte elképzelhetetlen kultúra tényleges meglétéről tesznek tanubizonyságot. Veszely Beáta nem csak elemzője, hanem lovasíjászként művelője is mindennek.
A lovaglás, a lókiképzés nem pusztán technikai sport. Minőségi műveléséhez bizonyos emberi érettség is szükséges. Maximilan Weyrother mondása, hogy olyan lovas mestert, akinek nem őszült meg a haja, még senki sem látott. A lovak között megélt élettapasztalat ezért megkerültetetlen a fiatalabb lovas generációk számára.
Ne feledkezzetek meg a csütörtöki (2016. június 23. 18:00) Szentivánéji Piaffe Show-ról! Az esemény nemzeti lókiképzésünk ünnepe. Az est programjának részleteit ide kattintva olvashatod. Részvételed kérlek jelezd!
A Szentivánéji Piaffe Show díszvendégei a múlt ősszel alakult Senior Lovasok Egyesületének tagjai. (Wagenhofferné Magyar Ágnes, Sallay Sándor, Győrffy-Villám András, Barna Tamás, Bánfi Miklós, Dr. Gábriss Krisztina, Dr. Hecker Walter, Horváth József, Iby Zoltán, Kunos Attila, Molnár Tamás, Némedi István, Szakoly András, Széplaki Pál, Tuska Pál és Prutkay Zoltán, Varró József) Az est különleges eseménye lesz Széplak Pál ünnepi köszöntése mesteredzővé való kinevezése alkalmából. Szeretettel várom az egyesület tagjainak barátait és tisztelőit azért is, hogy a rendezvényen közösen ünnepeljük szenior barátainkat, kimutassuk, hogy számunkra a tudás generációról generációra való átadása kulcskérdés.
A fenti képen Széplaki Pál látható a müncheni olimpián.
A piaffe nem célja a ló kiképzésének! A piaffe nem más, mint a lókiképzés eszköze. Segítségével lehet:
A piaffe szerszám, mondhatnánk munkaeszköz: olyan mint a villanyszerelőnek a csavarhúzó, az ácsnak a szekerce.
Ne feledkezzetek meg a csütörtöki (2016. június 23. 18:00) Szentivánéji Piaffe Show-ról! Az esemény nemzeti lókiképzésünk ünnepe. Az est programjának részleteit ide kattintva olvashatod. Részvételed kérlek jelezd!
Prém Livia írása:
Minden valamirevaló telivérfuttató, tréner, zsoké és tenyésztő titkos vagy nem titkos álma megnyerni a Derbyt.
De lássuk csak miért is olyan nagy dolog ez?
Maga a Derby hagyományosan a hároméves korcsoport legmagasabban jegyzett és díjazott összecsapása, egy olyan kategóriájú verseny, melyben az évjárat kiválóságai vesznek részt. Fő kritériumok a távbírás és a kitartás. A győztes, legyen kanca vagy mén (heréltek nem indulhatnak!) neve bekerül a legnagyobbak közé a lóversenyzés történetében.
A résztvevőknek később – általában – bérelt helye van a tenyésztésben, rengeteg Derby nyerő vált legendává saját kimagasló eredményein felül azzal, hogy tehetséges utódaival további sikereket ért el.
A francia Derby, melyet Európa egyik, ha nem a legszebb lóversenypályáján a festői Chantillyban rendeznek meg minden év májusának utolsó vagy júniusának első vasárnapján, távolságát tekintve a legrövidebb (2100m) viszonyítva például az angol, ír vagy német Derbyhez (2400m). Összdíjazása 1.500.000€.
Kilenc korábbi Prix du Jockey Club győztes nyerte meg későbbi karrierje során Európa (és a világ második) legnagyobb pénznyereményű (5.000.000€), híres futamát a Prix de l’Arc de Triomphe-ot, ezzel halhatatlan dicsőséget szerezve.
Idén a versenynap kissé kedvetlenül indult: borús, esőre álló idő, a kifejezetten erre az alkalomra beszerzett ruhaköltemények a szekrényben maradtak.
A fő futamot négy másik verseny előzte meg: bemelegítésképp egy eladóversenyt láthattunk, majd egy Group 2-es sprint (1000m) után két további Group szintű versenyen szoríthattunk az indulóknak.
Mire eljött a nagy esemény, a lelátók megteltek elegáns emberekkel és a hangulat is érezhetően emelkedni kezdett. 16 hivatalos indulóból a fogadók az ír vendéget, Foundationt (Zoffany), a két angol tréningből érkező lovat, Imperial Aviatort (Paco Boy) és Robin Of Navant (American Post), továbbá a Zarakot (minden idők egyik legjobb francia kancájának Zarkavának és a híres apaménnek, Dubawinak a fia) favorizálták.
Így aztán nem kis meglepetést okozott, hogy az aluljátszott Almanzor (Wootton Bassett) szinte a semmiből előtűnve fölényes győzelmet aratott, maga mögé utasítva Zarakot. A harmadik helynek Dicton (Lawman) örülhetett.
Egészen 1834-től tartottak tartottak lóversenyeket a chantilly-i mezőn, és itteni tréningtelep közel 2500 lovat ’foglalkoztat’, melyek az összes franciaországi verseny indulóinak 70%-át (!) teszi ki. Az egyedülálló 1900 hektáros komplexum természetes homokfelülettel, tökéletesen karbantartott gyeppel és ugrásokkal áll a telivérek rendelkezésére, a minél sikeresebb felkészüléshez.
Ha valaki szeretne életre szóló élményt szerezni, de nem feltétlenül lóverseny rajongó, a Párizstól 50 km-re fekvő Chantilly senkit nem hagy unatkozni: híres pompás kastélyáról és annak gyönyörű parkjáról, található itt csipke és lovas múzeum is, de a régi autók és a finom francia ételek szerelmesei is találnak itt maguknak felfedeznivalót.
Vous voir á Chantilly!
Fotó: Berta Zsanett
A jól kiképzett ló nyugodt, érzéseket közvetít a szerényebb gyakorlattal rendelkező lovasnak, élmény lovagoni, mert akár a legmagasabb feladatokat is természetes módon hajtja végre. A jól kiképzett lovat talán a jól kiképzett kutyához lehet hasonlítani: elé áll egy kisgyerek, felemeli az ujjacskáját és azt mondja ül, a kutya pedig végrehajtja. A jól kiképzett lovat nem csak a kiváló lovas tudja lovagolni, együttműködésre késztetni. Az előző részt ide kattintva találod.
Kiváló kezdeményezés Eddy de Wolff van Westerrode meghívása Magyarországra. Számomra különösen azért értékes, mert Hazslinszky-Krull Géza tanítványaként szavaival tulajdonképpen a magyar mester szól a jelen generációkhoz. Külön köszönet azért, hogy a kurzus egyes munkáit teljes egészében nyilvánosságra hozták. Egyet itt is bemutatok, a többit ezen keresztül könnyen megtalálhatjátok. A fenti képen Eddy de Wolff van Westerrode látható.
A Budapesti Spanyoliskola felállításakor a nyergeket a Bécsi Spanyoliskolából vették át. Nyilván, hiszen a bécsi oktatási intézményt közösnek tekintették és a Budapesti Spanyoliskola felállítása - Trianon következményeként - csupán az eredeti kétszintű képzési rendszert célozta helyreállítani (campagne iskola: Bécsújhely helyett Örkénytábor, magasiskola: Bécs helyett Budapest).
Szűts Bandó barátomtól kaptam az alábbi két fotót a bécsi iskola nyergeiről. A másodikon Alois Podhajsky, a Bécsi Spanyoliskola legendás parancsnoka látszik.
A következő képet összehasonlításként közlöm. A fotó a Budapesti Spanyoliskolában készült Hanthy Lászlóról, az iskola első parancsnokáról.
