Hétvégén (október 6-án, szombaton és 7-én, vasárnap) kétnapos kurzust tartok Kissolymos az Erdélyi Lovas Egyesület szervezésében. A kurzus mindkét napon reggel kilenc órakor elméleti előadással kezdődik, amit a lovasokkal történő munka követ. Úgy az elméleti előadások, mint a gyakorlati foglalkozások legfőbb témája az, hogy mitől lesz engedelmes, együttmáködő a ló, milyen lovasérzések tartoznak az elengedettséghez, az egyenességhez, az egyensúlyhoz, az érzések ismeretében pedig milyen feladatokat, milyen segtségekkel kell alkalmazni a fiatal ló szárhozlovaglása során: mitől lesz lendületes a ló, mitől lesz felvehető, mikor kell egyenesre állítva lovagolni, mikor kell hajlításban és egyáltalán hogyan kell elkezdeni a fiatal ló idomítását.

További részleteket ide kattintva lehet találni.

Az álom kezd valóra válni! Négy évvel ezelőtt - nemzeti lovaskultúránk megújítását célozva - könyvsorozat kiadását határoztam el. Dr. Hecker Walter nyomdokán járok: míg ő a Lovasakadémia sorozatban - felbecsülhetetlen munkával - a XX. századi nemzetközi szakirodalmat gyűjtötte össze, addig az új sorozat a XXI. századi magyar szakemberek tudását jeleníti meg.

A napokban megjelent a sorozat harmadik kötete, Szabó Emese Hajnalka a Nemzeti Lovasakadémia tanára, lovas tréner és coach inspiráló könyve önismeretről, készségfejlesztésről és lovakról. A könyvet ide kattintva lehet megrendelni.

A sorozat előző kötetei:

• Dr. Gőblyös István: Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség (A könyv ide kattintva rendelhető)
• Tóth Bettina: A ló az ló (A könyv ide kattintva rendelhető)

Sárvári Evelin, a Nemzeti Lovasakadémia oktatója piaffe-ozik lovával, Elevennel.

Volt gyakornokom, Kropf Laura, ma terepugrásokat gyakorolt Bábolnán. Laura nem csak belevaló lovas (nem ugrik el a kihívások elől), de nemzeti hagyományainkat és az idősebb generációt is tiszteli: munkáját ki más, mint Tuska Pál (sárga felsőben) segítette.

A lókiképzésben a konszenzusra kell törekedni, de nem kell elugrani a konfliktusok elől.

Homor Zsófit beválogatták a 2019-es Mongol Derbi indulójai közé! Ez a világ leghosszabb és legkeményebb versenye. 1000 km a mongol vadonban. Nincs út, nincs ösvény, nincs irányjelzés, csak térkép és GPS a kézben. Minden lovas kap egy szatelit követőt és egy vészjelző gombbal ellátott készüléket. Magas hágók, mély völgyek, erdős hegyek, keresztezendő folyók, mocsarak, homokdűnék és természetesen a végeláthatatlan sztyeppe. Mindezt a ménesből kifogott, félvad lovakon.

A lovat, lovast szélsőségesen próbára tevő vereny részleteiről ide kattintva lehet olvasni.

A ló hátulsó lábának mozgását hagyományosan az ingamozgáshoz szokták hasonlítani. Ahogyan az inga jobbra-balra leng, úgy lendül előre és hátra a ló lába. Annyi különbség persze van, hogy míg az inga lengés közben egyformán leng ki mindkét irányba, a kilengés szöge egyforma, addig a ló lábának előre- és hátralendülése különböző mértékű lehet. A fiatal ló legtöbbször úgy jár, hogy lába hátrafelé nagyobb szögben lendül ki, mint előre. Ezt remontaegyensúlynak nevezzük. Vízszintes egyensúlyban a két szög egyenlő, míg iskolaegyensúlyban az előreszög nagyobb. A ló mozgása során a hátulsó láb előre- és hátralendülésének mértéke azért független egymástól, mert a két mozgás más és más funkcióval rendelkezik. A hátralendülés nagysága a tolóerővel, ebből kifolyólag a sebességgel arányos. Minél hátrébb lendül a hátulsó láb, annál nagyobb a tolóerő. A dolog hasonlatos ahhoz, mint amikor valami nehéz tárgyat szeretnénk megtolni. Minél nagyobb a teher, lábunkkal annál hátrább támasztjuk meg magunkat nekiveselkedés során. Például ha egy gépkocsit kell megtolni, lábainkkal nagyon hátra lépünk. De fordítva is igaz. Ha például egy falhoz állunk és lábunkat közvetlenül a fal és a padló találkozásához illesztjük, akkor képtelenek vagyunk tolóerőt kifejteni a falra. Hátraszög nélkül nincs tolóerő, ha mégis megkíséreljük a falat megtolni, akkor a hanyatt esést kockáztatjuk.

A láb hátralendítésének szöge arányos a tolóerővel. A ló hátulsó lábának előrelendítése viszont a hordozóerővel arányos. Minél inkább a súlypont alá lép hátulsó lábaival a ló, minél inkább előrelendíti azokat, annál több súly fog ráesni, annál nagyobb terhet fog hordani. A lovaglásban a hátulsó lábak teherviselése azért nem közömbös, mert a hátulsó lábakra eső teher növekedésével az elülső lábakra eső teher csökken, a ló fordulékonyabbá válik. A hátulsó láb előrelendülésének mértéke a lendülettel arányos. Miután az előrelendülés mértéke független a hátralendülés mértékétől, ezért a lendület nem függ össze a ló sebességével, így megtévesztő az a megközelítés, amikor a lendületes mozgás ábrázolására a középügetést használják - a lendületes mozgás megjelenítésére sokkal inkább alkalmas az összeszedett, kadencírozott mozgás.

A ló hátulsó lábának előrelendítése során a csípőízülete hajlik meg. Az előrelendítés a csípőízület hajlékonyságának növelésével, valamint a vonatkozó izmok, inak nyújthatóságának növelésével fokozható. Vannak lovak, amelyek nagyobb lendülettel rendelkeznek születésüktől fogva, vannak, amelyek kevesebbel. A lendület, a hátulsó láb előrelendülése azonban a lókiképzés során fokozható, ezért egy lókiképző sem hivatkozhat a ló alapadottságának szerénységére. A lendület persze nem csak képesség, hanem szándék kérdése is. A képesség viszonylag hamar változtatható, az előrelendítés mértéke viszonylag rövid – néhány hónapos munkával – nagymértékben javítható. A hosszadalmas munka a lendület permanens szándékának kifejlesztése jelenti: azt, hogy a ló minden körülmények között fenntartsa lendületes mozgását, hátulsó lábainak határozott súlypont felé lépését, hiszen az összeszedettség a lendületes ló felvételével alakul ki. Ha nincs meg a szándék a lendületes mozgásra és ennek következtében a felvétel hatására beszünteti hátulsó lábának határozott előrelendítését, akkor a lovas nem az összeszedettséghez, hanem csak a lassú mozgáshoz jut. A lendület a hátulsó láb előrelendítésével arányos, és a díjlovas szabályzattal ellentétben nincs köze az egyes jármódok lebegési fázisához. Ezért lehet lendületes a kifejezett lebegési fázis nélküli piaffe-nak és ezért lehet lendületes a lépés is.

A lendület fejlesztése a fordulékonyság szempontjából eminens feladata a lovasnak. Erre vonatkozik Gustav Steinbrecht mondása: lovagold lovad előre és állítsd egyenesre. Az előrelovaglás természetesen nem sebességet jelent, hanem lendületet, azaz a hátulsó láb előrelendítését. De hogyan tudja megkülönböztetni a ló, hogy a lovas a sebességet, vagy a hátulsó lábak előrelendítését akarja fokozni? Hát abból, hogy a hátulsó lábak tevékenységének élénkítése során mi történik a ló – lovaglás során a ló és lovas közös – súlypontjával. Amennyiben a hátulsó lábak tevékenységének fokozása során a súlypont előremozdul az az iram fokozásával jár, amennyiben azonban a súlypont helyzete nem változik, vagy akár hátrafelé mozdul, a lovas vonatkozó tevékenysége csak a hátulsó lábak súlypont felé lépését fogja fokozni. A lendületesség kialakításának előfeltétele tehát az, hogy a lovas képes legyen lóval közös súlypontjának helyzetét szabályozni. Ha a súlypontot képtelen egyhelyben tartani, vagy hátravenni, azaz a felvételek nem mennek át a lovon, akkor a hátulsó lábak aktivitásának fokozása nem jár a lendület fokozásával, a ló csupán elsiet. Ezt egyébként már a viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező lovasok is érzik és bár a problémát nem tudják kezelni, a hátulsó láb aktivitásának növelésével együtt, a ló mozgását megpróbálják lassítani.

Ennek eredménye a rövid nyak, a vonal mögötti fejtartás. A lendület eredménye ezzel szemben a hosszú nyak és a függőlegest még az összeszedettségben is csak közelítő fejtartás. Hiába mutat be bármilyen feladatot a lovas, hiába jár látszólag a legnehezebb jármódokban és mutasson bármi produkciót is, ha a ló nyaka rövid, ha a homlokvonal a függőleges mögött van, akkor teljesítménye mit sem ér. A lendületes mozgás kialakítását és fenntartását a helyes egyensúlyban járó ló előrelovaglásával lehet elérni. Ennek megfelelően a ló akkor mozog lendületesen, ha egyrészől az előrelovaglás során egyensúlyát megtartja, és nem siet el. A helyes egyensúlyra a lovas abból tud következtetni, hogy a ló nem dől a szárba és sebessége a lovas által szabályozható. A ló akkor siet el, ha a lovas nem tudja fenntartani lovaglása előreható jellegét.

Másrészről a lendületesség feltétele az, hogy a ló elfogadja az előrehajtást, a lovas vonatkozó segítségének nem áll ellent. Ezt a lovas a ló nyakának előrenyújtásából, nyújthatóságából érzékeli. A négy láb egyenlő teherviselésének elvéből következik, hogy az erősebben a súlypont felé lépő ló akkor tartja fenn négy lábának egyenlő teherviselését, ha nyakát előrenyújtja, ellenkező esetben hátulsó lábaira az elülsőknél több teher esne. A lendületesen mozgó lónál a lovas egészen pontosan tudja szabályozni a ló által kitöltött keretet. A ló nem dől a zablára, de pont odáig előrenyújtja nyakát. Erre a helyzetre mondták a régiek, hogy a ló támaszkodást vesz. Amikor a ló támaszkodást vesz, a ló lendületesnek mondható. A lendület, a hátulsó láb tevékenységének fokozásával a ló a teljes testét helyesebben, természetesebben használja. Ezt a lovas a ló hátának erőteljesebb mozgásából, a kényelem fokozódásából is érezheti. A lendület fokozódásával a ló kényelmessége határozottan javul. A lendület az, ami a ló hátát felemeli, a lovas ülése alatt a ló megszélesedik, teste a lovas csizmája közé dagad. A jó lókiképzés egyik legérzékelhetőbb jele a kényelem fokozódása.

Miután a lendülettel a keret egészen pontosan szabályozható, elöl a ló pontosan a zabláig „megy el”, hátul pedig a keretet a szorgalom adja, ezért a lendület az, ami a ló száronlétét biztosítja. A lendületes ló száron van. A lendületes mozgás bizonyos ügyességet, egy bizonyos mozgáskultúrát kíván a lótól. A fiatal ló lendületének kialakítása során az az ellentmondás, hogy a mozgáskultúra fejlesztésére a lassú mozgás a legalkalmasabb. Lépésben és alacsony iramban azonban a fiatal ló nehezen érti meg a lendület kívánalmát. A vágta – bár a hátulsó lábak nagyenergiájú mozgásával jár – azért nem alkalmas a lendület kialakítására, mert a túl nagy sebességéhez képest a fiatal ló nem elég ügyes. Ezért van az, hogy a lendület kialakítására hagyományosan ügetésben, munkairamban kerül sor. A lendület képességének és szándékának kialakítása a fiatal ló képzésének legfontosabb feladata. Mondhatjuk úgy is, hogy a fiatal ló képzése akkor ér véget, amikor megtanult mindhárom jármódban lendületesen mozogni lovasa alatt. A lendület kialakításának kiképzési időszakát campagnelovaglásnak nevezzük. A lendület helyes kialakítása nélkül sohasem lesz a lovasnak az az érzése, hogy engedelmes, kényelmes és minden körülmények között megbízható lovat lovagol.

A Zabla és Kengyel közel 1.000.000 (egymillió) cikkolvasásából az alábbi cikkekre kattintva lehet elérni a legolvasottabbakat. További cikkeket, téma szerint csoportosítva, a jobb oldalon található cimkefelhőre kattintva lehet találni.

1 Látlelet 2016.
2. Neked is döntened kell!
3. Közösségünk címmel rendelkező tagjai
4. Orrzó
5. Ettől kifekszem!
6. Lovasapuka-képzés
7. A kapicán
8. A lovaglás veszélyes üzem
9. Régen...
10. Ha idiótáztók, akkor is!

Nem voltam sokat kint - de mindent láttam. A rendkívül motivált fiatalokat, a sikerek érdekében a legnagyobb áltodazokra is hajlandó szülőket és az őket körülvevő amatőröket: edzőket, sportvezetőket, bírókat. És ez így nem jó. Mondhatnám a végeredmény katasztrofális. A versenyzők arra képtelenek, hogy vágtában körbelovagolják a négyszöget, lovaik merevek, kényelmetlenek, engedetlenek, egytől egyig. Egyik se megy hátból, csak dőlnek, dőlnek neki a szárnak. A tiszteletkört, mióta világ a világ vágtában kell megtenni! Ha erre képtelenek a legjobb magyar lovasok, akkor minden csak önáltatás.

Kedves Fiatal Barátaim! Ez nem a ti hibátok! Azoktól, akiktől "tanuljátok" a lovaglást ugyanígy csinálják, mint ahogyan ti! (3:05-től nézzétek, csak ellenálló engedetlen lovakat fogtok látni!)

Hogy milyennek kellene lennie az ifik tiszteletkörének, azt ide kattintva lehet látni. A lovak (egy kivételével) engedelmesek, nyugodtak, a lovasok számára biztonságosak, laza, hosszú száron lovagolhatóak. A magam részéről ezekre a lovakra inkább felülnék, mint a díjlovakra.

Szakmát csak olyantól lehet tanulni, aki maga is szakembertől tanulta. Ne tévesszenek meg benneteket a versenyeredmények! Nem feltéttenül szakember az, aki sikeres a versenyen, lehet, hogy csak jobb a lova a többieknél. Sőt, lehet, hogy azt is készen szerezte, és a mercédesz sofőrjeként azt próbálja veletek elhitetni, hogy képes mercédeszt gyártani. Ha engedelmes lovat szeretnétek, ha boldogságot szeretnétek lovatokkal a versenyeken,  ha nem szeretnétek, hogy ijedezzen lovatok, ha nem úgy akartok versenyezni, hogy az erőlködéstől leszakad a kezetek, ha tényleg ki akarjátok hozni lovatokból, magatokból a bennetek lévő lehetőségeket, akkor olyan edzőhöz forduljatok, akikről tudjátok, hogy jó szakembertől tanulta a szakmát. A kérdést saját edzőtöknak ne tegyétek fel, mert ma Magyarországon ez a legnagyobb sértés!

A versenyen csak két profit láttam: az ács-csapatot és a főbírót. Mégiscsak fel kellene tenni a kérdést, hogy miért van az, hogy állandóan ácsék nyernyek! A válasz egyszerű, egyedül ők azok, akik évek hosszú során át szakembertől, mestertől tanulták a szakmát. Prutkaynak pedig a kisujjában több tudás volt mint az összes többi puccos külföldi bírónak összesen. Prutkay bármelyik lovasa lazán körbelovagolná a tiszteletkört, Prutkay maga is képes lovast és lovat képezni és ezért bírálni is tudja a látottakat.

Hogy edzőként kihez fordulhattok? Keressétek meg a Senior Lovasok Egyesületét. Az összes ottani szakember, mégha többsége nem is díjlovas, akkor is jobban ért a lókiképzéshez, mint a díjlovas sztáredzők. Egyébként a díjlovasedzőknek az a jó hírem, hogy ebből a mezőnyből nem lenne nehéz kiemelkedni. Hosszútávon az lesz a legsikeresebb edző, aki szakembertől tanulja a szakmát. Aki a tudásba fektet, az lesz a sikeres! Ezt elkezdeni sohasem késő! Persze ez nem megy az egyik pillanatról a másikra, a tudást nem lehet hétvégi kurzusokon elsajátítani. Mestert kell keresni és éveken, évtizedeken át mellette kell lenni, hogy a kultúra belétek ivódjon.

A szakbizottságról csak annyit, hogy az nyilvánvalóan az edzők (saját maguk) érdekeit képviseli és nem a lovasokét. Épp ez az indoka annak, hogy olyan bírókat hívtak meg, amilyeneket. Nem érdekük, hogy bárki is szembesítse a lovasokat a kívülről nyilvánvaló helyzettel.

A természet egyik legfontosabb törvénye az, hogy minden közösségnek szüksége van vezetőre. Vezetéssel rendelkező közösség ugyanis sokkal hatékonyabban tud reagálni a kihívásokra, mint a vezetés nélküli – így van ez akkor is, ha esetleg hibás, rossz döntéseket hoz a vezető.  A hibás döntés, a nem megfelelő reakció is jobb a bizonytalanságnál, vagy a széthúzásból fakadó döntésképtelenségnél. Ezért a közösségek megalakulásánál elsődleges annak az eldöntése, hogy ki legyen a vezető, ki az aki döntéseivel irányítja a tagok tevékenységét. A vezetésről való közösségi konszenzus nélkül feszültség uralja a közösséget, ha viszont eldőlt, hogy ki a vezető, akkor a tagok követő magatartással reagálnak, a vezető igényeit próbálják kielégíteni, a vezetővel való együttműködésük alapvető lesz és egyfajta megnyugvás lesz úrrá a közösségen.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a közösség tagjai időről időre ne ellenőrizhetnék le a vezető kompetenciáját, nem jelenti azt,  hogy időről időre ne kérhetnék el a vezető „jogosítványát”. A vezető feladata az, hogy ilyen esetekben felmutassa azt. Így van ez az állatok különböző csoportjainál, az emberek közösségénél, de így van ez a ló és lovas kapcsolatában is.

Persze mielőtt ez utóbbit a bátran kijelentenénk fel kell tenni a kérdést, hogy különböző fajtájú állatok, illetve az ember és az állat kapcsolatában is kialakul-e olyan közösség, ahol fennáll a természet fent jelezett törvénye. A válasz az, hogy igen. A nyájat terelő kutya jelzéseit például habozás nélkül elfogadja a nyáj, mert a birkák a kutyával bizonyos közösséget alkotnak, ahol a birkák ismerik a kutyát, elfogadják közelségét úgy, hogy kapcsolatukban a kutyáé a vezető szerep. Az állatok és az ember kapcsolatára legjobb példát a háziállatok jelentik. A háziállatok tulajdonsága az, hogy természetes számukra az emberrel alkotott közösség, mégpedig olyan módon, hogy általában az emberé a vezető szerep. Nem mindig van ez így, van olyan helyzet, amikor az állat próbálja akaratát érvényesíteni az ember felett, például amikor a kutya – területét védve –megtámadja a postást, stb.

Szóval ember és ló kapcsolatában természetes a vezető-vezetett viszony kialakíthatósága, kialakulása. Háziállatként a ló alapvető jellemzője az engedemesség, hiszen az évezredes tenyésztői munka egyik legfontosabb célja az erős együttműködési készség kialakítása, fenntartása. A gyakorlatban azonban ezt a készséget valósággá kell váltani, a kiképző feladata az, hogy vezető pozíciójának érvényt szerezzen: kialakítsa, majd fenntartsa azt. Ennek a technikája nem különösebben bonyolult, az a csoport vezetője, aki a másik számára meg tudja határozni, hogy a tér melyik részében tartózkodjon.

Szeptember elsején, az általános iskola első osztályában különleges nap van. Új kisdiákok érkeznek az iskolába, huszan, hamincan bemennek saját termükbe, a tanító szintúgy. Az ajtó bezáródása után vajon mi a tanító módszere, ami a rendet, a figyelmes együttműködést kiváltja és fenntartja a diákokban? Egész egyezerűen az, hogy a tanító határozza meg az ülésrendet, mindenkinek a tanító által meghatározott padba kell beülnie és onnan csak engedéllyel állhat fel. Nem mehet ki a táblához, hogy közelről kövesse a tanító munkáját, sőt még mosdóra is csak engedéllyel lehet kimenni. A tanító az ülésrenddel meghatározza azt, hogy az adott diáknak a tér melyik részében kell tartózkodnia. Ez a tanulókból egészen rövid idő alatt fegyelmezett együttműködő magatartást vált ki, tanáruk iránt szeretet és tiszelet generálódik, lesik minden szavát, kéréseit azonnal végrehajták. Ha valaki mégsem lesz együttműködő, ha valaki mégsem fogadja el teljesen a szinte láthatatlan térbeli korlátot, akkor azt a sarokba állítják, a tanító majdhogy nem megalázó módon, nyilvánosan érvényesíti vele szemben saját lehetőségét, azt, hogy ő az, aki meghatározhatja a diákok térbeli helyét. Ha a gyerek bement a sarokba, akkor eldőlt a vezetés kérdése, még akkor is, ha fogcsikorgatva, zokokva, látszólag együttműködés nélkül teszi ezt.

A helyzet teljesen hasonló a ló és ember kapcsolatában. Amikor a ló elfogadja a lovas által meghatározott térbeli keretet, akkor együttműködővé válik. Ezért keződik a ló nevelése a kötőfék felhelyezésével, a ló lekötésével.

Itt kell megjegyezni, hogy a vezetői pozíció kialakítása akkor helyes, ha megmarad, sőt erősödik közben a partneri viszony. A vezető szerep nem parancsuralmi jellegű, bár a két fogalmat sokszor csak vékony határvonal választja el egymástól. Lovaglás során ugyanis sokszor szorul a lovas a ló önálló helyzetfelismeréséből fakadó segítségére, sokszor alakul olyan helyzet, amikor nem állnak a lovas rendelkezésére azok az eszközök, amik szükségesek vezetői helyzetének fenntartására. Ilyenkor „jön jól” a partneri viszony, amikor a ló mindennek ellenére fentartja együttműködését, megsegíti gazdáját, a lovast. De a partneri viszony haverságot sem jelent, annak tiszteletteljes komolysága van. Ez a tiszteletteli partneri viszony az, amiben a ló a biztonság és a bizalom bázisán megtalálhatja önmagát, kifejlesztheti legjobb tulajdonságait.

Az együttműködés, a ló a gazdáját, a kiképzőt követő magatartása tehát térbeli helyzetének meghatározottságából fakad. A lovaglásban mindezt, száronlétnek nevezzük. A ló akkor van száron, ha a lovas által meghatározott keretet önkétn és puhán kitölti. A száronlét kifejezés tehát nem a szárakhoz, pontosabban nem feltétlenül a szárakhoz, hanem a kerethez kapcsolódik. A száronlét a ló együttműködésének jele és záloga, mert az együttműködését a ló a száronlét feladásával szünteti meg. A nem száron lévő ló is lehet (!) engedelmes, a száron lévő viszont biztosan az!

A száronlét szükséges feltétele a keret. Keret meghatározása nélkül nem lehet száronlétről beszélni, hiszen nincs mihez igazodnia a lónak. A keret, viszont ténylegesen keretet jelent, tehát minden oldalról be kell határolnia a lovat. Nem csak előről és hátulről, hanem oldalról is.

A keretet sokféleképpen lehet jelezni a lónak. Előről péládul szárral a legegyszerűbb. De a száronlét és a támaszkodás nem ugynaz a fogalom. A támaszkodásnak nincs köze a kerethez, az csupán azt jelenti, hogy a lovas keze és a ló között olyan kapcsolat van, hogy a száron keresztül információ tud „ide-oda haladni”, a lovas keze ugyanúgy érez, mint ahogyan a ló, a lovas kezeivel információt tud beszerezni a ló állapotáról (érzi az pl. Az elengedettséget, vagy merevség esetén annak helyét, a lendületet, az egyenességet, az egyensúlyt, stb.) és információt tud közölni a lóval (állítás, vállvezetés, keret, stb.) A száronlét azért is eltérő fogalom a támaszkodástól, mert nem csak szárral lehet meghatározni a keret elejét. Például földről pálcával, vagy a kiképző testének pozicionálásával (például a ló elé állással), de nyeregből akár üléssel is.

Hátulról a keret legegyszerűbb meghatározása csizmával történik. De a csizma sem kizárólagos eszköze a keret meghatározásának. Földről szintén történhet pálcával, vagy a lovast testének pozicionálásával és nyeregből is lehetőség van a keret hátulsó oldalának üléssel való meghatározására.

Oldalról a keretet legegyszerűbben szintén a szárak és a csizmák határozhatják meg, de – egyebek mellett – a pálca és az ülés itt is altelrnatíva lehet.

Mindezek mellet még más egyéb módokon is meg lehet határozni a ló térbeli helyzetét, más egyéb módokon is szárra lehet állítani a lovat. A cirkuszidomár például két pálcájával határozza meg a keret elejét és hátulját, a külső keretet a manézs kicsi fala adja, belűről pedig az idomár teste az, ami határt szab a ló elhelyezkedésének. De a szabadidomítók is szárra állítják lovukat, amire a farkiterelés módszere ad nekik lehetőséget első lépésként.

Hagyományos kiképzés során először futószáron kell szárra állítani a lovat. A ló helyzetét oldal irányban a futószár hossza határozza meg: a ló azt se nem húzhatja (nem kerülhet erő a szárba, hiszen ebben az esetben a ló nem fogadja el a keretet), de nem is lóghat (mert akkor a ló a belső oldalon nem fogadja el a keretet), a lónak egy bizonyos távolságban kell mozognia a lovastól. A keret elejét és hátulját a futószár és a ló által meghatározott szög szabja meg. Például a futószárazó a lovat úgy mozgatja, hogy a szár pontosan derékszögben álljon a ló hossztengelyére. Ettől a ló nem térhet el, saját döntéséből kifolyólag, önmagától nem előzheti meg a lovast (nem csökkentheti a szöget) és nem is maradhat le tőle (nem növelheti a futószár és hossztengelye közöti szöget), mert mindkét esetben eltér a lovas által meghatározott helyzettől.

Ha futószáron nem gond a száronlét elérése, a kiképző ugyanezt megkisérelheti nyeregből is. A keretet a ló oldal irányban akkor fogadja el, ha ló azon a vonalon halad, amit a lovas meghatározott. Erre való a lovardai munka, mert a terepen történő munkával szemben a lovardában egészen pontosan ellenőrizhető a ló vonalvezetésének, a precíz patanyomvonal érvényesülése. Például az, hogy kígyóvonal végrehajtása során egyformák-e az egyes ívek, pont érintőlegesen ér-e ki a lovas a falhoz (elmegy-e a ló a falig, de csak érinti-e azt, vagy hosszabb vonalon megy-e a fal mellett), stb. A kiképzés során túl korán követelt hárompatanyomon történő munkának az a veszélye, hogy a ló (és lovas) nem érti meg, az oldalirányú keret elfogadásának fontosságát és csorbát szenved az együttműködés.

Előről és hátulról a keret kitöltése akkor érvényesül, ha a lovas úgy képes lova sebességének kontorllálására, hogy közben lova folyamatosan támaszkodást vesz.

A száron lévő ló engedelmes, a száronlét a lovaglás quintesszenciája. A száron lévő ló figyelme a lovasra irányul, hajlékony, egyenesre igazítható, hátulsó lábaival súlypontja alá lép, ezen keresztül egyensúlyban jár és lendületes.

A száronlét tölti meg tartalommal a lovaglást, a lovas munkáját. A lovaglás száronlét nélkül olyan, mint test szellem nélkül. A ló és lovas fizikai és mentális együttműködése a száronléten keresztül valósulhat meg.

Ok. Megnéztem kik bírálnak. Az alábbi videót találtam. A riport legjobb része: "I was never a super rider just a keen rider. I have never had a possibility to have a really good horse. Judging was a better alternative." Riporter válasza: "Sounds fantastic!" ("Nem voltam jó lovas, csak lelkes lovas. Soha nem volt jó lovam. A bíráskodás jobb alternatívának tűnt." Riporter válasza: "Fantasztikusan hangzik!") Magyarul a finn "szakember" sohasem csinálta, ezért inkább elment bíráskodni. Ez tényleg fantasztikusan hangzik. :)

Mondjuk évek óta az a gyakorlat a magyar díjlovaglásban, hogy olyanok bírálnak, akik sohasem csinálták, de miért kell ugyanezért külföldi "bírót" hozni. Amikor én elkeztdem versenyezni, akkor még Babochay, Hetey, Laczi, Radnai, stb. bíráltak. Mindannyian jobb lovasok volt bármelyik versenyzőnél, a bírók jobban értettek a szakmához, mint a lovasok.

Én azért most is legalább egy tucat magyar lovas szakembert fel tudnék sorolni, akik tapasztalatuk, szaktudásuk alapján megérdemeltebben lehetnének bírók a magyar díjlovagló bajnokságon és jobban segítenék a versenyzőket munkájuk minőségét illetően, a merre és hogyan tovább sokszor igen nehéz kérdéseiben... (Persze lehet, hogy ők nem értenék, hogy mi a szöszt lát a finn "kolléga".)

A héten három napra vendégem volt Böcskei Flóra a Nemzeti Lovasakadémia legfiatalabb hallgatója. Néhány hónap együttműködés után, a nyári szünet végén, pont a legjobb pillanatban érkezett, hogy nagyobb "lökést" kapjon a kiképzéselmélet és persze a gyakorlat oldaláról.

Flóra az elmúlt hónapokban elsajátította a lóval való kommunikáció alapjait: a különböző szár és csizmasegítségeket és az ezekhez kapcsolódó testbeszédet, úgyhogy az elmúlt három napban a hosszhajlítások lóvával való elsajáttítatása zajlott. Ebben segítségére volt saját iskolalovam, Fióna. Fióna a hosszhajlításokhoz kapcsolódó érzések és a feladat során szükséges lovassegítségek pontos kivitelezéséhez adott segítséget annak érdekében, hogy utána Flóra saját lovával is képes legyen ugyanarra: a harmadik nap végére Flóra csupán vezetőszár használatával is képes volt maga felé is meghajlítani lovát(!), "megtalálta" lova vállának közelében annak "farat be" pontját és a ló képessé vált a vállat be, a csizmára való engedés, az eleje körüli fordulat, a farat be és az oldaljárás feladatok végrehajtására.

A Nemzeti Lovasakadémia első évében a hallgatók a ló és lovas közötti kommunikációt tanulják. Az akadémiai év végére, jövő márciusra kell lovaikat olyan fokra kiképezni, hogy vezetőszáron mindkét kézen képesek legyenek a vállat be és farat be feladatok összes változatára: vállat be, csizmára való engedés, eleje körüli fordulat, farat be, farat ki, oldaljárás, perdülés bemutatására mindkét kézen, valamint futószáron minden átmenet végrehajtására. Az akadémia elméleti órái is a gyakorlati vizsga készítik fel a hallgatókat.

Iskolaegyensúlyban a ló terhének nagyobb részét a konchajlítás eredményeként hátulsó lábain viseli. Az iskolaegyensúly miatt lesz a ló végletesen összeszedett és forudlékony. Az iskolaegyensúlyra képes ló helyesen használja testét, használati időtartama megnövekszik.

Az iskolaegyensúly elérésére minden ló alkalmas, de az nem egyik napról a másikra alakul ki, nagyon-nagyon sok munka eredménye és nem is úgy alakul ki, hogy hopp, egyszer csak iskolaegyensúlyban való mozgásra is képes a ló és onnan minden rózsaszín leányálom. Eleinte csak feltűnik egy-egy mozdulat, inkább rövidebb, mint hosszabb munkaszakasz erejéig, azután ismét elűnik. A ló szinte csak ízlelgeti az iskolaegyensúlyi helyzetet. Ilyen pillanatot kapott el a fenti fotó. A teljes képből a munka megfelelő iránya, a lovas mozdulatából a helyes elképzelés, a ló mozdulatából a képesség mindenképpen kiolvasható.

"Minden idomító lovas vágya a szép tartásban lendületesen előre menő, kényelmes és kellemes díjlovagló ló. Sajnos azonban az út, amit vágyuk eléréséhez választanak, nem mindig célravezető. Sok idomító lovas abba a hibába esik, hogy a díjlovaglás lényegét lova tartásban keresi, holott a ló tartása mindig a belovaglás eredménye. Itt jutunk el a lendület kérdéséhez. A ló belovaglásának, az idomításnak és a díjlovaglásnak a nyitja: a lendület. " Keméry Pál, huszár ezredes.

A lendület nem azonos a ló iramával. A nagy iramban haladó ló nem biztos, hogy lendületes, a lendületes mozgáshoz viszont nincs szükség nagy iramra. Az összeszedettség lényege pont az, hogy viszonylag alacsony iramban is lendületes a mozogás. A lendület, a szorgalmas súlypont felé lépés az, ami miatt a hátulsó lábak többletterhet vesznek fel, ennek eredményeként pedig a válak megkönnyülnek. A mereven előredobált elülső lábak a lendület hiányáról és a feszességről tanuskodnak, a válból könnyedén magasra emelt elülső lábak viszont a lendületről. A vállak "megkönnyítésének" vágya nem öncélú szándék, a ló ezáltal lesz fordulékony. Valójában nem a hátulsó lábak nagyobb teherviselése, hanem az elülső lábak, a vállak megkönnyítése a lókiképzés célja.

Másrészről lendület az, ami miatt a ló előrenyújtja a nyakát, a lendület az ami miatt a ló vesz támaszkodást a zablán, nem pedig a lovas keze keresi a kapcsolat a ló szájával. Ha a ló támaszkodást vesz, ha önállóan kitölti a lovas által meghatározott keretet, akkor száron van. A száron lévő ló pedig engedelmes, együttműködő. Ez a lókiképzés célja. A díjlovaglás azért kihívás minden lovas számára, mert ott ez a cél nem látható világosan. A díjlovaglásban feladatokat kell teljesíteni és nem kézenfekvő, hogy a kiképzés célja a lovassal együttműködő ló, a hátasló. Jól tudom, hogy a világ mást követel, de az edzők és a bírók feladata pontosan az, ha örömet, boldogságot és igényes szakmaiságot akarnak lovasaiknak tanítani, ha lovukból tényleg boldog atlétát akarnak nevelni, hogy lovasaik a lókiképzés célját a hátaslóképzést ne vesszék szemük elől.

Harmadszor, ismét és ismét meg kell állapítani, hogy a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez. Nagy hibát követ el a lovas, ha a lendületes összeszedettséget összekeveri a feladat munka iramban való végrehajtásával. A ló előrezavarásával tönkreteszi az összeszedettséget, az összeszdettség hiányában pedig csak csodálkozik, hogy miért ellenálló a lova, miért van az, hogy négylábú társa nem engedelmes. (Gondoljon itt mindenki az eredményhirdetéskor megbokrosodó lovakra, stb.)

A lendületesen mozgó ló nyaka hosszú. Mutasson bármilyen feladatot a ló, legyen mozgása bármilyen látványos, ha nyaka rövid, akkor nem lendületes, lendület hiányában pedig nem együttműködő. Az ilyen ló lehet, hogy lelkes tapsot kap a közönségtől, de lovasa, ha szíve mélyére néz, pontosan tudja, hogy távolról sincs ideális összhangban lovával, a dicséret csupán a közönség hozzá nem értésének tulajdonítható, akik benézik parasztvakító felszínt.

A lendületes egyensúlyban mozgó ló támaszkodásának mértéke a szár súlyával egyezik meg. "Ha egy helyen a szárat elvágnánk és cérnával helyettesítenénk - helyes támaszkodás során - a cérna lovaglás közben nem szakadna el." Sőt ezt tovább lehet finomítani. Josipovich tábornok világosan ír arról, hogy a lókiképzés végső célja az öntartás. Az öntartásban mozgó lovat a lovas kizárólag az ülésével is tudja lovagolni, a ló által kitöltendő keretet az ülésével tudja szabályozni. Ilyenkor válik a lovaglás ideálissá, ilyen kor lovagol a lovas szárak és csizmák nélkül, amit descent de maines, descente de jambes módszernek neveznek. Részleteket ide kattintva lehet találni. Keméry gondolatait nem úgy kell érteni, hogy ellentmond Josipovichnak, hiszen Keméry az egyik legnagyobb tisztelője és tanítványa volt a tábornoknak, hanem úgy, hogy a tartás (az öntartás), nem alakítható ki a ló nyakának egy bizonyos formába erőltetésével, hiszen a tartás a lendület eredménye.

Szabó Emese nyeregből sikeresen teljesítette a spanyol lépés feldatatot. Munkájához szívből gratulálok. A fotó előterében Emese lova, Báró látható.

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak névsorát ide kattintva lehet megtalálni.

Wolf Anna a vezetőszáron végzett munka tesztjét, Balla Ráchel a spanyol lépés kézen tesztjét mutatta be sikeresen az elmúlt napokban. Mindkét lovasnak szívből gratulálok. A fotón Wolf Anna látható.

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak névsorát ide kattintva lehet megtalálni.

A vizsgázási lehetőség továbbra is mindenki számára elérhető. A vizsgák mérföldköveknek tekinthetők, azok megcélzása, majd sikeres bemutatása egyértelmű visszajelzést ad a lovasnak minőségi ismereiről, annak előrehaladásáról.

Az elméleti vizsga anyagát az Egyensúgy, Elengedettség, Egyenesség című könyvem tartalmazza. A lovas tesztek közül először a vezetőszáron történő munka tesztjét célszerű letenni. A teszt a ló és lovas közötti kommunikáció megfelelő szintjéről ad tanubizonyságot: kapicán és vezetőszár segítségével az összes hosszhajlítást (vállat be, farat be, oldaljárás, perdülés, farat ki) és állóhelyben történő felvételeket kell bemutatni mindkét kézre.

Ezután a futószáras vizsgát lehet tenni. A futószárazás szintén kapicánon (kikötőszárak használata nélkül zajlik), a vizsga során a lovas a vezetőszáron történő munka nagyobb távolságról és magasabb jármódokban történő érvényesülését tudja bizonyítani. A vezetőszáron történő munka és a futószáras munka tesztjét a kézen történő munka tesztje egészítheti ki. Ez kantárban zalik, hosszhajlításokat kell bemutatni lépésben, de a lovasnak itt már képesnek kell lennie a hosszhajlításokat a külső oldalról is végrehajtani. Az elméleti és két/három földi munka tesztje után logikailag a lovas tesztek követik.

A vonatkozó ismereteket bárki el tudja sajátítani, a szaktudás megszerzése különleges adottságokat sem a lovastól, sem a lótól nem igényel. A képzés egyénileg zajlik az ország egész területén, ezzel kapcsolatban nem csak hozzám (Göblyös István, goblyos@gmail.com, T: 06303831375), hanem a Nemzeti Lovasakadémia lovasoktatóihoz is lehet fordulni. (Sárvári Evelin, Szirtes Bence, Szmrecsányi Márton, Zerinváry Szilárd). A vizsgára való felkészítés a lovas saját edzőjével közösen zajlik, ennek megfelelően a vizsga nem csupán a lovas, de edzőjének sikerét és hozzáértését is jelenti.

Tökéletes ló nincs: az egyik allergiás, a másiknak sánta, a harmadik hányattatott előéletétől szenved, a negyedik labilis idegrendszerű, az ötödik motiválatlan, stb., stb. Nagyon szerencsés lovas az, akinek lova legalább többé-kevésbé mentes azoktól a tulajdonságoktól, amik hátráltatják, vagy megakadályozzák a részletekbe menő lókiképzést. Hálás vagyok a sorsnak/Jóistennek (megfelelő aláhúzandó - én a magam részéről a másodikat jelölöm meg), hogy pont Zitát tudhatom lovamnak.

Zita ma így dolgozott, köszönöm a fotót Balla Ráchelnek.

"Két lélek, ami mindazt meg akarja tenni, amire testeik együttesen képesek." - az Academic Art of Riding jelmondata. Ahhoz, hogy valaki a dán magasiskola tagjává váljon három vizsgát kell letennie: vezetőszáron végzett munka tesztjét, futószáras vizsgát, végül lovas vizsgát, melynek során lépésben és ügetésben kell bemutatni az összes hosszhajlítást (hajlítottan egyenes lóval átlóváltás a ló áthajlításával, vállat be, farat be, oldaljárás, perdülés, farat ki), valamint állóhelyzetben végzett iskolafelvételet. Mindez egyszerűnek hangzik, azonban a vizsgák nem magukról a feladatokról szólnak, hanem a lovas képzettségéről, arról hogy elsajátította-e a lóval való kommunikációs ismereteket: földről a testbeszédet, nyeregből pedig a helyes ülést és annak segítségeit.

Az alábbi videó a vezetőszáron végzett munka és a futószárazó munka részelteit ismerteti:

Hétvégén, szombaton kerül sor arra az ünnepélyes ceremóniára, melynek részeként beírják a nevemet a nagy könybe és  hivatalosan is tagjává válok a Bent Branderup által vezetett dán magasiskolának.

Az Academic Art of Riding a kortárs magasiskolák talán legismertebb intézete. Míg a nagy klasszikus iskolákat joggal-jogtalanul éri a vád, hogy bevételkényszerük okán lókiképzési módszereikben engedményeket tesznek a viszonylag gyors (költséghatékony) lókiképzés és a látványosság érdekében, addig a pivát magasiskolák vitathatatlanul a legmagasabb színvonalú lovaskultúra művelésének helyszínei.

Még egyszer: A magasiskola nem a különleges lovasfeladatok túristalátványossága. Túristalátványosságként a magasiskola elveszti jelentőségét, értelmetlenné és öncélúvá válik. A magasiskolának feladata van, a magasiskola a magaskultúra művelésének helye. Hogy mire való a magaskultúra? A magaskultúra ad iránymutatást a közkultúrának, pontosan úgy, ahogyan a faluban  a beszédben, öltözködésben, érdeklődési körben mindenki a papot, az ügyvédet, gyógyszerészt és a tanítót utánozza. A feleségek pedig a feleségeiket. A lovas közkultúrában mindenki szeme előtt a magasiskola lovasai lebegnek.

De a magasiskolai tudás a csúcsteljesítmények elérésének eszköze is. Az elmúlt évtizedekben a legnagyobb sporteredmények rendszeresen magasiskolai szakértelem igénybevételével alakultak. Elég legyen itt csak Ottó Lörkét említeni, akinek nevéhez a harminchatos olimpi első két (!) helyezett lova és lovasa is kapcsolódik, vagy Gerog Wahlt, aki Christine Stückelbergert segítette az olimpiai bajnokságig, végezetül pedig Reiner Klimke nevét, aki Egon von Neindorff szaktanácsait követte.

Mindezen túlmenően a magasiskola a nemzeti lótenyésztések kipróbálási helye: az Andalúz Királyi Magasiskolában spanyol lovakat, a porgugál magasiskolában luzitánó lovakat, a Cadre Noire-ban francia lovakat. bécsben lipicaikakat, Bent Branderup iskolájában a helyi lovasok szinte kizárólag a dán fajtákat (frederiksborgi, knabstrupper) használják.

Az összeszedés a ló ügyességének, fordulékonyságának növelését célozza. Általában azt szokták mondani, hogy az összeszedés eredményeként a hátulsó lábakra többletteher esik. Igen, de a tényleges célt talán jobban fejezi ki az, ha a vállak megkönnyüléséről beszélünk. Hibás például az a piaffe, amikor a ló ugyan összetolódik, a hátulsó lábak az elülsőkhöz közelednek, de a vállak nem könnyülnek meg.

A vállak megkönnyülésére (azaz az összeszedettség helyességére) az elülső lábak tevékenységéből, a lábtő magasra emeléséből következtethetünk. Ez az alapja a ló összképében megjelenő könnyedségnek, délceg járásnak.

Dánia nagyon messze van. Az utazás fizikailag is megterhelő lónak, lovasnak egyaránt. Megérte vállalni a fáradalmakat, a törődést, az utazás nem elhanyagolható veszélyeit? Láthatóan igen:

ZITA GYÖNYÖRŰ!

Hajlékony hátulsó lábakkal, zászlóló farokkal, összeszedetten, könnyed vállakkal, feligazodottan, szóval nagyon-nagyon egyszerűen és kényelmesen dolgozik. :) A vállak könnyedségének változásából könnyen lehet következtetni a fordulékonyság, a manőverezőképesség növekedésére. Ami nem látszik, az a kényelmesség növekedése: amekkora változás látszik a ló alakján és összeszedettségén - érzéseben ugyanilyen mértékű a kényelem növekedése.

Az ülés alatt eredetileg kifejezetten kimagasló gerinc eltünt, a gerincoszop mellett izmok jelentek meg, "emlekedtek" fel. A hát szinte olyan érzést ad, mint egy vízszintes pad, amire zselépárnát terítettek. Az eredetileg kifejezetten kényelmetlen hát az évek során kényelmes ringatásba váltott, Zita teste mindemellett megszélesedett, mozgás közben a "csizmám közé dagad", az ülést lefelé szívja.

A lapos comb kifejezés nem ismeretlen azok előtt, akik még a "régi" lovasedzőktől tanulták a lovaglás tudományát. De mit is jelent pontosan az, hogy a combot laposan kell a ló oldalára fektetni? Azt, hogy a combnak úgy kell elhelyezkednie, hogy comb elülső "élével" a vállvezetést, a hátulsó "élével" a csípővezetést tudja eszközölni a lovas.

A "lapos combot" persze gyakorolni kell. Egyrésztől azt, hogy a lovas képes legyen combját laposan a ló oldalára fektetni, másrészről azt, hogy a képesség birtokában a lovaglás során figyelje is combja elhelyezkedését.

Széles lovakon mindez nem egyszerű, sőt néha lehetetlen is, széles lovon ugyanis természetszerűen előrecsúszik és kifordul a lovas lába. A nagyon széles lovon ezért kissé fel kell emelni a nyereg középső vonalát és az ülés tekintetében kompromisszumot kell kötni: a fejjebb emelt üléssel a lovas mély súlypontját kell kissé "beáldozni", hogy a combokat laposan lehessen a ló oldalára helyezni. Mindennek az előnye mégis az, hogy a lovas lapos combjaival összetettebb kommunikációra lesz képes, térdétől térdéig tartó ülésével lova vállait és csípőit tudja vezetni, miközben a csizmasegítségek megmaradnak a lábsorrend ritmusának meghatározására és a keret szabályozására.

A piaffe-ban hátra kell venni a ló súlypontját, hogy a ló többletterhet vegyen a hátulsó lábára. A kérdés azonban az, hogy milyen mértékben? Az ültetettségnek ugyanis két dolog szab határt. A ló, pontosabban a hátulsó lábak ereje, valamint a hátulsó lábak ízületeinek hajlíthatósága. A határ mindkét szempontból történő átlépése esetén leáll a hátulsó láb tevékenysége, megszűnik a hátulsó láb ügető mozgása.

Az első esetet könnyű elképzelni. Ha nincs elég erő, nyilván nem tud lépni a ló. A második eset azonban magyarázatra szorul. A ló lábának hajlékonysága korlátos. Ha a határig meghajlíttatja a kiképző azokat, akkor elfogy a lehetőség a paták talajról való felvételére, a ló nem képes felemelni lábát a talajról. Mindezért szükséges úgy a hajlékonyság, mind az erő folyamatos fejlesztése és fenntartása.

Ráadásul a két hátulsó láb különböző képpen erős és hajékony...

Fenti fotón a hajlékonyság határesete látható, Zita az erős hajlításban még épp képes felemelni a patáját a földről.