A múlt héten szenior lovasok közt voltam. Olyan lovasok között, akikre évtizedek óta tisztelettel tekintek, akik lovas szakemberek generációinak felnevelői, mesterei. Meghívtak Kiskunhalasra, a lovardába, hogy tartsak nekik előadást. A helyzet nem volt egyszerű, hiszen mindannyian olyan tekintélyesek, hogy társaságukban valójában csak hallgatnom lehetne, mégis ők tettek gesztust a meghívással. Olyan volt, mikor öreg professzorok előtt vizsgázik a nebuló. Persze toltam az okosságot, beleadtam apait-anyait.

Az előadás után megdicsértek.

Azután átmentük a fedett lovardába, hogy közös képet készítsünk. A lovardában néhány bérló dolgozott. Szó szerint bérló, abból a klasszikus fajtából, amit mindannyian ismerünk: unott járás, lógó fül, semmitmondó tekintet, stb. A közös fénykép kedvéért Varró József és Bánfi Miklós felült egy-egy bérlóra. Varró Józsefnek, korából fakadóan, ez már különösen nehéz volt. Egy dobogóról szállt fel, onnan is igen nehézkesen. Tulajdonképpen csodálkoztam magamban, hogy miért pont Varrót ültették lóra, hiszen előadásom közben is a szunyókálás határán volt és lóra szállás közben is nagyon nehezen mozgott. A fényképhez való elrendezkedés pár pillanatig tartott, egyenes sorba álltunk, hogy mindenki jól látsszon. Valahogy Varró mellé keveredtem, és mikor rájuk néztem, felfényesedett lovat és lovast láttam. A ló olyan tökéletesen, természetesen és egyszerűen állt száron, amit talán még életemben nem láttam (pedig láttam már egy-két jó lovaglást), lovasa pedig délcegen ült a hátán. Nem tudom, mi történt abban a néhány másodpercben, amít nem figyeltem őket, de alázatra intő volt.

Onnantól hallgattam.

Utóbb megkérdeztem Tuska Palit, és Szakolyi Andrást, hogy ők is így látták-e, vagy csak elfogult vagyok Varró Józseffel. Megerősítettek. Sőt, Bandi hozzátete, hogy mit is várok: Varró József a lovaglást Reznek Jenőnél és Bükkhelyi Gábornál kezdte...

Az alábbi képen a szenior lovasok láthatók. Balról jobbra: Magyar Ágnes, Bánfi Vilmos, Hováth József, Kunos Attila, Széplaki Pál, Molnár Tamás, Szakolyi András, Varró József, Tuska Pál, Gőblyös István, Prutkay Zoltán.

A ló kiképzésének minőségét legjobban lépésben lehet leelenőrizni. Ha a lépés lábsorrendje tisztátalan, azaz az egyoldali lábak az egyidejű mozgás felé közelítenek, vagy (és ez még rosszabb) egyidejűleg lendülnek előre és érnek talajra, akkor a ló merev, nem támaszkodik helyesen, nem lendületes, ennek megfelelően nem lehet egyenes és összeszedett. A tiszta lábsorrend ugyanis az ütemesség előfeltétele, így ezzel együtt mindennek: a kiképzés összes többi kritériumának. Ráadásul, ha lépésben így van, akkor ugyan ez áll az ügetésre és a vágtára is, ugyanis ha lassú mozgás közben képtelen a ló az elvárásokat teljesíteni, akkor hogyan lenne képes ugyanazokra gyorsan? 

Ha a hibás lépés ellenére ütetésben mégis valami "szépet" lát a szemlélő az csak szemfényvesztés, puszta illuzió.

A szár a lovas legkézenfekvőbb segítsége. Helyes használatát, a kapcsolódó érzéseket nem lehetetlen megtanulni, de a vonatkozó kiképzéselméleti ismeretek elsajátítása megkerülhetetlen.

A szárhasználat a kezdő lovas számára rendkívül egyszerű: ha csak az egyik szárat húzza, akkor a ló abba az irányba fordul (direkt szársegítség), ha mindkettőt, akkor a ló lassul, vagy megáll, esetleg hátralép (felvevő szársegítség), ha mindkét szárral enged azzal az elindulást, a gyorsítási szándékát tudja jelezni a lónak (engedő szársegítség). Azután, ahogyan egyre több ismeretre tesz szert és tudását már haladónak lehet tekinteni, fel kell, hogy ismerje, hogy a szár három legkézenfekvőbb jelére a ló sokszor nem akar, vagy nem tud a lovas szándékának megfelelően reagálni, esetleg bonyolultabb gondolatokat szeretne eljuttani a lóhoz, ezért másfajta szársegítségeket is meg kell tanulnia - a szár használata egyre bonyolultabbá válik. Az említett szársegítségeken túlmenően a lovasnak meg kell ismernie az indirekt szársegítséget (a szár a vele ellentétes irányba fordítja a lovat, pl. a bal szár jobbra), az ellentartó szársegítséget (didaktikailag tanán nem a legszerencsésebb kifejezése a magyar lovas szaknyelvnek, a fogalom a külső szár tevékenységét írja le a hosszhajlítások során, alkalmazása megakadályozza a ló külső vállára való esését), a kitartó szársegítséget (a segítség a zablára túlságosan ráfekvő lovat a támaszkodás könnyítésére készteti), valamint az úgynevezett úsztatást (a felvevő segítséggel ellentétes, előrehajtó szársegítséget).

Ha mindez megy és még tovább akar lépni, akkor meg kell értenie, hogy a szár a ló és lovas közötti kommunikációt szolgálja és ez ügyben a szár csupán másodlagos segítség. Csak akkor kell használni, csak akkor kell igénybe venni, ha az elsődleges segítségre, az ülés jelzésére nem reagál kellő módon a ló. A szárak csupán az ülés segítségeinek megerősítését szolgálják.

Állítás szárakkal

Ebből következően a szárnak négy feladata van. Az első, hogy meghatározza az állítás és ezzel együtt a hajlítás mértékét. Az állítás a ló koponyájának oldalirányú elfordítását jelenti. Az állítás során csak a belső szár kerülhet hatásba, mert ilyenkor a külső szár használata a ló számára értelmezhetetlen, az csak zavart okoz! Miért is fordítaná oldalra a ló a koponyáját, ha mindkét oldalon hatásba kerül a szár? Az állítás során tehát a külső szár nem kerülhet hatásba, a külső szár lóg. A külső szár csupán akkor kerülhet hatásba, ha a lovas  csökkenteni akarja az állítás mértékét, vagy a másik irányba szeretné átállítani a lovat. A belső szár ilyen használatát úgy kell elképzelni, mint a futószárazást. Ott is csak a belső szárat használja kiképző, mégsem okoz sem számára, sem a ló számára problémát a futószáras kiképzés során.

Vállak vezetése szárakkal

A szár második feladata a vállak vezetése. A szárral ugyanis oldalirányú nyomást is lehet gyakorolni a ló vállaira. Miután a ló arra mozog, amerre a vállai mozognak, a szárral, illetve a szár nyomásával az ellentétes irányba lehet vezetni a lovat. Ehhez nem kell a szárnak megfeszülnie. A külső szár elvileg tehát csak két esetben kerülhet hatásba: ha az állítás mértékét szeretné csökkenteni a lovas (ilyenkor a szár megfeszülhet), illetve akkor, ha a ló vállait a hajlítás belső oldalának irányába kívánja a lovas vezetni, ekkor azonban nem feszülhet meg a szár. Azért nem feszülhet meg, mert logikailag az a nehézség, hogy a két, egymástól teljesen különböző kérés közléséhez (állítás, vállvezetés) csak egy “szerszám” (a szár) áll a lovas rendelkezésére és a lónak el kell tudni döntenie azt, hogy a lovas épp mire gondol, milyen utasítást ad: az állítással akar foglalkozni, vagy a vállvezetéssel. Haladó lovasnál tehát értelmetlen a “belső szár hajlít, külső szár támaszkodtat” edzői felszólítás, az csak a lovasképzés kezdeti, egyszerű megközelítésénél alkalmazható.

Keret és súlypont meghatározása szárakkal

A szárak harmadik feladata a keret jelzése a lónak. Valójában ez inkább az öklök feladata. Az öklök felemelésére a ló fel- és hátra igazodik, ezzel együtt súlypontját hátraveszi, az öklök lesüllyesztésére a ló lefelé és előrenyújtja a nyakát, ezzel együtt súlypontját előre mozdítja. Ezt már kézen és futószáron meg kell tanítani a lónak. Az öklök ilyen hatásához (se a feligazításhoz, se a nyak mélyebbre eresztéséhez) nem feltétlenül kell megfeszülnie a szárnak.

A ló irama attól függ, hogy súlypontja merre esik: a rövid iramoknál hátrább, az élénkebb iramoknál előrébb. Mindebből következik, hogy a ló rövidítését nem lehet pusztán a szárak hátrahúzásával elérni. A ló csak akkor fogja rövidíteni iramát, akkor fog lelassulni, ha súlypontját hátramozdítja. Ehhez viszont nem feltétlenül szükséges a szár hatása, elég (ha másodlagos segítségként) a lovas az öklét felemeli és a ló ennek eredményeként fel- és hátraigazodik, azaz súlypontját hátramozdítja.

Mit mond a szár?

A szár negyedik feladata az, hogy segítségével információhoz tud jutni a lovas a ló állapotáról. A száron keresztül tudja megérezni a lovas azt, hogy hol van blokk a lóban, hol kell merevségét oldani. Természetesen csak az első blokkig (pl. tarkó, vállak, vagy a hát) tud informálódni a lovas, azt, hogy a blokk mögött mi zajlik (például van-e máshol is blokk), szóval mindezt csak a blokk feloldása után érzékelheti a lovas.

A kevesebb - több

A szár helyes használatára csak független ülés birtokában képes a lovas. A független ülés azt jelenti, hogy a lovasnak nincs szüksége arra, hogy a szárak segítségével tartsa egyensúlyát a lovon. A független ülés meglétét, vagy hiányát sokszor nehéz megállapítani. A lovas bármilyen merevsége (lépjen az fel a karjaiban, vagy lábaiban) az ülés függetlenségének hiányára utalhat.

Függelten ülés hiányában a szárakat a lovas nem a kommunikációra, hanem (legalább részben) testének egyensúlyozására használja. Független ülés esetén törekedni kell a lehető legkisebb szárhatásra, nem feladva persze a szárak használata által kívánt cél elérését. A szükségesnél erősebb szárhatás ugyanis megakadályozza a ló kívánt reakcióját: a ló egyszerűen képtelen helyesen reagálni a számára durva, aggresszív kommunikációra. A ló általában egészen csekély szárhatásra is reagál. Jóval (!) kisebbre mint amire általában a lovasok gondolnak. A túl erős szárhatás a rövid nyak, a szűk keret kialakulásában mutatkozik meg. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szár hatása a ló nyakánál, esetleg a marnál elakad, és az nem halad végig a ló testén, nem jut el a hátulsó lábakig. A túl durva szársegítséggel a lovas csak a ló nyakát tudja lovagolni, a szárakkal önmaga teszi feszessé, ellenállóvá lovát.

Az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség könyv ide kattintva rendelhető.

Minden hónap első csütörtökén (március hónapban 3-án) 18:00 órakor kezdem munkám a lovaimmal, Zitával és Zazie-val, majd a gyakornok idejét töltő két lovassal. Zitával kézen fogok dolgozni (a kétütemű és a négyütemű lépés megkülönböztetését,  a piaffe ületetettségét és a spanyollépést gyakorlom), Zazie-val nyeregből dolgozom (állíthatóságát, hajlíthatóságát erősítem), a gyakornokokkal szintén kézen fogunk dolgozni.

A munka után kérdések, problémák megbeszélésére is mód nyílik. Az esemény a nyílt napoktól eltérően nem tematikus, nem meghatározott témát jár körbe, hanem a napi munkába nyújt betekintést. Azokat az érdeklődőket várom, akik egyszerű lovagolhatóságra, problémamentes boldogságra vágynak, azokat akik hasonló gondolkodású lovasok közösségét keresik és természetesen azokat is, akiket egyszerűen gyönyörködtet a "szépre" lovagolt lovak látványa.

Az Első Csütörtök nyilvános, belépődíj 2.000 Ft.

A felvétel során a ló súlypontjának lovaglási értelemben hátrafelé kell mozdulnia, a felvételnek végig kell haladnia a ló teljes testén egészen a hátulsó láb legalsó ízületéig. A felvételnek a ló teljes testére kell hatnia. A felvétel két esetben nem lehet sikeres: ha a ló "készülékében van a hiba" (merev, vagy ferde), illetve, ha a lovas "készülékében van a hiba" (nem megfelelő a segítségadás módja vagy mértéke).

A merevség a túlságosan erős támaszkodásban ölt testet, a ló ellenáll a szár hatásának. Ez a szemlélő számára nyilvánvanló, a lovas pedig a szárat tartó kezében érzi a ló ellenállását. A merevség nem feltétlenül jellemzi a ló teljes testét: látványra is és érzésre is megállapítható, hogy a zabla irányából haladva, hol található az első blokk, hol feszít ellen a ló. Ez a lovaglás egyik legérdekesebb érzése, a szárat fogva érezni lehet azt, hogy a ló melyik testrészével áll ellen, a merevség hol jellemzi a lovat: a tarkónál, a vállakban, esetleg a hátában, vagy a hátulsó lábakban. Mindez a figyelmes szemlélő számára kívülről is érzékelhető! A szárat tartó kéz érzése persze csak az első blokkig hat, azt, hogy mi történik a blokk mögött, van-e máshol is merevség, arról a kéz nem rendelkezik információval.

A ferdeség a felvétel során irányíthatatlanná váló vállakban és csípőkben jelentkezik. A lovas azt érzi, hogy bár a lóban nincs merevség, nincs ellenállás, mégis a szárakkal szinte lehetetlen a sebesség, illetve a mozgás irányának kordában tartása. "Elöl" ugyan tudja valamelyest lassítani a ló mozgását, de a lovasnak az az érzése, hogy hátulsó része csak jön, csak jön és jön előre, míg végül valamelyik testrésze oldalra kitör és oldalirányú mozgásba kezd. Ilyenkor az az érzés, mintha a ló egy hatalmas colstock lenne, a zabla nyomására oldal irányban összecsuklik, irama ezért nem csökkenthető. Éppen ezért lehet kijelenteni, hogy ha a felvétel végighalad a lovon, akkor lovaglási értelemben egyenesnek tekinthető mégha vállat be, vagy farat be feladatban van. Sőt meg is lehet fordítani az állítást. Ha a vállat be feladatban nem megy végig a ló testén a felvétel, mert a fara a külső oldal irányába kitör, akkor az eredetileg végrehajtott feladat valójában nem vállat be volt, hanem csak ferde volt a ló ( kiesetta csípője). Ugyan így, ha a farat be feladatban nem lehet végrehajtani a felvételt, mert a ló válla kifelé megindul, akkor az eredeti feladat nem farat be feladat volt, hanem csak ferde volt a ló (kiesett a válla).

Az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség könyv ide kattintva rendelhető.

A ferdeséget a szemlélő gyakran szinte nem is érzékelheti. Ha minden renben lévőnek látszik és mégsem "állnak össze a fogaskerekek", akkor a külső szemlélő okkal gyanakodhat arra, hogy a ló ferde (pontosabban arra, hogy valamilyen asszimetria van a ló mozgásában, lábait nem terheli egyformán): még egyszer meg kell vizsgálnia a patanyomvonalakat, a vállak és a csípők helyzetét, illetve a ló alapegyensúlyát.

A segítségadás módja alatt azt értem, hogy a felvétel során a lovasnak és a szemlélőnek is azt kell érzékelnie, hogy a szárak a zablán keresztül nem a ló szájszegletére, hanem a ló szügyére hatnak. A különbség olyan, mint a szár oldalirányú hatása, az hol a ló koponyájára hat (állítja a koponyát a gerincoszlophoz képest), hol pedig a vállakra hat (megszabja a ló menetirányát).

Végül meg kell állapítani, hogy a túlságosan erős segítség gátolja a lovat a helyes reakcióban, a túlságosan sok kéz megakadályozza a felvétel helyes végrehajtását. A ló a szár sokkal kisebb hatására is reagál, mintsem azt legtöbbször gondolná a lovas. A szár már akár akkor is hatásba kerülhet (információ kezd áramlani rajta) mielőtt megfeszülne. Bár a szár a fenti képen nem feszül meg, mégis határba került!

A "sok kézre" a szemlélő a rövid nyakból következtethet. Ilyenkor a segítség elakad a ló vállainál, a felvétel nem halad végig a ló testén. A rövid nyakat és a segítség hatátalanságát a lovas is érzékeli.

Ez persze nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lehetne akár erélyes is a szárak segítsége, hiszen a segítség mértékének olyannak kell lennie, amit a helyzet igényel. A kelleténél kisebb segítség sem fog eredményre vezetni, a túlságosan kicsi segítségre nem reagál a ló.

Az előző rész ide kattintva olvasható.

A Lovas Nemzetben kiváló interjút készített Tóth Bettina a "Lovasíjásszal", Kassai Lajossal. A beszélgetést, amit mindenkinek ajánlok, ide kattintva olvashatod.

Kassai Lajos sok minden miatt tetszik nekem, de leginkább azért, mert volt egy GONDOLATA és MEGCSINÁLTA!

Kellő egyensúly hiányában a ló az elején jár. Kívülről többé-kevésbé egyszerű ezt látni. A ló előre dől, a kelleténél jobban törekszik előre, ezét a lovas folyamatosan lassítani szeretné lovát: a szár folyamatosan hatásban van, látszik, hogy  odadobott szárral képtelen lenne lovagolni. A vonal mögötti helyzet szinte mindig az egyensúly zavart helyzetét tükrözi. A fenti képen a ló az eljére esett.

A lovas ugyanazt érzi, mint ami kívülről látszik. Folyamatosan lasítania kell a lovat, az túlságosan törekszik előre. A szárakat folyamatosan, vagy szinte folyamatosan hatásba kell helyeznie, lassulni, a szándékozott iramra visszaállni és azt szárhasználat nélkül tartani nem lehetséges az elejére esett lovon. A helyzetet úgy is le lehet írni, hogy a lovas azt érzi, hogy a ló erős támaszkodást keres a kezén, képtelenség a könnyed támaszkodás elérése.

Az egyensúlyban mozgó ló viszont szinte olyan mint a patikamérleg. Bármelyik irányba (előre, vagy hátra) akárcsak egy dekát helyezve, kimozdul a mérleg nyelve. Az egyensúlyban lévől lovon a lovas legkisebb testsúlysegítségére a ló gyorsul, lassul, akár megáll, vagy megindul hátrafelé. Ezen a képen Zazie egyensúlyban mozog. A két kép az ügetésnek ugyanabban a fázisában készült, az elülső láb földreérésének pillanatában. A különbség ég és föld!

Az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség könyv ide kattintva rendelhető.

Az ülés segítségeire csak az egyenúlyban mozgó ló képes megfelelően reagálni. Egyensúly hiányában viszont képtelen. Nem az együttműködési szándékával van (általában) gond, hanem a képességével. A probléma az, hogy a kellő egyensúly hiányában a lónak az ellenállást tanítja a lovas: ugyanis az együttműködő ló az együttműködést, ellenkező esetben az ellenállást, az ellenkezést tanulja.

Másképp fogalmazva az egyensúlyban lévő lovon a lovas azt érzi, hogy testének legkisebb megfeszítésére, akár a levegő benntartására is átmenettel reagál.

Az előző részt ide kattintva olvashatod.

Az alábbiakban adom közre Szirtes Bence írását, mert azt gonodolom, hogy a lókiképzés magyar megközelítésének lényegét írja le:

Szirtes Bence: Szárra állítás - félfelvétel "forever together"

A lókiképzésben a szárra állítás és a félfelvétel, más néven a lovaglás "alfája és omegája" egymástól szétválaszthatatlan egységben élnek.

Nemcsak az egység megbonthatatlan hanem a sorrend is. Először szárra állítunk, aztán jöhet a félfelvétel.

A szárra állítás hátulról előre lovaglást jelent amelynek alapja és lényege hogy a hátulról érkező nyomásra a ló engedéssel válaszol teste egyenesre igazodik. Így izmaiban oldottá válik, mozgását a szorgalmasság hatja át. A szárra állítást kérhetjük álló helyben, és mozgás közben is. Állóhelyben a hátulsó keret megnyomásával a ló engedése az elülső keret elfogadásában nyilvánul meg. Ebben az állapotban laza tarkó mobilis állkapocs mellett a ló a szárakban megkönnyül, előrehajtó és felvevő (félfelvétel) segítségekre készségesen reagál. Mozgás közben a szárra állított ló izomzata oldott és rugalmas, mozgását és figyelmét a feltétel nélküli szorgalom hatja át. Az ilyen lóra használjuk az "előre megy" kifejezést. Tehát a szárra állítás egyenlő az egyenesen előre lovagolással. 

Az ilyen állapotban lévő lovon alkalmazhatunk félfelvételt, tehát csak a hátulról előrelovagolt ló felvehető. 

A félfelvétel az elülső keret megnyomásával történik mely a ló súlypontjának hátrahelyezését szolgálja. Csak és csak akkor lehet sikeres a félfelvétel ha lovunk minden testrészében egyenesre lovagolt és szárra állított vagyis előre megy! 

A szárra állítással a ló munkára kész állapotát tudjuk kialakítani, ezt követően a félfelvétellel, összeszedetté tehetjük lovunkat.

A vállak vezetésének során két dologgal kell foglalkozni. Az egyik a ló menetiránya: amilyen irányban mozog a váll, abba az irányba fog mozogni a ló. Erre persze meg kell tanítani a lovat, mert eleinte számára az a természetes, hogy arra mozogjon, amerre a feje áll. Ám egészen hamar meg kell értenie, hogy az állítás, illetve a hajlíás irányától függelten a menetirány, azaz annak ellenére, hogy pl. jobbra van hajlítva, lehet, hogy a lovas bal fordulatot kér tőle. Ez tulajdonképpen a direkt és indirekt szársegítségek megértését jelenti, vagyis meg kell tanulnia, hogy a menetirányt a szár oldalirányú térnyitása (direkt szársegítség, a lovas a szárat a ló nyakától távolítja), illetve nyomása (indirekt szársegítség, a lovas a szárat a ló nyakához közelíti) határozza meg.

Mindeközben azonban a ló mozgáskultúráját is fejleszteni kell. A lónak meg kell tanulnia vállai egyforma terhelését, tehát azt is, hogy egyenes vonalon a vállainak a paták fölött kell lennie, lábainak függőlegesen kell állniuk, íveken pedig meg kell tanulnia az ívnak és a sebességnek megfelelő befelé való dőlés mértékét. Nem szabad a vállait sem túlságosan befelé mozdítani, mert az a belső vállat túlterheli (erre azt mondjuk, hogy vállazik), sem nem szabad vállait a szükségesnél kevésbé befelé mozdítani, mert az a külső vállat túlterheli (erre azt mondjuk, hogy a váll kiesik). A váll helyes oldalirányú pozícióját szintén a szárak olalirányú nyomásával lehet szabályozni, egyben tanítani a lovat a vállak helyes helyzetének önálló tartására, saját mozgáskultúrájának fejlesztésére.

De hogyan lehet megkülönböztetni a kétfajta segítséget, hogyan lehet jelezni a lónak, hogy most a mozgásirányt szeretém meghatározni, most pedig a vállakat szeretném meglelően pozicionálni? 

A segítségadás időzítésével!

Ha a segítségadás akkor éri a vállat, amikor a lába a levegőben van, az a menetirányt szabályozza, ha a pata a földön van, akkor a segítség a váll helyzetére lesz befolyással. A fotón világosan látszik, hogy a ló a lovas szándékának megfelelő irányban mozog, viszont a belső vállát túlterheli (kissé befelé vállaz). A menetirány fenntartása mellett a vállakat kissé kifelé kellene mozdítani a két váll egyenletes terhelése érdekében. Jobb szárral ezért kissé balra kell vezetni a ló vállait, mégpedig abban a pillanatban, amikor jobb elülső lába a földön van.

Mindez talán bonyolultnak hat, mert figyelmet (igényességet) és magas szintű mozgáskultúrát igényel a lovastól is. Először! De senki számára sem lehetetlen az elsajátítása, azt csupán be kell gyakorolni.  Másrészről a vállak pozíciójának önálló fenntartásával, vagyis annak a képességnek a fejlődésével, hogy a lovas súlyának terhével együtt a ló képes legyen a vállak természetes helyzetet segítség nélkül fenntartani, azaz hogy vállait folyamatosan egyformán terhelje, más szóval, a ló mozgáskultúrájának fejlődésével maga a "probléma" szinte eltűnik.

És valósítsd meg!

Zita ma, Sabine Oettellel végzett közös munka harmadik napján egész szépen piaffe-ozott. Ugyan csak kézen és nem úgy, mint ahogyan az Hazslinszky-Krull Géza ikonikus fotóján látható, de könnyedén táncolt.

És ha Zita piaffe-ozik, akkor minden ló képes rá!

Ha most azt mondjátok, hogy Zitával könnyű, akkor kirohanok a világból! ("...I want to say that he «Eddie The Eagle» is the greatest man I've ever known...") Ha meg azt mondjátok, hogy már réges-rég tud piaffe-ozni, akkor arra azt mondom, hogy a piaffe harmónia nélkül csak szomorú erőlködés.

Hogy hogyan lehet a könnyed táncosságot elérni?

Hát kell, hogy legyen egy álmod!

Az Interneten valahogy előkerült a fotó és annyian lájkoltátok, hogy akkor egy kicsit mesélek róla:

A lovat Lódítónak hívták. Származása Indikátor - Lamenta és úgy emlékszem, hogy 1976-os születésű volt. A galoppról került hozzánk azzal, hogy Bécsben akadályversenyt nyert: volt benne sebesség. Mindez kb. 1981, vagy 1982-ben történt. Lódító szelidítésénél Pachl Péterre esett "Gyula bátyám" választása. (Akkor már Péter lemosakodta magáról a Pasolini nevet, Dallos Gyula pedig még nem kapta meg a Gyula bácsit, hivatalos megszólítása Gyula bátyám volt, az enyém pedig csak egyszerűen Steve (ejtsd: Steve), vagy, ha izgatottabb volt a légkör, akkor kisfiam. Ilyenkor Péternek is ez dukált. Ezek miatt az idők miatt mondhatok baráti kritikát mindkettőjükre, mondom baráti kritikához van jogom, még akkor is ha egyesek félre is értik. Ők nem értik félre, mert nem érthetik félre...) (Jó hosszú zárójel volt, de hát a mesékben hosszú zárójelek szoktak lenni.)

Szóval a lovat Péter kapta, de rövid úton eltörte a lábát. És akkor én következtem... nekem pedig életem egyik legszebb időszaka. Budapest bajnokságok, főiskolás bajnokságok, ifjusági bajnokságok. És az, hogy egy életre megtanultam az angol telivérben a lovak szabadságszeretetét, nemességét és intelligenciáját tisztelni. Lódítót igazán megszelidítenem nem sikerült, ma úgy mondanám, hogy maradtak tartalékok az elengedettség kimunkálása terén. Ez azt jelentette, hogy munka közben kb. 20-30 percenként begyújtotta a rakétékat futott 100-150 métert tiszta gázból, de nem bántam, mert tiszteletet parancsolt az öttusás lányok körében. A fenti kép szerintem 1984-ben készüt Debrecenben, az országos bajnokságon, közép oszályban.

Később sokat versenyeztem Szent-György díj és Intermediaire kategóriáig, sőt külföldre is eljutottam vele és Lódítóval legyőztem a világ akkori legjobb lovasát Christina Stückelbergert. Az olimpiai és világbajnok lovasnő, aki nem mellesleg lovasként a példaképem volt, egyetlen közös versenyünkön feladata a program lovaglását, így bár én kaptam a versenyszámban (egyetlen magyarként) a legkevesebb pontot, jogilag mégiscsak mögöttem végzett! A versenyről sajnos nincs fotóm, csak a résztvevőkről (balról-jobbra: Fehér Gábor, Rajz Katalin, Fülöp Noémi, Prutkay János, szerénységem, és a sofőr, akinek a nevére már nem emlékszem).

Lódítót nem csak én, hanem későbbi gazdája Juhász Csaba is sokat lovagolta, illetve míg hozzá nem került a ló, időnként Bodó Gábor és Péter is ráült. Jól emlékszem például arra a szombatra, valószínűleg a debreceni fotó készítésénak évében, amikor Lódító "lerendezte" Gábort. A történethez azt kell tudni, hogy Gábor annak idején a Boráros tér közelében lakott, ezért a Nemzeti Lovardából egy megállót metróval kellett utaznia és néhányat villamossal. Ez egy olyan szombati nap volt, amikor nem volt jelen Dallos Gyula. (Precízen úgy kellett volna fogalmazni, hogy ez az a szombat volt, amikor nem volt jelen Dallos Gyula, mert más ilyen esetre nem is emlékszem, kivéve persze, ha versenyen volt.) Tehát egyedül voltunk és bár nekünk mindig tiszta ruhában, fényes csizmával kellett megjelennünk az edzéseken, Gábor valamiért lazázott és az utcai ruhájában ült fel a lóra. Tél vége volt. Akkor még nem volt fedett lovarda a Nemzeti Lovardában, ott lovagoltuk, ahol most az a ronda gödör van a tűzoltóvízzel. Még mindent fehér hó lepett, mi úgynevezett trágyakörön lovagoltunk. Akkor még az is megfelelt nem kellett a lókiképzéshez puccos külföldi talaj. (Mielőtt valaki azt gondolná, hogy igénytelenek voltunk, jezem, hogy ez nem sokkal azután volt, hogy magyar díjlovas csapat (!) felnőtt Európa-bajnokságon vett részt. Szóval a megjegyzés előtt mindenki hajtsa le a fejét és gondolkozzon!) (Látjátok, csak jó, hogy nem voltam ott a legutóbbi díjlovas tisztújításon, mert mindenre emlékszem és, ha elszakadt volna a cérna és az újaknak elkezdtem volna mesélni, hogy hány és hány generáció lett beleléptetve abba a folyóba, amibe most ők léptek...)

Vissza a témához: Gábor utcai ruhában, mindenhol hó, trágyakör. De a trágyakör időnként vicces tud lenni. Sötét színe miatt először felül kezd olvadni (kiereszti a szmötyit), alul pedig még néha jég van, ami egyrészről csúszós, másrészről nem engedi elfolyni a szmötyit. Ekkor is ez történt és amikor Lódító teljes sebességgel megindult, azzal a mozdulattal feküdt lapjára. Gábor pedig nyakig a trágyalébe. Máig sem tudom hogyan jutott haza Gábor, de gondolom, hogy kiürült a szerelvény, amire felszállt...

(Folyt. köv.)

Sokan azt állítják, hogy a kiképzett ló a legjobb tanítója a lovasnak. Ez részben igaz: annak idején több tízezer (valójában fogalmam sincs, hogy mennyi, de bődületesen sok) ugrásváltást végezhettem Dallos Gyula lovain és ezért bárki mondhatja, hogy így könnyű rutint szerezni, így könnyű soha el nem múló érzéshez és magabiztossághoz jutni. De mit tegyen az a lovas, akinek ez nem jut osztályrészül? Mindenesetre kezdjen gondolkodni!

Végülis a lovaglásnak nem a legnehezebb feladata az ugrásváltás, csupán két feltétele van: a ló áthajlíthatósága és a segítségadás megfelelő időzítése. Az áthajlítás az új belső csípő előretolásával (pongyolán az új belső csizma hevederre csúsztatásával) az új külső csípő hátravételével (pongyolán az új külső csizma heveder mögé csúsztatásáva) történik, miközben a lovas az új belső ülőcsontot terheli, az új külső ülőcsontot tehermentesíti. A segítségadást egyszerűen ollózásnak is szokták nevezni. De melyik a segítség adásának megfelelő pillanata?

Természetesen az amikor a ló lábai a földön vannak, hiszen magát az ugrásváltást a lebegési fázisban hajtja végre a ló és a segítségadással ezt a pillanatot kell annyival megelőzni, hogy a ló képes legyen a lovas kérését felfogni és arra helyesen reagálni.

Kívülről nézve látszik, hogy mikor vannak a ló lábai a földön.

A ló hátán (az érzés szerint) az a megfelelő pillanat, amikor a lovas csípői felfelé és hátrafelé mozdulnak. A képen az a pillanat látszik, amikor a ló külső hátulsó lába már a földön van, ez az a pillanat, amikor a lovas csípője legelőrébb és legmélyebb helyzetből már megindult felfelé és hátrafelé. Az ugrásváltás segítségére ekkor nyílik lehetőség.

Az előző részt ide kattintva olvashatod!

Fogadással, ünnepi beszéddel, majd az iskola nagykönyvének megnyitásával megkezdte tevékenységét Sabine Oettelnek, a Academic Art of Riding mesterének saját iskolája. Az iskolának, pontosabban a közösségnek hivatalos tagjává váltam azzal, hogy beírták a nevemet a nagy könyvbe. Kérdezheti bárki, hogy az Academic Art of Riding után a másodiknak? És ha igen, akkor ennek mi értelme? Nem ugyanazt tanítják itt, meg ott? Igen, a másodiknak és ugyanazt tanítják. Annyi különbség van csupán, ami mester és mester, pedagógus és pedagógus között van. Más szavak, más kifejezésmód, más emberi karakter.

És hát ez a magyar hagyomány. Hogy csak a közismert példát hozzam, az örkénytábori lovasokat is több ország akadémiájára küldték ki, sőt volt olyan lovas, aki maga is több helyen járt. Ahogyan más szakmát a lókiképzés tudományát is lehet több helyen, több mestertől tanulni. Sőt ez lenne mindenki számára a kívánatos...

Hosszan és hosszan lehetne értekezni arról, hogy milyen lovas szeretnék lenni: hamonikus, erőtől duzzadó, robbanékony, mégis könnyed, egyszerű, nyugalmat sugárzó, de egyben elegáns, férfias és magyaros, stb., stb., stb. A jelzőkkel könyvet lehetne teleírni, de tömören kifejezni az alábbi nóta szövegénél jobban nem lehet - szóval ilyen szeretnék lenni:

Nincsen a világnak még olyan csodája,
Mint mikor a jászberényi huszár felül a lovára.
Felül a lovára, rágyújt a pipájára,
Még az a hétszentséges Atyaúristen is lemosolyog rája.
Lemosolyog rája, csókra áll a szája,
Hiszen a Jézus Krisztus is Berénybe
volt huszár fiatalkorába.  

Abban a pillanatban, amikor túl rövid a ló nyaka, akkor a lendület (a hátulsó láb előrelendülése) kicsi. Ezt a pillanatot úgy lehet leírni, hogy az erő nem jut el a zabláig, a ló nyaka nem nyújtható, a ló nem keresi a zablát, a tarkó túlságosan fel és hátraigazodik. Ebben a helyzetben a lendületet kell növelni. A lovat (pontosabban a hátulsó lábat) előrefelé kell lovagolni, hátulról kell nyomást gyakorolni a lóra. A nyomást mindaddig kell fenntartani, ameddig a ló nem nyújtja előre és lefelé (a zabla irányába a nyakát és a tarkóját). Ez az állítás akkor is igaz, ha mindez felvételben történik, azaz a ló a felvevő szár hatására nem mozdítja hátra a súlypontját, hanem csak kitér a zabla hatása elől, azaz a felvétel elakad a ló marjánál. Ha ez törénik akkor (rövidítés ide, rövidítés oda) a felvételben a lendületet kell fokozni, a felvétel során a hátulsó lábat előre kell lovagolni.

De ugyanez áll fordítva is. Ha a ló nekidől a zablának, akkor a tolóerő túl nagy, a ló az elejére került. Ezt a helyzetet úgy lehet leírni, hogy a ló túlságosan törekszik előre, iramát a lovas csak folyamatos beavatkozással tudja fennrartani. Ekkor a ló súlypontját hátrafelé kell mozdítani, azaz felvételt kell lovagolni. Ez az állítás még akkor is igaz, ha a ló alacsony iramban halad, hiszen a ló egyensúlyi helyzete nem függ az iramától, a ló alacsony iramban is az elejére kerülhet. Ha tehát a ló nekidől a zablának, akkor (kicsi iram ide, kicsi iram oda) fel kell venni a lovat.

A következő évtizedekben figyeljetek rá!

Én szóltam :)

A hátulsó láb mozgását (előre és hátralendülését) mindenki látja, azt különösen részletezni nem kell.

Annál inkább az érzését. A lovas azonos oldali csípője akkor kerül leghátrább és legmagasabb helyzetbe, amikor a ló felemeli a talajról a lábát. Ezután a lovas csípője, szinte egy félkört leírva, előre és lefelé mozdul. Akkor kerül legelőrébb és legmélyebbre, amikor leteszi a tajara a lábát. Ekkor a lovas csípője, szinte egy félkört leírva, hátra és felfelé mozul.

Lépésben és ügetésben a lovas csípői felváltva mozdulnak előre és hátra, vágtában a csípők majdnem egyszerre mozognak, a külső csípő kicsit hamarabb kezdi a körző mozgást.

Az előző részt ide kattintva olvashatod!

A szűk keret a túl erősen használt szár hatására alakul ki. Az erős segítségre a ló képtelen helyesen reagálni, megfeszíti magát és a szárak hatása a nyaknál, vagy a marnál elakad. A felvétel nem "halad" végig a lovon, nem jut el a hátulsó lábakig, a ló nem a teljes testének súlypontját mozdítja hátrább, hanem csak a nyakát rövidíti. Így a lovas tulajdonképpen önmaga akadályozza lovát saját testének helyes használatában. A ló feszült lesz és legtöbbször izgatottság is úrrá lesz rajta. A feszesség hatására háta kényelmetlen, nem ringatja a lovas ülését, a hátizmok fölösleges terhelésnek lesznek kitéve. Sőt, a feszes hát előbb-utóbb magának a lovas tesétenek is károsítója lesz. Továbbá a szűk keret akadályozza a ló hátulsó lábának súlypont felé lépését, a láb előrelendítését, végeredményben a lendületes mozgást. Ennek hatására a ló nem tudja könnyíteni a vállára eső terhet, a lovas többletsúlya és az erős átmenetek okozta többletteher az elülső láb sérüléseit okozhatja.

A szűk keret a harmónia halála.

Februárban Sabine Oettel lovasiskolát nyit Escuela Equitabilis névvel. A részleteket ide kattintva lehet olvasni németül és angolul!

Lovagok: Bóta András (tiszteletbeli), Koltai Polett (tiszteletbeli), Lezsák Levente (tiszteletbeli), Nyárasdi Jana (tiszteletbeli), Pénzes Gábor (tiszteletbeli), Szirtes Bence (tiszteletbeli), Tászler Meilnda (tiszteletbeli), Zerinváry Szilárd (tiszteletbeli),

Apródok: -

Piaffe teszt (nyeregből): Szirtes Bence

Piaffe teszt (kézen): Nagy Sándor

Hosszhajlítások (lépés, ügetés): Szirtes Bence

Spanyol lépés kézen: Balla Ráchel, Szabó Emese

Kézen történő munka tesztjét sikeresen bemutatta: Balla Ráhel, Trieber Anna, Mezei Szabolcs

Futószáras munka tesztjét sikeresen bemutatta: Bóta András, Csík Andor, Gulyás László, Halász Péter, Gutrai Verus, Kolonics-Farkas Abigél, Nagy Sándor, Sziráki Ancsa, Szirtes Bence, Tamás Zsolt

Vezetőszáron történő munka tesztjét sikeresen bemutatta: Arnoldné Horváth Enikő, Balla Ráhel, Bazsó Géza, Bóta András, Csík Andor, Csizmadia Gabi,Gulyás László, Gutrai Verus, Halász Péter, Hatvanger Orsolya, Komonyi Anita, Kropf Laura, Méhes Zsuzsanna, Molnár Emese, Mráz Edina, Nagy Sándor, Németh Szilvia, Nyárasdi Jana, Okmánszki Tamás, Rozsnyói Döme, Ruszák Mátyás, Sárvári Evelin, Sosity Boróka, Szabó Emese, Szirtes Bence, Szmrecsányi Márton, Tamás Zsolt, Trieber Anna, Veszely Bea, Wolf Anna

A lókiképzés elméletéből levizsgázott: Balikó Katalin Elizabeth, Balla Ráhel, Berényi-Üveges Judit, Berényi-Üveges Katalin, Cseh Pálma, Csizmadia Gabi, Czirkák Csaba, Déri Anita, Erdős Réka, Farkas Árpád, Ferenczi Annamari, Gulyás László, Halász Péter, Kolonics-Farkas Abigél, Kovács Nikolett, Kropf Laura, Kun Andrea, Loparits Kata, Lukács Lehel Elek, Maros Ágnes, Maros László, Mezei Szabolcs, Mészáros Eszter, Nagy Sándor, Nyárasdi Jana, Okmánszki Tamás, Petrovics Lili, Piller Pálma, Puskás Zoltán, Rozsnyói Döme, Sahin Gábor, Sárvári Evelin, Sosity Boróka, Szabó Emese, Szabó Georgina, Szmrecsányi Márton, Tóth Zsófia, Trieber Anna, Veszely Bea

Junior Akadémia - elméleti vizsga: Hirka Zsófia

Junior Akadémia - gyakorlati vizsga: Hirka Zsófia

Frissítve: 2018. április 3.

A hagyományos magyar álláspont szerint a természetesen mozgó ló négy lábát egyformán terheli. Ezt sokan vitatják. Azt állítják, hogy a természetben a ló elülső lábaira több súly esik, hiszen a ló súlypontja az elülső lábakhoz esik közelebb és hát az álláspont megfogalmazóinak igazuk van - állóhelyben. De nem mozgásban. Míg állóhelyen a statika, addig mozgás közben a dinamika szabályai érvényesek. Valójában Joszipovichnak és Kókaynak van igaza: a természetben mozgó ló (és így a helyesen képzett ló a lovasával terhelve is) lábait egyenletesen terheli, azokra a használati helyzetben egyforma teher esik, a ló délcegen jár. Ez azt jelenti, hogy elülső lábainak lábtövét könnyedén és természetesen minden egyes lépésnél magasra emeli. Az ettől eltérő helyzetet Joszipovich három kategóriába sorolta:

1. A ló az elején jár (az elülső lábak több terhet viselnek a hátulsóknál):

A külső szemlélő számára a ló nem jár délcegen, tarkója nem a legmagasabb pontja testének, a lovas a szárakkal folyamatosan kitartó helyzetben van, a ló homlokvonala vonal mögött van, álljban a ló a hátulsó lábaival hajlamos jobbra-balra ellépni, toporogni.

A lovas azt érzi, hogy a ló sebességét folyamatosan lassítani kell, a sebesség szabályozásához állandóan a szárakat kell használnia, azokat nem tudja megkönnyíteni, mert a ló gyorsabban halad, mint szeretné, a ló a szárakba szívesen beledől.

2. A ló ferde (nem két patanyomon jár, egyik hátulsó lábával - általában a bal hátulsóval - a két elülső közé, másikkal az azonos oldali elülső láb patanyomának külső oldalára lép):

A külső szemlélő látja, hogy a ló nem két patanyomon jár és azt is hogy az egyik hátulsó láb (amelyikkel a két elülső közé lép) több terhet vesz fel, ezért az - ha kevéssel is, de - rövidebbet lép, így a hátulsó két láb járása nem teljesen egyforma ritmusban történik.

A lovas azt érzi, hogy a két száron a ló nem hajlandó egyformán támaszkodni, az egyik kézre (általában a jobb kézre) "könnyebb" lovagolni a lovat, mint a másikra, a ló az egyik irányban könnyebben fordul, mint a másikban, az ugrásoknál rendszeresen az egyik irány felé tör ki a ló.

3. A ló egyensúlya oldal irányban bizonytalan (a váll vagy a csípő oldalirányban helytelen módon elmozdul és ezért az azonos olali lábra több teher esik):

A külső szemlélő azt látja, hogy a ló szélesen jár, nagy iramokban "tárogat" (hátul nagyon szélesen jár).

A lovas azt érzi, hogy az ívekben túlságosan befelé, vagy kifelé dől a ló, a ló nem pontosan azon a nyomvonalon halad, amit a lovas elhatározott, a hosszhajlításoknál a ló nehezen lép oldalra, a lovas késztetést érez lovának túlhajlítására.

A hajlítottság érzéséről itt olvashatsz.

"Tamás (Okmánszky, ezzel a lóval) neked könnyű" - hangzott el tegnap. Én meg azt gondoltam, hogy Tamás kiképzői tevékenysége ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna. Számomra a lókiképzés egyik legjobb eredménye az, ha a lóval való munka magától értetődőnek látszik a kívülálló számára, a ló ügyesnek hat, együttműködési szándéka pedig természetesnek.

Ugyanis minden művészetben (így a lókiképzés művészetében is) az a csúcs, amikor a szemlélő, akár a legbonyolultabb alkotást/produkciót is pofonegyszerűnek érzi.

Ha akarjuk, ha nem, a lóraülés, a lóval való foglalkozás folyamatosan formálja a lovat. A kérdés csupán az, hogy milyenre és hogy az alakítás céltudatos és szakszerű, vagy sem.

A lóval való foglalkozás - ha akarjuk, ha nem - mindig alakítja a lovat. Ennek megfelelően sokfajta lovas és sokfajta ló és lovas kapcsolat létezik: a bérlovastól a versenyzőn keresztül a kiképzést magas szinten művelő szabadidőlovasig. A kapcsolat alapvetően attól függ, hogy mi a célja a lovasnak a lovával. A kezdő bérlovas nyilvánvalóan el szeretné sajátítani a lovaglás alapjait, a haladó - ilyen-olyan rendszerességgel - szabadidejét kívánja eltölteni lovak és hozzá hasonló érdeklődésű emberek között. Mi, lovasemberek tudjuk, hogy a ló szeretete, a ló közelségének igénylése valami megmásíthatatlan és olthatatlan belső vágyon alapszik, aminek folyamatos kieléígtése számunkra megkerülhetetlen. A bérlovasban ezt az érzést kell tisztelni.

A versenyzés nem egyenlő a minőséggel

Saját ló birtokában, azonban ló és lovas kapcsolata egészen más. Mindenekelőtt a lovas számára megkerülhetetlenné válik, hogy megfogalmazza céljait, különben igen hamar unalmassá válnak a lovas hétköznapok. Nagyon egyszerű megoldást kínál a versenyzés. Versenyezni azért jó, mert motivációt ad mások legyőzésének lehetősége, maga a versenyen való részvétel pedig visszajelzést biztosít a lóval való munkára, képzésének előrehaladására. Elvileg.

A gyakorlatban mindez azonban erősen megkérdőjelezhető. Megkérdőjelezhető, mert versenyek eredeti céljától eltérően, a szabályzatokban megfogalmazott szép gondolatokkal ellentétben a versenyek nem a ló és lovas harmóniáját, a boldog atlétát (happy athlete), hanem a puszta teljesítményt értékelik. És ez teljesen más! Általában az győz, akinek jobb (értsd:drágább) lova van, akinek a felkészülési lehetőségei (lovarda, edző, nem utolsó sorban állatorvosi segítség) jobbak, aki több versenyre tud eljárni, és így nagyobb a gyakorlata. Így normális hozzáállással, átlagos lóval a társak legyőzésének lehetősége szinte lehetetlen.

A teljesítményszemlélet az oka annak, hogy lovas versenyeken csak elvétve látni boldog lovat, boldog lovast. A nézőnek sokszor az az érzése, hogy pont a versenyzés az, ami a lovaglás örömét, ló és lovas harmonikus kiteljesülését megakadályozza.

Szintén a teljesítményszemlélet az oka annak, hogy a komoly versenyeken már olyan elvárásokat támasztanak lóval, lovassal szemben, amik már-már irreálisnak tekinthetők. Átlagos ló és lovas páros még csak nem is álmodozhat teljesítéséről. Lovas versenyeket nézve sokszor az az érzésem, mintha valami vicces kung-fu filmet néznék, ahol az ugrások, a mozdulatok már nem hitelesek, azokat csak valami trükkel lehet végrehajtani. És a lovas versenyeken igen sokszor ez így is van. Azonban ezeknek a trükköknek, ”lókiképzési fogásoknak”, állategészségügyi “megoldásoknak” a magam részéről nem kívánom kitenni lovamat.

Mondhatnánk persze azt, hogy mindez az ugrósportra, a militaryra vonatkozik. De a díjlovas versenyekkel sem vagyok megelégedve. Ezeken a versenyeken ugyanis mind a közönség, mind a bírók valami különlegeset várnak. Valami csodálatos élményben szeretnének részesedni. Ezt támasztja alá például az, ahogyan a pontozási “világcsúcsokat” ünneplik. A képzés eredményeként megvalósuló harmónia azonban nem ilyen. Számomra a természetesség nem extrém, az extrém nem természetes. Pont az ellenkezője: a természetesség egyszerű, olyannyira, hogy az gyakran majdnem unalmas. Mindez persze nehezen “adható el” és ezért a modern díjlovassport eltávolodott a klasszikus lókiképzéstől, a versenyek egyfajta show-vá alakultak, a feladatok bemutatása szinte a cirkuszporondot idézi, ahol a műlovarok és műlovarnők bemutatják csodálatos tudásukat.

Mindezért nagyon határozottan ki kell állni amellett, hogy a minőségi lovaglás nem egyenlő a versenyzéssel, a versenyzés pedig nem egyenlő a minőségi lovaglással.

Boldogság és egészség

Persze a célok megfogalmazása során a lovas azzal is szembesül, hogy a lovaglást, a lókiképzést igen különböző stílusokban folytatják. A jól és helyesen képzett lónak ugyanis igen sok jellemzője van és a sok jellemző között óhatatlanul mindenki felállít bizonyos prioritást, sorrendet. Lesznek olyan jellemzők, amelyek ha nem többel, de egy árnyalattal fontosabbnak tekint a kiképző a többinél. A western pleasure versenyen például az elengedettséget tekintik a legfontosabb szempontnak. A paso fino stílusban a szorgalmasságot. A modern díjlovaglás - legalábbis számomra - a ló alapadottságainak (!) bemtatására törekszik. Én a boldogságot keresem és a ló mozgásának tökéletességét. Boldogságot, mert a lovast valójában ez tartja “rabságban”. Az, amikor kialakul a harmónia és az öröm elömlik lovon, lovason. Ez az, amiért nap-nap után nyeregbe szállunk, ami miatt képesek vagyunk naponta órákat eltölteni lovunkkal. A XXI. század lovasa a boldogságot keresi!

Míg a ló a XX. században sporteszköz volt, addig mára a kikapcsolódás, az öröm forrásává és ezzel együtt a család részévé, családtaggá vált. Éppen ezért fontos a ló mozgáskultúrájának kidolgozása. A mozgáskultúra ugyanis nem csak felfényesíti a ló mozgását, hanem mentális és fizikai egészségét is biztosítja, akár rendkívül hosszúra megnyújthatja a ló használati időtartamát. A helyesen mozgó ló ugyanis lassabban öregszik, kevésbé kopik. A dolog teljesen hasonló ahhoz, mint amikor balettiskolába kezdik járatni a szülők gyermeküket. Az iskolába való beiratással általában nem az a célja a szülőknek, hogy végül csemetéjük a Hattyúk tavát táncolja el az operaházban, hanem az, hogy jó kiállású, délceg megjelelnésű legyen és egészségesen fejlődjön, testét a későbbiekben jó tartással, helyesen, azaz egészségesen használja. Valójában ebben, a mozgáskultúra kifejlesztésében tud érvényesülni a sokszor megfogalmazott boldog atlétává nevelés, XXI. századi kifejezéssel a lówellness.

Mindezért minden lovasnak azt tudom tanácsolni, hogy ha nem boldog, ha nem látja örömtelinek lovát ne késlekedjen, változtasson.

A ló hajlítottságát a külső szemlélő (mármint azt, hogy a hajlítottság végighalad a ló teljes testén) a ló csípőjének befelé és előre való elmozdulásán látja. A ló gerincoszlopának befelé történő elfordulása miatt a ló belső oldala lesüllyed, a belső fül kissé mélyebbre kerül a külsőnél, a nyakél befelé "leborul", a külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha hosszabb lenne a belső kengyelhossz, a belső farbúb mélyebbre kerül a külsőnél.

A  hajlíltás során a lovas azt érzi, mintha a belső oldalon "elfogyott" volna alóla a ló, belső csípője a külsőnél mélyebbre süllyed.

A lendület érzéséről itt olvashatsz!

A mestert a jó lovastól az különbözteti meg, hogy tiszteli tanítványait és büszke rájuk.

Tiszteli, mert hibáikban saját gyengeségeit ismeri fel.

Büszke rájuk, mert önmagánál jobb lovasokat szeretne nevelni.