Az ég kék, a perspektívák kiválóak, a ló szőre fénylik, a saját árnyékunktól meg nem ijedünk meg! (Csak a fák nem állnak vigyázzban.)

„A passzázs erősen összeszedett, magas és nagyon kadencírozott ügetés. A passzázst a hátulsó lábak fokozott aktivitása, a térd- és csípőizületek nagyfokú hajlítottsága és a mozgás elegáns rugalmassága jellemzi. Az átlós láb pár felváltva - meghosszabbodott lebegési fázissal - kadencírozottan emelkedik és helyeződik vissza a földre.”

Erősíti a ló hátuljának és hátának izmait, növeli átengedőségét, tökéletesíti egyenességét és engedelmességét, fokozza a segítségekre való érzékenységet. A passage a ló természetes mozgása, szabadon a képzetlen lovaknál is gyakran megfigyelhető.

A jó passage a lovas magabiztosságának és a ló fizikai erejének és büszkeségének talán legszebb kifejeződése. A passage láttatja leginkább, hogy a ló nem szolgája, hanem társa lovasának.

A magasiskola négy iskolaugrást ismer: courbette, croupade, ballotade, capriole. Mind a négy iskolaugrást közvetlen megelőzően a ló piaffe-ben (rövid ügetésben), vagy terre a terre-ben halad, majd a saját és lovasa súlyát teljes mértékben a hátulsó lábára veszi.

A courbette pesade-ból indul. A ló a hátulsó két lábáról előre ugrik úgy, hogy földet éréskor a hátulsó lábaira érkezik. Több ugrás egymás után való folyamatos végrehajtása igen nagy erőt és ügyességet kíván a lótól.

A croupade során a ló háta közel vízszintes helyzetbe kerül, lábait maga alá húzza. A ló nem előre ugrik, mint a courbette-nél, hanem inkább fölfelé.

A ballotade a croupade és a capriole „közötti” ugrás, a ló nem csak maga alá húzza lábait az ugrás során, hanem hátulsó lábainak patkóit hátra fordítja, vagy gyengén hátra rúg.

A capriole során a ló a magasba ugorva, közel vízszintes háttal erőteljesen kirúg. A magasiskola legnehezebb feladata.

Spanyol lépés egyenes vonalon, határoló fal, vagy korlát nélkül! Ütemes, elengedett, száron van, lendületes, egyenes, összeszedett. Nyugodt és magabiztos. A zablát folyamatosan "rágja". Zita kapott "rétest" estére!

„Helyes iskolatartásban akkor mozog a ló, ha abba a keretbe, amelyet a zabla, a lovas ülőcsontjai és két combja határol, mozgási szerveivel hátulról előre felé, puhán és önként belehelyezkedik a lovas ily célú segítségei nélkül is.

A helyesen lovagolt ló mindig a zabla után nyúlik, a lovas által megszabott keret akár tág, akár szűk, mindig igyekszik azt puhán kitölteni. Más szóval, ha egy lovat az összeszedés legfelső határáig feligazítok, s ez után a keretet fokozatosan tágítom vagy szárat engedek, a lónak anélkül, hogy a támaszkodás folytonossága megszakadna, a zabla után kell nyúlnia oly annyira, hogy orra a zabla követése következtében majdnem a földre ér, két mellső lába elé jut. Ha most ebből a kinyújtott helyzetből fokozatosan szűkítem az említett keretet, a lónak a támaszkodás megszakítása nélkül fokozatosan fel kell igazodnia.

Hibás lovaglás bizonysága, ha a feligazított ló a hosszabbra eresztett szárnak nem nyúlik azonnal utána, hanem megmarad nyakával a feligazítás külső formájában, s a hosszabbra eresztett szár ennek következtében lötyög.” (Kókay Pál)

A keret szűkítése és bővítése egymás ikertestvérei. Ha a lovas nem tudja a keretet bővíteni, akkor a ló feligazítottsága nem lehet helyes, de ugyan ez áll fordítva is, a keret bővítése, a mélyre lovaglás nem lehet helyes, ha a lovas nem tudja a ló idomítottságának mértékének megfelelően feligazítani lovát!

Szintén megjegyzendő, hogy a két feladat, a mélyre lovaglás és a feligazítás, bár formailag egymással párt alkotnak, tartalmilag távol állnak egymástól. Míg a mélyre lovaglás az izmok nyújtását, az elengedettség fokozását, addig a feligazítás az egyensúly javítását célozza.

A mélyre lovaglás során a keretet csak addig lehet tágítani, míg a ló megtartja egyensúlyát, a feligazítást, a keret szűkítését pedig addig lehet fokozni, amíg a ló meg nem merevíti magát.

Iskolaegyensúlyban van a ló, ha saját és lovasa súlyának többségét hátulsó lábain hordja...

Nem tökéletes a kép minősége és alig fedezhető fel, hogy a szárak egykézben vannak, de az iskolaegyensúly kétségtelen! Azt már csak én teszem hozzá, hogy Zita nagyon kényelmes és együttműködő. Az összeszedettségben is "hegyre fel" vágtázik, homlokvonal függőleges előtt, farok nyugodtan leng!

Csütörtökön kora délután a XIV. kerületben a Csömöri úton jártam. Igazi fővárosi autósforgalomban. A nyüzsgés ellenére az egyik mellékutca torkolatában a fényképen látható, nyereg és kantár nélküli lovassal találkoztam. Lovát egyetlen, a kötőfékbe csatolt vezetőszárral irányította. A ló és lovas közti bizalom olyan nyilvánvaló volt, hogy fényképe a Zabla és Kengyel blogba kívánkozik! Ezúton is gratulálok teljesítményéhez!

A bizalom, illetve annak kialakítása a lovaglás nem tanítható részéhez tartozik. Vagy érzi valaki, hogyan lehet a kapcsolatot kialakítani és ápolni, vagy nem. Minden esetre nem kell feledni, hogy a ló természettől fogva felajánlja gazdájának a bizalmat, a lovasnak „csak” élnie kell ezzel: a ló házi állat!

A lovaglás meg nem atomfizika!

A száronlét fogalmát megérteni nem egyszerű. Legtöbb lovas a kerek nyakkal azonosítja, holott a forma semmit nem árul el a ló képzettségéről.

A ló akkor van száron, ha a lovas csizmái, testsúlya és a szárak által meghatározott keretet a ló, a lovas külön erre irányuló segítsége nélkül, önállóan, puhán kitölti. A száronlét nem kerek nyak, hanem elengedettség, egyensúly és egyenesség kérdése!

A száronlét legegyszerűbb ellenőrzése a szárak egy kézbe vételével történik. Ha nem változik semmi, a puha kapcsolat nem vész el, a ló nem feszíti meg magát, nem akar „kibújni” a keretből, akkor a képzés jó úton halad, a ló kiképzője elmondhatja, hogy lova száron van. Különösen biztosan van száron az a ló, amelyikkel egy kézbe vett szárak mellet is végre lehet hajtani az összes hosszhajlítást: a vállat és farat be gyakorlatokat, valamint az oldaljárást.

Az önvizsgálathoz, illetve a gyakorláshoz sok sikert kívánok!

Csak halkan (post scriptumként) jegyzem meg, hogy száronlét nélkül ne is álmodozzon senki valódi összeszedettségről!

A jó lovarda három ismérve: a teljes felszereltség, a tulajdonos hozzáértése és az igényesség. Az első kettőről is hosszan tudnék értekezni, de a harmadikat a napokban a szokásosnál is intenzívebben gyakoroljuk. A tavaszi nagytakarításon mostanság esünk túl: a boxok, a közlekedők már makulátlanul fehérek az újrameszeléstől.

A ló a katonás rendben érzi jól magát, a környezet rendje a tartástechnológia fegyelmezett betartását jelzi.

.

Mi a különbség a military, ugró és díjlovas verseny között?

Sok minden, de a legfeltűnőbb az, hogy a military versenyen valahogyan másmilyen a hangulat.

Csak találgatom, hogy mi az oka. Talán az, hogy ahol lovat és lovast próbáló feladatok vannak, ahol a valódi teljesítmény feketén-fehéren mindenki számára világos, ahol a siker olyan közel áll a (néha szó szerint vett) bukástól, ott a bajtársiasság nem hiányozhat a lovasemberek között.

Tegnap, hosszú kihagyás után military versenyen voltam Bábolnán. Olyan szívélyesen fogadtak, amit leírni nagyon nehéz!

Köszönöm barátaim!

(Borbély Gergely fotóján Babó Szilvia látható)

Szinte már teljesen elfelejtett fogalom. Olyannyira, hogy a „lovas biblia”, az Irányelvek a lovaglás és hatás számára is csak a lovastörténeti részben említi. Nem véletlenül, hiszen napjaink (német dominanciájú) lókiképzésének alapvető célja a lovak alapadottságának, teljesítőképességének kifejlesztése: a kiképzés három részre oszlik, a szoktatási szakaszra, valamint a tolóerő és a hordozóerő kifejlesztésének képzési szakaszára.

A hagyományos lókiképzés ezzel szemben az átengedőséget, köznyelven megfogalmazva a minden körülmények között megvalósuló, feltétlen engedelmességet állítja a képzés középpontjába. A lókiképzés ebben a gondolkodásban is három részre oszlik, a remonta képzésre, a campagne lovaglásra és a magasiskolára.

A remonta képzés hozzávetőlegesen egy év időtartamú, a lóra szállással kezdődik. Célja a ló fizikai erősítése a campagne lovagláshoz. A remontaképzés végére a lónak egyenes vonalon, összeszedettség nélkül, mindhárom jármódban tudnia kell lovas alatt mozogni. A remonta lovat magyarosan pótlónak nevezzük, illetve nevezték, épp ezért az alapfokú verseny neve egészen a nyolcvanas évek közepéig pótló verseny volt. Mi sem támasztja alá jobban a hagyományos szemlélet háttérbe szorulását, mint az, hogy pont a régi szakemberek eltávozásakor merül feledésbe a fogalom.

A campagne lovaglás, illetve a campagne ló kiképzésének hossza változó. A képzés végére a lónak képesnek kell lennie arra, hogy lovasa alatt tökéletes egyensúlyban, összeszedetten tudjon mozogni mindhárom jármódban, egyenes vonalon és fordulatokban, lovardában és terepen. Terepen az akadályok leküzdése is elvárt követelmény. (Ez utóbbi volt az indoka annak, hogy a remonta képzés végén, illetve a campagne képzés elején járó lovaknak kiírt pótló versenyszámban a díjlovasoknak úgynevezett engedelmességi ugrást kellett végrehajtani a négyszög elhagyása után!). A harmadik szakasz, a magasiskola a ló kiképzésének tökélyre fokozását célozza.

A két szemlélet közül persze egyikről sem lehet kijelenteni, hogy az jobb lenne a másiknál, ez helyes, az pedig nem. A körülmények sokrétűsége (a ló adottságai, a lovas karaktere és motivációja) dönti el, hogy milyen szemlélettel érdemes a képzésbe kezdeni. A két szemlélet közötti különbséget talán az mutatja legjobban, hogy a ló adottságaira hangsúlyt helyező képzésnél a lovakat nyújtott ügetésben, míg az együttműködésre hangsúlyt fektető képzésnél piaffe-ban szokták fényképeztetni.

A héten rendezik a Szakma Sztár Fesztivált, ahol szakiskolai tanulók mérik össze tudásukat, hogy az adott szakmát, vajon ki műveli legmagasabb szinten. Hogy ez az esemény hogyan kerül a Zabla és Kengyel lovasblogba? Hát úgy, hogy az egyik tavalyi győztes a tegnapi megnyitón megfogalmazta, hogy mitől lehet valaki szakmájának legjobbja:

• szeretni kell a szakmát,
• nyitottnak kell lenni a tanulásra, az addigi tapasztalatoktól eltérő dolgokra,
• mindig, minden körülmény között törekedni kell a minőségre.

Mindez nem túl bonyolult, ám kétségtelen, hogy a mi szakmánkra, a ló és lovasképzésre is érvényes...

Vágta-lépés átmenet, ellenvágta, ugrásváltás...A kötőfék kissé hátracsúszott, de így tél végén, tavasz elején ez is megteszi. Egy kis kurázsiért nekünk sem kell a szomszédba mennünk.

Juhart – emlékeim szerint – 2000 őszén vettem Fodor Gábortól, azzal a céllal, hogy igazi campagne lovam legyen: díjlovaglásban, díjugratásban, militaryban egyaránt lehessen vele versenyezni. Díjlovas lévén, a gondolat megvalósítása nem volt egyszerű, hiszen bár az azt megelőző 25 évben számtalan hazai és nemzetközi versenyen vettem részt, ugratásban és terepen gyakorlatilag semmilyen tapasztalatom nem volt. Sőt, a kizárólagosan a Nemzeti Lovardában eltöltött hosszú évek miatt tulajdonképpen terepfóbiám volt. Miután pedig Juhar valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag erősen viszolygott mindenféle száraz és vizesároktól, félévente „elemcserére” kellett Tuska Palihoz vinnem.

Pali azon kevés magyar lovas közé tartozik, aki sikeres olimpiai szerepléssel rendelkezik. A „szervizelést” mindannyiszor kivételes rutinnal és hozzáértéssel hajtotta végre, minek eredményeként Juhar ismét öreg iskolalovakat megszégyenítő figyelemmel segített.

Az elemcserék sorában tulajdonképpen csak az első volt küzdelmes, a következők alkalmak során a ló már tudta a táncrendet.

És hát hogyan is zajlott az elemcsere? Szilárd belső elhatározással és a ló fejének csaknem a végletekig való feligazításával. A technikát mindenkinek szeretettel ajánlom.

Eddig meg voltam győződve, hogy Kaizinger Balázsnak nincs párja a bátorság, és a lovasbravúrok területén. Hát van! Egyed Laci fotója, minden túlzás nélkül, évtizedekig emlékezetes marad.

És, hogy ne csak ezt a száraz szöveget mellékeljem a fotó mellé, az alábbiakban közreadom azt az anekdotát, amit az iramok és távolságok kapcsán szoktam előadni, és ami pont a két lovashoz tartozik, hiszen róluk szól és tőlük hallottam.

Szóval a két lovas, Egyed és Kizinger Pardubice közelében, Csehországban voltak military versenyen. A tereppálya bemutatóján egy sövény-sövény kombinációnál polémia alakult ki köztük, hogy az vajon egy, vagy két vágtaugrással kell-e megoldani. A két sövény távolsága hozzávetőleg tíz méter volt, így alacsony iramnál két, nagy iramnál egy vágtaugrással lehetett megoldani. Durva megközelítéssel ugyanis a vágta méter per percben meghatározott nagysága centiméterben megadja a vágtaugrások hosszát, azaz a percenként 350 méteres sebességgel haladó ló 3,5 métereseket ugrik. Az 500 méter percenkénti iramú ló vágtaugrásainak hossza 5 méter. Ezért a kombináció 500-zal megközelítve egy vágtaugrásos, míg 350-nél alacsonyabb iram esetén két vágtaugrásos volt.

Egyed (az anekdota szerint) nagy szívvel a nagy iramra voksolt – és felbukott. Kajzinger (korlátozottabb képességű gidrán lovával) az alacsonyabb iramot választotta és két vágtaugrással teljesítette a feladatot. Meglepetés akkor érte a két lovast, mikor másnap a pardubicei versenylovak hipp-hoppra ugrották az akadályt! Mindenki elképzelheti iramukat!

Vasárnapi rendes napi programomhoz tartozik Hadik András szobrának meglátogatása: tiszteletadás a legnagyobb magyar huszár, a mohács utáni magyar történelem legfényesebb katonai sikerek részese, vezetője előtt. A közhittel szemben abban a korban a tehetség, a kitartás, a bátorság még alacsony származás ellenére is a lehető legmagasabb pozíciókig feljuttathatott bárkit, személye a XVIII. század Magyarországának, Mária Terézia birodalmának társadalmi mobilitását testesíti meg.

Bár ez is minden alkalommal eszembe jut, szobrát mégsem ezért szeretem, hanem azért, mert valahogyan minden alkalommal erőt tudok meríteni látványából. A Zabla és Kengyel blogban már sokszor taglaltam, hogy milyen lovat is szeretnék magamnak. Legrövidebben úgy tudom megfogalmazni, hogy olyat, mint amilyet a szobor formáz. A könnyed, minden helyzetben együttműködő, erőtől duzzadó, magas képzettségű huszárlovat. És én ezt látom a szoborban.

(Még annak ellenére is, hogy a lovat a generális halála után jóval később alapított bábolnai shagyia arab ménes egyik törzsalapító ménjéről mintázták.)

Bárki, bármit mond, Húsvét után felmelegedés várható. Hogy ezt miből gondolom? Nem a műholdak fényképeit nézegetem a felhőrendszerek mozgásáról, nem tudományos számításokat végzek szuperszámítógépemmel, nem a kalendáriumot böngészem, hanem minden nap leápolom lovamat és Zita erőteljes szőrváltásba kezdett.

Tavaly ilyenkor minden a feje tetején állt, mert télen kétszer is lenyírtam a szőrét. A tél kényelmes volt, de a tavasz nem! Még májusban is akkora szőre volt, mint egy medvének: küzdöttem is vele a mindennapi ápolások során. Idén télen nem nyírtam le, ápolni ugyan kellett, és munka után is nagyon óvatosnak kellett lennem, de hát már most alig van a téli „bundájából”.

Szóval véglegesen közeleg a jó idő! (Nekem meg az egyre kevesebb fáradozás!)

Kedves Lovasbarátaim, tisztelt Blogolvasók! A héten (a hosszú hétvége ellenére) a Zabla és Kengyel eléri a 20.000 oldalletöltést. Mindannyiótoknak köszönöm! Lájkoljatok, kommenteljetek, ajánljatok: gondolat nélkül nincs lovaglás, csak lovon ülés! Fertőzzük gondolatokkal környezetünket!

Milyen lovat szeretnék magamnak kiképezni?

A lókiképzésnek kétségtelenül ez a legfontosabb kérdése és hát valljuk be, a választ nem lehet könnyen megadni. A helyesen kiképzett lónak ugyanis számtalan elvárásnak kell megfelelnie: egyensúly, elengedettség, egyenesség, száronlét, robbanékonyság, atletikusság, hajlékonyság, stb., stb. Órákig lehetne sorolni. Ráadásul a lókiképzési stílustól függően (részben a ló származásának, vérmérsékletének figyelembe vételével) a kiképző akár rangsorolhatja saját elvárásait, egyeseket a végletekig erősíthet, néhányat akár el is hagyhat.

A western pleasure stílusban például az izmok teljes kinyújtása, az elengedettség különleges mértékig való fejlesztése a cél.

Van, aki a szorgalmasságot jelöli meg saját prioritásaként.

Van, aki az ültetettséget…

A németek, hollandok lovuk csodálatos mozgását szeretnék hangsúlyozni.

Van, aki a barokk iskolázottságot…

A maga nemében a fenti példák mindegyike tökéletes, még akkor is, ha egyiket sem tudom magaménak elfogadni. Lovasemberként csak a kalapomat tudom mindegyik előtt megemelni, de a saját lovamat nem ilyennek szeretném elképzelni. Az én ideám más, bár a fenti példák mindegyikéből szeretnék egy „csipetnyit” magamnak.

Az izmok nyújtása számomra is fontos, de csak a munka előkészítésének részeként. A szorgalmasság megkerülhetetlen, de annak dél-amerikai mértéke tőlem távol áll. Az ültetettség: nem rossz, még talán ez tetszik legjobban a fenti példák közül. A csodálatos mozgást nehéz felülmúlni, de a produkcióból (számomra) hiányzik a könnyedség, az együttműködőkészség: Anky van Grunsvan lova nem a „happy athlete” mintaképe, (különösen nem 2:22-nél amikor a csizmára rárug). És hát Andreas Helgstrand lova helyében sem lennék szívesen, bármennyire is tökéletes az előadás. Számomra a ló farka mindent elárul, hogy ő mit gondol az egészről, a feszes keret mennyire „ízlik” neki.

És Branderup? Hiszen ő a király, ő a tökéletesség! Sajnos, azt kell, mondanom, hogy az egész számomra olyan, mint a biedermeier bútor: szép, szép, de otthonra nem ilyet akarok! A lovaglás mégis csak férfias sport, a ló meg eredendően szilaj állat... Erről a lovaglásról biztosan nem született volna meg a kedvenc népdalom:

Nincsen a világnak még olyan csodája,
Mint mikor a jászberényi huszár
Felül a lovára

Felül a lovára, rágyújt a pipára,
Még az a hétszentséges Atyaúristen is
Lemosolyog rája.

Lemosolyog rája, csókra áll a szája,
Hiszen a Jézus Krisztus is Berénybe volt huszár,
Fiatal korában!

Milyen lovat szeretnék magamnak kiképezni? Természetesen nekem is megvan a magam prioritása: a természetesség, a könnyedség, az elegancia és az egyszerűség. A végletesség cifrasága kizárva! A jól kiképzett lónak olyannak kell lennie, mint a ló maga: szépnek és nemesnek. Ha ez hiányzik, akkor még a legtökéletesebb produkció is csak puszta manír, cirkuszi mutatvány!

A címben tulajdonképpen még három fogalmat is meg kellett volna említeni: az ütemet, az iramot és a lendületet, de a hosszú felsorolástól valami visszatartott. Mindezzel együtt a fogalmak tisztázása nem csupán azért szükséges, hogy a ló kiképzési szintjét és minőségét definiálni lehessen, hanem azért is, hogy magának a lovasnak kellő víziója, elképzelése legyen arról, hogy pontosan mit is szeretne elvárni lovától. Sok egyéb mellett ugyanis a jól kiképzett ló esetében mind az öt fogalomnak helyesen kell teljesülnie a különböző feladatok végrehajtása során, a lónak ütemesnek kell lennie, a megfelelő iramban kell haladnia, elégséges menőkedvének kell lennie, lendületesnek kell lennie, szorgalmasnak kell lennie.

A ló üteme fajtájától és méretétől függ. Az ütem a patadobbanások ritmusa. A helyes ütem minden lónál más és más, de egy lónak az adott jármódban csak egy bizonyos ritmus képezheti a helyes ütemét. A jól kiképzett ló mindig tartja a helyes ütemet, az teljesen független haladási sebességétől. A helyes ütem előfeltétele a helyes lábsorrend. Ha az ütem túl nagy, akkor a ló elsiet, ha alacsony, akkor lomha. A helyes ütemtől való szerény eltérés is komoly problémák forrása lehet.

Az iram a ló sebessége. Mindhárom jármódban megkülönböztetjük a munka-, összeszedett-, közép-, és nyújtott jármódot. Az iram teljes mértékben független a ló ütemétől.

A menőkedv a ló sajátja, ösztönös adottsága. A menőkedv a ló belső igénye a felszabadult, térnyerő mozgásra. Menőkedve az idomítatlan, lovas nélküli lónak is van. Mindezzel együtt a menőkedv fenntartása a lókiképzés egyik legfontosabb alapfeladata.

A lendület a ló hátulsó lábainak súlypont felé történő energikus lépése. A lovaglási értelemben használt lendület kifejezésnek semmi köze a fizika, mint tudományágban használt foglomhoz. Míg a fizikában a lendületet a sebesség és a tömeg szorzataként értelmezik, addig a lovaglásban sem a tömeghez sem a sebességhez nincs köze! A helyesen képzett ló összeszedett iramnál is lendületes! A lendületnek szintén nincs köze sem a ló, sem a lovas tömegéhez! (Természetesen a ló mozgása során fizikailag is értelmezhető a lendület, sőt, ahogyan azt Bodó Imre a Lendület című cikkében leírja, a lendület az ami segítségével az ugratás és a tereplovaglás során csökkenthetjük a ló fáradságát.) A lendületet hagyományosan csak azokban a jármódokban értelmezzük, ahol van lebegési fázis. Ahol nincs, ott nem beszélünk lendületről, így például nincs lendülete a lépésnek. A lendület előfeltétele a helyes ütem, az elengedettség, és a száronlét. Éppen ezért a szabadon mozgó lónak csak menőkedve lehet, lendülete nincs! A lendület az egyenesség előfeltétele. Sokan az attraktív mozgást összekeverik a lendülettel. Kiváló lendülete a kevésbé látványos lónak is lehet, de még a különlegesen nagy mozgású ló is lendületszegény, ha hátulsó lábai nem lépnek energikusan a súlypont irányába.

A szorgalom a ló belső szándéka a lovassal való együttműködésre: energikus mozgás és koncentrált figyelem jellemzi. Szorgalom nélkül nincs könnyedség, szorgalom nélkül nincs önhordás, szorgalom nélkül nincs kecsesség és elegancia. A lendülettel szemben minden jármód lehet szorgalmas, így a lépés és a piaffe is.

A korszellemnek annyira nem része, hogy maga a kifejezés is szinte feledés homályába vész. Ha valakiben alázat van, azt titkolni kell, mert azt félreértik és a gyengeség jelének tekintik. (Az emberek.)

Szinte elvárás, hogy úgy viselkedjen mindenki, mintha a sikerhez nem az alázaton keresztül vezetne az út. A ló azonban szerencsére teljesen más, mint az ember. Amikor nap, mint nap elkéri a lovasától a jogosítványát, szinte az első helyen ellenőrzi, mint a jó pedagógus, hogy aznap hogyan áll a lovas az alázattal. Ha talál megfelelő alázatot, azt felmagasztalja, ha nem talál, akkor felfakasztja. A lovas ágálhat ez ellen, megpróbálhat erőszakoskodni, megpróbálhatja elmismásolni, de annak jó vége nem lehet. Csak az alázatból, csak a partner iránti tiszteletből eredő munka vezethet eredményre.

A leckét a lovas minden nap megkapja. Ezért más a lovasember, mint a többi.

A cikk első részében a szársegítségek általános elveit írtam le, illetve azoknak egy bizonyos megközelítését.

Azonban mindez önmagában működésképtelen teória. Sajnos! Ha mindez nem így lenne, sokkal egyszerűbb lenne lovagolni, sokkal egyszerűbb lenne a minőségi lókiképzés!
Hogy miért? El lehet azt képzelni, hogy pusztán a kar és lábtempók megtanulásával el lehessen sajátítani az úszást? Hát persze, hogy nem! Ugyan így szinte teljesen hatástalan a szársegítségek önmagukban való alkalmazása. És ez az indoka annak, hogy vonatkozó a magyar szakirodalom mennyisége (már ami a szársegítségekkel foglalkozik) szinte zéró. Elvétve ugyan egy-egy megjegyzést lehet találni, de mást nem.

Még talán Kókay ír a kérdéskörről legrészletesebben, de ő is csak korlátozással. Álláspontja szerint a nem teljesen átengedő lovat különválasztott szársegítségekkel kell lovagolni. Ez egy elég egyszerű, de rendkívül hatásos technika, melynek során a lovas nem alkalmaz egybevágó segítségeket, amikor hajt a csizma, akkor a szár enged, és ha a szár felvesz, akkor a csizma nem hajt. (Érdekes, hogy ominózus írásában másfajta szársegítségről nem is tesz említést!)

Azonban azt Kókaytól függetlenül meg kell állapítani, hogy átengedő ló esetén a gyakorlatban nem áll teljesen a különválasztott szársegítségek feltétlen alkalmazásának teóriája sem. Van, hogy lehet egybevágó segítséget helyesen használni és van, hogy nem. Van, hogy kell egybevágó segítséget használni és van, hogy nem.

A kulcs minden esetre a lovassegítségek összhatásában rejlik, amit ugyan olyan nehéz elmagyarázni, mint ahogyan az a fenti hasonlatban, az úszás esetében jelentkezik. Ha egyszer valaki megérzi az összhangot, akkor az onnantól kezdve nem süllyed el.

Sajnos a lovaglásban nem ilyen látványos a különbség a segítségek összhangját és annak hatékonyságát illetően. Nem tökéletes segítségadással is lehet többé-kevésbé hatékony a lovaglás, nem tökéletes segítségek esetén is lehet többé-kevésbé sikeres a lovas.

• lovarda lovaskultúrája (csak közösségben lehet eredményt remélni).

Ma Magyarországon az a sajnálatos helyzet, hogy már jó lovardának számít az a hely, ahol a  fenti négy szempont közül kettőt jónak lehet minősíteni. Pedig a lovarda a ló otthona, a lovas napi tartózkodási helye! Csodák nincsenek: amilyen a lovarda, olyan lesz a ló is és a lovas is.

"A ló nem igényli a luxust, de utálja a szegényszagot." Megfelelő körülmények nélkül senki sem támaszthat komoly elvárásokat sem önmaga sem lovával szemben, a XXI. század követelményeit csak modern környezetben lehet teljesíteni.

Viszonylag keveset foglalkozik vele a vonatkozó szakirodalom, pedig a ló nap, mint nap jelzéseket ad: „Drága gazdám, használj megfelelő szársegítségeket, a különböző helyzetekben, különbözőeket!” Mégis azt kell megállapítani, hogy a különböző szársegítségek között nehéz eligazodni. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban a német és francia szársegítségek összefoglalását adom. Mindkét iskola négyfajta segítséget különböztet meg. A két megközelítés egyikére sem lehet azt mondani, hogy ez rossz, az jó, ez értelmes, az sületlenség, a gyakorlatban mindkét iskolának vannak kiváló művelői. Magyarországon napjainkban inkább a német befolyás érvényesül, bár a modern francia megközelítés sem ismeretlen.
Szársegítségek a német megközelítésben:

• FELVEVŐ SZÁRSEGÍTSÉG: A ló egyensúlyi helyzetének javítását célozza. Félfelvétel, felvétel és teljes felvétel lovaglása esetén kell alkalmazni. Felvevő szársegítséget csak megfelelő csizma és testsúlysegítséggel együtt lehet használni, különben a rövidítés csak a ló elülső lábaira hat, a ló egyensúlya nem javul, hátulsó lábai nem fognak a súlypont felé fokozottan lépni. A felvevő szársegítség alkalmazásakor a lovas testének megfelelő stabilitását a derék meghúzása biztosítja.
• ENGEDŐ SZÁRSEGÍTSÉG: Sok magyarázat nem kell hozzá, a szárakon való engedést jelenti, alkalmazásához bizonyos gyakorlat kell, hogy az engedés során a ló szájával való kapcsolatot a lovas szándékának megfelelően fenntartsa, vagy megszüntesse.
• ELLENTARTÓ SZÁRSEGÍTSÉG: Didaktikailag tanán nem a legszerencsésebb kifejezése a magyar lovas szaknyelvnek. A fogalom a külső szár tevékenységét írja le a hosszhajlítások során, alkalmazása megakadályozza a ló külső vállára való esését.
• KITARTÓ SZÁRSEGÍTSÉG: A segítség a zablára túlságosan ráfekvő lovat a támaszkodás könnyítésére készteti. Ezt a segítséget is csak a csizma és a testsúly együttes használatával lehet alkalmazni.

Szársegítségek a modern francia megközelítésben:

• HOSSZANTI SEGÍTSÉGEK:

1. FELVEVŐ SZÁRSEGÍTSÉG: Megegyezik a fentebb leírtakkal.
2. RHH: A felvevő segítséggel ellentétes, előrehajtó szársegítség. Megfelelő pillanatban adott szársegítség előrehajtólag hat a lóra, a lendület növelésére is használják.

• OLDALIRÁNYÚ SEGÍTSÉGEK:

1. DIREKT SZÁRSEGÍTSÉG: Szársegítség a hajlítás belső oldalán.
2. INDIREKT SZÁRSEGÍTSÉG: Szársegítség a hajlítás külső oldalán.

A hagyományos francia megközelítés öt segítséget ír le, amit manapság már nehéz elképzelni, mert azokat a harcmezőkön alkalmazták, amikor is a lovak nagy tömegben nagy sebességgel mozogtak, nagy izgalmak közepette.