Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Lovardaváltás

2012. február 16. 07:39 - patkószeg

Az anekdota szerint ismeretlen lovas érkezik a lovardába új helyet keresve lovai számára. A tulajdonosnál érdeklődik, hogy ezen a helyen milyenek és hogyan érzik magukat a lovak. A tulajdonos visszakérdez, hogy a mostani helyen milyenek a lovak. Beképzeltek, ridegek és makacsok – hangzik a válasz. Kedves barátom, az én istállómban is hasonló lovakat fog találni – feleli erre a tulajdonos.

Nem sokkal később újabb lovas keres istállót lovainak. A kérdése ugyan az, mint az előzőé, a lovarda tulajdonosa ugyan úgy visszakérdez. A második lovas azt feleli, hogy jelenlegi lovardájában szerethetőek, kedvesek és melegszívűek a lovak. Kedves barátom, az én istállómban is hasonló lovakat fog találni – feleli a tulajdonos.

Szólj hozzá!

Iskolaegyensúly

2012. február 15. 14:15 - patkószeg

Tegnapi blogbejegyzésemhez kapcsolódóan kérdés érkezett az iskolaegyensúly mibenlétét illetően. A lókiképzés során három fajta egyensúlyi állapotot különböztetünk meg.

Ha a ló és lovas súlyának többségét a ló az elülső lábán hordja, akkor csikó egyensúlyról, vagy remontaegyensúlyról beszélünk. Ebben az egyensúlyi helyzetben a ló az elején van, fennáll az elülső lábak túlterhelésének veszélye, a mozgás során a hátulsó láb mozgását figyelve az úgynevezett lábinga hátrafelé nagyobb szögben tér ki, mint előre, a ló hátulsó lábaival úgymond kimarad. A hátulsó lábak nem tolnak, csak tologatnak. (A hátulsó láb tolóerejének kifejlesztése és annak fenntartása a kiképzés egyik legfontosabb feladata. A „tologat” kifejezés negatív értelmű, azt a helyzetet írja le, amikor a ló hátulsó lábai erősen kimaradnak, azok valódi tolóerőt nem fejtenek ki.)

A vízszintes egyensúlyi helyzetben az elülső és hátulsó lábak megközelítőleg egyenlő mértékben hordják a ló és lovas súlyát. A lábinga hátra és előre egyenlő szögben tér ki. A vízszintes egyensúly mindhárom szakágban (díjlovaglás, díjugratás, military) a versenyzés megkezdésének alapfeltétele. Ha ez nem áll fenn, azaz a ló az elején van, szinte elkerülhetetlen a ló túlterheléséből adódó sérülés, ami ínsérülés, porcleválás formájában jelentkezhet.

Az iskolaegyensúlyban a hátulsó lábak hordják a ló és lovas súlyának többségét. A lábinga előre nagyobb szögben tér ki, mint hátra. A nehézosztályú feladatok egyértelműen iskolaegyensúlyi helyzetet kívánnak a lótól. Az iskolaegyensúly célja a teljes átengedőség, illetve a ló használati élettartamának jelentős növelése.

Szólj hozzá!

Sorozatos ugrásváltás 3.

2012. február 14. 16:52 - patkószeg

Az ugrásváltással és a sorozatos ugrásváltással blogomban már nem először foglalkozom. Nem véletlenül, hiszen a sorozatos ugrásváltás a nehézosztályú díjlovaglás talán legkülönösebb feladata. Hogy miért is?

A sorozatos ugrásváltással, mint versenyfeladattal a Szent György díjban, a nehézosztály belépő programjában találkozik először ló és lovas. Ez a korábbiakhoz képest új elvárás, mert a középosztályban csak a szóló ugrásváltás a követelmény. A sorozatos ugrásváltás látványossága nem igényel különösebb magyarázatot, és az sem, hogy nehézosztályú feladatként tulajdonképpen a jelképe a nehéz osztályú díjlovaglásnak, ami azért különös, mert a feladatot több-kevesebb probléma nélkül akár vízszintes egyensúlyban is végre lehet hajtani!

És pont ez az, ami a buktatója a feladatnak, sőt tévútra vezetheti a kiképzést! A szóló ugrásváltás birtokában ugyanis nincs akadálya annak, hogy iskolaegyensúly elérése nélkül, vízszintes egyensúlyban megkezdődjön a sorozatos ugrásváltás gyakorlása. A gyakorlás kellő kitartás mellett persze eredményre fog vezetni: a ló egy idő után a feladatot „szépen” és látványos hiba nélkül fogja végrehajtani.  A ló formálisan „készen van” a nehéz osztályban való versenyzésre anélkül, hogy a lényeg, az iskolaegyensúly a ló sajátja lenne. Az egyetlen feladat, ami az iskolaegyensúlyt igazán teszteli a Szent György díjban az a félperdülés, ami a fenti kiképzési logika mellett rendszeresen elhanyagolásra kerül, a versenyszámban „valahogy” megfordul a lovas és esetleg egy jobb alapmozgású lóval máris, akár helyezésre is lehet számítani a nehéz osztályban!

A hazai gyakorlat ezt hozzáállást messzemenően alátámasztja. A sorozatos ugrásváltás fenti módon történő gyakorlásával a kiképzés pik-pak „eléri” a nehéz osztályú szintet, a ló-lovas páros megkezdi a versenyzést a nehézosztályban, amivel együtt szintén megkezdődik, az évekig, nemritkán akár négy-öt évig (!) tartó egyhelyben toporgás, míg nagydíj kategóriába fel tud lépni a páros, ha egyáltalán megtörténik valaha a továbblépés. Az iskolaegyensúly nélkül végrehajtott nehézosztályú feladatok ugyanis a lovat feszessé, merevvé teszik, a támaszkodást megkeményítik. Ennek eredményeként a fiatalon rendkívül tehetségesnek mondott lovak egy idő után „különösen nehezen lovagolhatóvá” válnak lovasaik beszámolói szerint (ki ne találkozott volna hasonló történettel), a nagyreményű lovak együttműködési hajlandósága az évek során egyre inkább erodálódik, és ha különös presszió hatására mégiscsak elérik a nagydíjat, azt örömmel sohasem hajtják végre, a produkció izzadságszagú marad.

Szólj hozzá!
Címkék: ugrásváltás

Ismét itthon!

2012. január 26. 07:45 - patkószeg

Nagyon sokáig kellett várnom, de végre ismét itthon vagyok: a nehézosztályban. Zita nevű lovam egyértelműen „felérkezett” a nehéz kategóriába.
Általában középosztályúnak nevezik azt a lovat, amelyik középosztályú díjlovas feladatokat végre tud hajtani (ügetésben vállat be, farat be, féloldalazás, vágtában ugrásváltás), nehézosztályúnak pedig azt, amelyik vágtában is féloldalaz, legalább a félperdülést megcsinálja és képes a sorozatos ugrásváltásra minden negyedik, esetleg harmadik vágtaugrásra.
Ez a megközelítés azonban téves, a nehézosztályt az iskolaegyensúly jelenti!
Iskolaegyensúlyban akkor van a ló, ha önmaga és lovasa súlyának többségét hátulsó lábain hordja. Kezdő osztálytól a középosztályig elegendő a vízszintes egyensúly, amikor a teher egyenlően oszlik el a ló elülső és hátulsó lábain, ám a nehézosztályban az iskolaegyensúly alapvető követelmény.
A feladatok puszta végrehajtása megfelelő egyensúly nélkül mosolyt fakasztó, néha elszomorító. Az ilyet ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor valaki rossz helyen, rossz értelemben használ idegen szavakat.
A könnyedség, az egyszerűség, az együttműködő készség az iskolaegyensúly következménye. A nyögvenyelős perdülés, a robbanékonyság hiánya, a lassú, szorgalmasság nélküli jármódok előlovaglása az összeszedett jármódok helyett, a cikk-cakk oldaljárások végrehajtásának nehézségei, mind-mind az elégtelen egyensúlyi helyzetre vezethetők vissza.
Az egyetlen kivétel talán a sorozatos ugrásváltás, azt akár vízszintes egyensúlyban is végre lehet hajtani különösebb probléma nélkül. (A kellő egyensúly hiánya legtöbbször csak a minden egyes ugrásra történő ugrásváltás esetében jelentkezik: a ló „valamiért” képtelen azt megtanulni.)
Szóval, mindezek figyelembe vételével írom: haza érkeztem.

Szólj hozzá!

Dutse jól halad!

2012. január 10. 18:32 - patkószeg

Jerelyn Taubert lovát Simon Szilvi idomítja a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. Nem kétséges, hogy jól haladnak. Mindehhez adódik Dutse különleges kisugárzása. Ha jelen van, máshová nem lehet nézni, csak csodálni a lovat és auráját. Nálunk pedig minden együtt van: megfelelő feltételek, nyugalom és béke. Mi kell még a jó munkához? Vigyázat! Ha megkezdődik a versenyszezon "ott lesznek"!

Szólj hozzá!

Travers: a vállat be édestestvére

2011. december 12. 08:01 - patkószeg

A feladat végrehajtása során a testsúly a belső oldalt terheli, a belső szár a hajlítás mértékét, a külső a keret mutatja a lónak, a belső csizma a hevederen a hajlítást és a szorgalmasságot támogatja, a külső csizma a heveder mögött a far helyzetét biztosítja. A lovas vállai a ló vállával, csípője a ló csípőjével párhuzamosak.

A travers, azaz a farat be, a klasszikus lókiképzés vállat be feladathoz hasonló fontosságú gyakorlata, annak kiegészítője. A travers az oldaljárások egyik fajtája, amelyet a ló vállainak vonalon tartásával, a far ezzel egyidejű bevezetésével három vagy négy patanyomon kell végrehajtani. A gyakorlat hosszhajlítás, azaz helyes előlovaglása során a ló gerincoszlopa a tarkójától a faroktűzésig hajlított helyzetben van.

A travers célja a külső hátulsó láb hajlítottságának növelése, annak súlypont felé való léptetésével, a belső elülső váll szabadságának fokozása, a külső oldal nyak és hátizmainak nyújtása, a támaszkodás könnyítése a belső oldalon, illetve a ló ferdeségének csökkentése.

A travers a féloldalazás előkészítő feladata. A gyakorlatot célszerű először kézen tanítani a lónak.

Szólj hozzá!

Maria Basch

2011. december 10. 07:09 - patkószeg

Nagy köszönettel tartozom a sorsnak, hogy Maria Bascht lovardámba vezérelte. Alapvetően három szempont minősít minden lovardát: felszereltsége, tulajdonosának szakmai tudása és az igényesség. De van egy negyedik dolog is, ami talán mindenek előtt áll: az istálló lovaskultúrája.

Maria Basch azt a klasszikus kultúrát képviselte (sajna néhány hónapja külföldre költözött), amit a mai, rohanó, költségkímélő, kizárólag az anyagiakat szem előtt tartó, lovakon átgázoló lovasvilág már csak hallomásból ismer. Figyelme és hozzáértése a tartástechnológiától az állategészségügyön keresztül a lókiképzés teljes spektrumára kiterjedt. Ismeretei nem korlátozódtak az elméletre, nem „parti vitorlás” volt, tudását, képzettségét naponta bizonyította: Maria Basch igazi lovasember. A legmagasabb kiképzési feladatokat is olyan egyszerűséggel és magabiztossággal tanította lovainak, amihez hasonlóval nagyon ritkán lehet találkozni. A fenti fotón Öcsivel, az alsón Cselessel látható passage-ban, illetve levade-ban. (Ez utóbbi kép nem nálam készült: nálam nagyobb a rend!)

Szólj hozzá!

Ismét a vállat be feladatról

2011. december 07. 00:17 - patkószeg

Előző cikkem élénk vitát váltott ki, ezért engedjétek meg, hogy néhány gondolattal azt kiegészítsem.

A vállat be feladat a hosszhajlítások egyik fajtája. A hosszhajlítás során a ló gerincoszlopa teljes hosszában meghajlik. (A lovas szakmai nyelv a hajlítástól határozottan megkülönbözteti az állítás fogalmát, amikor is a gerincoszlopnak csak a mar előtti része kerül meghajlításra.) A vállat be végrehajtása során a kiképzőnek arra kell törekednie, hogy „a hosszhajlítás a ló elejétől a hátuljáig lehetőleg egyenletes legyen. A keresztcsont elcsontosodása azonban határt szab a gerincoszlop oldalirányú mozgékonyságának és megakadályozza, hogy a tarkótól a faroktűzésig teljesen egyenletes legyen a hajlítás.” (Pontosan ez látszik a cikkhez csatolt képen!)

A feladat végrehajtásának célja a belső hátulsó lábnak a súlypont felé való léptetése. A segítségadás mikéntje majdhogy nem mellékes. Ha a lovas eléri a feladat célját, akkor helyes segítségeket adott, ha nem éri el, akkor helyteleneket. Mindezzel együtt úgy a modern, mint a klasszikus iskola a belső oldalra helyezi testsúlysegítséget a hosszhajlítások lovaglása során. A modern iskola egyik ikonjaként Harry Boldt, a Díjló című könyvében egyértelműen leírja, hogy a vállat be feladatnál a testsúly a belső oldalra esik, szintén a modern stílus „képviselőjeként” ugyan ezt fejti ki az Irányelvek vonatkozó része is. A klasszikus iskola képviselőjeként a hosszhajlítás szerinti belső oldal terhelése mellett tör lándzsát Philippe Karl és Anja Beran. A magam részéről, hagyománytiszteletből szintén ezt az álláspontot preferálom: a magyar lovas hagyományok a belső oldal terhelését örökítették ránk.

A lovaglásban azonban nincsenek kizárólagos igazságok. Sok út visz Rómába. Vannak lovasok, akik nem a hosszhajlítás szerint, hanem a menetiránynak megfelelően helyezik testsúlyukat, így a vállat be feladatnál a külső oldalt terhelik. Ez stílus és szokás, szoktatás kérdése: ha a feladat elérte a célját nem lehet vitatni ezt az utat sem!

A külső láb helyzetét szintén a feladat végrehajtása minősíti! Ha a ló fara „nem esik ki”, akkor a külső csizma jó helyen van. A cikkekhez csatolt képen Harry Boldt látható, a fénykép a Díjló című könyvének az egyik illusztrációja. Harry Boldt először 1964-ben Tokióban, majd 1976-ban a képen látható Woycek nevű lovával lett csapatban olimpiai bajnok.

Szólj hozzá!

Vállat be: A lovaglás aszpirinje

2011. december 06. 08:04 - patkószeg

A vállat be talán a legfontosabb feladat a kiképzés során. A régi mesterek szemében az idomítás sarokköve, tartóoszlopa, az összes lovaglási feladat szülő anyja volt. A XX. század egyik legnagyobb kiképzője Nuno Oliveira nevezte a lovaglási problémák aszpirinjének.

A vállat be faladatot tulajdonképpen Nevcastle hercege vezette be a XVII. században, bár a gyakorlatot ő még körön végezte. Egyenes vonalon történő végrehajtását Robichon de la Guérinière írta le egy évszázaddal később.

A gyakorlat lényege az, hogy a belső hátulsó láb súlypont felé való léptetésével erősíti annak hajlítottságát, az egyensúly általános javításával fokozza a külső elülső váll szabadságát, a ló hajlítottságával nyújtja a külső oldal nyak és hátizmait, könnyíti a külső oldalon a támaszkodást, illetve csökkenti a ló természetes ferdeségét, erősíti a ló egyenességét. A vállat be egyformán hajlékonnyá alakítja a lovat mindkét oldalra.

A feladatot a modern díjlovaglás három patanyomon hajtja végre, ám a klasszikus lovaglás a négy patanyomvonalú figurát is ismeri. Ha a feladat nem teljesen három patanyomon kerül bemutatásra (a külső elülső lábat a lovas nem vezeti teljesen a belső hátulsó elé), akkor azt vállat előre feladatnak nevezzük. A vállat be hosszhajlítás, azaz a ló gerince teljes hosszában, a tarkójától a farkáig hajlításba kerül.

A feladat végrehajtása során a testsúly a belső oldalt terheli, a belső szár a hajlítás mértékét, a külső a keret mutatja a lónak, a belső csizma a hevederen a hajlítást és a szorgalmasságot támogatja, a külső csizma a heveder mögött a far „kiesését” gátolja. A lovas vállai a ló vállával, csípője a ló csípőjével párhuzamos.

A vállat be tanítása történhet kézen, körszűkítéssel, vagy csizmára való engedés feladatból.

Szólj hozzá!

Nemzeti Lovarda?

2011. november 20. 20:00 - patkószeg

Hosszú idő után pénteken ismét jártam a Nemzeti Lovardában. Annak idején (két évtizeden keresztül) tulajdonképpen az otthonom volt. Most is hihetetlen érzések szakadtak fel bennem, de nem csak az emlékek miatt.

Azt az igénytelenséget, mocskot, amivel a NEMZET LOVARDÁJÁBAN találkozni lehet leírni képtelenség. Omló vakolat, szalma és szénabálák az udvaron, félbehagyott építkezés, sár, zsírszag…Ez fehér sport? Hová lettek azok a lovasemberek, akiknek volt tartásuk és katonás rendet tartottak? Milyen az a lovaskultúra, ahol az első számú lovardában ilyen körülmények vannak?

Szólj hozzá!

Fugli Károly a F.E.I. elnökségi tagja

2011. november 15. 20:34 - patkószeg

Ilyen még sosem volt: magyar sportdiplomáciai siker a Nemzetközi Lovasszövetség Rio de Janeiro-i közgyűlésén!

A küldöttek, az elnökség (Bureau) tagjává, egyben a F.E.I. fogathajtó szakabizottságának elnökévé választották Fugli Károlyt. A Nemzetközi Lovasszövetség történetében legfiatalabb korban "O" bírói minősítést szerző sportdiplomatánkat, aki két éve már tagja a fogathajtó szakbizottságnak, 2015-ig választották az igen nagy befolyással járó elnökségi pozícióba.

Szólj hozzá!

30 éve, hogy...

2011. november 13. 23:38 - patkószeg

30 éve, hogy magyar díjlovas csapat utoljára világversenyen szerepelt. A 30 év nagyon hosszú idő. Szinte elképzelhetetlenül hosszú. Bár a csapat akkor utolsó lett, részvételük mégis csak azt jelezte, hogy létezik még lovaskultúra Magyarországon, van legalább négy díjlovasa az országnak, akik elfogadható szinten tudják a nagydíjat bemutatni nemzetközi versenyen.

Az 1981-es laxemburgi európabajnokság óta a szakág nem tudott csapatot kiállítani: sem európabajnokságra, sem világbajnokságra, sem olimpiára. Sok mindenre hivatkozni nem lehet, a tény önmagáért beszél, míg a díjlovasok csak szerencsétlenkedtek (sajnálom, hogy ezt a kifejezést kell használnom, de ez fejezi ki a valóságot), a többi lovas szakág rendszeresen részese volt a világversenyeknek.

Ideje lenne már az őszinte önvizsgálatnak, ideje lenne már visszatérni nemzeti hagyományainkhoz...

Szólj hozzá!

Mélyre, vagy magasra: az itt a kérdés

2011. október 28. 11:05 - patkószeg

A múlt héten egy lovasbarátom megkérdezte, miért engedem, hogy lovasom fiatal lovát magasra emelt tarkóval lovagolja, miért nem kérem, a nyak mélyre lovaglását.

Azt, hogy milyen mélyre, vagy magasra kell a ló nyakát lovagolni, általános szabállyal meghatározni nem lehet. A „régiek” álláspontja ez ügyben egyszerű volt, se mélyre, se magasra, a ló nyakának az eredeti természetes helyzetben kell lennie. Ezzel együtt az a tény nem kerülhető meg, hogy a ló nyakának mélyítése az izmok nyújtását, a tarkó emelése az egyensúlyi helyzet javítását segíti elő.

A kiképzés céljainak elérése érdekében napjaink divatos módszere szinte kizárólag a „mélyrelovaglás, mégpedig akár szélsőséges határozottsággal, hovatovább erőszakossággal, (lásd a blog korábbi bejegyzéseit a rollkursról), ám ez „ügyben” nem szabad elfeledkezni Louis Seegerről a XIX. század egyik legkiválóbb lovasmesteréről, akit Szerdahelyi Tibor huszár ezredes a következő képpen idéz: [Bizonyos esetekben arra kényszerülhetünk, hogy lovunk fejét és nyakát annyira felemeljük, mintha] „a ló homlokán pénzt akarnánk olvasni.” Az idézethez Szerdahelyi azt a klasszikus képet mellékeli, amely minden komoly lovaskönyv hivatkozásaként szerepel, és ami mai szemmel nézve extrémnek tűnhet. (Bár el tudom képzelni, hogy Seeger ugyan olyan meglepetéssel nézné a mélyrelovaglás napjainkban használt szélsőségeit, mint amilyen különösnek látszik a róla készült kép korunk szemlélőjének.)

Azt viszont bizonyosan meg lehet állapítani, hogy nincs kőbevésett szabály a nyak tartásáról. A mondással ellentétben nem minden, de sok út visz Rómába. Az egyik lovat így kell lovagolni, a másikat úgy. Ennek megfelelően nem szabad visszariadni a tarkó magasra lovaglásától a nehéz lovaglású, esetleg ellenszegülő lovak esetében, vagy akkor, ha a lónak alkatából adódóan nehezére esik a konchajlítás, vagy csupán a ló egyensúlyi helyzetét akarjuk javítani. A túlzott feligazítástól azonban óvakodni kell, az a lovas céljával ellenkező hatást is kiválthat, ha a lovas nem tudja kellő érzéssel fenntartani a hátulsó lábak aktivitását.

6 komment

A nehéz osztály nem cirkuszi parádé!

2011. október 23. 20:55 - patkószeg

Milyen a nehézosztályú ló? Milyen a nagydíj szintre kiképzett ló? Megkerülhetetlen a kérdés, hiszen helyes elképzelés nélkül esélytelen a lókiképzés. Jól megfogalmazott célok nélkül a napi munka robottá válik, irányt téveszt, az egyébként kimagasló erőfeszítések is hiába valóvá válnak, a fiatalon tehetséget mutató lovak nem váltják be hozzájuk fűzött reményeket: fel sem jutnak a csúcs kategóriákba, vagy, ha nyögvenyelősen sikerül, akkor a kelleténél hamarabb elöregszenek, megsérülnek, tönkre mennek.

A feltett kérdésre a díjugratásban és militaryban egyszerűnek tűnik a válasz: az a ló nehézosztályú, az a ló nagydíj kategóriájú, amelyik az adott szintre kiírt versenyeket eredményesen be tudja fejezni.

Díjlovaglásban azonban a hasonló megközelítés komoly hibákhoz vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a programokban előírt feladatok puszta betanításával nehézosztályúvá, vagy nagydíj kategóriájúvá képezte ki lovát, az tévúton jár. A feladatok öncélú betanítása kitartást, szorgalmat igényel, és nem lókiképzési szaktudást. Az ilyen teljesítmény a cirkuszi kategóriába sorolja bemutatójukat, a kiképző hasonló erővel kutyákkal, vagy fókákkal is foglalkozhatna.

A lovassportban az egyes feladatok végrehajtása nem célja a kiképzésnek, hanem eszköze. A nehézosztályú, kiváltképpen a nagydíj kategóriájú ló engedelmesen, atletikusan, iskolaegyensúlyban hordja lovasát. Az egyes feladatok arra valók, hogy a ló elengedettségét, erőnlétét, végül egyensúlyi helyzetét javítsák, nem véletlen hogy a legmagasabb kategóriákat hagyományosan az iskolaegyensúllyal azonosítják, nem az egyes díjlovas feladatok végrehajtásával.

Szólj hozzá!

Terre a terre

2011. szeptember 29. 10:30 - patkószeg

Tévhit, hogy a régi rajzokon, festményeken a művészek gyakran helytelen lábsorrenddel ábrázolják a lovakat. Szintén tévhit, hogy a lovas szakemberek a helyes lábsorrendet csak a XIX. század végén, a XX. század elején, a mozgóképfelvételek birtokában ismerték meg.

A helyzet éppen fordítva van.

A XIX. század elején, a harcászat alapvető változásával a katonalovak újfajta kihívásokkal kerültek szembe. A barokk lovaglás és lókiképzés egyre inkább háttérbe szorult, az új idők nem a közelharcra kiképzett, hanem a terepen könnyedén és nagy sebességgel mozgó, akadályokat leküzdeni képes lovaknak kedveztek. Az igények változásával a lókiképzés is alapvetően megváltozott, az évezredes hagyományok részben feledésbe merültek. Így volt és így van ez a magasiskolai feladatok egy részével is. A régi művészek tisztában voltak a lovak lábsorrendjével, a mai kor embere az, aki nem ismeri azokat a feladatokat, amelyek a képeken megjelenítésre kerültek.

A terre a terre ezek közé a feladatok közé tartozik…

Szólj hozzá!
Címkék: terre-a-terre

Mikor kell elkezdeni?

2011. szeptember 27. 07:20 - patkószeg

Húsz, vagy negyven évvel ezelőtt tizenéves korban kezdték a fiatalokat lóra ültetni. Kevés póni volt, a ló és lovas megfelelő méretaránya pedig megkerülhetetlen.

Póni manapság már szinte mindenhol van, ezért már egészen korán meg lehet kezdeni a lovaglást. Mindezzel együtt ebben a kérdésben sem helyes a végletesség. Szabó Miklós, aki talán a legnagyobb gyakorlattal rendelkezik az országban a pónilovagoltatás terén azt az álláspontot vallja, hogy hét-nyolc éves kor előtt felesleges az érdemi próbálkozás. Egyetértek vele. De azért a ló körüli „sertepertélést” már hamarabb is el lehet kezdeni. A lóápolásnak, legeltetésnek, simogatásnak nincs korhatára.

És senki ne feledje: mi, lovasok, nagyon szerencsések vagyunk! Ezt a sportot egészen idős korig lehet űzni, még akár versenyszerűen is.

Szólj hozzá!

Spanyol lépés

2011. szeptember 22. 14:20 - patkószeg

Zita már érti. Kell a képhez valamit fűzni? Azt hiszem nem!

Gőblyös Zita, Tünde nevű lovával a spanyol lépés előgyakorlatát próbálgatja. Tünde egy éve került hozzánk. Ajándékba kaptuk, mert nem volt teljesen egészsége Mégis úgy gondoltam, hogy próbáljuk meg: simogatni, ápolgatni, szeretgetni így is lehet. Mi kell több ennél?

A ló meggyógyult, és most úgy tűnik minden a lehető legjobb úton halad. A szeretetet pedig ezerszeresen hálálja meg nap mint nap.

Szólj hozzá!

Természetes ferdeség

2011. szeptember 22. 13:49 - patkószeg

A ló, mint minden más élőlény, „jobb kezes”, vagy „balkezes”, teste aszimmetrikus, természetesen ferde valamelyik irányban. A ló teste, gerincoszlopa születéstől fogva hajlított. Egyesek ezt a méhen belüli ferdeséggel, mások azzal magyarázzák, hogy a lovat ápolója, vezetője, kiképzője mindig balról közelíti.

A ferdeség vizsgálata során megkülönböztetjük a belső, homorú és a külső, domború oldalt. A ló a két oldalra nem egyformán dolgozik, a lovas a két oldalon teljesen eltérő érzést tapasztal. A ferdeségnek megfelelően a belső oldalon az izmok rövidebbek, feszesebbek, erősebbek, a külső oldalon nyújtottabbak, lazábbak, erőtlenebbek. Míg természetes ferdeség belső oldalán nem akar támaszkodást venni a ló, addig a külső oldalon merev kontaktust érez a lovas. A természetesen ferde ló egyenes vonalon egész testét, így nyakát is kissé ferdén tartja. (A ló hátulsó lábai természettől fogva kissé szélesebben állnak, mint az elülsők, ezért az egyenesre állított ló hátulsó lábai sem tudják tökéletesen követni az elülsők nyomvonalát. A ferde lónál azonban a domború oldalon lévő elülső láb az azonos oldalon lévő hátulsó láb nyomvonalát közelíti, vagy teljesen azelőtt van, míg a másik elülső a két hátulsó között mozog.)

A fordulatokban a ló válla a természetes ferdeség szerinti külső oldal felé kiesik, ezért a belső oldal felé kissé nehezebben fordítható, míg a külső oldal felé való forduláskor befelé törekszik. A belső oldal felé a ló könnyebben hajlítható, a külső oldal felé hajlított ló kevésbé nyúlik lefelé és előre a zabla irányába. Így például a jobbra ferde ló látszólagosan könnyebben lovagolható a jobb kézen. A ló a külső oldalon „támaszkodik”, a belső oldal „puha”, a lovas könnyen úgy vélheti, hogy a kiképzés a helyes úton halad. Ugyan ez áll a hosszhajlításokra: az ilyen lónál jobbra egyszerűbb végrehajtani a vállat be feladatot, az oldaljárást viszont a bal kézre könnyebb.

A ló egyenesre lovaglásának elhanyagolása súlyos képzési problémákhoz vezet minden szakágban: például ugratáskor a ferde ló szinte mindig a merev oldal felé tör ki.

A lovas szakemberek évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy a lovak többsége „jobb kezes”, vagy „balkezes”, a természettől fogva jobbra, vagy balra ferdülnek. Érdekes hogy véleményük megoszlik: Antoine de Pluvinel (1552 – 1620), François Robichon de La Guérinière (1688-1751), Gustav Steinbrecht (1808 – 1885) egybehangzóan állítják, hogy a lovak általában balra ferdék. Ugyan ezt állítja napjaink egyik legnagyobb mestere, Philippe Karl (1947) is. Ezekkel ellentétes Wilhelm Müseler  (1887 – 1952) véleménye, amit Dr. Reiner Klimke (1936 – 1999) is oszt.

A lényeg persze az, hogy természetes ferdeségének megszüntetésére, a tényleges és relatív egyenesség kialakítása érdekében minden ló testreszabott képzést igényel.

Szólj hozzá!

Magasiskola

2011. szeptember 12. 07:25 - patkószeg

A magasiskola gyakorlatainak ismerete nélkül nehéz megérteni a legnehezebb díjlovas feladatok célját és a hozzájuk kapcsolódó elvárásokat. A magasiskola feladatait csak a díjlovas értelemben teljesen kiképzett lóval lehet megkezdeni, azzal a lóval, amely készségesen hajtja végre a nagydíj feladatait: piaffe-ot, a passage-t , az oldaljárásokat, a vágtaperdülést, valamint minden jármódban képes nemcsak a legteljesebb összeszedettségre, hanem a nyújtott iram bemutatására is.

Érdekes, hogy az ugrásváltás, valamint az ugrásváltás sorozatos végrehajtása nem előfeltétele a magasiskolai feladatoknak. Nem véletlen, hogy a minden egyes vágtaugrásra való ugrásváltás hagyományosan nem is tartozik a klasszikus lókiképzés feladatai közé, a komoly lovas szakemberek jelentős része a XX. század elejéig csupán cirkuszi kunsztnak tartotta a feladatot.

A magasiskola feladatai évezredek óta ismertek, azok nem öncélúak, nem magamutogatóak, hanem katonai feladatokat szolgáltak, a lovas akaratával tökéletesen együttműködő, a saját és lovasa súlyát tökéletesen birtokló ló ugyanis rendkívüli előnyt jelentett a harctereken, úgy a védekezésben, mint a támadásban.

A magasiskola feladatait három csoportba lehet sorolni: iskolajármódok, iskolafeladatok, iskolaugrások.

Iskolajármódokat éa az iskolafeladatokat átmeneti jármódoknak is nevezik. Ezek a terre á terre, redopp, iskolavágta, carrière, mezair, pessade, levade. Az átmeneti feladatokban a teljest súly, ha esetenként csupán pillanatokra is, de kizárólag a hátulsó lábaira terheli a ló. Az átmeneti feladatokat legtöbbször paffe-ból indítják.

  • Terre á terre: A vágtához hasonlatos kétütemű, lebegési fázis nélküli jármód. Az egyik ütemben a két hátulsó, a másik ütemben a két elülső láb egyszerre és egymás mellett ér talajt. Az előrehaladás csekély, végrehajtása két patanyomon történik.
  • Redopp: A terre á terre-hez hasonló, kétütemű, farat be szerűen végrehajtott jármód, az elülső lábak egyenesen, a hátulsó lábak oldal irányban ugranak, a hátulsó lábak ezért nem egymás mellett érnek talajt. Az előrehaladás csekély.
  • Iskolavágta: A terre á terre-hez hasonló, ám négyütemű és egyhelyben végrehajtott feladat. Az iskolavágtánál az elülső és a hátulsó lábak nem egyszerre és nem egymás mellett érnek a talajra.
  • Carrière: A terre á terre-hez hasonló jármód, ám jelentős előrehaladása és lebegő fázisa is van. Mozdulata hasonló a startgépből kiugró versenyló mozdulatához.
  • Mezair: Kicsi levade-ok sorozata, melyek között a ló a földre visszaejti elülső lábait, hogy azokkal azonnal ismét levade-ba rúgja magát vissza. Nagyon hasonlít a terre á terre-hez.
  • Pessade: A levade-hoz hasonló feladat. A ló teljes súlyát a hátulsó lábaira veszi, azon egyensúlyoz. A levade-tól az különbözteti meg, hogy a hátulsó lábak ízületei nyújtottak, végrehajtásának kezdetén a ló súlypontja határozottan felemelkedik, a ló „felmagasodik”.
  • Levade: A ló teljes súlyát ízületeinek meghajlításával, a saját és lovasának súlypontja alá lépve hátulsó lábaira veszi. A ló fara lesüllyed, a ló súlypontja a feladat végrehajtása során szinte változatlan magasságban van, vagy csak kissé emelkedik.

Az iskolaugrások: courbette, kroupade, ballotade, capriole. Az iskolaugrások az átmeneti feladatokból kiinduló feladatok, melynek során a ló határozottan, a természetes jármódok lebegő fázisánál erőteljesebb módon, a levegőbe rúgja magát.

  • Courbette: Ugrások sorozata, a ló az elülső lábait levegőbe emeli, levade szerű pozícióba helyezkedeik, majd a hátulsó lábaival többször a levegőbe rúgja magát, úgy hogy az ugrás és a földet érés során a levade szerű pozíció megmarad. A ló egymás után többször a hátulsó lábairól a hátulsó lábaira ugrik és így halad lassan előre.
  • Kroupade: Az ugrás során a ló háta vízszintes, mind a négy lábát maga alá húzza.
  • Ballotade: A kroupade feladathoz hasonló ugrás, ám a ló a lábait úgy húzza maga alá, hogy hátulról látszanak patkói. A feladat a capriole előkészítő feladata, a ló abba a pozícióba helyezi hátulsó lábait, hogy jelre azokkal kirúghasson.
  • Capriole: Az ugrás során a ló a levegőben hátrafelé rúg.
     
3 komment

Kunkötés egyszerűen

2011. augusztus 21. 14:07 - patkószeg

A 2010. május 30-i bejegyzésemhez kapcsolt videót törölték a You Tube-ról. Ezt annak ellenére sajnáltam, hogy a sokféle kötésmód közül az ott látható nem tartozott a legegyszerűbbek közé. Próbáltam más helyen videót vagy leírást találni a kunkötésről, de mindhiába: legnagyobb meglepetésemre sehol sem találtam. (Legalábbis én nem leltem rá, pedig mindent beleadtam.)

A legegyszerűbb megoldás persze mindig „kézre” esik. Nagy Lajos barátomat kérdeztem, ő hogyan köti. A kötésnek az általam ismert legegyszerűbb, könnyen megtanulható módját mutatta! Hiába, Lajosnak a praktikum mindig is erőssége volt.

Mielőtt a kunkötés videóját ide linkelném, még egyszer összefoglalnám annak lényegét: állatok megkötésére használt, gyorsan oldható csomó, amely nem csúszik rá a kötelet tartó karikára.

Mindenkinek kellemes próbálkozást kívánok!

Szólj hozzá!

Kovács tanítja a könnyedséget!

2011. augusztus 11. 14:09 - patkószeg

Mármint nem egy kovács, hanem Kovács Ernő!

Megérte kilátogatni hétvégén Balatonvilágosra: a nagydíj kategóriában – egyebek mellett – Kovács Ernő kiváló teljesítményével régen látott stílussal és lezserséggel gazdagította a mezőnyt. Udvariaskodhatnék Komjáthy Györggyel, aki a szám legeredményesebb lovasa lett (négy bírónál nyert, egynél második lett: nem semmi a nemzeti bajnokságra készülve), megemelhetném képzeletbeli kalapom Simon Szilvia előtt, aki a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardát képviselte (és akinek szívem szerint szorítottam), elmerenghetnék azon, hogy miből fakad Dallos Gyula lovaglásának törhetetlen kisugárzása, mégis arról kell beszámolnom, hogy Kovács Ernő lovaglásával végre a könnyedség is a „sorompók közé” került.

Sallangmentes lovaglását csak dicsérni lehet, fellépéséből csak úgy sugárzott a lovasemberek természetes magabiztossága. Lova a nagydíj feladatban mindvégig elengedetten, szinte hibátlanul teljesített. Ha valamit fel letet vetni az a piaffe-ok közepes ültetettsége, de ez lova még fiatal életkorára való tekintettel elfogadható volt.

A páros a nemzeti bajnokságon feltétlenül éremesélyes!

2 komment
süti beállítások módosítása
Mobil