Mi van akkor, ha lovaglás közben nem az történik, amit szeretnénk? Hogyan kell reagálni, ha a ló feszes, ellenáll, lovaglása nehézkes, kényelmetlen?
Van, nem is akármilyen álláspont, miszerint a lovat ilyenkor – úgymond – meg kell „hódítani”. Értsd, úgy meg kell büntetni, hogy elmenjen a kedve mindenfajta ellenállástól, ellenszegüléstől. Sőt, vannak olyanok, akik azt állítják, hogy ezt, mármint a meghódítást, bizonyos rendszerességgel, időről-időre, akár tényleges ok nélkül is meg kell tenni a hierarchia felállítása, fenntartása érdekében.
Lehet ezt az utat választani, érvet nehezen találhatunk ellene – sok út visz Rómába. (A mondással ellenétben nem mindegyik.)
Ráadásul, legalábbis rövid távon, ez egyszerűbb, kényelmesebb, mint a bajok okát felfedni, azokkal szembenézni, és lassú, türelmes munkával a lovat képezni, partneri együttműködésre fogni.
Sok út visz Rómába, de az erőszakoskodás, az erőből történő lovaglás, csak a szegényes külvárosig visz. A lovas, ha becsületesen szembenéz önmagával nem lesz, nem lehet elégedett.

Következzenek Zita (magyar sportló) hosszhajlításai: farat ki, vállat be, oldaljárás.

Zita már könnyen hajlítható át egyik kézről a másikra, a feladatokat könnyedég végzi, illetve oldja meg.

A ló kiképzése során a lovas egyik leghatékonyabb eszköze a hosszhajlítás. A gerincoszlop hajlítása során megkülönböztetjük a hajlítást és az állítást.
Az állítás és hajlítás célja a ló elengedtetése, valamint egyes esetekben a ló relatív egyenesre állításának elérése.
Állításban van a ló, ha gerincoszlopa csupán marjától erőre kerül meghajlításra. Állítást használunk vágtában, illetve a vállat előre feladat végrehajtása során.
Hajlításban van a ló, ha gerincoszlopa teljes hosszában hajlításba kerül. Hajlítást használunk minden fordulatnál (sarok átlovaglása, kiskör, átváltás, körbenváltás, kígyóvonal, stb.), illetve hosszhajlítás során (vállat be, vállat ki, farat be, farat ki, oldaljárás).
Vannak lovasszakemberek akik tagadják a hajlítás lehetőségét, és azt állítják, hogy a lovat csupán állítani lehet. Talán legismertebb hivatkozási pontjuk Harry Bold ominózus könyve, ahol is a hosszhajlítások bemutatása során megkérdőjelezhető a ló hajlítottsága, az állítottság nyilvánvaló megléte mellett.

Mégtöbb képet lehet találni: http://www.artisticdressage.com/boldt-photos.html

Bár a nemzetközi szakirodalom nem felejtette, hazánkban a lókiképzésben szinte nyoma sem maradt az osztrák-magyar hajlítás módszernek. Sem napjaink lovassportjának gyakorlatában, sem a szaksajtóban évtizedek óta nem használják, nem említik.

A módszer rendkívül régi hagyományokra vezet vissza, célja a tarkó és a nyak hajlékonnyá tétele. Általánosságban elmondható, hogy végrehajtható kézen és nyeregből, állóhelyben és mozgásban.
Didaktikai okokból, az alábbiakban álló helyzetben, kézen részletezem végrehajtását.

Mielőtt a lényegre térnék, a pontos érthetőség kedvéért megjegyzem, hogy lovasértelemben állításnak a gerincoszlop martól előre történő hajlítását nevezzük, hajlítás pedig az, ha a ló testét a tarkótól a farokcsontig meghajlítjuk. Miután a bejegyzésben kizárólag a nyak hajlításával foglalkozom, ezért végig az állítás kifejezést fogom használni, hogy a szöveg szakmailag helyes legyen, bár így néha nehézkes a stílus. (Magára a módszerre viszont az osztrák-magyar hajlítás kifejezést alkalmazom, mert az osztrák-magyar állítás félreérthető szóösszetétel.)

Szóval, a felszerszámozott lóval szemben állva mindkét hüvelykujjunkat a zablakarikába akasztjuk. A gyakorlat kezdetekor a lónak egyenesen és ”négylábon” kell állnia. A jobb kézzel hatást gyakorlunk a zablára úgy, hogy a ló tarkója állításba kerüljön. A bal kéz segíthet a feladat végrehajtásában. A nyakat próbáljuk egyenesen tartani úgy, hogy az állításban csupán a tarkóhoz közeli rész vegyen részt, a külső oldalon az állkapocs távolodjon, a belső oldalon közeledjen a nyakizmokhoz.

Nem különös, ha a gyakorlás kezdeti szakaszában a ló ellenállást mutat. Ez az izomzat merevségéből, a ló számára nehéz testhelyzetből fakad. Ha a ló nem tud könnyen engedni a zablanyomásnak, megpróbálhatjuk a nyak oldal irányú állítását a harmadik csigolyáig kiterjeszteni. Ez egyszerűbb feladat, a lónak valószínűleg nem fog problémát okozni. Ha itt engedett, akkor próbáljunk visszatérni a tarkórész kizárólagos hajlításához. Remélhetőleg az eredeti ellenállás csökkenni fog, majd ismét kiterjeszthetjük az állítást a harmadik csigolyáig. A gyakorlatrészt mindaddig ismételjük, ameddig a tarkórész oldal irányban az ellenállástól mentessé nem válik még akkor is, ha az állítás olyan erős, hogy a belső oldalon a pofacsont érinti a belső nyakizmokat. Amint a ló az oldalirányú állításnak helyesen és teljes mértékben enged hosszirányban is azonnal meghajlik és támaszkodást vesz.

A feladatot annál nehezebb elvégezni, minél magasabban tartja a ló a fejét. Néhány ló eleinte képességeihez mérten túl magasan tartja a fejét. Ezeket először mélyebb fej és nyaktartásra kell biztatni, hogy képesek legyenek elfogadni az oldal irányú állítást. Minél több nyakcsigolyát hajlítunk meg, a ló annál mélyebbre süllyeszti nyakát. Ellenkező esetben a ló fizikailag képtelen végrehajtani a feladatot. Ha viszont a ló vonal mögé viszi homlokvonalát, akkor azonnal fel kell emelni fejét és nyakát és csak azután lehet a gyakorlat végrehajtását megkezdeni.

A gyakorlat közben a ló nem léphet sem hátra, sem oldalra, fejét nem rázhatja.

A tarkórész sikeres állítása után csigolyánként megkezdhetjük a ló egész nyakának állítását. Az egész nyak meghajlításakor a lónak előre és lefelé ki kell nyújtania a nyakát. A feladat célja a külső oldali izmok nyújtása. Amennyiben ez sikertelen és az izmok még kötöttek, akkor a ló megpróbálhatja fejét „felvágni”. A feladatot addig kell nyugodtan, megfelelő gyengédséggel ismételni, amíg a teljes nyak elengedetté nem válik.

Ha a nyak állításának kiterjesztése során „megtaláljuk” a merev pontot az állítást „megtartjuk” néhány másodpercig. Ha a ló enged, egy keveset fokozni kell az állítás mértékét. A feladat ismétlése oldja a feszességet. Ha végül elengedjük a zablát és a ló lefelé és előre szinte a földig lenyújtja orrát, akkor elértük a gyakorlat célját, a külső oldali izmok elengedetté váltak. A gyakorlatot természetesen a másik oldalra is meg kell ismételni.

A bejegyzés dr. Thomas Ritternek a Hors of Kings című újságban megjelent cikke nyomán készült.

A XX. század egyik legnagyobb lókiképző mestere. Lisszabonban született, tanára Joaquim Goncalves de Miranda volt.
A klasszikus lovaglási elvek, valamint a XVI. – XIX. századi európai lovas hagyományok legújabb kori képviselője, megújítója. Az 1960-as és 70-es években tréningeket, továbbképzéseket, bemutatókat tartva, beutazta az egész világot – csodálatosan képzett lovaival demonstrálta a klasszikus lókiképzés hatékonyságát.
Világszerte a klasszikus lovaglómesterek örököseként, a lókiképzés művészetének egyik legnagyobb alakjaként tartották számon. A lovaglás királyaként tisztelték.
Lovasait – igazi lovasemberként – nem csak tanítványainak, hanem barátainak is tartotta. A klasszikus lovaglási elvek rendíthetetlen képviselője volt.

www.youtube.com/watch

A lovardai „kreszben” Magyarországon hagyományosan a jobb kezek találkoznak. Ez azt jelenti, hogy az egymással szemben haladó lovasoknak balra kell tartani, azaz a jobb kezeknek kell találkozni. A hagyomány oka egyszerű, mindig a kardforgató kéznek kellett a másik lovas felé esnie. Ezzel szemben az egymáshoz közel elhaladó lovakat megijesztheti, ha a másik lovas bal oldalán lévő kardhüvely hozzá ér. Ez nyilvánvalóan nem történhet meg, ha a jobb kezek találkoznak.
Persze ugyan így a baloldalon lévő kardhüvely az oka a balról való lóra szállásnak. A hagyomány még a kerékpárra is átszállt: a lánc mindig a jobb oldalon van. A háború előtt a közúti közlekedési is ezt követte, a jobbra hajtást csupán 1941-ben vezették be – Ausztria és Csehszlovákia áttérése után a hatóságok féltek az eltérő közlekedési irány kereskedelmet akadályozó hatásától.
A környező országok lovardai szabályával szemben a hazai hagyomány az utóbbi évekig kikezdhetetlen volt. A magyar díjlovasok azonban feladták a bevett szokásunkat és a versenyeken a külföldi mintát követve a „bal kezek találkoznak” elvét követik.
Talán nem ezen a téren kellene „utolérni” az eredményes lovas nemzeteket, jó nekünk a saját szokásunk!

Szerintem már egész jó, ezért bátorkodom közszemlére tenni. Zita (2003, Ginus-Justboy) képzése amúgy is jól halad: ügetésben minden hosszhajlítást könnyedén végrehajt, iramfokozásokban robbanékony, vágtában egészen lerövidíthető, ellenvágta, szóló ugrásváltás rendben. Amit idén el kellett sajátítania, azzal kész van.

És, ha itt van, akkor Cili és Zita végre egész nap a lovardában lehet. Tavaly Hópihe volt nyárra a vendégünk, most Cirok Dávid barátom jóvoltából Csongor.

Csongor olyan apró, hogy a lányok szinte önállóan tudják vezetgetni, ápolni: vakaróval és kefével tisztítgatni, patáit felvenni, kikaparni és lekenni, sörényt és farkat fésülgetni, felszerelni, leszerelni, szóval mindent gyakorolni, amit csak lóval lehet.

Nyereg továbbra is „tiltott”, még jó ideig csak izzasztón, voltizshevederrel lovagolhatnak. Idén az az újdonság, hogy a szárat megfoghatják és a futószárazás után lépésben a fedett lovardában arra sétálhatnak a lóval, amerre csak akarnak.

Tavaly tavasszal megkeresetem a díjlovas szakbizottságot, hogy fontolják meg csapatbajnokság megrendezésének lehetőségét. Azt javasoltam, hogy a bajnokság első napján szokásosan megrendezésre kerülő Szent György díjban kerüljön a verseny kiírásra, mégpedig lókizárás nélkül, azaz az egyébként más kategóriában induló lovak is szerepelhessenek a csapatbajnokságban. A bajnokság egyébként klasszikus szabályok szerint három vagy négyfős csapatok részvételével zajlott volna, a legjobb három lovas eredményének figyelembe vételével. Maga a verseny nem csak új lehetőséget biztosíthatott volna a hazai lovasoknak, hanem a teljesen szétforgácsolódott díjlovas társadalomnak is lehetőséget adott volna az összefogásra, hiszen tervem szerint a csapatok minden megkötés nélkül állhattak volna össze. A szakbizottság a javaslatot minden érdemi indoklás nélkül utasította el. Sajnáltam. Különösen azért, mert istállóm a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda önmaga is csapatot tudott volna kiállítani. Ez ma is így van.

Továbbra is csak nézek és várok…

A lovak alapképzésének befejező pontja a nagykantár használatának megkezdése. A nagykantár két zablájától négy szár indul: a jobb- és baloldali feszítőszár, valamint a jobb- és baloldali csikószár.  A ló és lovas igényeitől és szokásától, valamint a felmerülő problémák megoldási módjától függően számos szárfogási módozat létezik, melyeket nem kívánok teljes körűen kifejteni, csupán a legfontosabbakat szeretném az alábbiakban megemlíteni.

Minden szakma olyan minőségű, ahogyan annak művelői szakszövegét ismerik, használják és fejlesztik. A lovas szakma saját szakszövegének talán legerősebb művelője Radnai Imre volt a legutóbbi évtizedekben. Megnyilvánulásai, szakfordításai legendásak mindmáig, aki ismerte nem csak szerette, élvezte társaságát, de tisztelte szakmaiságát, hozzáértését.

Hogy miért is emlékezem Imre bácsira? Tegnap szinte egész nap rá gondoltam, ugyanis másfél év alapképzés után felkantároztam Zita nevű lovamat. Felkantároztam? Először? Hogyan is kell ezt érteni? Eddig nem volt rajta kantár? Akkor a képzés hogyan folyt?

Aba és Atlant alapkiképzése véget ért. Gazdájuk értük jött, megnézte a fél éves munka eredményét futószáron, nyereg alatt, végül kislányát felültette a lovakra. Az öröm és az elégedettség teljes volt, én persze belül zokogtam – a két ló a szívemhez nőtt, az elválás nem volt egyszerű.

Nem is ez a lényeg, és nem is erről akarok írni, hanem arról, hogy a lovak lószállítóra, úgymond „futóra” való felvezetése néha nem egyszerű! Annak a lónak, amelyik ritkán utazik, általában nem fűlik a foga ahhoz, hogy a szűk, sötét helyre hipp-hopp bemasírozzon.

Kevesen használják. Akik igen, azok is sokszor helytelenül kötik meg. Hogy mire való? A puccos gyorsan oldható karabinerek elődje volt, most is azokat lehet vele helyettesíteni. Érdemes megtanulni.

A kunkötés egy bizonyos csomó neve, amivel állatokat, például lovakat lehet kikötni. Ha az ember a kötél szabad végét húzza meg, akkor a hurok egyetlen mozdulattal oldható, míg ha az állat húzza, egyre szorosabbá válik. Az Alföldön, a Kiskunságban, Debrecen környékén használták, bár minden valószínűség szerint szélesebb körben elterjedt volt. Megkötésének több variációja ismert. Néha úgy kötik meg, hogy kioldása komplikáltabb legyen, ugyanis az egyszerű hurkot némelyik ló ki tudja oldani és ezzel elszabadítja magát.

A csomó kötését nem egyszerű elmagyarázni. Aki nem szokott elbukni az IQ teszten, az az ábra alapján nem fog elakadni. Most belekezdhetnék a magyarázatába is, de az eredmény kétséges lenne. Egyszerűbb, ha megnézed itt: zablaeskengyel.blog.hu/2011/08/21/kunkotes_egyszeruen

Fél évvel ezelőtt érkeztek az istállóba.

Atlant, négyéves fakó mén, Aba, nyolcéves, pej herélt. Korábban egyiken sem ültek, gazdájuk azért hozta őket hozzám, hogy felnyergeljem őket, felüljek rájuk és olyan alapképzést kapjanak, hogy további használatuk során kényelmesen, kellemesen lehessen lovagolni őket.

Kedves Olvasóm! Bizonyos technikai okok miatt az utóbbi napokban nem került ki újabb bejegyzés az oldalra. Biztosíthatlak, hogy nem a gondolatok hiánya állította meg tollamat, pontosabban billentyűim kopogásának hangját. (Talán érzékelhető volt eddig is, hogy nem nehezen ötlenek fel bennem újabb és újabb témák!) A szünetért megpróbállak a közeljövőben néhány veretesebb, szakmai írással kárpótolni.

A ló erős, az ember okos.

Durva megközelítés – tudom. Ráadásul nem is mindig igaz. Ezzel együtt, aki a nyeregben ül az diktál (általában), ő határozza meg mi és hogyan történjen. Ha valami mégsem úgy sikerül, ahogyan szeretné, akkor jön el az önvizsgálat ideje.

A lovaglásban pont az a szép, hogy az önvizsgálatot folyamatosan kötelező gyakorolni, hiszen tökéletes, hiba nélküli ló-lovas együttműködés nincs.

És az önvizsgálat rendkívül karakterfejlesztő.

A lovaglás, mint sport sem utolsó. A lovaglás a test összes izmát túlerőltetés nélkül, de rendkívül erősen veszi igénybe, ami kívül-belül megacélozza a szervezetet. (Bárkinek ajánlani tudom, ha ellenálló képességét szeretné növelni, vagy ha például fogyni szeretne, lovagoljon le naponta három-négy lovat és nem lesz gondja.) De lelki része a dolognak egészen különleges. A lovasember talán pont azért több és jobb az „átlagembernél”, mert folyamatosan önvizsgálat gyakorlására kényszerül. A nagy kérdőjel mindig ott van a lovas fejében: az elvárt reakció, az elvárt teljesítmény vajon miért maradt el? A ló szavakkal ezt nem tudja kifejezni, viselkedéséből kell kikövetkeztetni. Ráadásul a lovasnak nem csak lovát, hanem kettejük közös munkáját és teljesítményét is folyamatosan minősíteni kell.

Tapasztalatból tudom itt leírni, hogy ez nagyon nehéz.

Nagyon nehéz a saját és közös teljesítmény helyes értékelése, a problémák valós megfogalmazása, az erősségek és gyengeségek tényleges számbavétele. Szóval a lovasember talán ezért más, talán ezért több.

Aki ezt, mármint az önvizsgálatot naponta gyakorolja, az tudja csak megérteni, hogy az ember hol kevesebbnek, hol többnek értékeli önmagát, saját teljesítményét a valós helyzetnél. Ugyan ez áll a lóval elért közös teljesítményre is. Edzőként is érdekes megélnem, hogy az egyik legnehezebb része a munkának az, hogy az önértékelést helyes medrében tartsa lovasom - se alul, se fölül ne értékelje saját és lova teljesítményét.

Hosszú keresgélés után sikerült!

Édesanyámtól azt tanultam, hogy a háziasszony első trükkje, az étel ízletessége érdekében az, hogy kissé megvárakoztatja a vendégeket. Hát ebben az esetben is így történt. Bakonyi Lili tavaly még No Limiten versenyzett, a sportpónin, aki ki tudja hány fiatalt nevelt fel saját hátán és juttatott el nemzetközi díjlovasversenyekig, sőt európa bajnokságokig. (Előző lovasa Garai Máté volt, most Tilly Dóra lovagolja, róluk tudunk, de hogy azelőtt, számolatlan nemzetközi szereplésein kikkel vett részt azt a hazai fáma már nem tartja számon.)

Szóval Lili tulajdonképpen kinőtte No Limitet (már ahogyan az lenni szokott ebben a korban)

Előre jelzem, hosszan fogok elérni mondandóm lényegéhez!

Az évre, a pontos időpontra már nem emlékszem, de arra igen, hogy a Nemzeti Lovardában már felépült az új fedett lovarda. Ma már málladozik, szóval a történet nem éppen ma esett meg.

Az új lovardába új öltöző dukált, így a régiből már átköltöztünk és a történet, amiről mesélni szeretnék az új öltöző férfi szakaszán zajlott le. Akkor még a másik oldalon volt a férfiöltöző, nem ott, mint ahol most van. A mi szekrényünk a legbelső soron volt, és most „mi” alatt a Budapesti Lovasklub elitjét értem. Ez a sor volt legközelebb a zuhanyzóhoz, szekrényt itt birtokolni kiemelt megbecsültséget jelentett. Szintén a soron volt a szekrénye a magyar lovassport két ikonikus személyének (akik a történet főszereplői) Szabácsy Istvánnak és Hargitay Mátyásnak.

Talán nyár volt, pontosan már nem emlékszem, lényeg a lényeg, hogy a két, már javakorabeli lovasember egyszerre érkezett az öltözőbe a napi munka után. Hargitay nekivetkőzött a zuhanyzásnak, Szabácsy csak átöltözött. „Te miért nem fürdesz, Pistám” – kérdezte Hargitay. „Tudod, Matyi, én csak akkor fürdöm, ha megizzadtam és akkor szoktam abbahagyni a lovaglást, mielőtt izzadni kezdenék.” – válaszolta az öttusa válogatott mesteredzője.

A mai fejemmel értem, hogy a válasz valójában nem önirónikus megállapítás, hanem beszólás volt. A jól idomított ló lovaglása olyan könnyű (maga a ló is olyan könnyed), hogy azon fizikai munka szinte nincs. A munka az ilyen lóval valójában nem is munka, hanem élvezet. Az átengedő ló nem segítségekre, hanem láthatatlan jelekre reagál, a külső szemlélő sokszor nem is érti miért és hogyan engedelmeskedik ló a lovasának. Az ilyen lovon megizzadni szinte lehetetlen. Szabácsy erre célzott aznap.

Nehogy félreértse valaki, mindkét szereplő kifogástalan úriember volt, a tisztaság és rendezettség mintaképei – de a beszólást néha elő kell készíteni.

Sajnos Szabácsy István leghíresebb képéről (minden olvasótól elnézést kérve) nem tudtam megfelelőt találni: Az ismert kép 1971-ben készült a müncheni előolimpián, amikoris Dobó nevű lovával bukott. A fénykép pont a bukás pillanatában örökítette meg Szabácsyt, a ló háta az átfordulás előtt már függőleges helyzetben van, a lovas szintén függőleges helyzetben, kezeit széttárva látható. Az olimpián azután Szabácsy István sikeresen szerepelt, a 38. helyen végezte be a versenyt.

Ha valakinek el tudná küldeni a képet, annak nagyon örülnék.

A Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda hétvégi vendége Vera Fürst, német díjlovas edző. A legfelsőbb kategóriában aktívan versenyző lovas kiképző, először látogat Magyarországra. Az eseményről fényképes beszámolóban kívánok részletesen hírt adni. Az előzetes érdeklődés alapján, a szombaton és vasárnap sorra kerülő edzéseken Garai Máté, Bakonyi Lili, Ruttkai Krisztina, Bujovszky Anna mellett további lovasok is részt fognak venni.

Vera Fürst nem csak a díjlovasok számára szolgálhat értékes segítséggel, hanem a military szakágban résztvevőknek is, hiszen Vera a military szakágban is (igaz „csak” korosztályos) válogatott volt.

Fruzsi a lovarda legújabb tagja. Kiskutya, kb. két hónapos. Nevét a legutóbbi hétvégén kapta gazdájától, ötéves kislányomtól, Cilitől. Eddig, bármennyire is erőlködtünk különböző lakóhelyek kiszemelésével és kialakításával, Mamácska, állandóan visszahurcolta a legbiztosabb helyre a fedett lovarda lambrinja mögé.

A magasabb ugró kategóriák szinte kivétel nélküli része. Néhány éve, amikor a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában (www.goblyos.hu) elhatároztam építését komoly fejtörést okozott méretezése.

A frontszélesség nem volt kérdéses: legalább 4 méter, a mélysége sem: egy tenyérnyi, azonban a hosszúsága, mármint, hogy mekkora ugrás kelljen rajta a lónak végrehajtani azt sokáig nem tudtam eldönteni.

Írásaimban nem kerülhetem meg saját lovam képzésének előrehaladását „dokumentálni”. A következő két hónap az ugrásváltás tanításával fog telni.

Az ugrásváltás a ló lábsorrendjének megváltoztatása vágtában, azaz kézcsere, mindez ügetés, vagy lépés közbeiktatása nélkül. Előfeltétele az átállíthatóság. Az ugrásváltást lendületesen, előrefelé, vonalon kell végrehajtani. A feladat végrehajtása során sem a ló irama, sem üteme nem változhat.

Zita eredetileg ugróló volt. Az ugrólovasok másképp és más képzési időszakban tanítják a lónak az ugrásváltást, mint az idomítólovasok. Ez nála előny is, meg hátrány is. Körülbelül tudja, mit szeretnék, de a precizitástól fényévnyire van. Hátul rendszeresen késik, feladat után „elszalad”, megfeszíti magát, izgatottá válik. Most, Zita, lovaglási értelemben helyes ugrásváltást végrehajtani nem tud.

A következő hetek feladata a vágta, lépés, vágta átmenetek tökéletesítése, az ellenvágta könnyeddé tétele, majd az egyszerű ugrásváltás gyakorlása. Mindez az ugrásváltás helyes segítségadásának előkészítése, május végére, az egyes feladatokat tökéletesen kell végrehajtania. Május végén egy hét szünet következik: a vágtamunkáról az ügetésre kerül a hangsúly. Vágtamunka persze lesz, de csak egyenesek, illetve nagykörök lovaglására kerül sor a napi munka végrehajtásakor. Június további részében már magára az ugrásváltás gyakorlására, begyakorlására fordul a figyelem. A hónap végére mindennek működnie kell. A terv természetesen terv, amit sokban változtathat a ló reagálása az egyes feladatok végrehajtásakor. Meglátjuk, az eredmény azonban nem kétséges, jövő télen már a sorozatugrásváltások végrehajtása lesz előirányozva.

Az eredeti cím „Fordulatok akadályok között” lett volna, de unalmas kezdés után csak unalmas folytatás következhet! Pedig a téma lehet, hogy unalmas, de nem kerülhető meg sem a lókiképzés, sem az ugratás során.

Magabiztosan csak egyenesre állított lóval lehet ugratni. De hát az ugrópálya szinte csak ívekből és fordulatokból áll, és első nekifutásra furcsa lehet az íven haladó lónál egyenességről beszélni. A fogalom mégis egyszerű.

Jövő héten kerül sor a Díjlovas Szakbizottság által szervetett éves edzői és bírói továbbképzésre. Vajon mire elegendő a szűkre szabott két nap, különösen akkor, ha a továbbképzésen való részvételi kötelezettség egy napos, az időbeosztás szerint 7 és fél órás?

Cili és Zita ezekért az állatokért szereti a lovardánkat. Tegnap a kutyáké volt a főszerep. Pontosabban Fruzsié. Fruzsi hathetes, mamája folyamatosan a fedett lovarda lambrinja mögé rejti. A két kislány mégis csak előcsalogatta valahogyan Fruzsit. Hosszas munka volt ugyan, de sikerült. Persze utána egész délután a kis puli ölebbé változott, ki sem került a kezeik közül.