Csilla ma este helyre rakta a lelkem. Mert a lovasedzők lelkivilága sem egyszerű. Ugyan úgy vannak mélypontjai, mint a lovasoknak. Bár az eszemmel tudom, hogy a formaingadozás a sportoló életének természetes velejárója, a mélypontokat mégis nehéz megélni nem csak lovon ülve, hanem edzőként is.
A Nemzetközi Lovas Szövetség külön weboldal felállításával erősíti pozícióját a dopping ellenes harcban! A dopping használata a lovassportban nem csak a fair küzdelmet lehetetleníti el, de a résztvevő lovak egészségét is nagymértékben veszélyeztetheti, hiszen doppingok hatása alatt álló állat a sportteljesítmények fokozott igénybevétele során különösen kiszolgáltatott és veszélyeztetett helyzetben van.
Nem kérdés, hogy mindannyiunk feladata a dopping elleni küzdelem. A Nemzetközi Lovas Szövetség megkülönböztetett figyelme nem csak a tiltott szerek listájának folyamatos naprakész állapotban tartásában mutatkozik meg, hanem a versenyek ellenőrzési folyamatának megerősítésében és az abban résztvevők szakmai felkészültségének növelésében is megnyilvánul. A vonatkozó szabályok április 5-én változtak, amelyről részletesen a ide kattinva lehet tájékozódni.
„…[a lovasok] már a munkába vétel kezdetén fordítsanak nagy gondot a ló járásának tisztaságára, a lábsorrend egyenletességére. Ehhez mindenekelőtt szükséges, hogy a ló tág keretben, vagyis terjes hosszára kinyújtott nyakkal járjon. A lendületet adó hátulsó lábak csak akkor képesek a súlypont irányában kellőképpen előrelépni, ha ezt az elülső lábak kilépése térben lehetővé teszi. Ez viszont a nyak hosszától függ, mert az elülső láb csak addig tud lépni, ahol egy képzelt vonal a ló orra hegyétől a talajt merőlegesen metszi. Helytelen elgondolás tehát a ló nyakának feligazítása a hátulsó lábak megfelelő mértékű ültetettsége nélkül. A feligazítottság a hátulsó lábak helyes tevékenységéből eredő, az egész lóra vonatkozó állapotot jelenti, s nem csupán a nyak helyzetét fejezi ki. A feligazítást soha nem szabad idő előtt, a kéz hatásával erőltetni….” (Keméry Pál)
Legutóbbi gondolatmenetemet Artur Kottas-Heldenberg, a bécsi Spanyol Lovasiskola egykori oberberreiterének megjegyzésével zártam a lovak mélyrelovaglásával kapcsolatban: az egyik lovat így, kell lovagolni, a másikat úgy! (http://zablaeskengyel.blog.hu/2010/04/15/rollkur)
Mégis azt gondolom, hogy a végső cél egy percre sem nem veszhet el a kiképző szeme elől: csak az ló lehet helyes egyensúlyban, amelyiknek homlokvonala a függőleges előtt van. A ló ugyanis két módon tudja egyensúlyi helyzetét javítani – a hátulsó lábak fokozott alálépésével, aláugrásával, és nyakának felfelé és hátra történő elmozdításával!
A mélyrelovaglás az izmok nyújtásának eszköze. Fontos szerepe van az elengedtetésben, a ló izmainak ellazításában. A kényelmetlen pozícióba kényszerített nyak azonban a lovas céljával ellenkező eredményt is szülhet, feszességet, merevséget, bizonytalanságot válthat ki a lóban. Ezt ugratás közben lehet igazán megtapasztalni, hiszen ki látott még komoly pályán az akadályok között mélyre, illetve vonal mögé lovagolt lovat? Megmondom: senki! Miért van ez így? Mert az ugrások között nem lehet kamuzni! (Díjlovas négyszögben pedig igen!)
Paul Tapner nyerte a Mitsubishi Motors Badminton Horse Trialst, Inonothing nevű lovával. Az ausztrál színekben versenyző sportoló bár Sidneyben született Nagy-Britanniában készül lovaival a megmérettetésekre. Inonothinget 2003-óta lovagolja. Az akkor még fiatal lovat kezdetben igen csak félreismerte, a kezdeti versenyek során közölni akarta a ló tulajdonosával, hogy a későbbiekben lovagolni nem kívánja. Végül a közlés elmaradt, a páros folytatta közös munkáját.
A mostani versenyen Paul a díjlovaglásban a 11. legjobb eredményt érte el, majd a terepen csupán 0,4 hibapontot írtak neve mellé, amivel átvette a vezetést, de előnye csupán 2,0 hibapont volt. A díjugratás során, míg riválisai hibáztak, addig Inonothing hibátlan teljesítménnyel 4,6 hibapontra növelte előnyét a második helyezettel szemben és ezzel megnyerte az év egyik legnehezebb versenyét.
Bár formálisan az ausztrálok örülhetnek, a győztes eredménye mégis csak a brit lovassport erősségét mutatja.
William Fox-Pitt már nem nyerheti a badmintoni military versenyt! Seacookie nevű lovával visszalépett a versenytől a díjlovaglás után, bár a páros a számban a 6. helyezést szerezte meg. Másik lovával, Macchiatoval, a díjlovas számban 18. lett, a terepet egy akadályhibával (20 hibapont) és 13,6 hibapontot érő alapidő túllépéssel fejezte be. Így összetettben lecsúszott a 38. helyre.
Még nem végleges hírek szerint a harmadik napot két akadályveréssel, 8 hibaponttal zárta. Sajna.
A tereppálya egyébként olyan nehéz volt, hogy az 57 induló közül mindösszesen négyen tudták hibátlanul teljesíteni. William Fox-Pittnek sem sikerült.
Hétvégén Sóskúton rendezték a Pest Megyei Díjlovagló Bajnokság aktuális fordulóját. Tilly Dóra Emma, a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda lovasa (www.goblyos.hu) ismét A osztályban indult No Limit nevű lovával. A versenyszámban Hansághy Péter és Szűcs-Gáspár Kinga bíráskodott.
Dóra, bár csak néhány hónapja „feküdt rá” igazán a díjlovaglásra, igen szoros versenyben harmadik lett a 15 fős mezőnyből. A versenyszámban az első helyre holtverseny alakult ki, Dóra a két első helyezettől csupán 0.2 százalékra (!) maradt le!
Csak a lovasszerencse hiányzott, és ismét nyerhetett volna!
A fénykép No Limittel nem a legjobb minőségű, de az eredmények javulásával a részletek egyre jobban tisztázódnak. Értse mindenki úgy, ahogyan akakrja. Hajrá Dóri!
A lovarda másik lovasa Simon Szilvia is starthoz állt. Aiso ismét remekelt, csaknem 65 százalékkal nyerte az Intermediaire I. versenyszámot! Aiso a hétvégén duplán teljesített, a vasárnapi verseny előtt szombaton Fejér megyében tartott bemutatót nagydíjas feladatokból. Siker itt, siker ott, Aiso gazdája Kardos György büszke lehet lovára!
Mindenkinek jelentem, akit érdekel, hogy távolról sem punnyadok! Az egész hétvégét kislányaimmal töltöttem, szombaton velük együtt, pontosabban Zita közvetlen, Cili közvetett segítségével két edzést adtam, egyiket Csillának, másikat Szintinek. Vasárnap – elismerem – vasárnap volt, mert vasárnap az vasárnap!
Csillával ugrógimnasztikát végeztünk (iksz, meredek, meredek, oxer). Bár Madika igazi kanca módjára az elején hisztizett, a munka közepétől látványosan jól dolgozott. A raplira nehéz megtalálni a nyugodt, de határozott reakciód, de hát végül is ez a lovas dolga. Csilla hihetetlenül ügyes lovas, bármit mondok neki, azonnal…
Szinti a héten nagyon vágta a lovaglást, Júnó végre a jó vágányra keveredett. Többnyire a vágtamunkát reszeltük (vágta, lépés, vágta átmenetek és ellenvágta). Az előző napokban Szinti a spanyol lépést tanította Júnónak, persze most a ló állandóan azt akarta próbálgatni. A dolog normális, mármint az összekeveredés. A lényeg sem maradt el az edzés végén Cili is és Zita is felülhetett Júnóra. Szóval az edzés teljes volt…
Nem feledhetjük őket: Bár lovaskultúrájuk idehaza megszakadt, mégis elválaszthatatlanul hozzánk tartoznak!
Endrődy Ágoston ny. tüzér alezredes, lovaglótanár
A magyar lovassport történetének második legjobb eredményének birtokosa. Az 1936-os berlini olimpia military versenyének egyéni 5. helyezettje. A díjugratásban is a hazai élmezőnyhöz tartozott. Nevéhez fűződik a legjobb magyar edzői teljesítmény: a stockholmi olimpián 1956-ban a brit csapattal militaryban aranyérmet nyert. Műve, az Adj egy esélyt a lovadnak, kétségtelenül a Xenophon óta művelt lovasszakirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. (Ernst József nyomán)
Magyar idő szerint délután 5 órakor, az állatorvosi vizsgával kezdődik a Mitsubishi Badminton, az év egyik legnehezebb military versenye. Míg a múlt héten megrendezett Rolex Kentuckyn szinte alig vettek részt külföldi versenyzők (igazi a versenyt pont a brit William Fox-Pitt nyerte), addig a badmintoni rajthoz a nagyszámú brit résztvevő mellé ausztrál, belga, kínai (!), francia, német, ír, olasz, litván, új-zélandi, portugál és dél-amerikai versenyzők sorakoznak föl.
A lexingtoni győztes, William Fox-Pitt előreláthatólag három lóval indul (Igalgo, Macchiato, Seacookie).
A verseny Beaufort hercegének kastélyparkjában kerül megrendezésre, a verseny elnöke a herceg maga.
Tavaly a díjlovaglást Emily Baldwin nyerte Drivetime nyergében, majdnem 72%-os teljesítménnyel, de a három nap végeztével Oliver Townend szerezte meg az első helyezést, régi álmát beteljesítve ezzel. Oliver, lexintoni bukása miatt nem tud indulni most hétvégén, a címvédés biztosan elmarad.
Spanyol lépés őrület a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában (www.goblyos.hu). Zitával három hete kezdtem a spanyol lépés gyakorlását. Kézen már érti, bár nem tökéletes. Két-három lépést naponta megtesz. Ma Gyöngyit megkértem, hogy a közjó érdekében készítsen néhány fotót.
Közben megérkezett Simon Szilvi, aki Aisoval tökéletesen végre tudja hajtani a gyakorlatot. Talán két hónap múlva mi is készen állunk a perfekt előadásra.
Szilvi addig kérlelt, míg nyeregből is megpróbáltam, hogyan reagál Zita a kézen begyakoroltakra. A kép mutatja!
Willam Fox-Pitt megnyerte a Rolex Kentucky négycsillagos military versenyt, a Grand Slam első állomását! A díjlovas teszt megnyerése után a második napon hibátlanul teljesítette a terepversenyt, a harmadik napon pedig a díjugratást. A többieknek esélyt sem adott. Pedig WFP-nek ez volt a hatodik kísérlete a lexingtoni verseny megnyerésére és az előzetes hírek szerint nem számított arra, hogy pont Cool Mountainnal sikerül. Sőt győzelmi ünnepén, mikor megemlékezett a versenyen súlyos balesetet szenvedett társáról, a szintén brit Oliver Townedről, elmondta, hogy várakozása szerint neki kellett volna hazavinnie Nagy-Britanniába a győzelmi serleget. Cool Mountain igazi klasszisként fejezte be a versenyt, nagy reményekre sarkallva WFP-et az őszi Lovas Világjátékok kapcsán.
A képen William Fox-Pitt látható Cool Mountain nevű lován (http://www.bramham-horse.co.uk/images/uploaded-files/images/W%20Fox-Pitt%20Sonate%20V%20sm.jpg)
Az 1994-es születésű sötétpej herélt marjának jobb oldala megdagadt és fáj, így előre láthatóan a következő három héten kiesik a munkából. Lovasa, Anky van Grunsven úgy véli, hogy Salinero sérülése a boxában hempergés közben keletkezett. A sérülés nem túlságosan komoly, de jelenleg nyergelni nem lehet. A sérülés valószínűleg nem zavarja meg a Kentuckyban megrendezendő Lovas Világjátékokra történő felkészülést.
Salinero a díjlovaglás legutóbbi két olimpiájának egyéni győztese. Jelenlegi teljes neve IPS Salinero, korábban Keltec Salinero, előtte Gestion Salinero. Tulajdonosa Anky van Grunsven. Apja Salineri, anyai apja Lungau, hannoveri fajta. Jegyei: csillag, széles orrfolt, mind a négy lábán csüdben kesely.
A képen Salinero lovasával Anky van Grunsvennel (http://www.dressagedirect.com/uploads/images/n6DClA3xj8F9FPFiqam3Iw/Anky_van_Grunsven_and_Salinero.jpg)
Az első két nap után William Fox-Pitt vezet Cool Mountain nevű lovával a Rolex Kentucky military versenyen. Kiváló díjlovaglással már az első napon élre állt. A legjobb eredményt annak ellenére érte el, hogy a H-nál ülő Ulrich Schmitz csupán negyedik helyre értékelte teljesítményét! A bíró neve ne tévesszen meg senkit, Mr. Schimitz egyesült államokbeli. Valószínűleg otthon hagyta szemüvegét, mert még a végén ötödik helyet elérő Becky Holdert is jobbnak látta WFP-nél. Becky, Courageous Comet nevű lovával persze véletlenül szintén amerikai.
Summa summarum, a második versenynapra az első helyen forduló WFP akadályhiba nélkül, alapidőn belül teljesítette a terepversenyt, és tartja első helyezését a befejező szám előtt!
A díjlovaglás után két versenyző lépett vissza. A terepversenyt hárman adták fel, köztük Leslie Law, a puccos nevű Fleeceworks Mystère Du Val-lal, öt versenyzőt kizártak. A tereppályát így 62 lovas teljesítette, közülük 53-an akadályhiba, 15-en akadály és időhiba nélkül!
WFP előnye 2,0 hibapont a második, 2,4 hibapont a harmadik helyezettel szemben.
A képen William Fox-Pitt látható Cool Mountain nevű lován (http://www.bramham-horse.co.uk/images/uploaded-files/images/W%20Fox-Pitt%20Sonate%20V%20sm.jpg)
Szent György, a lovak, lovasok és szíjjártók patrónusa, Európában nem lehet róla megfeledkezni április 24-én! Finnországban, Litvániában és Észtországban szabadnapot kapnak a lovak ezen a napon. A lovaglás, vagy hajtás ezen a napon elviszi az egész éves szerencsét a helyiek szerint. Jó néhány szláv országban lemossák a lovakat, majd templomba viszik, ahol áldást kapnak.
Szent György talán azért a lovasok védőszentje, mert hagyományosan lovon ábrázolják. De mindezeken túl védőszentje a katonáknak, íjjászoknak, huszároknak, földműveseknek, mezei munkásoknak, pékeknek, leprásoknak, pestiseseknek, szifiliszeseknek, az aragóniaiaknak, katalánoknak, grúzoknak, litvánoknak, palesztinoknak, etiópoknak, portugáloknak, németeknek, görögöknek, nekem, sőt kislányaimnak is. Szóval Szent György rendkívül elfoglalt patrónus!
Fotón Sárkányölő Szent György (http://simonlea.uw.hu/kep/ikon/nagy/szentgyorgy2.jpg)
Hát nem! Legnehezebb ezt kislányaimnak elmagyarázni! Lovaglónadrág, pantalló. Bár nem olyan, amit általában a lovasok napjainkban hordanak, és a lányok persze ugyan olyat szeretnének, mint a többiek. Minden divat ellenére szerintem pónin mégis jodhpurs dukál. Zita jobban „alakítható”, Cili az, aki inkább otthon van a divatos öltözködés terén. Ő már térdig felhúzza a nadrágjára a zokniját, ahogyan a többi lovastól látja. Ettől meg én kapok hülyét, de hát öltözködésről nőkkel nem lehet polemizálni.
A jodhpusr kényelmesebb, egyszerűbb viselet, mint a hosszú szárú csizmához készített lovaglónadrág. Nem kell hozzá lábszárvédő, az úgynevezett félchaps, elegendő a rövid szárú csizma, amit angolul jodhpours csizmának neveznek.
A jodhpurs eredetileg indiai viselet, Európába a britek hozták, így tulajdonképpen gyarmatárunak is tekinthetjük. Először katonai öltözék része lett, később került a polgári ruhatárba. Felnőtt viseletnek sem rossz persze. Magam a kentucky jodhpurst szeretem, ami a combon többé-kevésbé testhezálló, térd alatt enyhén szélesedő. Talpallóval lehet a rövid szárú csizmával használni, ami rendkívül kényelmes. Pulóverrel éppúgy hordható, mint zakóval.
Hét végén érkezik a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardába (www.goblyos.hu) Garai Máté új, nehéz osztályú lova. A ló érkezésevel nem csak a lovarda szakmai színvonala erősödik, hanem Máté idén sem marad ki a nehézosztályú kategória versenyeiből. Sőt! Felmerülhet nemzetközi szereplés, esetleg korosztályos európabajnokságon való részvétel lehetősége is.
Az új ló érkezésével a lovardában három nehéz osztályú, négy középosztályú, egy nemzetközi versenyeken bizonyított sportló mellett három kezdő-könnyűösztályú ló gazdagítja a díjlovaglás hazai kultúráját.
A képen Garai Máté látható Rokwells Son nevű lovával. Forrás: Mitrov
Tegnap 51 órás utazás után Oliver Townend és William Fox-Pitt időben megérkezett Lexingtonba, hogy megkezdjék menetelésüket az idei Rolex Grand Slamért. A versenyzők vasárnap reggeli otthoni indulásukat követően az Eurostarral érkeztek Londonból Párizsba, ahol a francia vasutassztrájkkal szembesültek. A Párizs Madrid utat ezért egy szerény 14 órás taxiutazással kellett leküzdeni. A hamufelhő és a londoni légtérzár miatt Madridban végre repülőre lehetett szállni, ahonnan a páros Miamiba repült. A reptéren közös szobában éjszakáztak, majd harmadnap Atlantán keresztül érkeztek Lexingtonba.
Elmondásuk szerint nincs semmi különös a hosszú utazásban, azok az emberek, akik lovakkal foglalkoznak megszokják a töredelmet, a kora reggeltől késő estig tartó hosszú munka fáradalmait.
Most még nem világos, hogy a visszaút hogyan alakul. Vajon a Rolex Kentucky után lesz-e ismételt verseny az idővel, hogy Badmintonba idejében hazaérjenek?
A képen William Fox-Pitt látható, forrás: Hors and Hund
A Rolex Kentucky az amerikai kontinens egyetlen négycsillagos military versenye. Nehézségi foka olyan magas, hogy nem csak a nyertes lovas kerül különleges „klubba”, hanem azok is, akik eredményesen tudják teljesíteni a feladatokat. A háromnapos verseny kétségtelenül leglátványosabb napja a szombat, amikor is a terepverseny zajlik. A lovak és lovasok a lehető legváltozatosabb, „normális” lovas számára szinte elképzelhetetlenül nehéz terepakadályok leküzdését célozzák meg. A ma kezdődő Rolex Kentucky háromnapos verseny összdíjazása $250.000!
A verseny névadója, a Rolex óragyártó vállalat, a lexingtoni versenyen túlmenően néhány éve úgynevezett Rolex Grand Slam kiírást is bejelentett. Az érvől évre kiírt Rolex Grand Slam győztese az a lovas, aki egy éven belül megnyeri az áprilisi lexingtoni, a májusi badmintoni, és a szeptemberi burghly-i versenyt. Hihetetlen, de 2003-ban Pippa Funnelnek sikerült megnyernie, nyereménye $350.000 volt. Lexingtonban és Burghlyben Primmore’s Pride, Badmintonban Supreme Rock nevű lovával nyert. Jó éve volt! (Fotó: Pippa Funnel és Supreme Rock, forrás: news.bbc.co.uk/sport2/hi/other_sports/3089596.stm)
Ugyan ez nem mondható el Andrew Hoyról, aki paraszthajszállal maradt le a testvérek között is kb. 70 millió forintos nyereményről. 2006-ban áprilisban Master Monarchhal megnyerte a Rolex Kentucky-t, majd májusban Moonfleettel a Badminton Horse Trialst, szeptemberben azonban csak második lett Moonfleettel a Burghley Horse Trialsen! A sors úgy akarta...
Ahogyan az szokásos, április utolsó hetének szerdáján, azaz ma, az állatorvosi vizsgával megkezdődik a világ talán legnehezebb military versenye, a lexingtoni négycsillagos Rolex Kentucky. A versenyre 72 nevezés érkezett, ebből csupán 17 páros érkezett külföldről. Ki tudja, talán most nagyobb esélye lesz a hazaiaknak, mint legutóbb.
Nem lesz jelen sem a tavalyi győztes, az ausztrál Lucinda Fredericks, sem a második helyezett, brit Bettina Hoy. Viszont a hazai Bruce O. Davidson Jr., a 2009. év harmadik helyezettje, ugyan más lovon, de benevezett a versenyre. Lova Titanium, 2001-es születésű herélt angol telivér.
Az elmúlt esztendőben a győzelemhez 32,3 hibapontos díjlovaglás, hibátlan terep, és ugró teljesítmény volt szükséges. (Foto: equestriannews.com)
A lovaglás egyik legnehezebben érthető fogalma. Még középiskolában azt tanultam, hogy a lendület a tömeg és a sebesség szorzata. A lovaglásban a kifejezés egészen más fogalmat takar, és ezért persze sokan félreértik. A lovas értelemben használt lendület kifejezésnek semmi közel a sebességhez, azaz az iramhoz! Az összeszedett ügetésnek épp úgy van lendülete, mint a nyújtott ügetésnek, vagy az összeszedett vágtának szintúgy van lendülete, mint a nyújtott vágtának. Itt kell megjegyezni, hogy hagyományosan azt tartják, hogy lendületről csak azokban a jármódokban lehet szó, ahol van lebegési fázis, azaz a lépésnek nincs lendülete.
Gyakran látni lendületesen lovagolni kívánó lovast, aki valójában ütem fölött, úgymond sietetve lovagolja lovát. Az ilyen lovas a lendület fogalmát nem érti és ezt látványosan mutatja be.
További nehézség, hogy lendületet könnyen összekeverhető a menőkedvvel, vagy az élénkséggel. A menőkedv a ló térnyerő mozgás utáni vágya, az élénkség egy bizonyos szorgalmasságot jelent. Belátható ezért, hogy menőkedve, vagy élénksége a szabadon engedett lónak is lehet. A lendület előfeltétele a támaszkodás.
A definíció szerint lendületes az a ló, amelyik hátulsó lábaival szorgalmasan a súlypont felé lép. Hahaha! Érti bárki is? A régiek aztán tudtak meghatározást fabrikálni. Természetesen a megfogalmazás tökéletes, de csak annak, aki az érzést megtapasztalta.
A lendület fogalmát talán az ugrólovasok tapasztalják meg legkönnyebben, amikor is lovuk az akadály előtt – ütemességét – megtartva, egészségesen az akadály felé „húz”. A lendületes ló robbanékony ám teljes mértékben kontrollálható.
A lendületesség elérése a képzés során azért fontos, mert annak hiányában nem lehet a lovat helyesen egyenesre állítani, és összeszedni.
Blog stílusban a fogalomról talán ennyit is elég írni, sőt még talán sok is!
P.s.: Becs’ szóra nem felejtem a bulvárosabb témájú írásokat sem.
Tegnap rég nem látott lovas barátokkal találkoztam. Bár időnk kevés volt, mi másról is beszélhettünk volna, mint a lovakról. Felemlítették, hogy szerintük Moorlads Totilas különleges passage-át Edvard Gal nem érhette el a spanyol lépés tanítása nélkül. Hát ez az!
A spanyol lépés az elülső lábak különlegesen magasra emelésével, majd előrenyújtásával végrehajtott mozgássor. Lábsorrendje a lépés lábsorrendjével azonos, üteme annál kissé lassabb, ugyan úgy, mint ahogyan a passage üteme lassabb az ügetésnél. Bár a spanyol lépés nem természetes jármód és egy hivatalos díjlovasprogramnak sem feladata, mégis a tradicionális lókiképzés vitathatatlan része, a spanyol lépés a passage előgyakorlata.
A mellékelt kép talán nem tökéletes (a hátulsó lábak egymás mellett vannak a földön, azaz a lábsorrend csorbát szenved) mégis rendkívül kifejezően szemlélteti a spanyol lépés lényegét.
Lovardámban (www.goblyos.hu) Simon Szilvia tökéletesen be tudja mutatni Aiso nevű lovával a feladatot. (És persze nem kerülhető jelen elaborátumban annak a felemlítése sem, hogy Zita nevű lovam is kezdi érteni a gyakorlat lényegét!)
Kislányaim idén öt évesek. Szinte minden gondolatuk a lovak körül forog. És persze nem lehet nekik nemet mondani.
Akkor, amikor jómagam lovagolni kezdtem, az általános gyakorlat jóval tíz éves kor utánra tette a lovaglás megkezdésének időpontját. Kivételek természetesen voltak. A pónik elterjedésével mindez megváltozott.
Múlt nyáron én is kaptam „kölcsön” egy pónit: Hópihét. Az öröm határtalan volt. Hópihe tisztogatása, paták felvétele, kikaparása, a sörény, a farok fésülgetése, munka utáni lemosása, a szerszámozás egész napos programot adott.
A lányok inkább csak a ló hátán ültek, mint lovagoltak, de a kultúrát nagy bögrével itták. A napi munka futószárazásból, lovon történő játékból állt. Nem nyeregben, csupán filcen, voltizshevederrel ültek lóra, kobakhordási kötelezettséggel. Kicsi lépés, kicsi ügetés, kicsi vágta. A gyerekek ügyesebbek és bátrabbak mint bárki gondolná. Általában olyan otthonosak a lovon, mintha oda születtek volna. Játékként a klasszikus feladatokat végezték álljban és lépésben: a kápa elengedése, malom, zászló, stb. Hópihe pedig vigyázott rájuk.
Három napja nem hiszek a szememnek! Ismerősök javasolták, hogy nézzem meg a YouTube-on az 1945-ös, moszkvai, Vörös téri győzelmi parádét. A Vörös tér egyik oldalán felsorakozva több tízezer katona, a másik oldalon a nézők. Zsukov marsall balról vágtában érkezik 26 Arab nevű ahal-teke ménnel, mögötte szárnysegédje. Az ünnepség vezénylőtisztje, szintén vágtában, szintén szárnysegéddel megindul a másik oldalról. Középen találkoznak, jelentés Zsukovnak, majd mindenki beáll a tábornok mögé. Ismét vágta az arcvonal előtt középig. Vezénylő tiszt vezényel, majd a több tízezer katona hurrát üvölt.
A LOVAK MEG SEM MOCCANNAK!!!
Hihetetlen! Kíváncsi lennék, hogyan gyakoroltak. Itthon azt mondták, hogy mindez természetes, azok a lovak még a bombázást kis kibírták, néhány tízezer torok az smafu, az gőgicsélés.
A nyugodtság itt is elképesztő! Filatov előbb cikk-cakk oldaljárást mutat vágtában, majd paffe-ügetés-piaffe átmeneteket. (Ha a feladat piaffe-passage-piaffe, abból a passage-t nem lehet felismerni.) Szóval a feladat közben (Szovjetúnió) egy újságpapírt sodor a szél a ló lábához. Az persze mintha mi sem történne. Röhej, hogy a mai sportlovaknál sokszor a közönségnek pisszennie sem szabad, fényképezőgép, vaku kitiltva stb., stb…
Az első versenyen persze bolondot csinált belőlem, illetve Szintiából. A képeket - bár Szinti már rég kirakta facebookos lapjára - csak most tudom megosztani mindenkivel! Zita, az ugri-bugrizás mesterfokát mutatta be mindkettőnkkel. A velem készült képen nem hosszhajlítás látható, a félreértések elkerülése végett! A fénykép elkészülte utáni pillanatban is valami nagy bakugrás készült. Büszke nem vagyok a dologra, de a történtek talán nem tekinthetők abnormálisnak. A versenyeredmény persze siralmas lett.
De mindez tavaly volt! Idén ismét megpróbáljuk. Már nem A osztályban, hanem L-ben és talán év végén M-ben. Mindenki kapaszkodjon!
Zita mára könnyed lett, minden jármódban látványos iramváltásokra képes, ügetésben minden hosszhajlítást (vállat be, vállat ki, farat be, farat ki, oldaljárás) végrehajt, mindíg négy lábon áll meg, stb., stb. Szóval minden áldott nap élmény lovagolni. Ma is már várom a nyergelést!