Aiso nem csak a piaffe-passage számot és a perdülés versenyt, hanem a kiütéses verseny fődíját is megnyerte az OTP Bank Lovas Világkupán. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Nem sokat, csupán annyit, hogy megérdemelte: végre beérni látszik az a sok munka, amit lovasa (Simon Szilvi kimagasló érdemét nem csökkentve - lovasai) és tulajdonosa az elmúlt évek során maguk mögött tudhatnak! A „szürethez” sok erőt és további kitartást kívánok. Gratulálok!

A jó lovaglás „kifényesíti” a lovat.

Megfényesedik a tekintete: szeme nyugodt élénkséget, érdeklődést mutat, az emberhez, gazdájához egyre magabiztosabban, erősödő barátsággal fordul.

Megfényesedik a kiállása: fényes, almázott szőrére öröm ránézni, a testére rakódó izmok napról napra szebbé teszik.

Megfényesedik a lelke: együttműködési szándéka egyre határozottabb, lesi – várja, majd örömmel hajtja végre lovasa akaratát, lovaglása egyre inkább élménnyé válik.

Megfényesedik a mozgása: erőteljessé, lendületessé és könnyeddé válik, mozgása nem hogy szűkül, de fiatalkori adottságait egyre inkább felülmúlja.

Aki nem ezt érzi, nem ezt látja, rossz helyen van, rosszul csinálja!

Az alábbi anekdota a lovasember gondolkodásáról szól:

Arthur Kottas-Heldenberg néhány évvel ezelőtt edzőtábort tartott magyar lovasoknak. Az eseményen nemcsak gyakorlati képzésre, hanem kötetlen beszélgetésre is sor került, ahol az oberbereiter véleményét kérdezték a rollkur lovaglási módszer helyességéről, arról, hogy álláspontja szerint szabad-e a lovak végletekig fokozott mélyrelovaglását, túlhajlítását alkalmazni.

A mester a klasszikus lovasemberi választ adta: Az attól függ! Az egyik lovat így kell lovagolni, a másikat úgy!

Ezt a legnehezebb elfogadni a lovaglásban. Nincsenek kő bevésett szabályok, elvek vannak és célok. Azt, hogy az elveket milyen módon tartja be a lovas, azt, hogy a célokat milyen módon éri el, az nagyon változó. Változik lovanként, kiképzési szakaszonként, de havonta, hetente, sőt néha naponta is változtatni kell a metóduson. De pont ez a lókiképzés szépsége is.

Zajlik, zajlik, zajlik a lókiképzés polémiája: vajon az északi stílus (német, holland, dán, svéd) a követendő, vagy inkább a déli (francia, spanyol). Az északi stílust az erős befolyással, az idomítási skála érvényesítésével, a délit a könnyedséggel, az egyensúly, elengedettség, egyenesség keresésével lehet leginkább azonosítani.

Mi belgák (azaz magyarok) melyik oldalra álljunk? Az, hogy a kérdés nem újkeletű, az Szerdahelyi Tibor huszár ezredesnek a Müseller 1940-es magyar kiadásához írt jegyzeteiből világosan kiderül. Manapság a nemzetközi elvárások, a sportpolitika fő sodorvonala inkább az északiaknak „kedvez”, a magyar lófajták sajátosságai, lovaink felépítése, mozgásminősége viszont nem biztos, hogy alátámasztják ezt.

Az biztos, hogy, aki komoly eredményt akar elérni, annak mindkét stílust magabiztosan ismerni kell, hiszen a „fegyvertárból” előfordulhat, hogy hol ezt a módszert, hogy azt a módszert kell éppen elővenni, vagy alkalmazni a továbblépés, a problémamegoldás keresése során.

A sorozatugrásváltást akkor lehet megkezdeni, ha ló a összeszedett vágtában iramváltás nélkül tudja a szóló ugrásváltást végrehajtani. A gyakorlás közben a legfontosabb szempont az ütem és iram tartása mellett az egyenesség fenntartása.

Kezdetben, ugyan úgy, ahogyan a szóló ugrásváltásnál, igen erős a lovas késztetése a nagy segítségek alkalmazására. Ez típushiba! Az ugrásváltásnál, különösen a sorozatugrásváltásnál a nagy, látványos segítség sokszor inkább akadályozza a lovat, mintsem segíti. Nagy mozdulatok esetén egyébként problémás lehet a segítségadás kellő pillanatban való adása is, a segítség lassú és ormótlanná válik.

A tanítás során a fokozatosság elvét kell betartani. Legegyszerűbb előgyakorlat az, hogy a lovarda hosszúfalának első harmadában kifelé átugratjuk a lovat, majd a hosszúfal végén visszaugratjuk. Néhány próba után már átlón is kísérletezhetünk, az átló elején, közepén és végén végrehajtott szóló ugrásváltással. A feladat végrehajtása közben eleinte a ló elvesztheti az egyensúlyát, de néhány nap gyakorlás után a ló megérti a feladatot és kellő ügyességet szerez a továbblépéshez.

A Kardos György tulajdonában lévő, fríz mén ismét indul az OTP Lovas Világkupa úgynevezett K. O. versenyszámában.

Aiso tavaly, Simon Szilvivel a nyergében a „Harmónia különdíjat” nyerte el, akkor a szám későbbi győztese, Ács Róbert ütötte el a döntőbe jutástól. Idén –a teljes magyar mezőnyből kimagasló piaffe és passage tudásával – komoly eséllyel veszi fel a küzdelmet a versenyszám megnyeréséért.

A Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában készülő ló igen jó formában várja a hétvégét, remélem idén semelyik ló és lovas páros nem tudja megakadályozni győzelmét.

A napokban, a lovardában (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda) megkérdezték, hogy Zita nevű lovammal miért nem gyakorlom már a sorozatugrásváltást. A kérdés első pillanatban meglepett, azután arra jutottam, hogy a felvetés bizonyos szempontból szokványos volt.

A hazai díjlovasok szemlélete ugyanis alapvetően feladatcentrikus, legtöbben a képzés célját az egyes feladatok elsajátíttatásában, begyakorlásában látják, ami látszólag helyes, hiszen a versenyeken bizonyos feladatokat kell végrehajtani. Ennek ellenére ez a megközelítés alapvetően mond ellent a klasszikus megközelítésnek, ami célként a ló úgynevezett állapotának elérését tűzi ki, az egyes feladatok végrehajtását csupán eszköznek tekint a cél elérése érdekében.

Ez a blog a Magyar Lovas Szövetség aktuális kérdéseivel nem kíván foglalkozni. A kivételek, azonban kivételek.

Hétvégén kerül sor a Díjlovagló Szakbizottság tisztújítására. Kicsit gyorsan, kicsit furcsa időpontban, de hát a díjlovas „sportpolitikát” befolyásolóknak valószínűleg így esik jól…

Magához a tisztújításhoz sok mindent hozzáfűzni nem lehet. Átlagos, semmitmondó meghívó (a legizgalmasabb valószínűleg a regionális felügyelők beszámolója lesz), kamu felhívás a honlapon, hogy a jelöltek tegyék közzé programjukat: semmi egyéb. Nincs írásos elnöki, vagy szakbizottsági beszámoló a négy éve megfogalmazott célok megvalósulásáról, nincs semmi adat az anyagiakról, a négy év alatt mire mennyik költöttek, stb. Hmmm.

Képzés a lóraszállásig

A ló kiképzésének kezdetét általában három éves korára kívánatos időzíteni. Az egyed fejlettségétől függően az időpont néhány hónappal hamarabbra, vagy későbbre is eshet, azzal, hogy ló és lovas számára sokszor nehezebb helyzetet eredményez, ha a kiképzés kezdete néhány hónappal tolódik. Semmi nem mond ellent viszont annak, hogy a munka két és fél, három éves korban megkezdődjön. Az időzítésnél fontosabb a fiatal ló szakértelemből eredő korrekt és figyelmes kezelése.

Természetesen célszerű, ha már jóval a képzés formális megkezdése előtt megkezdődik a fiatal ló emberhez szoktatása, a bizalom építése. Legjobb, ha ez már csikókorban megkezdődik a rendszeres ápolással, az időnkénti lekötéssel, a paták felvételével, körmölésével.

A legelőről az istállókörnyezetbe való kerülés megterhelő a fiatal ló számára. Lehetőség szerint az átmenet (a táplálék változása, a mozgásmennyiség kielégítése) fokozatos és lassú legyen. Az első időszakban a napi többórás karámozás segít az új környezetbe való beilleszkedésbe. A futószáras munka csak akkor kezdődhet, ha a familiarizáció az új környezethez megtörtént, a ló bizalma az ember iránt megerősödött.

A futószáras munka az első lóra ülés előtti időszakban különös jelentőséggel bír. A lovat munkához szoktatja, megérteti vele a segítségeket, növeli engedelmességét, fejleszti ütemességét, elengedettségét. A zabla megismertetése fokozatosságot igényel. A kapicán használata előnyös. Addig, ameddig a természetes egyensúlyát a fiatal ló futószáron nem találta meg kikötőszárakat nem szabad használni. A kikötőszárak használatának kezdetén azokat olyan hosszúra kell beállítani, hogy a zablára csekély hatása legyen, a ló a nyakát teljes mértékben ki tudja nyújtani. A kikötőszár későbbi rövidítése szintén fokozatosságot igényel: a kikötőszár sohasem rövidítheti a nyakat, használatának eredményeként a homlokvonal nem kerülhet függőleges mögé.

Az idomítási skála érvényes a futószárazásra is! Ennél fogva az ütem fontosabb a támaszkodásnál. A támaszkodás erőltetése a kikötőszárakkal feszességhez, ellenálláshoz vezet!

A felülést közvetlenül megelőző időszakban a futószárazás felsőhevederét nyereggel kell felváltani. A kengyelek eleinte felhúzott állapotban legyenek, később leereszthetők. A kengyelszíj hosszát ilyenkor olyan rövidre kell venni, hogy a kengyel menet közben ne üthesse meg a ló könyökét. A futószárazást, tekintettel a ló fizikai adottságaira és koncentrálóképességére, eleinte nem kívánatos húsz-harminc percnél hosszabbra nyújtani. A gyakori kézváltás elmaradhatatlan része a futószárazásnak.

A ló felvezetésének és a szabadon ugratásának betanítása és gyakorlása szintén a képzés kezdeti időszakának feladata.

A felvezetés során az az ideális, ha a felvezető a ló vállánál haladva könnyed kapcsolatot tart fenn a ló szájával. A lónak bizalmat mutatva, tértnyerően kell haladnia olyan elengedetten, amennyire csak lehet. Az állj során nyugodtan és figyelmesen kell viselkednie. Az izgatottság és feszesség nem csak a bírálatot nehezíti, hanem természetszerűleg rontja a ló megítélését.

A szabadon ugratás növeli a ló ügyességét, megkönnyíti a későbbi ugró kiképzést, megmutatja a ló adottságait. A szabadon ugratást csak megfelelő lovardai környezetben, megfelelő asszisztenciával szabad megkezdeni. A szabadon ugratás során a lónak nem szabad félelemtől vezérelve ugrania. Pont ellenkezőleg. Fel kell fedeznie az ugrás örömét. Kifejezetten rossz szokás a talentummal rendelkező fiatal lovak ugratása nagy akadályokon. Az akadály magassága másodlagos az ugrás megközelítésével, az ugrótechnikával és stílussal szemben.

Mennyivel izgalmasabb lenne!

Mennyivel nagyobb esemény lenne!

Mennyivel nagyobbat „durranna”!

HA A LOVAGLÁS SZAKÁGI BAJNOKSÁGAIT EGYÜTT, EGY HELYEN RENDEZNÉK.

Kell ezt sokat magyaráznom? Azt hiszem, nem. Egészen különös hangulata volt annak idején már csupán annak is, hogy a díjugratók és díjlovasok bajnokságát egyszerre rendezték. Miért ne lehetne mindezt megismételni, sőt a többi szakág bajnokságával megfejelni?

A lovaglásban talán az a legnehezebb pillanat, amikor –Tuska Pali barátom szavaival – a ló elkéri lovasa jogosítványát. Egyik pillanatról a másikra eltűnik a harmónia, minden összekuszálódik, nehézkessé válik, sőt, akár az engedelmesség is odalesz. A legborzasztóbb, hogy mindez általában akkor történik, amikor a lovas épp a csúcson érzi magát, azt gondolja, a lovaglásnál egyszerűbb sport nem is létezik - mármint annak (és itt magára gondol), aki tudja a hogyant és mikéntet, annak (és itt ismét magára gondol), aki kellő lovasérzékkel és tapasztalattal rendelkezik.

A ló az önvizsgálat fontosságára és munkaszeretetre oktat, szerénységre, alázatra, és kitartásra int. Ettől lovasember a lovasember. Elfogadni mindezt persze nem egyszerű, sőt, sokszor kifejezetten nehéz, mondhatnám fájdalmas.

Egy dolog azonban megnyugtathat mindenkit: a fentiek alól egy lovas sem kivétel. Még a legjobbak is nap nap után szembesülnek számukra leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal, a „jogosítványelkérés” lovast próbáló helyzetével. A kimagasló lovasteljesítmények rendkívüli erőfeszítéseket követelnek. Sőt, azt is elárulom, hogy más sportágak résztvevői hasonló rendszerességgel, ugyanilyen problémákkal néznek szembe.

Ez történt tegnap Tompa Ricsivel is, jogosítványa csak délelőtt volt nála, akkor viszont hasított.

Sokszor tapasztalom akár versenyeken, akár egymást, esetleg régi lovas fényképeket nézegetve, hogy a mai modern díjlovas trendbe nem fér bele a "vonal előtti" fejtartás. A magyar díjlovas szövetség hivatalos honlapján található cikk ("igazi kiképzési skála") szerint: "A támaszkodás elsődleges jelei:

•    a tarkó a legmagasabb pont,
•    homlokvonal függőleges előtt (gyakori hibák: homlok-orr vonal függőleges mögött, szár mögött, "hamis görbület", szár ellen, a ló a lovas kezére támaszkodik)."
•    Homlok-orr vonal: a homlok vonala merőlegest zár be a talajjal.

Első kérdés a kapicán. Manapság már ritkán használnak futószárazáshoz kapicánt, holott a precíz munka szinte elengedhetetlen kelléke. Használatát csupán az korlátozza, hogy a hazai lovasboltokban kapicánt kizárólag nagy méretben lehet kapni, a méret fölötti szerszám pedig elfordul a ló fején, a külső oldalon a pofaszíj zavaróan közel kerül a ló szeméhez, esetenként kidörzsöli a ló pofájának érzékeny bőrét.

Második kérdés a futószár bekapcsolása. Ha kapicánt használunk, akkor nincs választási lehetőség, ha kiskantárt használunk, akkor viszont sok lehetőség adódik. A magam részéről a legegyszerűbbet preferálom, a futószárat a belső zablakarikába csatolom. A lovat így a legkönnyebb meghajlítani, a futószárat pedig szinte hosszú szárként kezelem. További szempont számomra, hogy így tudom a lovaglás során alkalmazott szársegítségekhez leginkább hasonlító segítségeket adni, érzéseket kapni.

Harmadik kérdés a kikötőszárak használata. Kikötést csak akkor érdemes használni, amikor a támaszkodás kialakítása a feladat. Akkor is messzemenően kerülni kell a ló nyakának bármiféle helyzetbe kényszerítését, a kikötőszárakat a lehető legmagasabbra kapcsolom a nyergen, vagy a felsőhevederen. Amikor csupán az elengedtetés, az erősítés a cél, akkor nincs szükség kikötőszárakra, azokat célszerű inkább elhagyni, a támaszkodást magán a futószáron is el lehet és el is kell érni. (Mint ahogyan azt az alábbi video mutatja: Az elengedett Madeira puhán támaszkodik a futószáron.)

A fiatal ló egyensúlya

Használattól függetlenül minden hátaslónál elsőrangú kérdés, hogy vajon a lovas súlyával terhelten egyensúlyban tud-e mozogni. A ló hátára ülve a lovas többé-kevésbé megváltoztatja a ló eredeti, természetes tömegközéppontjának helyzetét, az fölfelé, illetve előre tolódik. (A súlypont helyének változása természetesen a ló felépítésétől is függ. A felépítés annál kedvezőbb, minél kevésbé mozdul el a súlypont. Szerdahelyi Tibor kifejezésével élve született hátaslónak nevezzük azt a szabályos testalkatú lovat, amely súlyvonala egyálló helyben a ráülő lovas súlyvonalával egybeesik.)

A súlypont megváltozott helyzete a ló természetes mozgását megzavarja, a ló az "elejére kerül", a többletteher izmait nagyobb feladat elé állítja. A ló egyensúlyi helyzetének minősítése során háromfajta egyensúlyi állapotot különböztetünk meg. Ha a ló saját és lovasa súlyának többségét elülső lábain hordja: csikóegyensúlyról, remontaegyensúlyról beszélünk, illetve azt mondjuk, hogy az "elején" van. A hátulsó lábak ilyenkor kimaradnak, azok súlypont alá lépése elégtelen. A lábinga szögelése hátrafelé nagyobb, mint előre, a ló "kimarad". Ha a ló saját és lovasa súlyát elülső és hátulsó lábain egyenlő mértékben hordja: vízszintes egyensúlyról beszélünk. A lábinga szögelése ilyenkor előre és hátrafelé egyenlő. Iskolaegyensúlyban van az a ló, amely saját és lovasa súlyának többségét hátulsó lábain hordja. A lábinga szögelése előrefelé nagyobb, a ló erőteljesen a súlypont alá lép.

Az "elején" lévő ló munka közben egyre feszültebbé válik, elvesztett egyensúlyát merevséggel próbálja kompenzálni. Az ilyen helyzetben lévő lóval elengedettséget elérni nem lehet. A hosszabb időszakon keresztül megfelelő egyensúly nélkül mozgó ló pszichikai jóléte veszélyben van, izületeinek és izmainak sérülési esélye nagy.

"Az idomítottság és egyensúly fogalma olyan szoros kapcsolatban vannak, hogy majdnem fedik egymást." - írta az Egyensúly című cikkében Bodó Imre. Már a kiképzés első szakasza is a ló megfelelő egyensúlyának kialakítását célozza. A feszes izmok, a merevség akadályozzák a cél elérését. Ellehetetlenítik mind a helyes egyensúly elérését, mind a ló természetes, harmonikus mozgásának visszaállítását. Ezért a ló elengedtetése és feloldása megkerülhetetlen feladat, az alapképzés egyik központi célja. Az egyensúlyi helyzet megfelelő változtatása a ló elengedtetését, az elengedettség elérése a ló egyensúlyát javítja.

Az egyensúlyi helyzet megváltoztatását nem lehelt egyik pillanatról a másikra elérni, a változás a lovas munkájának eredményeként fokozatosan következik be. A munka során a fiatal ló hol megtalálja a megfelelő egyensúlyhoz tartozó pozíciót, hol elveszti azt. Ügyessége napról napra alakul. Éppen ezért különösen fontos, hogy a lovas milyen mértékben tud alkalmazkodni a ló folyamatosan változó súlypontjához, segíti vagy akadályozza "partnere útkeresését". Mindezekből következik, hogy kényszerekkel, presszóval az egyensúlyi helyzetet és az elengedettséget javítani, illetve megteremteni nem lehet.

A megfelelő egyensúlyi helyzet kialakítását a síkmunka, az ugrómunka és a terepmunka eltérő körülményei közepette, változatos munkával kell elérni. Bármennyire is mutatja talentumait valamely szakág irányába a fiatal ló, a túl korai specializáció nem kívánatos, mert a munkát monotonná, a képzést egyoldalúvá teszi. A változatos munka ügyesíti a lovat, javítja az átengedőségét, elősegíti a nyugodtságát, fenntartja egészségét.

A sokoldalú képzés eredményének ellenőrzésére kiválóan alkalmas a military szakág előkezdő kategóriája. Az idomító teszt egyszerűsége, a díjugrató pálya moderált követelményei, a tereppálya alacsony terhelési szintje és típusakadályai optimális lehetőséget biztosítanak az alapképzés eredményeinek felmérésére. Határozott véleményem, hogy az a fiatal ló, amely az előkezdő kategóriát teljesíteni nem tudja, a későbbiekben nem lesz képes komoly hazai vagy nemzetközi eredmény elérésére egyik szakágban sem.

Na, most nem a táncról szeretnék értekezni, hanem továbbra is a spanyol lépésről.

Spanyol lépés tanítása során a legnehezebb feladat az, hogy a ló elülső lábának magasra emeltetésével a ló egyrészről ne veszítse el az egyensúlyát, másrészről ne veszítse el előrehaladási képességét.

Eleinte a két kritérium egyidejű teljesítése szinte lehetetlen a ló számára. Ha lépésben felváltva, folyamatosan magasra emeltetjük a ló lábát, akkor vagy az egyensúlyát veszti a ló (megfeszíti magát, mozdulatai elvesztik természetességüket, esetleg elveszti ütemességét), vagy megáll és egyhelyben próbálja a feladatot végrehajtani. Egyik sem jó.

A probléma feloldására sok lehetőség áll rendelkezésre: ezek közül egyik a polka.

A polka egy spanyol lépés után két „normál” lépés folyamatos ismétlése. Hol a ló egyik elülső lábát emeltetjük magasra hol a másikat, de a spanyol lépés feladatát nem folyamatosan hajtatjuk végre, hanem egy ütem végrehajtása után két ütem szünetet tartunk. A cél az egyensúly megtartása mellett az előrehaladás fenntartása.

Kellemes polkázást!

Mostanság sokat foglalkoztunk a spanyol lépéssel és egyéb "trükkökkel". Eddig az volt a kérdés, hogy mivel segíti ez az idomítást, most inkább a hozzám közelebb álló tanítási módszerről írnék egy keveset. Vajon miért ne becsüljük alá a répa, kockacukor illetve hangok erejét?

Az állatvilágban a tanulás elsősorban az alkalmazkodást, a fajfenntartást szolgálja. Tanulásnak nevezzük azt a folyamatot, amelynek során a viselkedésben tartós változás történik a gyakorlás eredményeképp.

Kívánalmak a lovassal és az edzővel szemben:

A fiatal ló tapasztalt, független ülésű, határozott, ám durva segítségeket nélkülöző lovast igényel.

Fiatal ló és szerény gyakorlattal rendelkező lovas együttese nem szerencsés. A tapasztalatlanság a lovat zavarttá, gyakran ijedőssé teszi. A harmónia hiánya, a bizonytalanság a lóban feszességet vált ki, ellenkezést szül.

A "független ülés" kifejezés lovas szaknyelvünk egyik legtömörebb kifejezése. Az egyensúlyban ülő lovas kezeinek használata nélkül, azaz azoktól függetlenül tudja pozícióját tartani, lova mozgását harmonikusan követni. Az egyensúlyban lévő ülés fizikai alapfeltétele az, hogy a lovas testének tömegközéppontja kizárólag az ülés által legyen alátámasztva. Általánosságban az az elv követendő, hogy a saroknak többé-kevésbé a lovas súlypontjának függőlegesébe kell esnie. A lovas testének egyensúlyát, a megfelelő alátámasztást azonban sokszor nehéz megítélni a ló és a lovas dinamikus mozgása közepette.

A jó minőségű nyereg használatának szükségessége mellett a helyes ülés kialakításának nem elhanyagolható feltétele a megfelelő kengyelhossz megválasztása. Helytelen az a hazai felfogás, amely a hosszabb kengyelcsatoláshoz jobb ülést, erősebb befolyást társít. Sőt! A túl hosszú kengyel bizonytalan ülést, merev tartást eredményez. A fiatal ló lovaglása során a kengyelt még a szokásosnál is rövidebbre kell csatolni, hogy a lovas azonnal reagálni tudjon a ló gyakori egyensúlyváltozásra.

A kiképzés első szakaszában könnyített ülést kell alkalmazni. A helyes pozíció felvételét nem könnyíti a díjlovagló nyereg, ám a túlságosan előre szabott szárnyú, a versenysport számára kifejlesztett modern díjugrató nyergek szintén akadályt jelenthetnek. A magam részéről a kombinált, vagy kombinált nyergek formáját közelítő nyergek használatát tudom ajánlani a kiképzés kezdetén.

Rendkívül figyelemre méltó Ingrid Klimke megjegyzése a lovasok ülése kapcsán: "A megfelelő lovassegítségek meghatározóak a sikeres kiképzés szempontjából. Helyes segítségek alkalmazása csak az adott ló figyelembe vételével, a ló természetes mozgásának érzésével lehetséges. Úgy vélem ezt az érzést a díjlovagló síkmunka, az ugratás és a természetes akadályok között történő tereplovaglás különböző, más-más egyensúlyi helyzetekhez igazodó ülésnek gyakorlásával lehet legjobban elsajátítani. Ajánlatos díjlovasok számára a könnyített ülés gyakorlása ugrónyeregben és iskola ülés gyakorlása díjugrató lovas számára díjlovagló nyeregben. Csak a lovas tökéletes egyensúlya és lóval való harmóniája formálhatja a lovast és a lovat egy közös egységgé. A lovas egyensúlya és harmonikus lovaglása teremt lehetőséget merevségtől mentes lovassegítségek adására." A megállapítás nem új keletű. Már Müseller is a fentiekkel megegyezőleg hármas kritériumrendszerrel minősíti a jó ülést: a lovas megfelelő egyensúlyával, a lovas elengedettségével, a ló mozgásába való beilleszkedésével.

Rendszeres külső segítő, illetve edző nélkül még a legtapasztaltabb lovasnak sem ajánlatos lovagolni! A külső segítség elutasítása a lovas bizonytalanságát mutatja, a lóval szembeni alázatának hiányát takarja.

A segítőnek, a trénernek mind elméleti, mind gyakorlati tapasztalattal kell rendelkeznie. Csak az az edző tud értékes segítségeket adni és átsegítni a lovast a nehezebb periódusokon, aki tisztában van a modern lovaglási elvekkel, különösen a kiképzési skála fontosságával. A képzett edző el tudja kerülni a ló és lovas párosának szükségtelen forszírozását, preszzióját. A lovak és lovasok edzése szakma. Kerülni kell a hivatalos végzettség nélküli "szakembereket".

A jó edzőt kiegyensúlyozott lovairól, magabiztos és eredményes tanítványiról lehet felismerni. Munkája a ló és lovas számára naponta örömet okoz.

A lovaskultúra a lovarda legfontosabb "felszerelése". Jelenléte nálunk (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda) nem kérdőjelezhető meg. Az alábbi felvételen Simon Szilvia passage, piaffe, passage átmenetet lovagol.

A lovaskultúra a lovarda legfontosabb "felszerelése". Jelenléte nálunk (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda) nem kérdőjelezhető meg. Az alábbi felvételen Garai Máté piaffe-oztatja lovát.

A ló megismerésének és a partneri viszony kialakításának szükségessége:

Jelen cikksorozat a F.E.I. által a közelmúltban Warendorfban megszervezett Fiatal lovak kiképzése című konferencián elhangzott legfontosabb gondolatokat foglalja össze mindhárom lovas szakág művelői számára.

A lovak, kiváltképp a fiatal lovak képzése során a "viselkedéshez kapcsolódó tulajdonságok ismerete és felhasználása elengedhetetlen". A ló menekülő állatfaj. Veszély esetén a legbiztosabb védelmet a menekülésben keres, bár "ijedősségük" mértéke igen változó.

Az összetartás, a csoportszellem szintén a védelmet és a biztonságot erősíti, melyet a csoporton belüli világos rangsor kialakítása tovább fokoz. A lovak természetes környezetükben, lassú mozgás közepette, napi 15-16 órán át táplálkoznak. Általában mentesek az agresszivitástól, a problémákat legtöbbször a szakszerűtlen kezelés, a rossz tapasztalataik alakítják ki. A türelem, a nyugodtság és a következetesség eredményre vezető volta szemben áll a hangoskodó durvaság riasztó hatásával.

A ló kiképzése legtöbbször az addig megszokottaktól eltérő helyszínen kezdődik. A megváltozott környezet, a fokozottabb elvárások, majd a lovas súlya elbizonytalanítja, zavarttá teszi a fiatal lovat. "A megfelelő képzés nem csak azon mérhető, ahogyan javul a ló mozgásának minősége, hanem azon is, hogy mennyire sikerül visszaállítani a ló természetességét, egyéni karakterét." A lovakat, különösen a fiatal lovakat nem lehet, úgymond "egy kaptafára" kiképezni. Felépítésüket összehasonlítva, karakterüket, temperamentumukat vizsgálva a lovak igen különbözőek lehetnek. Ráadásul a fiatal lovak esetében ezek a jellemzők folyamatos fejlődésen, illetve változáson mennek keresztül. Az egyed természetének és szokásainak vizsgálata, megfigyelése és megismerése különösen fontos a lovas és trénere számára.

A ló elégedettsége és a napi munka iránt megnyilvánuló készsége az ember és a ló közötti stabil és harmonikus partnerségen alapszik. A mentális fejlődés kitüntetett fontosságú a képzés során. Az ember és ló közötti viszony csak akkor lehet megfelelő, ha az a ló jólétén alapszik. A félelmek kialakulásának, az ellenkezések és az ellenszegülések, a belső feszültségek és feszességek elkerülése csak a ló kívánalmainak és karakterének figyelembe vételével lehetséges.

Fiatal ló képzését szakszerűen csak tapasztalt, független ülésű, korrekt segítségeket adó lovas végezhet. Csak sokoldalúan képzett lovas képes megfelelően reagálni a fiatal ló folyamatosan változó súlypontjából adódó kihívásokra. A kiképzés helyes irányvonalához igen közel áll a helytelen, ezért még a legkiválóbb lovas sem dolgozhat, a munkát folyamatosan kívülről kontrolláló tréner nélkül. Elképzelés nélküli munka, szükségtelen kényszerek, vagy bántalmazás a ló fizikai és szellemi károsodását okozhatják. A lovas tudása ott végződik, ahol az erőszakoskodás elkezdődik.

Végezetül álljon itt egy idézet Bodó Imrétől: "A lovaglás célja, hogy lovainkat minden jármódban egyensúlyban mozgassuk, és ezáltal a lovak használati élettartamát két-három év helyett 15-20 évre nyújtsuk meg."

A lókiképzés alapvető célja az átengedőség elérése. Ennek ellenére igen kevés szó esik róla, sőt, a lovaglással foglalkozó hazai szakirodalomban is szinte alig lehet az átengedőséget taglaló gondolatokat fellelni. Nem csoda, hiszen az átengedőség igen összetett fogalom. Pontos magyarázatát, leírását igen nehéz megadni - különösen azok számára, akik lovasként az érzéssel még nem találkoztak.
Átengedő az a ló, amely lovasa jelzéseire együttműködően, a lovas szándékainak megfelelően, ellenállás nélkül reagál. Átengedő az a ló, amely mozgását lovasa akaratának megfelelően - átmenet esetleges közbeiktatásával - bármikor, bármely irányban, jármódban és iramban megkezdi, vagy folytatja. Átengedő az a ló, amely a feladatokat lovasa akaratának megfelelően hajtja végre. Végül: átengedő az a ló, amelyen a segítségek külső szemlélő számára láthatatlan jelekké finomodnak.

Az átengedőség lényege ellenkezik az "izzadságszaggal". Nem lehet átengedőségről beszélni, ha a lovas tudása látványosan "diadalmaskodik" a ló akaratán. Az átengedőség egyszerűséget, harmóniát takar. Az átengedőség partnerséget jelent ló és lovasa között, az alá-fölérendeltség érzete eltűnik. Ló és lovasa egy lesz, közös fizikummá, egységes akarattá válnak.

Az átengedőség minden lovas számára elérendő cél. Az átengedőség legfontosabb előfeltétele a ló megfelelő egyensúlyi helyzete, illetve önhordása. Az a ló, amely az "elején van", amely nem hordja magát, képtelen a megfelelő minőségű kooperációra. Az önhordásból, a legalább vízszintes egyensúlyból fakadó egyszerűség és könnyedség nem csupán esztétikai igény a ló és lovas párossal szemben, hanem látványos megnyilvánulása annak, hogy képesek-e megfelelő együttműködést, átengedőséget kialakítani közös munkájuk során. Az átengedőség eléréséhez és fenntartásához a lovas részéről az egyensúlyi pozíciók kifinomult érzékelése szükséges.

Az átengedőség kialakítása során elengedhetetlen a ló harmonikus mozgásának, ütemességének biztosítása. A belső feszültség és a feszesség bármilyen formája az együttműködés akadályát, a segítségek elfogadásának gátját képezi. A lovas szándékával való ellenkezés, az ellenállás minden esetben merevséggel, feszességgel jár együtt.

A száronlét hiánya a megfelelő kapcsolat hiányát jelenti. Ha a ló nincs száron, a csizma-, a derék-, a szár- és a testsúlysegítség, valamint azok együtthatása nem lehet korrekt, hatékonyságuk nem lesz megfelelő, az átengedőség csorbát szenved.

A lendületesség és egyenesre állítottság szintén megkerülhetetlen feltétel az átengedőség eléréséhez. A lendületszegény mozgás ugyanis nehézkességet, lomhaságot eredményez, a ferdeség pedig az ellenállás egyfajta megnyilvánulása. Mindezek figyelembevételével, az összeszedettség elérésével, a helyes egyensúly kialakításával lehet az átengedőséget elérni. Ez nem egyszerű feladat: nagy tapasztalatot, rutint, helyes lovasérzést és sok-sok munkát igényel. Mégis, a harmónia beteljesülését, a lovasérzés csimborasszóját jelenti az átengedő ló lovaglása.

A lókiképzés során  minden valamire való lovas két összefüggéssel természetes módon szembesül:
• A megfelelő elengedettséget a tarkótól induló hajlításokkal lehet elérni, az izmok nyújtása előröl hátrafelé haladó sorrendben lehetséges. Az izmok nyújtása során a ló a nyakát előre és lefelé tolja, hátát felemeli.
• A ló hatékony és könnyed „birtoklása” a helyes egyensúlyból ered, a helyes egyensúlyt pedig (Bodó Imre kiváló cikkében nagyon szemléletesen írja le) egyrészről a hátulsó lábak súlypont alá léptetésével, másrészről a nyak és a tarkó emelésével lehet elérni.
Az a lovas, aki csupán az elengedtetéssel, lova mélyre lovaglásával foglalkozik, a hátulsó lábakkal, illetve a ló teljes egyensúlyával kapcsolatban csupán várakozó helyzetben van. Lova vonal mögé kerül, előbb-utóbb a szárakra fog feküdni, a rövid, összeszedett jármódokban a ló vontatottá válik, az átmenetek durváká lesznek. A képzés előrehaladtával az eleinte tehetséget mutató lóról „kiderül”, hogy „rendkívül nehéz lovaglású”. (Hányszor hallható ez a magasabb kategóriában versenyzőktől!)
Az a lovas, aki viszont csak a ló egyensúlyával foglalkozik (ez a típus az, akit általában kiváló ugrólovas-tehetségként szoktak számon tartani, de sajnálkozva állítja még önmagáról is, hogy idomítani, „huppogni” nem tud, és nem szeret) lovát elengedtetni nem tudja, hazai versenyen még csak-csak, ám nemzetközi szinten eredményt képtelen elérni.
A kettős igényt persze nem könnyű egyszerre érvényesíteni. A megvalósítás nem csak sok munkát, tényleges képzési elképzeléseket igényel, hanem az ezekhez tartozó lovasérzéseket is világosan ismerni kell.
Mélyre lehet és kell a lovat lovagolni, de egyensúlyát közben el nem vesztheti, a lónak a könnyedséget mindvégéig fenn kell tartania - feledni pedig pillanatra sem szabad: a mélyrelovaglás nem cél, hanem eszköz!

Az alábbi videóból nyilvánvaló, hogy a spanyol lépés a passage előgyakorlata. Maria Basch mutatja be Cseles nevű lován a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. Cseles a passage-t most tanulja, ám kétségtelen az út helyessége. A passage-t persze másképp is lehet tanítani, ismét azt kell állítanom, hogy sok út visz Rómába.

Elnézést a felvétel minőségéért.

Félix Bürkner ezredes, a lovassport XX. századi kiválósága, a méltán híres hannoveri lovasiskola utolsó vezetője tesz említést önéletrajzában a Westphalen-Memorialról, amelyet a német császár írt ki lovastisztjeinek. A száz évvel ezelőtt megrendezett háromnapos versenyen a lovasoknak mai szemmel szinte hihetetlen széles körű és minőségű lovastudásról kellett számot adniuk a lovassport különböző ágaiban. Mindenesetre érdekes lehet minden lovas és lókiképző számára - hiszen manapság már nagy szó, ha a leginkább "idomított" lovak, a díjlovak meg tudnak egy helyben állni, a tiszteletkörben nem szaladnak ezer felé, nem hisztiznek sok éves versenytapasztalattal a hátuk mögött, ha valaki feláll a nézőtéren, megcsörren egy telefon, esetleg elrepül egy bírói papír. A versenyzők többsége nem is tudja, hogy két-három évtizede a díjlovas versenyeken a fiatal lovaknak engedelmességi ugrást is végre kellett hajtaniuk a díjlovas teszt után. A Westphalen-Memorial versenyszámai az alábbiak voltak:

1. Díjlovas teszt saját lovon.

2. Díjlovas teszt idegen lovon.

3. Engedetlen, elrontott ló lovaglása. A lovasnak engedelmességi ugrást kellett végrehajtania nappal szemben felállított, egy méter széles és egy méter magas fehérre festett kerítésen úgy, hogy az ugrás irányában, attól kissé távolabb, az ugrás végrehajtása közben piros esernyőt nyitottak ki, zártak össze folyamatosan. Az akadályt egy percen belül kellett megugratni.

4. Ismeretlen iskolalóval piaffe, passage végrehajtása átmenetekkel, majd nagykörön vágtában iramváltások.

5. Stílusverseny vadászugratás versenyszám keretében.

6. Lovas játékok póló lovon.

A versenyt az nyerte, aki a legtöbb számban az élen végzett.
Félix Bürkner éveken át sorozatban nyerte a császár versenyét.

Tünde, kislányim pónilova lótakarót kapott. Nagy szüksége ugyan nem lesz rá, hiszen nem fogjuk lenyírni – komoly munkára nemigen fogjuk. Ám a ló takarása a gondoskodás „kézzel fogható” megnyilvánulása.
A magam részéről csak ősszel és télen szoktam lenyírni lovamat, a túlságos izzadást és a munka utáni megfázást megakadályozandó. Van, aki nyáron is nyírja, akkor én inkább szeretem nézegetni selymes szőrét és nem sajnálom az ápolásra fordítani az időt. Ha viccelni szeretnék, itt jegyezném meg, hogy a birkát tavasszal, vagy nyáron évente egyszer nyírják, a lovat leginkább ősszel és télen (néhányszor), ám az embert „barátai” folyamatosan.
Nyíráskor természetesen a fazon a legfontosabb kérdés. Van, aki teljesen lenyírja lovát, beleértve a fejét, fülét és a lábait is. A teljes nyírás esetén csupán a farokrépa fölött szoktak kicsi „V” alakú szőrös részt meghagyni.
Én a nyereghelyet mindenképpen meghagyom. Tavasszal ugyanis a szőrváltás idején a lenyírt részen érzékenyebb lehet a ló bőre, és a nyeregalátét varrása véresre dörzsölheti a ló hátát. (Sajna már jártam így!) Szintén ki szoktam hagyni a lábakat is. Bár azok is megizzadhatnak, a megfázás mégsem fenyeget.
Ha nyírás kapcsán így döntünk, akkor két klasszikus fazon közül lehet választani.
A hunter fazon csak a nyereghelyet hagyja meg. A fej, a fül lenyírása választható, a láb általában szőrös marad.
A chaser fazon nyírásakor a nyaknak csak az alsó oldala kerül lenyírásra a test oldalsó részével és a hassal együtt, a nyak és a far felső része, illetve a hát nem kerül lenyírásra. A fej, fül lenyírása választható, sőt ebben az esetben gyakran a fejnek is csak az alsó felét nyírják. A láb szintén nyíratlanul marad.
A nyírógép gyakori olajozását, nehéz esetben a ló szedálását senki ne feledje! Mindenkinek jó nyírást kívánok!